Tűzvész a Magyar Országos Levéltárban

1956. november

A Magyar Országos Levéltárat 1956. november 6-án szovjet tüzérségi belövés érte, amelynek következtében a több napig tartó tűzben 8767,5 folyóméter iratanyag semmisült meg. Az alábbiakban bemutatott felvételek a pusztítás után készültek.

A Magyar Országos Levéltár állományának tekintélyes része (8767,5 folyóméter iratanyag!) semmisült meg az 1956. november 6-án délután kezdődött tűz következtében. Az eseményekről többen -

- is beszámoltak. E rövid bevezetőben Lakos Jánosnak a levéltár történetét bemutató monográfiájára (A Magyar Országos Levéltár története, Bp., 2006) alapozva számolunk az akkori eseményekről, bemutatva egy válogatást a Magyar Országos Levéltár őrizetében lévő, a tűzvész után készült felvételekből. A fotók - bár csak részlegesen tükrözik azt a pusztítást, amit a Margit-szigetről kilőtt szovjet tüzérségi gránátok okoztak az épületben és a levéltárban őrzött iratanyagban - mégis megdöbbentőek a ma emberének szemében. Így a második világháború okozta pusztítás után alig 12 évvel ismét pótolhatatlan lyukak támadtak a magyar múlt írásos emlékeiben. (1945. január-februárban 3100 polcfolyóméter iratanyag semmisült meg.) Az Országos Levéltár „kiemelkedő" épülete mindkétszer „jó" célpontnak bizonyult.

A levéltár épülete, amelyen 1956-ban még láthatók voltak a második világháborús sérülések, több találatot kapott, de komolyabb károkat november 6-án délutánig nem szenvedett. Ekkor már heves harcok dúltak a levéltár környékén. Egyes vélemények szerint a levéltárból is tüzeltek a szovjet csapatokra, a Margitszigeten álló üteg ezért lőtte célzottan az épületet. Egy becsapódó gyújtógránát tüzet okozott, ami gyorsan továbbterjedt, napokon át tombolt, és hatalmas pusztítást vitt véghez mind a berendezésben, mind az iratanyagban.
Az események után tartott vizsgálat nem tudta egyértelműen tisztázni, hogy a szovjet tüzérségi akció előtt bejutottak-e idegenek a levéltár épületébe, és lőttek-e onnan szovjet csapatokra. Azt viszont megállapította, hogy november 4-e után a levéltár melletti bástyán, a Bécsi kapu tetején és környékén polgári ruhás fegyveresek (forradalmárok) tűntek fel. Őket november 6-án délelőtt 11 óra tájban Kossányi Béla (az épületben lakó nyugalmazott levéltári igazgató) megpróbálta elküldeni, de próbálkozása nem járt sikerrel.
A vizsgálat azt is megállapította, hogy tűz megfékezését és a levéltári anyag mentését először az épületbe bejutó idegenek, azaz várbeli lakosok és a Műszaki Egyetem várban lévő kollégiumának egyetemistái kísérelték meg, az utóbbiak nem sokkal azelőtt még valószínűleg harcoltak a levéltár környékén. Mintegy száz iratcsomót dobáltak ki a nyugati szárny IV. emeleti raktárából a szomszéd épület udvarára, a tűz terjedése miatt azonban menekülniük kellett. Oltásra gondolni sem lehetett, hiszen a tűzivíz tömlőkben nem volt víz. Ezalatt a levéltár szolgálati lakásaiban lakó munkatársak, a mélypincében lévő, nem sokkal korábban elkészült óvóhelyen tartózkodtak, és egy-két órán át nem is tudták, hogy ég az épület. Csak késő délután jöttek fel a pincéből, amikor az idegenek csapata már elhagyta az épületet. Ha az idegenek és a bennlakók a tűz kitörésétől fogva egyszerre és együttműködve léptek volna fel, megkísérelhették volna a tűz lokalizálását, és a veszélybe került levéltári anyag más helyre telepítésével mérsékelni tudták volna a pusztulás mértékét.
A tűzoltóság csak este fél tíz körül vonult ki egy kocsival, a másik kocsi fel sem jutott a várba. Az utcai vezetékből megszakításokkal mintegy másfél óráig tartott az oltás, de lényegében nem vezetett eredményre. A tűzoltók kénytelenek voltak elvonulni, mert nem maradt használható tömlőjük, a szovjet tankok ugyanis széttaposták az úttestre fektetett tömlőket. Ekkor már a negyedik emeleti raktárteremre is átterjedt a tűz. A magukra hagyott dolgozók lassan felhagytak a hiábavalónak bizonyult oltással, és a tűz alsóbb szintekre terjedését igyekeztek megakadályozni. November 7-én kijárási tilalom volt, ezért sem a tűzoltóságot, sem külső emberi segítséget nem lehetett igénybe venni. Kossányiék - az óvóhely vészkijáratán érkezett néhány ember segítségével - állandó tűzőrséget tartottak a nyugati szárny második és első emeleti raktáraiban, és ártalmatlanná tudták tenni a kitört ablakokon behullott tűzcsóvákat. Ezen a napon szovjet katonák kétszer is átkutatták az épületet, és a lépcsőházba és a földszint 19. számú szobába be is szállásolták magukat. A levéltáriak szovjet parancsra az óvóhelyen voltak kénytelenek tölteni az éjszakát. November 8-án reggel már a második emeleti raktár is égett, így a cél már csak az első emeleti raktárteremben lévő iratanyag áttelepítése lehetett. Délelőtt újra egy tűzoltókocsi érkezett, amelynek személyzete mintegy két órán keresztül vízzel oltott, így csökkent a tűz hevessége. A második emeleti égő raktárból is sikerült kisebb mennyiségű levéltári anyagot kimenteni. November 8-10-én az első emeleti raktár iratait a bentlakók, a várbeli kollégium 60-70 önkéntes diákja és a levéltári dolgozók munkájának köszönhetően kipakolták. Közben a tűz pusztította három raktárban is oltani próbálták a tűzfészkeket. A tűz november 12-ére lényegében megszűnt, bár utolsó szikrája csak hetekkel később aludt ki.

A bemutatott felvételek Magyar Országos Levéltár Múzeumának gyűjteményében és a MOL Levéltárának állományában (Y 12) találhatók.

Ezen a napon történt február 04.

1919

– A magyar hadseregen belül megalakul az első önálló térképészeti szervezet, a Magyar Katonai Térképészeti Csoport.Tovább

1939

Milan Stojadinović jugoszláv kormányfő bukása.Tovább

1946

Nagy Ferenc miniszterelnök kormányt alakít.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő