A Nobel-díjas Thomas Mann Budapestre látogatott.Tovább
„Gyorsan meg kellett tanulnom, hogy Szegedről menekültem..."
„Délután megjött Piroska nagynéném és meghozta a hamis papírokat édesanyám, Sári nagynéném, meg az én részemre. Csak most tudta meg, hogy már hiába, néhány órával, egy nappal elkésett. Gyorsan összeszedtünk egy pár holmit, beraktuk a »riadós« hátizsákomba és elindultunk ki a gettóból. A gettó egyik kapuja a Wesselényi utca elején, a zsinagógánál volt. Itt várakozásunk ellenére aránylag simán kijutottunk. Úgy látszik, a papírjaink jó hamisítványnak bizonyultak. Út közben betanított, hogy hibátlanul tudjam a papírok szerinti adataimat. Ambrus Iván. Ez lett az új nevem."
Menekülés önerőből: a cselédkártya
Solymár Magda Szatmárnémetiben született, 1941-ben megélhetési okokból költözött fel Budapestre. Középiskolás kora óta korrepetálásból, nyelvtanításból, gépírásból, nevelőnői állásból tartotta fenn magát. Mikor munkaadói csillagos házba kerültek, akkor szembesült azzal, hogy az elkövetkező hónapok nemcsak megélhetését fenyegetik, hanem az életét is. Egy lengyel ismerősétől, aki a varsói gettóból kigördülő egyik transzportról szökött meg, és lógott át Magyarországra, hallott a gettóban tapasztalt kegyetlenségekről és gyilkosságokról. Elhatározta, ennek ő is megpróbál valamilyen módon elébe menni. Ehhez az ötletet szintén ez az ismerős adta, amikor elmesélte, hogy az elfogott embereknek csak egy kis hányada tudott elmenekülni.
Solymár Magda története azon kevés esetek közé tartozik, akik szinte teljesen önerőből, minimális baráti segítséggel, bármiféle szervezett csoportba való beágyazódás nélkül jutottak hozzá a hamis személyazonossághoz. A menekülés általa választott útja, a háztartási alkalmazottként való elhelyezkedés a tipikus női stratégiák egyike volt:
„A budapesti gettó alakulásakor sokan szereztek pénzért hamis őskeresztény papírokat, és elkezdődött a bujkálás. Nekem sem pénzem, sem megélhetésem nem volt - hogy valahol meghúzzam magam, hiszen a betevő falatom sem lett volna meg -, így hát kapóra jött egy, a fenti mintát alkalmazó lehetőség. Nevezetesen már korábban kaptam egy másod-unokatestvéremtől, Boross Elemér, akkor jó nevű magyar írótól (persze zsidó-magyar) egy cselédkönyvet, amit egy náluk szolgáló cseléd hagyott ott, azért, hogy ezzel utazzak haza nővéremhez/bátyámhoz Nagybányára vagy Szatmárra, hiszen látszott, hogy megélhetésem nincs biztosítva /ez még a gettó előtt volt/ [...] Akcióba kezdtem tehát. A szomszédban egy ismerős fényképésznő átretusálta a nálam lévő cselédkönyvbeli Bartalos Gizella fényképét - aki nagyon hasonlított rám - az én arcvonásaimra, azonban ez a keresztény fényképésznő utolsó pillanatban megijedt és az egészet kiradírozta. Erről több napos gyakorlással sikerült a bélyegzőt feláztatni, a pecsétet leutánozni s egy tényleges igazolványképemet, a B. G. fényképe helyébe csúsztatni, s ezzel hirdetésre elmentem állást szerezni, ami nem volt könnyű. Mikor különböző okok miatt állást kellett váltanom, cselédszerzőkhöz is fordultam, a probléma, csupán az élelmiszerjegyekkel volt, hiszen ilyen néven Budapesten nem volt bejelentett személy. A szerencsés véletlen folytán, barátaim révén (Kürti Magda, ma is itt él) szerezhettem élelmiszerjegyeket, melyeket leadtam a munkaadóimnak. Egyébként, miután Kürtiék papírokkal bujkáltak, úgy tudtunk találkozni, hogy megbeszéltünk egy uccát, ahol bizonyos szokványos plakátok találhatók voltak, s ezeken hagytunk firkantmányokat, üzeneteket, valamelyik legközelebbi találkozásunkhoz, vagy azt, hogyha bajban vagyunk, stb. Többször kellett állást változtatnom e jegyek beszerzési nehézsége miatt is, hogy ne váljak gyanússá, mert nincs élelmiszerjegyem, de más ok miatt is éreztem, ha veszélyessé vált a helyzetem. A jelenlegi lakásom közelében, a Csévi u. 24. alatt történt, hogy a miniszteri tanácsosné - miután eltörtem egy ónix lámpát - barátnőjével franciául közölte, hogy Gizike mit művelt, s hogy már bombázás sem kell..., s hallom, hogy visszakérdezi barátnőjét: »valóban létezik olyan, hogy zsidók hamis papírokkal megmenekülnek gettótól, deportálástól?« s hogy ezeket fel kell jelenteni. Ezt követően persze azonnal továbbálltam. Utolsó helyemen egy dzsentroid, horthysta tisztnél szolgáltam, aki megjárta a szovjet frontot s kinyilvánította, mind a zsidókat, mind a szovjeteket, de a nyilasokat is gyűlöli és mindezektől óvott engemet is. Ez nem tartott vissza attól, hogy amikor csak lehetett, bementem a cselédkönyvemmel a gettóba és vittem élelmet, s amit kértek barátnőimnek és ismerőseimnek."
Magda Budapesten szabadult fel. Vidéki rokonairól egymás után kapta a tragikus híreket. Anyai részéről egyetlen hozzátartozója sem élte túl a holokausztot, valamennyiüket a visszacsatolt erdélyi városokból, Szatmárnémetiből deportálták
.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt január 26.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/5-6.
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet idén utoljára jelentkezik friss lapszámmal. Az idei utolsó, összevont lapszámunkban megjelent forrásismertetések országunk határain belülre és kívülre kalauzolják az olvasókat. A publikációk foglalkoznak az első világháború után évekig rendezetlenül maradt magyar-osztrák határkérdés utóéletével, a második világháború alatt Magyarország határaitól távol zajlott Don-kanyarbeli harcokkal, a Budapesten, azonban hivatalosan az Egyesült Államok területén tartózkodó Mindszenty József menedékével, valamint a kárpátaljai magyarság identitásának kérdésével.
Az idei harmadik számunkban jelent meg Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Vármegye Soproni Levéltára) forrásismertetése, amelyben a szerző a nyugat-magyarországi kérdés rendezésének az utóéletéről mutatott be egy dokumentumot. Az ismertetés időközben kétrészesre bővült: mostani számunkban egy újabb irat kerül bemutatásra, amely a magyar felkelők okozta károk megtérítésének az ügyéhez szolgáltat további információkat.
Egy másik ismertetés folytatása is friss számunkban kapott helyet. Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) Tuba László hadnagy harctéri naplóját adja közre. A második rész a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a Don menti tevékenységét mutatja be 1942. június 28-tól szeptember 12-ig. Az eddig publikálatlan napló a zászlóalj történetének egyedülálló forrása, mivel mindezidáig kevés korabeli kútfő volt ismert a csáktornyai egység doni működésére vonatkozóan.
Mindszenty József bíboros menedékének ügyét Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy sajátos szempontból világítja meg. A szerző az Associated Press korabeli tudósítója, Anthony Pearce cikkei, megnyilvánulásai – illetve a magyar állambiztonságnak adott jelentések – alapján elemzi, hogy az újságíró milyen módon kezelte, adott hírt a budapesti amerikai követségen tartózkodó Mindszenty helyzetéről.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) egy, a kárpátaljai magyarságra vonatkozó sajátos elképzelést, valamint annak utóéletét mutatja be. Balla László az 1970-es évek közepén publikált cikksorozatában fejtette ki álláspontját a „szovjet magyarok” fogalmáról, a „szovjet magyarság” mibenlétéről. Balla elgondolása nem okozott osztatlan sikert, és mint a bemutatott külügyi dokumentumok is bizonyítják: a magyar-szovjet viszonyra is kihatással volt.
Az idei utolsó számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kézirataikat. Köszönjük továbbá a 2024. évben, a korábbi számainkba ismertetéseket küldő szerzőinknek is a bizalmát, amiért megtisztelték szerkesztőségünket írásaikkal. A jövőbe tekintve: az ArchívNet 2025-ben is várja a forrásismertetéseket a 20. század gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténetére vonatkozóan.
Budapest, 2024. december 18.
Miklós Dániel
főszerkesztő