Bihari József munkaszolgálatos visszaemlékezése

Pokol és vesztőhely Keleten

„A feleségem nyitott ajtót, és kérdésemre azt mondotta, hogy nálunk nem járt ma a postás. [...] Fellélegeztem. Tizenhat hónapos pöttöm kislányomat ölembe kaptam, beszaladtam vele a szobámba, és leültem vele a kis piros ágya mellé. Egy percig úgy éreztem, mintha a torkomat szorító hurkot valaki hirtelen elengedte volna. Ágicámat magamhoz szorítottam, erősen, hogy pityeregni kezdett, mikor a következő pillanatban tekintetem a toalettasztalra esett, ahol egy kis fehér cédula hevert. Felkaptam, a szemeim egyszerre felfalták a betűit: a behívóm volt."

 

Bevezetés 

A második világháború hadtörténetében és társadalomtörténetében különös jelentőségűek a honvédségi kisegítő munkaszolgálattal kapcsolatos források. Ennek oka az, hogy roppant érzékletesen követhető nyomon a hadseregen belül a zsidókkal szembeni bánásmód szigorodása, folyamatos elembertelenedése. Másrészt - mivel a kisegítő munkaszolgálatosok legnagyobb része a hatályos törvények szerint zsidónak minősülőket jelentette - nyomon követhető a keresztény magyar társadalomnak a zsidókérdésben betöltött szerepe. Ez több síkon érvényesült. Egyrészt jó támpontot nyújt a frontvonal és a hátország időben és térben igen eltérő háborús közállapotának bemutatásához. Ehhez szorosan kapcsolódva pedig a hadműveleti területeken szolgáló katonáknak a zsidókérdéshez való viszonyulásához is.

A munkaszolgálat intézményének tudományos megítélése azonban korántsem vitamentes. A közelmúltban Ungváry Krisztián történész és Csapody Tamás jogász-szociológus „csapott össze" Ungvárynak a Nyílt Társadalom Archívum (OSA) Centrális Galériájában megnyílt Don-kanyar című időszaki kiállítás megnyitóján elmondott beszéde

. Ungváry nem állított mást a keleti fronton harcoló, pontosabban a doni második magyar hadsereg munkaszolgálatosaira fókuszálva, egyúttal a kérdést mégis tágabb perspektívában értelmezve, minthogy a második világháborús munkaszolgálat - a történetírást korábban jellemző és ma is szívós gyökerű állítással ellentétben - valójában nem volt „mozgó vesztőhely." Annak dacára sem, hogy a Donnál résztvevő 43 000 jórészt zsidó (vagy a hatályos törvényeknek megfelelően annak minősített keresztény) személy mintegy 50%-os veszteségi aránnyal élte túl a csatát és visszamenekülést (a nemzsidó honvédek 25%-os veszteségével ). A háború egészét vizsgálva viszont megállapította, hogy a „muszosok" lényegesen nagyobb arányban élték túl a háborút, mint hagyományos alakulatokban harcoló sorkatona . Csapody, a bori munkaszolgálat kiváló ismerője - reagálva a történész szavaira - ezzel szemben leszögezte, hogy Ungváry állítása téves, mert nem számítja bele a honvédkeret „saját hatáskörében" elkövetett , valamint a gyilkosságoknak eladdig a katonák közötti ismeretlen, példátlan formáit sem. Megjegyzi, hogy pl. a 6000 fős magyar bori kontingens háromnegyede is az éhezés, gyógyszerhiány, a verések és kivégzések miatt . Végkövetkeztetése ennek alapján: a második világháborús munkaszolgálatra „a doni munkaszolgálatostól, származó megnevezést nem csak igaznak, de pontosnak és találónak is ."

Nem célom, hogy a továbbiakban tájékoztatást nyújtsak arról, hogy a honi történettudományban a munkaszolgálat kérdését milyen viták övezték, és szegélyezik ma is. Ennek egyik okát abban látom (amint ez a magyar holokauszt tudományos egészének vizsgálatairól többé-kevésbé elmondható), hogy a szakma ezen intézmény társadalomtörténeti-mentalitástörténeti vetületét kevéssé vizsgálta, leírására jobbára ma is politikatörténeti megközelítéssel operál, s jórészt a hatalmi szférából származó forrásokkal

.

Részlet a visszaemlékezés írógéppel írott változatából.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény: 2012.31.20.

Az alábbiakban közölt szöveg, Bihari József emlékezése - úgy vélem - ékesszólóan bizonyítja, hogy a keleti front muszosainak élete milyen volt, s ennek alapján az olvasó maga formálhat képet helyzetükről.

Bihari József háború előtti életéről csekély információval rendelkezünk. Annyi bizonyos, hogy Berkovits néven 1908-ban

(vezetéknevét 1945 után magyarosította), az 1930-as évek derekától debreceni Zsidó Gimnázium hittan- és héber nyelvtanáraként . 1942. október 25-én izraelita vallású sorstársaihoz hasonlóan őt is behívták munkaszolgálatra (nem tudjuk, első behívása volt-e, feltehetően nem, de erről memoárjában nem tesz említést). A 106/8-as tábori munkás századba került, amely rövid gyomai tartózkodás után Püspökladányon keresztül, 40-50 fős marhavagonokban kiszállítva a 2. magyar hadsereg részeként hagyta el az országot, s került december végén a frontvonalba. Viszontagságos úton, 1943. január 16-án, már a szovjet áttörést követően jutottak a voronyezsi frontvonalba. Ettől kezdve a visszavonulás lett osztályrészük. Bihari memoárjának törzse az itt eltöltött mintegy négy hónapot taglalja. Soraiban megelevenedik nemcsak a megannyi helyszín, a harci cselekmények nyomasztó világa, de a muszosok mindennapi tevékenysége, reményvesztettsége is. Az állandó betegségek, amelyek között a kiütéses tífusz (flekktífusz) számított a halál legnagyobb vámszedőjének, számos alkalommal megjelennek a memoár lapjain. Bihari karakteresen írja le a legjellemzőbb tevékenységeket - a tábori postaszolgálat által biztosított, cenzúrázott levélírást, a bónozást, ami a náluk lévő pénznek a kerettagok általi eltulajdonítását jelentette stb. -, illetve az egymáshoz való különféle . A visszavonulás pokoli időszakot jelentett: a szétesett magyar egységek rohamtempóban menekültek a Vörös Hadsereg elől. Hetven napot töltöttek Krasznopolban. Majd Kotinovka, Korosztyen, Jelszk útvonalon indultak tovább. Munkájuk jobbára utak, hidak építése volt, valamint - a partizántámadások elkerülése végett - az erdő irtása. A mocsarairól nevezetes Pripjaty folyón maguk emeltek pontonhidat, amelynek építése során a honvédkeret egyes tagjai különleges kegyetlenséggel alázták meg a muszosokat. A szerzőt és bajtársait állandóan gyötörte az éhség is, amelynek szerinte megvan „a saját filozófiája." Megfogalmazásában: „Tapasztalhattuk, hogy a legfinomabb lélek is 180 fokkal elfordult, ha kopogott szeme az éhségtől. Az a néhány kevés kivétel, ami volt, nem döntötte meg ezt a szabályt. Az éhség a legjobb formáló művész. Közel tudja hozni egymáshoz a legellentétesebb típusú embereket, és néha a legjobb barátokat is eltávolítja egymástól. Egyeseket habfehérré tisztít az éhség lángoló tüze, másokból ördögöket, tolvajokat, sőt gyilkosokat is formál. Tud az éhség kínzóan fájni és nincsen olyan fájdalom, amely felvehetné vele a versenyt. Megváltoztatja az ember gondolkodásmódját. Megvan a saját filozófiája, amit meg kellene egyszer már valakinek ." Rendszeresen fogyasztottak elhullott állatokat, amelynek megfőzéséhez a kerttől loptak tűzifát. 1945 augusztusában Sz. Kovács Károly szakaszvezető ellen tett vallomásában leírta: „A századnál teljesen jogtalanul keretkonyha is működött, ahol a keret pompás ellátásban részesült. Miután azonban a század részére csak egyféle vételezés volt, természetes, hogy ehhez a külön és a század legénységénél sokkal jobb konyhához mindent tőlünk kellett ellopni. Ennek következménye nagyon sok éhenhalás, betegség volt, és ezért ő is felelős. Ugyanekkor a század éhezett tehát. Egyesek úgy próbálták éhínségüket enyhíteni, hogy eladták ruhaneműiket a népnek [az ukrán, orosz lakosoknak], vagy rég elhagyott krumplivermekben tallózva, így néhány szem krumplihoz jutva azt munkaidő után egyszerű vízben ."

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt október 02.

1924

A Népszövetség elfogadja a nemzetközi viták békés rendezéséről szóló genfi jegyzőkönyvet.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet új számmal jelenik meg a szeptember beköszöntével. Ezúttal leginkább a hétköznapi küzdelmek világába kalauzolják el az olvasót a megjelent forrásismertetések. Legyen szó akár a saját megélhetésükön javítani kívánó fiumei tisztviselőkről, egy államfordulatot éppen átélt kárpátaljai lakosokról, vagy éppen az államhatalom restriktív intézkedései ellenére is működő római katolikus egyházról és annak tagjairól. S arra nézve is láthatunk egy esetet, hogy a hétköznapok újságolvasóinak és maguknak az újságíróknak köszönhetően hogyan válhatott valaki „sikertelen bűnözővé” száz évvel ezelőtt.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az Osztrák-Magyar Monarchia fiumei tisztviselőinek és alkalmazottainak meglehetősen komplex világát mutatja be. Forrásismertetésében nagyrészt a mai Rijekában őrzött iratokra támaszkodva tárja az olvasók elé, hogy az említett állami tisztviselők és alkalmazottak milyen módon kívánták orvosolni – többek között kérvények megfogalmazásával – egzisztenciális nehézségeiket.

A dualizmus bő ötven événél sokkal rövidebb időszak, mindössze hét hónap változásainak eredményét ismerteti írásában Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet). Publikációjában két, 1939 októberében papírra vetett hangulatjelentést mutat be, amelyek az 1939 márciusának közepén ismét magyar uralom alá került Kárpátalja gazdasági, szociális és politikai viszonyairól, illetve a helyben tapasztalt helyzet változásáról adnak számot.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) friss forrásismertetésében a Zágon József és Kada Lajos közötti levelezésből mutat be újabb részleteket. Ezúttal Zágon Lajosnak a magyarországi katolikus egyház 1961-1971 közötti helyzetéről szerzett információit adta közre. A korabeli budapesti vezetés folytatta az 1940-es évek végén megkezdett egyházellenes politikáját, azonban tárgyalt tíz év mégsem tekinthető monoton időszaknak a magyarországi katolikus egyház szempontjából, mivel a Vatikán és a Magyar Népköztársaság 1964-ben megállapodást kötött egymással, valamint lezajlott a II. Vatikáni Zsinat magyar püspökök részvételével.

Halász János (levéltári referens, Kulturális és Innovációs Minisztérium) forrásismertetésének második részében a már megismert „Kloroformos Bandi” ékszerrablási ügyének magyarországi tárgyalása kerül a reflektorfénybe, valamint az, hogy éppen a „kloroformos” jelző miként bélyegezte meg Faragó Andrást, és hogy ebben mekkora szerepe volt a korabeli sajtófogyasztásnak.

Idei negyedik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Továbbra is él ugyanakkor felhívásunk korábbi és leendő szerzőink felé: az ArchívNet szerkesztősége várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
 

Budapest, 2023. szeptember 13.
 

Miklós Dániel
főszerkesztő