Aki ember tudott maradni

Szilágyi László belügyminisztériumi főtisztviselő tevékenysége a vészkorszakban

„a hivatalomban lebonyolódó félforgalom erős korlátozása és a mentesítésért folyamodók ügyintézésének megnehezítése céljából az épületben való mozgást Endre olyképpen szabályozta, hogy a zsidó ügyfeleket a kapualjon keresztül csak az udvarra engedte bemenni, tehát a minisztérium épületéből kitiltotta, [...] Ettől kezdve a mentesítésért folyamodók ügyeiben való felvilágosítás adására Borbély Endre és Kerekes András fogalmazókat küldtem ki szolgálattételre az udvarra, s aki a folyamodók közül velem személyesen óhajtott beszélni, azoknak az írásbeli engedélyt minden esetben megadtam."

Forrás

  

Az 1939. évi IV. t. c. meghozatala után az Országos Vitézi Szék a trianoni Magyarország területére, a felvidéki ügyek tárca nélküli minisztere a felvidéki területre, a kárpátaljai kormányzói biztos a kárpátaljai területre, a miniszterelnök a keleti, az erdélyi és a délvidéki területekre kiterjedő hatáskörrel felhatalmazást kapott arra, hogy egyes - a kiadott rendelkezések szerint zsidónak számító - személyeket a korlátozások alól mentesíthessen. E hatóságok összesen mintegy 400 mentesítő okiratot adtak ki. Ezekhez az ügyekhez a belügyminiszternek semmi köze sem volt. A mentesítési ügyekkel a belügyminiszter akkor került először vonatkozásba, amikor Sztójay Döme miniszterelnök 1944. évi április hó 19-én az 1530/81944. M. E. sz. rendelettel (Rendeletek Tára 1944. évf. 464. lap) elrendelte a mentesítő okiratoknak a felülvizsgálatát. A felülvizsgálat iránti kérelmeket május hó 15-ig kellett előterjeszteni, új kérvényeket pedig május hó 30-ig lehetett benyújtani. Az 1944. évi május hó 10-én kelt 1730/1944. M. E. sz. rendelet (Rendeletek Tára 1944. évf. 769. lap) 1. §-a (1) bekezdésének 3. pontja értelmében a mentesítés a vagyonra minden esetben vonatkozott, azonban 1. §-ának 82) bekezdése értelmében Jaross Andor belügyminiszter álláspontja szerint nem írta elő azt, hogy a házastársra és gyermekekre - 1944. évi március hó 22. napja előtt kötött házasság értelmében - feltétlenül kiterjed, ennélfogva Jaross a mentesítést ezekre számos esetben  kifejezetten nem terjesztette ki.

Szilágyi László kérelme a mentesítésekkel kapcsolatban
Jaross Andor belügyminiszterhez, 1944. július 25.

A felülvizsgálatát - az 1530/1944. M. E. sz. rendelet szerint - a belügyminiszter által kinevezett véleményező bizottság készítette elő. A bizottság elnökből, négy tagból és négy póttagból állott. A rendelet szerint a bizottság a tényállásnak és az érdekelt személy magatartásának megvizsgálása alapján tett javaslatot, s a mentesítés tárgyában a bizottság javaslata alapján a belügyminiszternek kell[ett] határozni. Ezekben az ügyekben döntési joggal egyedül a miniszter bírt, ilyen joga sem az államtitkároknak, sem az osztályvezetőnek és az alosztályvezetőnek nem volt. Ezt a jogkört a belügyminiszter annál kevésbé ruházhatta át másra, mert a javaslattételre hivatott bizottság elnöke (Endre László személyében) valóságos államtitkár volt. A bizottságot Jaross belügyminiszter az elnöki osztály útján bizalmas ügyiraton nevezte ki. A bizottság elnöke Endre László államtitkár, tagjai az Országos Vitézi Szék részéről Robogány Ede ezredes és Csörgey László alezredes, a Felvidék részéről Rázgha Károly felsőházi tag, pozsonycsákányi lakos és Wirth Gyula rossai műépítész, Erdély részéről Boltár István és Vita Sándor országgyűlési képviselők, a Délvidék részéről pedig Nagy Iván országgyűlési képviselő és Vándor Lajos szabadkai jéggyáros voltak. A miniszter az ügyiratok kezelését a közjogi osztály feladatává tette, amely Tomcsányi Kálmán államtitkár felülvizsgálata alá tartozott, osztályvezetője Szemerjay-Kováts Dénes miniszteri tanácsos, alosztályvezetője én voltam. Az 1530/1944. M. E. sz. rendelet megjelenését (április hó 30.) követően arról értesültem, hogy a végrehajtással kapcsolatos adminisztrációs tennivalókat a közjogi osztályra bízzák, amikor Szemerjay-Kováts Dénest ennek az elhárítására kértem. Majd a belügyminisztert is kértem, hogy ezeket a tennivalókat bízza más osztályra, amely kérésemre azt a választ kaptam, hogy a többi osztály túl van terhelve, s ez okból szándékát fenntartotta. A javaslattételre hivatott bizottságnak Tomcsányi, Szemerjay-Kováts és én nem voltunk tagjai, abban semmiféle tisztséget egyikünk sem viselt, s véleményeket semmiféle minőségben soha alá nem írtunk. A bizottság Endre elnöklése mellett mindössze három ülést tartott május hó utolsó napjában, amelyeken az elnök a letárgyalt ügyeket kettő kivételével mind elutasításra kívánta javasolni. Álláspontját vagy újkeletű erkölcsi bizonyítvány hiányával vagy érdemtelenséggel indokolta. Az első ülés után Robogány, majd a második ülés után ő, továbbá Botár és Vita, de a bizottság többi tagja is szóvá tette előttem azt, hogy Endre méltánytalanul szigorú és saját egyéni akaratát oktrojálja a bizottságra, amire azt mondtam, hogy forduljanak a miniszterhez, és kérjenek tőle más megoldást. Amikor ezt Szemerjey-Kováts Dénesnek jelentettem, ő mindenben helyeselte álláspontomat. A harmadik ülés után Jaross előbb Endrével, majd Tomcsányival, Szemerjay-Kováts Dénessel és velem közölte, hogy a bizottsági tagok felkérésére, s a velük történt egyértelmű megállapodás alapján az elnökséget ő maga átveszi, s az egyes kérelmek felett a bizottsági tárgyalás alkalmával nyomban dönt. Egyben a vidéki tagok kérésére, akik az előrelátható sok ülésen nem lehetnek jelen, hozzájárult ahhoz, hogy javaslataikat neki írásban adják át, ezért elrendelte, hogy az iktatókönyvek és ügyiratok ezeknek állandóan rendelkezésre álljanak. Endre azt a kifogást emelte ellenem, hogy mentesítésért folyamodókkal - az ő szavai szerint - »atyafiságosan« bánok, mert a hozzám bejönni szándékozókat fogadtam, s nem követtem azt a szellemet, amely a hivatali szoba ajtajára azt írta ki, hogy „zsidó ügyben senkit nem fogadok", s a hivatali asztalon elrettentő célzattal feltűnő helyen egy könyvet helyezett el azzal a jól olvasható címmel, hogy „a zsidók érdekében eljárók névjegyzéke". Ezért a hivatalomban lebonyolódó félforgalom erős korlátozása és a mentesítésért folyamodók ügyintézésének megnehezítése céljából az épületben való mozgást Endre olyképpen szabályozta, hogy a zsidó ügyfeleket a kapualjon keresztül csak az udvarra engedte bemenni, tehát a minisztérium épületéből kitiltotta, s mindezt a kapubejáratnál elhelyezett asztal mellett szolgálatot teljesítő detektívekkel és a kapualjba állított rendőrökkel ellenőriztette. Az ellenőrzés foganathatosítása céljából az épületbe az összes ügyfelek közül csak azt engedték be, aki a rendelkezésre álló küldöncök útján előzetesen írásbeli engedélyt kapott arra, hogy bemehet és fogadják. Ettől kezdve a mentesítésért folyamodók ügyeiben való felvilágosítás adására Borbély Endre és Kerekes András fogalmazókat küldtem ki szolgálattételre az udvarra, s aki a folyamodók közül velem személyesen óhajtott beszélni, azoknak az írásbeli engedélyt minden esetben megadtam. Jaross az egész anyagot elölről tárgyalta. Elnöklése mellett körülbelül 15 ülésben mintegy 2000 ügyet tárgyalt le. Robogány mindig jelent volt az üléseken, a többi tag részben vagy jelen volt, vagy Jarosshoz írt levélben fejezte ki óhaját. A tényállásnak és az igazoló adatoknak a leírását a bizottság és a miniszter részére előadók készítették elő, akik a székesfővárostól, az OTI-tól és a 

 lettek berendelve. Ezeknek munkáját a hozzám állandóan beosztott Hunyady Gyula miniszteri titkár, s az időnként ott dolgozó Ajtay Gábor miniszteri osztálytanácsos, Sitkay Károly miniszteri segédtitkár, Nagy Valér rendőrfőtanácsos, Jakó Károly rendőrkapitány. Máthé Sándor rendőrkapitány vagy Pulay István rendőrfogalmazó vizsgálták át és írták alá. Az állandóan nálam működő Nemák Károly OTI fogalmazó a főpolgármester és a főispánok kiértékesítését végezte, Borbély Endre és Kerekes András OTI fogalmazók pedig a folyamodóknak ügyeikről adtak felvilágosítást. A beérkezett kérvények közül feldolgozás céljából először a felülvizsgálat irántiak, majd pedig azok lettek kiválasztva, amelyek a rendeletben megkívánt feltételeknek alakilag megfeleltek. Incze Antal, az orvosi munkaerők felhasználásának kormánybiztosa Jaross hozzájárulásával a folyamodó orvosok kérvényeit kiválasztotta és hivatalába átvitette azzal az indokkal, hogy ő kívánja kijelölni a mentesítésre érdemeseket. Ezeket a kérvényeket Incze Antalnak állásától történt felmentése után elintézetlenül küldték vissza.

Jaross előtt Robogány, aki a bizottsági üléseken minden alkalommal jelen volt, az Országos Vitézi Szék által adott mentesítési ügyekben előterjesztett felülvizsgálati kérelmekből és az új kérvények közül a katonai vonatkozással bíróktól a tényállást és az igazoló adatokat maga olvasta fel. A hozzám forduló bizottsági tagok és folyamodók, továbbá Apor István miniszterelnökségi miniszteri tanácsos, Apor Vilmos győri püspök, Bereczky Albert államtitkár, Bibó István miniszteri osztályfőnök, Csathó Kálmán író, Csiki Gábor unitárius esperes, Dániel Sándor miniszteri osztálytanácsos, Gorzó Nándor, Pest vm. [vármegye] Nemzeti Bizottságának ügyvezető társelnöke, Halász Károly miniszteri osztályfőnök, Haypál Béla ref. lelkipásztor, Horváth Béla államtitkár, Kotzig Károly hírlapíró, Kortsmáros Zoltán belügyminiszteri titkár, Révay Tibor jezsuita Manréza-igazgató, Verolino Gennaro vatikáni követségi 

stb. által tőlem kért ügyekben tényállást, és az igazoló adatokat Jaross előtt magam olvastam fel, nehogy elutasítsa. Így - bár nem minden ügyben, de sok esetben - eredményt értem el, s számos olyan ügy is kedvező befejezést nyert, amelyet Jaross korábban már elutasított. A többi ügyet a miniszter előtt Ajtay és Bitkay ismertették. Tomcsányi és Szemerjay-Kováts az ügyintézés felől nálam érdeklődtek, nekem utasításokat adtak, azonban a miniszter előtti eljárástól távol tartották magukat. Jaross az ügyekben a tényállásnak ismeretében döntött, s döntését az ügyiratra nyomban saját kezűleg rávezette. Jaross a tárgyalások során 580 folyamodót mentesített. Júliusban megtámadták őt amiatt, hogy sokat mentesít, ekkor a létszámról pontos tájékoztatást kért, majd egy késő éjszakáig tartó ülésen egy csomó ügyet letárgyalt, s a tárgyalást azzal rekesztette be, hogy mentesítései ügyekkel többet nem foglalkozik. Jaross eljárása jogszabály-ellenes volt, mert minden ügyben a döntést a miniszternek kellett meghozni, ez okból a további tárgyalást szorgalmaztam, ezt azonban nem vette tekintetbe. Ezután kérésemre még két rövidített ülést tartott, majd egy harmadik ülés időpontját kétszer is kitűzte, amit végül nem volt hajlandó megtartani. Erre az ülésre előkészített ügydarabokat mindkét alkalommal felküldte a miniszter tanácskozó szobájába, de azok onnan az ő utasítására döntés nélkül, elintézetlenül küldettek vissza. Robogány mindkét esetben felette [felettébb] méltatlankodott az ülés meg nem tartása miatt, Pataky Tibor és Balla Pál pedig nagyon nehezményezték, hogy Jaross egyebek között olyan ügyeket sem volt hajlandó tárgyalni, amelyeknek teljesítését ők kérték. Jaross a támadásokat úgy akarta kivédeni, hogy az általa már megadott mentesítések felől a főispánokat utólagosan vélemény-nyilvánításra hívta fel, a kedvezőtlen vélemény esetében szándékában volt azokat visszavenni. A főispánok mintegy kétszázon felüli ügyekben [!] a visszavonulást javasolták, ezekkel a javaslatokkal azonban augusztus hó 8-án bekövetkezett lemondása miatt nem foglalkozott. Augusztusban tudomásul vette azt az intézkedésemet, amely szerint azokat a kérelmeket, amelyeket ő nem teljesített, a közjogi osztály segédhivatala a jelentkező folyamodóknak visszaadja azzal az utasítással, hogy kegyelmi kérvénnyel forduljanak a kormányzóhoz, és azt a kabinet irodában nyújtsák be, mert a kormányzó is fel lesz ruházva a mentesítés jogával. Ugyanekkor elrendelte azt, hogy amennyiben a kormányzó olyanoknak is adna mentesítést, akiket ő már mentesített, abban az esetben ezeket a belügyi mentesítettek sorából törölni kell.

A Jaross által megadott mentesítésekről Nemák Károly fogalmazó, utasításomra a főpolgármestert, illetve a főispánokat távbeszélőn nyomban hivatalosan értesítette, azzal, hogy a határozatot haladéktalanul közöljék az érdekeltekkel, s amennyiben már gettóban, gyűjtőtáborban vagy deportáló vonatot lennének, abban az esetben azonnal intézkedjenek kiengedésük iránt. A mentesítettek az én aláírásommal vidéken, vagy a főispánoktól kaptak igazolványt. Bonczos Miklós belügyminiszternek jelentettem az eddigi eljárást, és figyelmeztettem arra, hogy az 1530/1944. M.E. sz. rendelet értelmében a döntést minden ügyben a miniszternek kell meghozni. Erre azt felelte, hogy ez az egész dolog Jaross hagyatéka, ezzel ő nem foglalkozik, hanem majd beszél Jarossal aziránt, hogy antedatálva fejezze be a tárgyalást. Egyébként ő is tudomásul vette azt az intézkedésemet, melynek értelmében a közjogi osztály segédhivatala a jelentkező folyamodóknak irataikat és a kegyelmi kérvény benyújtása végett őket a kabinetirodához utasítja.

Az 1944. évi június hó folyamán Bíró József - a mentesítettek egyike - és menyasszonya, Anár [Auer] Anikó Mária a leendő feleségnek különös méltánylást érdemlő okból való mentesítése ügyében a belügyminiszterhez fordultak, amely beadványukat én fogalmaztam, és azt 1944. évi június hó 28-án 576.981/1944. II. B. M. sz. alatt vélemény-nyilvánítás végett én tettem át az igazságügy miniszterhez. Az igazságügy miniszternek arra 1944. évi július 15-én 45.800/1944. I. sz. alatt adott válasza elismerte a különös méltánylást érdemlő okból való mentesítés jövőbeni lehetőségét. Bíró Józsefnek és menyasszonyának általam fogalmazott közös beadványával megindított ez az iratváltás lett az alapja a kormányzói mentesítésekről az 1944. évi augusztus hó 21-én kelt 3.040/1944. M. E. sz. rendeletnek (Rendeletek Tára 1944. évf. 1632. lap, Budapesti közlöny 1944. évf. 189. sz.).

Ambrózy Gyula, a kormányzó kabinetfőnökének levele
Jaross Andor belügyminiszterhez Bíró József és Auer Anikó ügyében, 1944. augusztus 2.

 
Bíró Józsefné sz. Auer Anikó tanúvallomása Szilágyi László mentő tevékenységéről, 1946. május 10.

A kormányzó által engedélyezett mentesítés a házra és a gyermekre csak abban az esetben vonatkozott, ha azt ezek külön személyükre szóló okiratban szintén megkapták. Vagyonra külön kellett kiterjeszteni, ez azonban egy esetben sem történt meg. Ezeket az ügyeket a miniszterelnökség elnöki osztálya intézte. Ezekhez a mentesítésekhez a belügyminisztériumnak semmi köze sem volt. Hunyady Gyula miniszteri titkárt, továbbá a székesfővárostól, az OTI-tól és a MABI-tól a belügyminisztériumba berendelt munkaerőket Bonczos a miniszterelnökségre küldte át, hogy ott a gyors feldolgozásban segítsenek, amiért ott külön munkadíjat kaptak. A kérvényeket a kabinetirodában kellett benyújtani, a mentesítendőket ott jelölték ki, és ezeknek az iratait onnan tették át a miniszterelnökségre. A hozzám intézett kérésekre a kabinetirodában sok ügy kedvező elintézését kieszközöltem, amiben főleg Borbély endre fogalmazó és Marton Béla kabinetirodai segédhivatali igazgató volt segítségemre. A mentesítéseket a miniszterelnöknek a minisztertanács hozzájárulása után tett előterjesztésére a kormányzó legfelsőbb elhatározással engedélyezte, s az okiratokat a miniszterelnökség részéről Balla István osztályfőnök írta alá. Az ügymenetet, annak rendjét és az ügyfeleknek az épületben való mozgatását Huszovszky Lajos, majd Fáy István államtitkárok és Szép László osztályfőnök szabályozták. A kormányzó október közepéig mintegy 8000 személyt, tehát körülbelül 2000 családot mentesített, ezek közül október hó 15-ig 6996 személy részére állíttatott ki okiratot. A miniszterelnökségre október 15-én betelepedett német SS katonák és nyilasok ezeket az iratokat teljesen széthányták.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt augusztus 13.

1961

A keletnémet állampolgárok egyre fokozódó mérvű elvándorlása miatt, Berlinben az NDK hatóságai nagy létszámú csapatokkal lezárják a város...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Alakítók vagy elszenvedők? Személyek, családok, csoportok a huszadik századi történelemben

Tisztelt Olvasók!

A geológiától kölcsönzött szóval élve az ArchívNet idei második száma egyfajta „társadalmi szelvényt” kíván az olvasók elé tárni. A társadalom rétegei hasonlatosak bolygónk kőzettakarójához, amelyeket egyben, egyszerre nehéz áttekinteni, nem is beszélve arról – hogy akárcsak a geológia esetében – térben és időben is nagy eltérések mutatkozhatnak egy-egy országot mintául véve.
Jelen szám a tizenkilencedik-huszadik század magyar társadalmáról kíván egy szelvényt bemutatni, mind az alsó, közép és felső rétegekről. Olyan személyekről, csoportokról, akik között voltak, akik alakították az eseményeket, míg mások csak leginkább elszenvedték az idők változását, azonban erről – a mi, vagyis az utókor szerencséjére – írásban adtak számot.

Az időrendet követve az első Hlbocsányi Norbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára) az írása, aki cégbírósági iratok segítségével mutatja be egy jelentős kereskedőcsalád, a Kohnerek osztrák-monarchiabeli felemelkedését, majd 1920-30-as évekbeli gazdasági hatalmuk elsorvadását. Csunderlik Péter (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, tudományos munkatárs Politikatörténeti Intézet) a társadalom középső rétegéhez tartozó értelmiség egy részét mutatja be írásában. Az általa bemutatott dokumentum egy lista azokról a személyekről, akik a Galilei-kör tagjaként 1919-ben felajánlották szolgálataikat a Forradalmi Kormányzótanácsnak.

Szlávik Jánosné (helytörténész, Gödöllő) a második világháború magyarországi harcainak időszakába kalauzol el minket Bőti Imre csendőr főtörzsőrmester naplóján keresztül, aki személyes sorsának viszontagságos voltáról adott számot írásában. Magos Gergely (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) retrospektív egodokumentumokat prezentál és elemez publikációjában. Írásának fő célja nemcsak maguknak a szövegeknek a bemutatása, hanem hogy a főként az értelmiség soraiból származó szerzők a hosszú negyvenes évek folyamán miként alakították át önmagukról szóló írásaikban a korábbi életeseményeiket.

Az időrendi sort Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks) forrásismertetése zárja. Az ArchívNet hasábjain korábban Keresztes Csaba már foglalkozott az ún. 1988-as „metróbalhéval”, azonban Tóth Eszter Zsófia ezúttal az 1980-as évekbeli magyarországi skinhead-mozgalmat a tagok társadalmi háttere felől közelíti meg bírósági iratok alapján.

Egyúttal felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei harmadik számába továbbra is várjuk a forrásismertetéseket a huszadik századi gazdaság- és társadalomtörténetre, valamint külföldi konfliktusokra vonatkozóan.
  

Budapest, 2022. május 27.
Miklós Dániel
főszerkesztő