I. világháború: A negyedik isonzói csata kezdete, az olasz hadsereg nagyerejű támadásaival szemben az Osztrák–Magyar Monarchia sikeresen...Tovább
Budapesti mindennapok gyerekszemmel a háború végén
„Már lassan két hete, hogy felszabadultunk. Azóta visszajöttünk a Vilmos cs[ászár] úti lakásba. H. O. a lehető legundokabb módon viselkedik. Éppen ma volt egy kellemetlen veszekedésem vele. Sajnos megint itt zörgetnek az orosz katonák a kapunál. Ez egyáltalán nem jó, mivel egymás után fosztják ki a házakat. Csillagot természetesen levettük. Rém jó érzés. Kajánk sajnos nincsen. Kenyeret már hetek óta nem ettünk.”
Bevezetés
A közölt forrás egy tizennégy éves zsidó kislány, Steiner Erzsébet prizmájának fénytörésében ábrázolja a Sztójay-, Lakatos- és a Szálasi-kormányok és a felszabadulás alatti Magyarország pici darabját.
Steiner Erzsébet 1943-től, 13 éves korától fogva vezetett naplót. A pontos időpontot nem lehet meghatározni, ugyanis kezdetben csak a heti napokat és órákat írt feljegyzéseihez, évet és pontos napot nem; az első pontos dátummal ellátott bejegyzés 1944. január 29.
A szerző 1930. május 26-án született Budapesten, kispolgári zsidó családba. Édesapja, Steiner Rezső (1887-1972) budapesti textilkereskedő, édesanyja Greiner Margit (1897-1945) háztartásbeli volt. Szülei 1923-ben házasodtak össze, a nászból Erzsébeten kívül egy fiú született, János (1925-2010).
Erzsébet családjáról, gyermekkoráról minimális ismeretekkel rendelkezünk. Az édesapa neológ, az anya ortodox volt, a vallási szokásokat és ünnepeket jobbára utóbbi szülő miatt tartották. A család az 1930-as évek végétől a főváros Vilmos császár útja (ma Bajcsy-Zsilinszky út) 15/e. szám alatt bérelt lakásban élt.
Az 1938 májusától érvénybe lépő zsidótörvények nyomán hitsorsosaikhoz hasonlóan a Steiner-családnak is fokozódó nehézségekkel kellett megküzdeni. Az apa nem foglalkoztathatott többé keresztény alkalmazottat, megrendelései visszaestek, s mindennek nyomán a família elszegényedett, bár a megszokott polgári nívóhoz tartozó cseléd/nevelőnő egészen a Sztójay-kormány zsidóellenes rendelkezéséig megmaradt. A gondokat tetézte, hogy Steiner Rezsőt 1940-től fogva több ízben is behívták hátországi munkaszolgálatra, ami fokozta a család gazdasági tragédiáját.
A budapesti zsidóság életét (a felnőtt férfiak munkaszolgálatát leszámítva) a német megszállásig, illetve az utána kormányt alakító Sztójay Döme vezette szélsőjobboldali, a vidéki zsidóság gettósítását és deportálását levezénylő kormány megalakulásáig nem fenyegette közvetlen veszély. A Steiner-família élete is 1944 márciusában vett tragikus fordulatot: amellett, hogy az apa ekkor is szinte folyamatosan kapta „muszos" behívóit, tavasztól nagykorúvá érett fiára, Jánosra is megegyező sors várt. Amikor júniusban a Terézvárosban lévő Zichy Jenő u. 19. szám alatti csillagos házba kellett költözniük, már csak Erzsébet és édesanyja volt
. A vidéki deportálások fényében a „lapátos hadseregben" szolgáló családfő új otthonukat nem tarthatta biztonságosnak. Két behívó közti rövid, családjával együtt eltöltött idő során szeptember 28-án sikerült (távoli rokonuk segítsége révén) a kis Erzsébet számára svéd védlevelet szerezni, majd - amint a naplóból sejteni lehet, a Svéd Vöröskereszt „védettsége" alatt álló - az egyik legjelentősebb katolikus női apácarend, a Sacre Coeur (Szent Szív) Társaság egyik intézetében, az Ajtósi Dürer sor 21. szám alatti leányinternátusban elhelyezni. Valdemar Langlet, a Svéd Vöröskereszt hazai delegáció vezetője, az egyik legbátrabb, legenergikusabb zsidómentő (aki feleségével itt is lakott) ugyanis korábban egyebek mellett elérte azt is, hogy a német-magyar hatóságok néhány épületet átadjanak a Vöröskereszt számára. A Sacre Coeur rendházban való elhelyezés védelmet jelentett, az elhelyezés egyúttal bújtatási céllal is történt. Falai között a máterek 200 védleveles gyermeket . A nyilas puccs után (1944. október 16.) a rendház életét folyamatos nyilas zaklatások, házkutatások kísérték s a bújtatott gyermekek élete végveszélybe került. Ezért Raoul Wallenberg svéd követ kezdeményezésére a menleveles gyerekeket december 11-én a mai Újlipótváros területén felállított ún. helyezték el, Erzsébetet a Pozsonyi út 1. száma alatt lévő svéd védett házba szállították. A kislány újabb lakhelye sem maradt azonban tartós: néhány héten belül a ház lakóit a nyilasok kiparancsolták az utcára, és január 7-én a budapesti gettóba hurcolták . Ismeretlen módon ugyanide került a munkaszolgálattól leszerelt édesapa, Steiner Rezső is. Édesanyja mindeközben családtagjaitól teljesen elszakadva élt továbbra is csillaggal jelölt kényszerlakhelyén egészen november 15-ig: ekkor, egy házban dúló nyilas ellenőrzés során elhurcolták, és a nagybátony-újlaki (ún. óbudai) téglagyárba , amely a nyugat-magyarországi kényszermunkára hurcolás gyűjtőtáboraként . A naplóíró nem sejtette, de édesanyja a nyilas-kormány által újraindított, s ezúttal már nem Auschwitz-Birkenau, hanem Nyugat-Magyarország felé irányuló deportálások egyik tagja lett. Nem tudni, mi módon került a Bergen-Belsen-i koncentrációs Lehet, hogy 1944. december elején a józsefvárosi pályaudvarról induló szerelvények egyikébe rakták a , de az is elképzelhető, hogy az ostmarki (ausztriai) kényszermunkások közé került, amelyek egyik csoportját december 7-én a Bécs melletti Straßhof an der Nordbahn állomásról deportálták az észak-német . A legyengült asszony a Bergen-Belsen-i koncentrációs tábor poklába került. A felszabadulást még megérte, de a táborokban általános flekktífusz végzett vele.Az elszenvedett események okán korán felnőtté érő Steiner Erzsébet számára a felszabadulást követő időszak hónapja a több értelemben vett útkeresésről és a fájdalmak (elsősorban édesanyja elvesztése) leküzdéséről szóltak. 1945 szeptemberétől rendszeresen eljárt a budapesti Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalomba (SZIM), és a naplóbejegyzések szerint egyre inkább hatalmába kerítette a cionizmus eszméje. Ez az elképzelése azonban beteljesületlen maradt. Amint 1946. december 28-ai bejegyzéséből látszik, a családja nem támogatta a kislány eszméit. A zsidó fiatalok lelkes közösségén túl a felvilágosult családban világ, sőt ateista szellemiségű könyveket is olvasó kislány maga is ateista lesz, és egy jobb világ megteremtésének igénye ugyancsak hajtja. Vissza-visszatérő problémát jelentett ugyanis az éhezés, amely a felszabadulás után is fennállott. Nem lehet tudni, az apa mivel kereste kenyerét, de kenyérgondjaik voltak, amit bizonyít egy bejegyzés is (1945. november 26.). Eszerint amerikai rokonoktól levélben élelmiszer és ruha küldését kérték, illetve erősen gondolkodtak a kivándorláson is. A napló része egy „hízás táblázat", mait a felszabadulás utáni hónapokban rendszeresen vezetett a szerző. 1946. december 28-án is azt jegyezte fel, hogy „Sajnos semmit sem keresünk. Ez nagyon kellemetlen, főleg kajailag, és nem utolsó sorban jó volna néha elmenni moziba. De erről lemondhatok. Újabban az a szórakozásom, hogy minden ismerősömhöz elmegyek, és megkínáltatom magamat. Már egy meghívott ebédre. Nagyon jó volt. Megtehetné többször is. Mit csináljak, ha éhes vagyok."
A cionizmussal kacérkodó fiatal lány gondolatai sosem értek tetté, s tegyük hozzá, a családi támogatás hiányán túl a politikai lehetőségek sem voltak adottak hozzá. Látszik az is, hogy a cionizmussal való rokonszenv erősen hullámzó lehetett: 1945 végére maga is kiábrándulhatott belőle, mert 1945. november 2-ai bejegyzésében már ezt írta: „Csaba óta nagyon megkomolyodtam. A cionista láz csak egy gyerekes ideálizmus [!], de nem is, inkább külső befolyás alatt álltam. Ez már elmúlt. Mint minden." A következő év december 28-án viszont ekképp szólt: „Jancsival újra cionisták lettünk. Azzal a különbséggel, hogy barátok vagyunk. Tavasszal akarunk alijázni, hogy aztán onnan mehessünk Amerika felé. Jancsi nem akar engem is vinni, de én addig nem nyugszom, míg ki nem jutok." Ebből a részletből az is látszik, hogy cionizmusa nem volt érett, sokkal inkább egy új, remélt jobb világ elérésének reménye lebegett a szeme előtt. Ahol nincs éhezés és anyagi gondok, s amit mindenekfelett az USA szimbolizált.
Palesztina és az Amerikai Egyesül Államok mellett Svájc is foglalkoztatta a középiskolás lányt, de csak ábrándozások szintjén, láthatóan tehát (filmek, illetve a család a nyugati, demokratikus társadalmi légkör
Utolsó bejegyzésében, 1946. január 29-én már a Polgári Demokrata Párt helyi rendezvényére való ellátogatását tervezte. Ekkor a naplónak vége szakad. (Tudjuk azonban, hogy Steiner Erzsébet a későbbiekben nem emigrált, Budapesten maradt).
A rövid mintegy 40 oldal terjedelmű napló, kisméretű vonalas füzetbe többnyire ceruzával, kisebb részben golyóstollal felrótt sorokból áll. Viszonylag rövidnek számító terjedelme dacára mégis jelentős forrásértékű munka, több szempontból is. Egyrészt a napló, a kortárs szemtanú azonnali lejegyzése okán a leghitelesebb, de mindenképpen a legérzékletesebb forrástípus. Gyáni Gábor szerint manapság főként olyanok foglalkoznak naplókkal, akik nem fetisizálják a történetírás objektivitásába vetett hitet, hanem a többféle valóságban hisznek. A naplók ugyanis hasonlóan legitim forrásai a múltnak, mint bármilyen más hiteles forrástípus, azzal a kitétellel, hogy a naplók a közvetlen emberi tapasztalatokra épülnek. „A napló ezért társadalomtörténeti forrásként nemcsak mennyiségi szempontból gazdagítja múltat illető fogalmainkat, miután szokásos történeti ismeretinket egészíti ki azzal, hogy mit ettek, miféle társasági kapcsolatokat ápoltak eleink. Minőségi többlettudásról van valójában szó, hiszen általa arra derülhet fény, hogy mit jelentette a valamikori világ az egykori szereplők vagy átélők számára, valamint, hogy milyen sokféle tapasztalat keletkezett ezekről a valamikori emberi univerzumokról. A történelem ezáltal lesz a sokhangúság, a
." Gyáni az utóbbi időben több alkalommal felhívta a figyelmet arra is, hogy a vészkorszak megragadásában a „személyes nézőpont", a túlélők narratívája hazánkban kevéssé keltette fel a kutatók figyelmét, holott forrásértékét tekintve egyenrangúnak tekinthető a hivatalos iratokkal. Ez az elhanyagoltság az utóbbi években csökkent, mégis, a mai napig igaz állítás, hogy a határainkon belül általános politikatörténet-centrikus megközelítések nélkülözik a visszaemlékezések, naplók nagyarányú és elemző . Nálunk sajnos még mindig uralja a történeti diskurzust az a vélemény, amelyet képviselőjük, Molnár Judit így fogalmazott meg: „Hiteles forrásnak elsősorban a levéltári dokumentumokat kell tekinteni. Tehát a holokausztra vonatkozóan a kutatás fő tárgyát olyan forrásoknak kell képezniük, mint a közigazgatási iratok, rendőrségi iratok, csendőrségi iratok, a minisztériumok iratai, illetve a Zsidó Tanácsok iratai. A felsorolás természetesen távolról sem ."Ha végigtekintünk a kérdéskör (gyermeknaplókra fókuszáló) , és kurrens honi irodalmán, akkor éppen ellenkező megállapításokat olvashatunk. Forrásunk szempontjából például azt, hogy egy-egy személy identitásának, társadalmi képzeteinek kialakítása a gyermekkorhoz kötődik s ezért a gyermekkorra vonatkozó naplók vizsgálatának kulcsszerepük van, hiszen a személyes tudások sokasága közös képzetekké, identitássá válnak. Kunt Gergely, aki második világháborús magyarországi kamasznaplókat vizsgált, kimutatta, hogy a családi ellenség- és idegenképeknek kulcsszerepük van e naplókban megnyilvánuló . A magyarországi vészkorszak relációjában ennek dacára alig néhány naplóközlés [popup title="ismert" format="Default click" activate="click" close text="Közülük a legismertebbek: ECSÉRI LILLA: Napló, 1944. Egy tizenhat éves kislány naplójának eredeti szövege. T-Twins, Bp., 1995.; Éva lányom. S.a.r. ZSOLT ÉVA. XXI. Század Kiadó, Bp., 2011. [Heymann Éva először 1947-ben jelent meg magyarul, később pedig Izraelben és az USA-ban is napvilágot látott].; GERGELY MAGDOLNA: Anka naplója: 1944. március 14. – 1945. március 5. Budapesti Negyed, 2002. 3. sz. 5–216.; KARDOS KLÁRA: Auschwitzi napló. Szent Gellért Kiadó és Nyomda, Bp., 2011.; Weinmann Éva naplója 1941. október 10–1945. január 19. Lauder Javne, Bp., 2004. A mérvadónak számító Braham-bibliográfia összesen mintegy húsz naplót említ. A magyarországi holokauszt bibliográfiája. Szerk. BRAHAM, RANDOLPH L.. Park, Bp., 2010., I. köt., 383–392. "]. E körön belül is roppant ritka a gyereknaplók .További lehetőséget nyújthat különféle, egy időben íródott naplók összehasonlító elemzése. Kunt Gergely friss megállapításával egyetérthetünk: „A naplók összehasonlító elemzése kiváló lehetőség a társadalmi képzetvilág részét képező attitűdök, előítéletek, sztereotípiák történeti kontextusban való megragadására, hiszen a naplóíró számára a napló az az őszinte közeg, ahol olyan véleményének is teret enged, amelyet sem egykoron, sem pedig ma (például egy interjú keretében) nyilvánosan nem akar, vagy nem mer megfogalmazni. A napló, mint történeti kútfő körülhatárolása négy ismérvhez kötődött a forrásgyűjtés során: a rendszerességhez, a személyességhez, az egyidejűséghez és a feljegyzések fragmentáltságából adódó stílusjegyhez. A kamaszok által vezetett napló az egyetlen olyan emlék, amely alapján személyekre vonatkozólag a társadalmi képzetek kortárs fiatalok nézőpontjából
."A továbbiakban nincs lehetőség Steiner Erzsébet naplóbejegyzéseinek más naplókkal való összevetésére, így csupán annak bemutatására szorítkozom. A napló itt nem közölt, hozzávetőleges első évének fókuszában - ami a német megszállásig tartott - a gyermekkor általános kérdései, kortársaival és családtagjaival való interakciók, nyaralások élményei stb. állnak. Ezeken az oldalakon is látszik azonban, hogy a naplóíró 13 éves kislány, korát meghazudtoló módon igen nagy volt a világ befogadásának igénye, ami jól mutat, hogy tudományos könyveket olvasott. Kiderül az is, hogy félig szekuláris, félig vallásos zsidó családban élt. Egy bejegyzés szerint mégis hetente eljárt „istentiszteletre", amit „nem szeret" s ez az ellenszenve az istenhittel, vallásossággal a későbbiekben, édesanyja távollétében, 1944 novemberétől csak tovább fokozódott.
A közölt szövegben a köztörténeti folyamatok nem jelennek, nem is jelenhetnek meg több okból kifolyólag sem. Ellenben a történelem mikrorégióiba kalauzol, amennyiben a Szálasi-rezsim alatt deportált (majd áldozattá váló) édesanya elvesztéséről, a légóban töltött napokról, a bújtatásról, védett házba kerülésről, majd pedig a budapesti gettóba költözésről egy kamasz érzelmi és értelmi szintjének megfelelő információt közöl. Tanulságos, hogy e szöveghelyek, tragikumuk dacára - mint utaltunk rá, jellemző módon - többnyire másodlagos szerepet töltenek be a gyerek életében, akinek az iskolai szerelmek, barátságok töltötték ki mindennapjait, s egyúttal jelentették a normális élethez való kapaszkodót. Tanulságos megfigyelni, hogy a traumatikus viszonyok az ideges, dühös, végletes megfogalmazásokat is előhozták, bár ezek mértéke a felszabadulás után egyre csökken. (Jó példáját nyújtják az édesanyja hiánya miatt édesapját hibáztató kislány durva, a napló végén már semleges jellegű leírásai, megszólításai).
A napló szövegének közreadásakor tekintetbe kellett benni, hogy számos olyan, privát jellegű, bizalmas, magántermészetű, vagy egyenesen intim részletet tartalmaz, amelyeket emiatt mellőzünk. Ugyancsak kiszedtük az érdektelennek ítélt részleteket. Törekedtünk azonban arra, hogy az olvasó mégis képet kapjon a napló egészének stílusáról, a naplóíró nemritkán érzelemgazdag (dühös, elkeseredett, vidám) tónusáról, mondanivalójának koherens bemutatásáról, ezért bizonyos, köztörténeti értékkel nem bíró részleteket is szerepeltetünk benne. Végül: törekedtünk arra, hogy a német megszállás utáni, a zsidóságra nézve különösen kritikus események, a vészkorszak és a felszabadulás lenyomata kerüljön fókuszba azáltal, ahogyan azt egy Budapesten lakó kamaszlány megélte s ezért Magyarország náci megszállása előtti teljes textust mellőztük.
A forrás eredetije szerzője birtokában, hiteles másolata a Holokauszt Emlékközpont birtokában található meg (leltári szám: 2011.591.1). A napló történetéhez tartozó kiegészítő információkat a Holokauszt Emlékközpont gyűjteményi adattárából (Ad. 63/2011) nyertük.
Ahol a naplószövegben kivételt alkalmaztunk, ott azt [...]-gal jelöltük. A forrást a mai nyelvhelyességnek megfelelően adjuk közre.
Greiner Margit és Steiner Dezső nászúton, 1923. | Steiner Erzsébet 1938 körül. |
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt november 10.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő