„Gyorsan meg kellett tanulnom, hogy Szegedről menekültem..."

Irathamisítás és élet a hamis papírokkal 1944-1945-ben

„Délután megjött Piroska nagynéném és meghozta a hamis papírokat édesanyám, Sári nagynéném, meg az én részemre. Csak most tudta meg, hogy már hiába, néhány órával, egy nappal elkésett. Gyorsan összeszedtünk egy pár holmit, beraktuk a »riadós« hátizsákomba és elindultunk ki a gettóból. A gettó egyik kapuja a Wesselényi utca elején, a zsinagógánál volt. Itt várakozásunk ellenére aránylag simán kijutottunk. Úgy látszik, a papírjaink jó hamisítványnak bizonyultak. Út közben betanított, hogy hibátlanul tudjam a papírok szerinti adataimat. Ambrus Iván. Ez lett az új nevem."

A dokumentumok köre

A hamisított irat olyan gyűjtőfogalom, amelybe sokféle dokumentumtípus tartozik, és maga a hamisított jelző mögött is különféle tartalmak húzódnak meg. A minden elemében valódi irattól a minden elemében hamisig, sokféle átmeneti típus létezett. A hamisítók lehetőségeikhez mérten választották ki, melyiket veszik igénybe vagy állítják elő. Természetesen ez időben változhatott és a legtöbb esetben változott is: egy új kapcsolat, iratforrás, eszköz, technikai eljárás mind hozzájárult a folyamat tökéletesedéséhez és a használat biztonságosabbá válásához.

Ide sorolhatóak azok a valódi iratok és igazolványok, melyek adatai, aláírásai és pecsétjei hitelesek voltak, a kitöltött sorok viszont nem a felhasználó személyére vonatkoztak. Ezek után jönnek az olyan igazolványok, melyeken a bélyegzőlenyomatok és az aláírások ugyan hitelesek, de az adatok kitaláltak, megközelítőleg a tulajdonosra illőek voltak. Ilyen módon főként hadiüzemi igazolványok, polgári személyi lapok, zsoldkönyvek, bejelentő lapok, anyakönyvi kivonatok készültek. A kényszer és a sürgető igények miatt keletkeztek hamisított pecséttel ellátott és hamisított aláírással megerősített iratok is, gyakorta gépelve, stencilezési eljárással, jobbik esetben nyomdai szedés

. A hivatalos szabvány szerint, a valódi iratokat másolva, sok gonddal szerkesztették meg ezeket is. A hamisítás utóbbi módja leginkább a katonai igazolványokat érintette (nyílt parancs, élelmiszer- vagy járműutalvány, belépési, utazási ).

4. A hamis igazolások egyike. Halasy Kálmán kocsikísérő, nyilas pártszolgálatos személyazonosságával valójában egy I. világháborús frontszolgálatáért Károlyi-csapatkeresztet kiérdemlő hadnagy bujkált Budapesten 1944 decemberében. „Kálmán" túlélte a háborút.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2012.23.4.

Igazából irat-együttesekről, legalább két-három összeillő dokumentumról beszélhetünk. Egyetlen hamis iratra nem épülhetett egy egész személyazonosság. Jellegzetes iratcsoportot alkotott az anyakönyvi kivonat keresztlevéllel, lakóhelyi igazolással. Ha előbbi létező személyé volt, utóbbit könnyű volt beszerezni, ha nem, azt is hamisítani kellett. A változó rendeletek, a körülményekből adódó, kényszer szülte, sűrű név- és lakáscserék tovább bonyolították a helyzetet. Tehát sokféle és sokszor változó állományról volt szó.

A teljesség igénye nélkül álljon itt egy lista a hamisított okmányokról: születési- és házassági bizonyítvány, keresztlevél, polgári személylap, ki- és bejelentőlap, egyetemi index, érettségi bizonyítvány, tanintézeti igazolvány, fényképes üzemi belépő, hadüzemi felmentést igazoló irat, rendőri bejelentő, leventeigazolvány, katonai igazolványi lap, zsoldkönyv, leszerelési jegy, SAS-behívó, menetlevél, katonai szabadságos levél, nyílt parancs, katonai alkalmatlanságot bizonyító

.

Az iratok elkészültével nem zárult le a folyamat, tesztelni is kellett azokat, kipróbálni, megállják-e a helyüket egy-egy igazoltatás alkalmával. Ennek sikerrel zárulta után az okmányok eljuttatása a célszemélyekhez sem volt kisebb és veszélytelenebb feladat. A lebukás az átadás-átvételnél is fenyegető volt.

Aki 1944-ben a bujkálás és az illegalitás mellett döntött, annak papírjaival elsősorban azt kellett bizonyítania, hogy nem zsidó, másrészt férfiként, hogy nem katonaszökevény. A nem zsidó származást anyakönyvi kivonatokkal igazolták. A legfőbb veszély forrása az utcai igazoltatás volt, amely a legváratlanabb helyzetekben is bekövetkezhetett, erre felkészülve a legtöbben ezeket a nyomtatványokat mindig maguknál tartották. Akik valódi irat nélkül dolgoztak, azoknak minden személy családját és felmenőit újra kellett tervezniük. A hamisítók gyakran erdélyi hivatalok pecsétjét használták, mert azokat nem tudták ellenőrizni: „Kérem az olvasót, hogy ha a Maroscsúcsi Lelkészi Hivatal pecsétjével találkozik egy esketési anyakönyvi kivonaton, fogadja kellő aggállyal az azon szereplő házasság valódiságát" - emlékezik vissza a hamisítók egyike, Bauer Miklós.

A saját lakásából az adott személynek mindenképpen be kellett jelentkezni valamilyen más lakcímre. Ez a férfiak számára mutatkozott nehéz feladatnak, ugyanis számukra a bejelentkezéshez - egy albérlet esetében is - szükség volt az illetékes rendőrszoba által szabályszerűen lebélyegzett kijelentőlapra is, melyet a házfelügyelőnek is be kellett mutatni. Erre jó módszernek mutatkozott a női bejelentő lapok

. Akinek az adott lakcímen a tartózkodási papírjai rendben voltak, annak élelmiszerjegyekkel is rendelkeznie kellett.

5. Állandó lakás bejelentését igazoló szelvény Róna Istvánné sz. Farkas Ibolya részére, pecséttel, Féja Géza aláírásával.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2012.37.37.

Katonaköteles korú férfinak veszélyes volt az utcán civilben mutatkoznia, főleg az 1944 nyarától kezdődő, tömeges munkaszolgálatos behívások idejétől kezdve. A hamisításnak kedvezett, hogy zsidók és nem zsidók igazolására ugyanazon okmányok szolgáltak. A honvédségi iratok közül elsősorban a zsoldkönyvek és az alkalmatlansági bizonyítványok voltak fontosak. Az előbbi, mellyel honvédként lehetett megbújni, biztonságosabbnak mutatkozott, az alkalmatlanságot igazoló dokumentumok figyelembevételére nem volt garancia.

6. Katonai zsoldkönyv üres formanyomtatványa.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.52.7.

 

A szükséges dokumentumok körébe a mindennapi életben használatos, úgynevezett nem hivatalos iratok is beletartoztak, ezek megléte csak tovább növelte a személyazonosság hitelességét. Egy névre szóló zálogjegy, vagy egy cédula a tisztítóból legalább annyira legalizált, mint egy hivatalos

.

Tulajdonképpen többrendbeli közokirat-hamisításról volt szó, ennek értelmezése azonban az egyik résztvevő

„senki számára nem okozott semmilyen törvényességi gondot, semmiféle erkölcsi skrupulust. Az emberbaráti segítségnek, a pusztításon alapuló hatalom törvényei kijátszásának egyetemes törvényei annakidején erősebbnek bizonyultak."

 

Ezen a napon történt augusztus 15.

1914

Megnyitják a Csendes-óceánt és az Atlanti-óceánt összekötő Panama-csatornát.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Alakítók vagy elszenvedők? Személyek, családok, csoportok a huszadik századi történelemben

Tisztelt Olvasók!

A geológiától kölcsönzött szóval élve az ArchívNet idei második száma egyfajta „társadalmi szelvényt” kíván az olvasók elé tárni. A társadalom rétegei hasonlatosak bolygónk kőzettakarójához, amelyeket egyben, egyszerre nehéz áttekinteni, nem is beszélve arról – hogy akárcsak a geológia esetében – térben és időben is nagy eltérések mutatkozhatnak egy-egy országot mintául véve.
Jelen szám a tizenkilencedik-huszadik század magyar társadalmáról kíván egy szelvényt bemutatni, mind az alsó, közép és felső rétegekről. Olyan személyekről, csoportokról, akik között voltak, akik alakították az eseményeket, míg mások csak leginkább elszenvedték az idők változását, azonban erről – a mi, vagyis az utókor szerencséjére – írásban adtak számot.

Az időrendet követve az első Hlbocsányi Norbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára) az írása, aki cégbírósági iratok segítségével mutatja be egy jelentős kereskedőcsalád, a Kohnerek osztrák-monarchiabeli felemelkedését, majd 1920-30-as évekbeli gazdasági hatalmuk elsorvadását. Csunderlik Péter (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, tudományos munkatárs Politikatörténeti Intézet) a társadalom középső rétegéhez tartozó értelmiség egy részét mutatja be írásában. Az általa bemutatott dokumentum egy lista azokról a személyekről, akik a Galilei-kör tagjaként 1919-ben felajánlották szolgálataikat a Forradalmi Kormányzótanácsnak.

Szlávik Jánosné (helytörténész, Gödöllő) a második világháború magyarországi harcainak időszakába kalauzol el minket Bőti Imre csendőr főtörzsőrmester naplóján keresztül, aki személyes sorsának viszontagságos voltáról adott számot írásában. Magos Gergely (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) retrospektív egodokumentumokat prezentál és elemez publikációjában. Írásának fő célja nemcsak maguknak a szövegeknek a bemutatása, hanem hogy a főként az értelmiség soraiból származó szerzők a hosszú negyvenes évek folyamán miként alakították át önmagukról szóló írásaikban a korábbi életeseményeiket.

Az időrendi sort Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks) forrásismertetése zárja. Az ArchívNet hasábjain korábban Keresztes Csaba már foglalkozott az ún. 1988-as „metróbalhéval”, azonban Tóth Eszter Zsófia ezúttal az 1980-as évekbeli magyarországi skinhead-mozgalmat a tagok társadalmi háttere felől közelíti meg bírósági iratok alapján.

Egyúttal felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei harmadik számába továbbra is várjuk a forrásismertetéseket a huszadik századi gazdaság- és társadalomtörténetre, valamint külföldi konfliktusokra vonatkozóan.
  

Budapest, 2022. május 27.
Miklós Dániel
főszerkesztő