II. világháború: A guadalcanali csata kezdete.Tovább
„Gyorsan meg kellett tanulnom, hogy Szegedről menekültem..."
„Délután megjött Piroska nagynéném és meghozta a hamis papírokat édesanyám, Sári nagynéném, meg az én részemre. Csak most tudta meg, hogy már hiába, néhány órával, egy nappal elkésett. Gyorsan összeszedtünk egy pár holmit, beraktuk a »riadós« hátizsákomba és elindultunk ki a gettóból. A gettó egyik kapuja a Wesselényi utca elején, a zsinagógánál volt. Itt várakozásunk ellenére aránylag simán kijutottunk. Úgy látszik, a papírjaink jó hamisítványnak bizonyultak. Út közben betanított, hogy hibátlanul tudjam a papírok szerinti adataimat. Ambrus Iván. Ez lett az új nevem."
Étlap ihlette alternatív megoldások
A már említett Bauer Miklós ugyan az illegális kommunista mozgalomhoz csatlakozott, irathamisítási tevékenységét illetően azonban a kezdeti támogatás igénybe vétele után jobbára egyedül dolgozott, és maga tökéletesítette módszereit. Anyakönyvi kivonatokhoz a cionisták módszerével jutott. Seress Géza tanította meg az iratok „kimosására", ami annyit tett, hogy a valódi iratokból kimosták a tintát, és más adatokat vittel fel rájuk.
Bauer az Egyetemi Könyvtárban kémiai szakkönyvekből képezte magát, hogy minél jobb vegyszerre találjon. Végül hipermanganáttal oldotta a tintát, majd káliumbiszulfittal vagy nátrium-metabiszulfittal tüntette el a hipermangánt. Az iratok mosása és szárítása után valamilyen csontvégű eszközzel kellett a papírt simítani, simára préselni, akkor lehetett új adatokkal kitölteni. Bauer szerint a fennmaradt papírokon észrevehető a hamisítás nyoma, mert hetven év alatt másképp sárgult azokon a helyeken, ahol „mosva" volt, mint ahol érintetlen maradt. Az akció idején azonban nem lehetett különbséget észrevenni a papír színében. A hamisítási munkálatok lebonyolítását az ismeretségi kör jómódú tagjai finanszírozták. A Bauer-házaspár által készített iratok az egyik mozgalmi tag szerint tökéletesek voltak, és ezekkel senki sem
.9. Bauer Miklós szüleinek hamis papírjain a Bíró Demeter és Bíró Demeterné nevek szerepeltek és - az elterjedt gyakorlatnak megfelelően - erdélyi menekültnek adták ki magukat. Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gy/332. |
A technika fejlesztéséhez az ötletet az éttermi étlapok adták. Bauer az ún. hektográf tintával hektográf lapon húsz-huszonöt példányban sokszorosított étlapok mintáját próbálta átültetni. A háborús áruínségben azonban ezek a lapok kifogytak a papírüzletekből, ezért megtanulta készítésüket. Ezzel a módszerrel csak nagyon friss pecsétet, vagy hektográf tintával írt pecsétet lehetett másolni. Ezért a kapott, szerzett iratok pecsétjeit hektográf tintával át kellett írni, hogy sokszorosítani lehessen. A nehézséget az akkori pecsét dupla köre okozta: ebben az időben a hatósági pecséteket két koncentrikus kör vette körül, amelyekből az egyik vastag, a másik vékony volt. Végül egy dupla körzővel sikerült az eredetivel megegyező pecsétmásolatot készítenie. Szerszámkészlete ún. karikázó géppel is bővült, melyet a fényképek igazolványokba helyezéséhez használt fel.
A német megszállás után Bauer is illegalitásba vonult. Fiatal férfiként katonának adta ki magát, hogy budapesti tartózkodását legalizálni tudja. Monogramját megtartva a Bálint Mihály nevet választotta, és egyetemi végzettségű hadapród őrmestert „csinált" magából, aki egy haditudósító alakulat tagjaként tevékenykedett éppen Budapesten. 1944 végén egy nyílt parancsot hamisított, mely szerint alakulata parancsnoka elrendelte, a főváros kiürítése esetén őt hátrahagyják, hogy mint haditudósító fényképezze a bevonuló szovjet csapatok gaztetteit. Ezt az iratot egy leragasztott borítékban tartotta, amelyre ráírta: „Csak tiszt bonthatja fel!", „Nur für Offiziere!"
10. Bauer az úgynevezett nem hivatalos iratokból is gyártott, mert jól tudta, annál támadhatatlanabb a kreált személyazonosság, minél többféle irattal van alátámasztva. Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gy/332. |
Érdekes adalék, hogy egyik albérletükben, ahová már katonaruhában költözött be feleségével, a rájuk félve néző, magukat cseh menekülteknek kiadó lakók kislánya egyszer elszólta magát előttük: „Anyu, a csillagos házban sokkal jobb volt!" Természetesen nem lett következménye az esetnek, ugyanakkor saját kilétüket nem fedhették fel, és azt sem, hogy a családnak egyáltalán nincs félnivalója tőlük. Egyik menekült könnyen veszélybe sodorhatta a másikat, a távolságtartás mindenki számára biztonságosabbnak mutatkozott.
Bauernek a már említett bejelentkezési lapokat is meg kellett szereznie. A következőképpen játszotta ki a rendszert, és jelentkezett be a Fehérvári út 19-be: „Feleségem elvitte kijelentkező lapját a XI. kerületi Mészöly utcai XXVII. számú rendőrőrszobára, és Pál Mina néven kijelentkezett. A kijelentkező lapra tehát megkapta a rendőrségi bélyegzőt. Ezután a Pál névben a P betűt B betűre kerekítettem, hozzáírtam az int betűket, így lett a Pálból Bálint. A Minában az n betű szárát meghosszabbítottam, hogy h betű legyen belőle, hozzáírtam az ly betűt, feltettem az a-ra az ékezetet, és a Mina máris Mihály lett! Ezzel megtörtént az átoperálás. Hogy a munka tökéletes legyen, megállapítottam, hogy a Fehérvári útival azonos rendőrségi körzethez, azonos rendőrőrszobához tartozik a XI. kerületi Váli út is. Nos, Pál Mina a Váli út 4-be jelentkezett be, mégpedig úgy, hogy a Váli szóban a v betűt a lehető legkisebbre írtam. Ezután elébe írtam a Fehér szót, az l betűt r betűvé írtam át, a 4-es számot fent bezártam, hogy 9-es legyen belőle, elébe írtam egy 1-est, és a Váli út 4.-ből máris Fehérvári út 19. lett!"
Ami az anyakönyvi kivonatokat illeti, azokat egyszerűen megvásárolta a Kókai térképészeti Intézet üzletében, amelynek nevét a nyomtatványokon találta meg. Egy trükkel hivatalos célúvá tette kérését, így több száz példányhoz jutott, amelyekkel jó időre ellátta magát. A katonai iratokkal hasonlóképpen járt el, a Stadium Nyomdából igényelt zsoldkönyveket, katonai alkalmatlansági
.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt augusztus 07.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő