Aki ember tudott maradni

Szilágyi László belügyminisztériumi főtisztviselő tevékenysége a vészkorszakban

„a hivatalomban lebonyolódó félforgalom erős korlátozása és a mentesítésért folyamodók ügyintézésének megnehezítése céljából az épületben való mozgást Endre olyképpen szabályozta, hogy a zsidó ügyfeleket a kapualjon keresztül csak az udvarra engedte bemenni, tehát a minisztérium épületéből kitiltotta, [...] Ettől kezdve a mentesítésért folyamodók ügyeiben való felvilágosítás adására Borbély Endre és Kerekes András fogalmazókat küldtem ki szolgálattételre az udvarra, s aki a folyamodók közül velem személyesen óhajtott beszélni, azoknak az írásbeli engedélyt minden esetben megadtam."

Az 1944. évi október hó 11-én kelt 3670/1944. M. E. sz. rendelet (Budapesti közlöny 1944. évf. 235. szám) szerint az 1942. évi XIV. tc. 6. §-ának (1) bekezdése alá eső lelkipásztorok és papi jellegű tanárok, valamint az 1914-1928. évi háború 50 %-os hadirokkantjai, továbbá a katonai érdemeik (kitüntetésük) folytán honvédelmi miniszteri kivételező okirattal ellátott személyek - mindezek házastársukkal és gyermekeikkel együtt - ugyancsak mentesítést élveztek.

Október hó 15-én este a budapesti rádió bemondta Kovarcz Emil nyilas miniszternek azt az önkényes rendelkezését, hogy az összes mentesítés hatálytalan, amit az újságok is megírtak. Ezt a székesfővárosban hirdetményben közölték azzal, hogy a mentesítetteknek csillagos házakba kell költözni, és élelmiszerjegyeiket be kell csomagoltatni. Dr. Bíró Józseffel - a mentesítettek egyikével - történt beszélgetés után a polgármesteri hivatalnak és a székesfőváros illetékes ügyosztályának távbeszélőn azonnal megmondtam, hogy nincs semmi sem hatálytalanítva, és minden mentesítés érvényben van. Erre a hirdetményt újabb hirdetményben visszavonták.

Október hó 16-án délelőtt Gál Csaba és Bodonyi György a kíséretükben megjelent fegyveres nyilas csapattal a belügyminisztériumot átvették az azt előbb megszálló dr. Veiss [!] Lajos német SS őrnagytól és katonáitól. Gál Csaba ezután Bodonyi György nyilas pártmegbízottat, a személyi ügyek vezetőjét erőszakkal behelyezte az elnöki osztály vezetőjének hivatali helyiségébe Bodonyi György hét-nyolc minisztériumi főtisztviselőt egyenkint hivatott és letartóztatott, a fegyveres nyilasokkal az egyik földszinti szobába 

. Ezután engem rendelt magához, és azt közölte velem, hogy tüzetesen meg fogja vizsgáltatni a zsidók mentesítési ügyeiben való szerepemet, ezért a közjogi osztály mentesítései iktatóhivatalából és irattárából kitilt, azt lezáratja, lepecsételteti eléje állandó rendőrszemet állíttat. Ezt követően géppisztolyos nyilas pártszolgálatosokkal nyomban végrehajtatta a hivatal lezárását és a rendőrőrszem felállítását, amely aktusnál nekem jelen kellett lennem. Ha Bodonyinak ideje marad végrehajtatni ezt a vizsgálatot, az a mentesítettekre, továbbá tisztviselőtársaimra és reám a legnagyobb veszélyt jelentette volna, mert a nyilasok feltétlenül súlyos bűnnek minősítették volna azt, hogy a május 30. után elkésetten benyújtott kérvényeket a tárgyalásból nem vontam ki, a kedvezőtlen főispáni felterjesztések ellenére a mentesítések hatálytalanítása iránt semmit sem tettem és számos családon segítettem, amit az ott lévő sok meleg hangú köszönőlevél igazolt.

Alföldi András egyetemi tanár, ókorkutató köszönőlevele, 1946. április 6.

 

Hegedűs Pál ügyvéd, a Svéd Kir. Követség B (életvédelmi) ügyosztályának főtisztviselője nyilatkozata, 1946. április 14.

 

Csathó Kálmán író igazoló levele, 1946. június 11.

 

Közös köszönőnyilatkozat, amelyben többek között özv. Stromfeld Aurélné
igazolja az embermentést, 1948. október 11.

 

Rózsahegyi Kálmán színművész nyilatkozata Szilágyi László embermentő munkájáról, 1946. április 18.

 

Dr. Huszka Jenőné Arányi Mária nyilatkozata, 1946. július 8.

 

Bereczky Albert nyilatkozata, 1946. május 15.

 

Fábri Károly tanúvallomása, 1946. május 14. A nyilatkozatban említett Paduch Béla maga is mentett zsidókat, amiért 2003-ban megkapta az izraeli Yad Vashem Világ Igaza kitüntetését

 

Germán Tibor orvos, egyetemi magántanár és felesége,
Bajor Gizi színművész nyilatkozata, 1946. május 15.

 

Bibó István nyilatkozata, 1946. május 10.

Október hó 22. körül a belügyminiszter titkári hivatala távbeszélőn Szemerjay-Kováts Dénest kereste, mivel ő beteg volt, engem utasítottak, hogy délután öt órakor a külügyminisztériumban egy értekezleten jelenjek meg, amelynek helyét a külügyminisztérium kapusa fogja közölni. Délután a kapus egy osztálytanácsoshoz irányított, aki közölte velem, hogy Szálasi Ferenc miniszterelnök elfoglaltsága miatt csak hat órakor érkezik és az értekezlet tárgya a mentesítések további életben tartása. Ekkor tudtam meg azt, hogy Szálasi tart értekezletet. A rendelkezésemre álló egy óra alatt átgondoltam azt a helyzetet, amelybe a hivatal lezárása révén kerültem, s elhatároztam, hogy a Jaross által megadott összes mentesítések érvényben tartását feltétlenül kiküzdöm, mert csak így lehet reményem a Bodonyi-féle vizsgálat elmaradására. Az értekezleten Vajna Gábor, Kemény Gábor és Kovarcz Emil nyilas miniszterek, a miniszterelnökség s az érdekelt minisztériumok képviselőjének jelenlétében Szálasi először a budapesti gettó felállítását és a külföldi követségek által védlevelekkel ellátott személyek külön házakba költöztetését rendelte el. Ezután a lelkipásztorok és papi jellegű tanárok, valamint az 50%-os hadirokkantak, továbbá a katonai érdemeik (kitüntetésük) folytán honvédelmi miniszteri kötelező okirattal ellátott személyek és családtagjaik mentesítését - akiknek érdekében a vallás- és közoktatásügyi minisztérium és a honvédelmi minisztérium részéről senki sem emelt szót - teljesen megszüntetni rendelte. A Jaross által mentesített 580 ügyet Szálasi előbb megszüntetni kívánta, majd felülvizsgálat útján le akarta csökkenteni, azonban közel egy óráig tartó részletes ismertetésem és indokolásom után sikerült elérnem azt, hogy ezeket teljes egészükben érintetlenül hagyta. Természetesen elhallgattam azt, hogy Jaross nemcsak felülvizsgált ügyeket erősített meg, hanem új kéréseket is teljesített, továbbá elhallgattam azt is, hogy a főispánok mintegy kétszázon felüli ügyben kedvezőtlen jelentést tettek, és a mentesítés visszavonását javasolták, ezáltal 580 családot - mintegy 2300 személyt -vagyonával együtt megvédtem. A kormányzó által mentesítetteknek Szálasi a felülvizsgálatát határozta el azzal az indokolással, hogy mivel a belügyminiszter által adott mentesítéseket érintetlenül hagyta, ennélfogva az előző államfő által mentesítetteknek egy részét is meghagyja - ezek létszámát 10%-ra, tehát 8000 személyről 800 személyre való csökkentését rendelte el, mert a miniszterelnökség képviselője nem tudta megvédeni őket. Szemerjay-Kováts nagyon meg volt elégedve az egyedül általam elért 100%-os eredménnyel. Így a belügyi mentesítések felülvizsgálatának elhárításával sikerült elérnem a kilátásba helyezett vizsgálat elmaradását.

Szálasinak ezen az értekezleten tett rendelkezése szerint az 1944. évi október hó 25-én kelt 3790/1944. M. E. sz. rendelet (Budapesti Közlöny 1944. évf. 247. sz.) a lelkipásztorok és papi jellegű tanárok, valamint az 50%-os hadirokkantak, továbbá a katonai érdemeik (kitüntetésük) folytán honvédelmi miniszteri kivételező okirattal ellátott személyek és családtagjaik mentesítését teljesen megszüntette.

Az 1944. évi október hó 25-én kelt 3780/1944. M.E. sz. rendelet (Budapesti Közlöny, 1944. évf. 247. sz.) a kormányzó által mentesítettek felülvizsgálatát rendelte el azzal, hogy azt 1944. évi november hó 15-ig kell teljesíteni, amely határidő után a mentesítések igazolásául csak a megerősítő okirat szolgál. Az 1944. évi október hó 25-én kelt 3800/1944. M. E. sz. rendelet (Budapesti Közlöny, 1944. évf. 247. sz.) a felülvizsgálat foganatosítására a belügyminisztert jelölte ki. A következő napokban Vajna Gábor nyilas belügyminiszter elrendelte a névjegyzék elkészítését, és közölte velem, hogy a kormányzói mentesítések közül általa megerősítendők létszámát a Szálasi által engedélyezett 800 személy helyett 400 személyben állapítja meg. Egyben lediktált a miniszterelnök-helyetteshez és az egyes miniszterekhez szóló átiratot aziránt, hogy két napon belül közöljék, vajon szakismeretüknél fogva és általában a kormányzói mentesítettek közül, kiket javasolnak megerősítésre. A miniszterelnök-helyettes és a miniszterek - Budinszky László, Kemény Gábor és Reményi-Schneller Lajos kivételével - senkinek a megerősítését nem javasolták. Vajna ezt a felhívást Kultsár Istvánhoz, az értelmiségi munkanélküliség ügyeinek kormánybiztosához is megküldte, aki válaszában azt kérte, hogy a döntés kiadása előtt észrevételeinek megtétele végett a miniszter a megerősödésben részesítendők névsorát rövid úton küldje meg neki. Az állapotban, mert a német SS katonák és a nyilasok azokat teljesen széthányták, ezért Szemerjay-Kováts Dénessel egyetértve csak az iktatókönyv és jegyzékek alapján készíttethettünk névsort. A kormányzói mentesítettek közül azokat a személyeket és családtagjaikat vétettük névsorba, akikről megállapítható volt, hogy két jogcímen is mentesítve voltak, amit most Szálasi rendelkezése következtében egyszerre vesztettek el, tehát a honvédelmi miniszteri kivételező okirattal ellátottakat, továbbá a közéleti embereket. Így 523 nevet tartalmazó névsor keletkezett, melyre Vajna azt mondta nekem, hogy Kultsár István kormánybiztossal nézessem át, mert akiket Kultsár kihúz, azokat ő nem erősíti meg, majd a létszámot 400 személyre csökkentsem, s így vigyem hozzá vissza az ügyiratot. Kultsár 22 személyt kihúzott, ennek folytán 501 név maradt meg. Az 501 nevet tartalmazó 16.157/1944. B. M. sz. ügyiratból én senkit sem hagytam ki, hanem azt Vajnához változatlanul küldtem be Nemákkal, aki a kiadmányozást 1944. évi november hó 13-án utasításom szerint kihagyás nélkül kieszközölte. November hó második felében Vajna titkára telefonált, hogy Nemák Károly és én a minisztert kísérjük el a királyi palotába. Útközben mondta el Vajna, hogy Szálasinál Kemény panaszt emelt ellene, mert a kormányzói mentesítettek közül nem erősített meg 800 személyt, és általában erős kézzel nyúlt a zsidókérdéshez, s ezért kell most kihallgatásra mennie. Minket azért vitt magával, hogyha a kiadott rendeletekről felvilágosításra lesz szüksége, abban az esetben ott legyünk. Ekkor Vajnát arra próbáltam rábeszélni, hogy a 3780/1944. M. E. sz. rendeletnek megfelelően november hó 15-re antedatálva erősítsen meg egy 299 nevet tartalmazó második névjegyzéket, amely az általa már megerősített és 501 nevet tartalmazó névjegyzékből a szűk keret miatt kimaradt érdemes személyek sorából nyomban összeállítandó, és az állami nyomdában legkésőbb negyvennyolc órán belül kinyomtatandó. A második névjegyzék kiadásának indokolásában Nemák is segített nekem. A kihallgatáson Vajna, Szöllősi Jenő miniszterelnök-helyettes és Kemény együtt voltak jelen, mi kint vártunk. Utána Vajna azt mondta nekünk, hogy Szálasi elfogadta az ő indokait. Ennek következtében a második névjegyzék megerősítéséről már nem lehetett szó. Ezután [a] Vajna és Jaross által mentesítetteket is jegyzékbe foglaltatta. Ekkor az én kérésemre intézkedett Vajna Bodonyinál, hogy a közjogi osztály mentesítési iktatóhivatalát és irattárát nyittassa ki. Az általam megsegített zsidó családok köszönőleveleit és az érdekükben hozzám intézett leveleket gyorsan elégettem, mert akkor azok ellenem és a levélírók ellen szóló bizonyítékok voltak. Vajna előtt elhallgattam azt, hogy az 1730/1944. M. E. sz. rendelet Jaross álláspontja szerint nem írta elő azt, hogy ez a mentesítés a házastársra és gyermekekre feltétlenül kiterjed, ennélfogva Jaross a mentesítést ezekre számos esetekben [!] kifejezetten nem terjesztette ki. Továbbá elhallgattam Vajna előtt azt is, hogy a főispánok mintegy kétszázon felüli ügyben utólag kedvezőtlen jelentést tettek, és a mentesítés visszavonását javasolták. Ennek megfelelően az 577.600/1944. B. M. sz. ügyiratot úgy fogalmaztam, hogy a házastárs és a gyermekek minden esetben kivétel nélkül mindannyian mentesítve vannak, és a névsorban mindenkit - tehát a főispánok által kifogásoltakat is - belefoglaltattam. Az ügyiratot 1944. évi november hó 29-én Nemák vitte be Vajnához és a kiadmányozást utasításom szerint változtatás nélkül kieszközölte. A belügyminisztérium közjogi osztályának a zsidókkal kapcsolatos ügyekben való tevékenysége a névjegyzék technikai összeállításával végleg lezárult. 1944. év nyarán és őszén, Sárvárra történt kitelepítésemig állandó összeköttetésben voltam dr. Hegedűs Pál ügyvéddel, a budapesti svéd kir. követség B (életvédelmi) osztályának vezető tisztviselőjével, akit a nemzetiszocialista és nyilas körökből tudomásomra jutott készülő zsidóellenes rendelkezésekről és megmozdulásokról mindenkor előzetesen tájékoztattam. Így előzetesen közöltem vele a zsidók közlekedésének és élelmezésének korlátozására vonatkozó különféle rendelkezéseket, a belügyi mentesítési eljárás mikénti lefolyását; a kormányzó rendelkezését, mellyel a svéd király levelének megérkezése után a zsidók további deportálását megtiltotta; a galántai megerősített csendőrzászlóaljra a budapesti zsidók deportálása körül váró szerepet és a kormányzó parancsát, mellyel a zászlóaljat elvezényeltette, a kormányzói mentesítései eljárás lefolyását és a kormányzónak az azt a szándékát, hogy minél több zsidót mentsen meg; a székesfővárosban október hó 15-ike után a mentesítések hatálytalan voltáról közzétett hirdetménynek általam történt visszavonatását; a Szálasi-kormány uralomra jutásától kezdve a zsidókkal szemben várható nagyon sok kegyetlenkedést; Szálasinak a külügyminisztériumban tartott értekezleten a budapesti gettó felállítására, a külföldi védlevelekkel ellátott személyeknek külön házakba költöztetésére és a belföldi mentesítettekre vonatkozó rendelkezéseit; Keménynek Szálasinál Vajna ellen a zsidókkal való kegyetlen bánásmód miatt emelt panaszát; s még egyéb, a zsidóságot érintő intézkedéseket. Ezekről a budapesti svéd követség tőlem dr. Hegedűs Pál útján ilyenformán szerzett értesülést, s így állott módjában a követségnek a szükséges mentő intézkedéseket kellő időben foganatosítani, ezáltal a magyarországi zsidóság megmentése érdekében dolgozni és nagy szolgálatokat tenni. A budapesti svéd követség részéről Danielsson követnek és Wallenberg követségi titkárnak, valamint az ő vezetése alatt állott B. (életvédelmi) osztályának e téren tett szolgálatai azok, amelyekért a magyar nemzetgyűlés elnöke 1946. év február havában a svéd királyhoz intézett és Stockholmban küldöttség útján átadott soraiban a nemzetgyűlés és egyúttal az egész magyar nép háláját tolmácsolta. A szolgálatok elismerése jeléül a Közmunkatanács a Phönix utcát Wallenbergről nevezte el, és a megalakult Wallenberg Bizottság tervbe vette Wallenberg szobrának a felállítását. A Svéd Követségnek ebben a többször üldözött életét megmentő munkájában önkéntesen vállalt kockázatos szerepre különösképpen Johannita lovagi minőségben azért tekintettem magam kötelezettnek, mert a svéd király, aki a Johannita Lovagrend kommendátora, 1944. év nyarán a kormányzóhoz intézett levelében a zsidókkal szemben elkövetett kegyetlenkedéseket feltárta és ezeknek meggátlása érdekében szót emelt. Ezzel a tevékenységemmel az egész magyar zsidóság érdekében felbecsülhetetlen munkát végeztem, szociális és demokratikus érzelmeimnek már abban az időben kétségbevonhatatlan tanúbizonyságát adtam, amikor ezért - nyilvánosságra kerülése esetében - a legsúlyosabb büntetés járt volna. Mivel e tevékenységem felfedezése esetében a nyilasok a német Gestapo támadásainak ki voltam téve, ez okból Hegedűs Pál saját részemre és családtagjaim részére személyeink és lakásunk védelmére Danielsson budapesti svéd kir. követtől 1944. év szeptember havában út- és védleveleket eszközölt ki azzal a céllal, hogy ilyen veszély fennforgása esetében a zsidók érdekében tett fáradozásaim elismeréséül igazolva legyen az, hogy a zsidókat védtem, ezért én és családtagjaim svéd diplomáciai védelmet vehessünk igénybe, s szükség esetén semleges területre 

.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt július 01.

1903

Elindul az első Tour de France.Tovább

1904

Megkezdődnek a III. nyári olimpiai játékok St. Louisban.Tovább

1933

Építeni kezdik a lakihegyi adótornyot.Tovább

1990

Az NDK és az NSZK vám – és valutaunióra lép.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Alakítók vagy elszenvedők? Személyek, családok, csoportok a huszadik századi történelemben

Tisztelt Olvasók!

A geológiától kölcsönzött szóval élve az ArchívNet idei második száma egyfajta „társadalmi szelvényt” kíván az olvasók elé tárni. A társadalom rétegei hasonlatosak bolygónk kőzettakarójához, amelyeket egyben, egyszerre nehéz áttekinteni, nem is beszélve arról – hogy akárcsak a geológia esetében – térben és időben is nagy eltérések mutatkozhatnak egy-egy országot mintául véve.
Jelen szám a tizenkilencedik-huszadik század magyar társadalmáról kíván egy szelvényt bemutatni, mind az alsó, közép és felső rétegekről. Olyan személyekről, csoportokról, akik között voltak, akik alakították az eseményeket, míg mások csak leginkább elszenvedték az idők változását, azonban erről – a mi, vagyis az utókor szerencséjére – írásban adtak számot.

Az időrendet követve az első Hlbocsányi Norbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára) az írása, aki cégbírósági iratok segítségével mutatja be egy jelentős kereskedőcsalád, a Kohnerek osztrák-monarchiabeli felemelkedését, majd 1920-30-as évekbeli gazdasági hatalmuk elsorvadását. Csunderlik Péter (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, tudományos munkatárs Politikatörténeti Intézet) a társadalom középső rétegéhez tartozó értelmiség egy részét mutatja be írásában. Az általa bemutatott dokumentum egy lista azokról a személyekről, akik a Galilei-kör tagjaként 1919-ben felajánlották szolgálataikat a Forradalmi Kormányzótanácsnak.

Szlávik Jánosné (helytörténész, Gödöllő) a második világháború magyarországi harcainak időszakába kalauzol el minket Bőti Imre csendőr főtörzsőrmester naplóján keresztül, aki személyes sorsának viszontagságos voltáról adott számot írásában. Magos Gergely (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) retrospektív egodokumentumokat prezentál és elemez publikációjában. Írásának fő célja nemcsak maguknak a szövegeknek a bemutatása, hanem hogy a főként az értelmiség soraiból származó szerzők a hosszú negyvenes évek folyamán miként alakították át önmagukról szóló írásaikban a korábbi életeseményeiket.

Az időrendi sort Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks) forrásismertetése zárja. Az ArchívNet hasábjain korábban Keresztes Csaba már foglalkozott az ún. 1988-as „metróbalhéval”, azonban Tóth Eszter Zsófia ezúttal az 1980-as évekbeli magyarországi skinhead-mozgalmat a tagok társadalmi háttere felől közelíti meg bírósági iratok alapján.

Egyúttal felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei harmadik számába továbbra is várjuk a forrásismertetéseket a huszadik századi gazdaság- és társadalomtörténetre, valamint külföldi konfliktusokra vonatkozóan.
  

Budapest, 2022. május 27.
Miklós Dániel
főszerkesztő