A hamisítás technikája: papírok és pecsétek

A cionista nagyüzem

A cionista mozgalomban a hamisítás Magyarország német megszállása előtt sem volt ismeretlen eljárás. Sok tag már ekkor illegalitásban élt, főleg a szlovák és lengyel

. A Macabi Hácáirhoz tartozó Kelin Menahem barátjával, Fischer Viktorral együtt az elsők között volt, aki az iratok készítésével kezdett foglalkozni. Már 1944 márciusa előtt beszerezték az első kitöltetlen formanyomtatványokat és sikeresen sajátították le a kényes munka minden technikai fogását. A korai kezdeményezésekből egy központi műhely alakult, amely a mozgalmak mindegyike számára gyártott .

A hamisító műhelyt Zimmermann Dan, majd Grósz Dávid (David Gur) vezette. Mellettük dolgozott Langer Miklós is, aki Szlovákiából menekült műszaki rajzoló volt, zseni a szakmájában, a legbonyolultabb technikai problémát is különleges tehetséggel oldotta meg. „Úgy élt a hamis papírok között, mint hal a vízben" - mondta róla egyik társa. Hat bőröndben tartották a felszerelésüket, mindig készenlétben álltak, hogy ha szükséges, azonnal továbbállhassanak. A sokat vándorló műhely működött többek között a Bethlen téren, a Veress Pálné utcában, a Darázs utcában, a Kerepesi úton, a Nádor utcában és a Baross

.

1944 áprilisára-májusára a Hasomér Hacáir minden tagjának voltak már keresztény papírjai, sőt, a családtagokat is „árjásították". Majd egyre bővült az ellátottak

. Nem volt olyan hivatalos irat Magyarországon, amiből ne lett volna nekik raktáron, néhány száz pecsétet is birtokoltak. A folytonos vándorlás során végül az Erzsébet körút 13. sz. alatt bukott le a műhely három fiatallal, akiket a nyilasok december 21-én elhurcoltak, köztük a húszéves Langer Miklós belehalt a brutális .

A cionistáknak fontos volt az erős kapcsolati háló kiépítése, főleg nyomdászokkal, pecsétgyártókkal, emellett plébániákon, elöljáróságokon, népmozgalmi nyilvántartókban és egyéb hivatalos helyeken dolgozók segítségére volt leginkább szükségük. A Hánoár Hácioni tagjai a József körúton, egy vöröskeresztes irodában dolgoztak, a Nemzetközi Vöröskereszt magyarországi követe, Friedrich Born oltalma alatt. Ennek raktára búvóhelyül szolgált és az iratelosztó helyként is funkcionált a védlevelek és egyéb iratok számára. Egyik aktivistájuk Grünwald Dávid (Coca) talált az Eötvös utcában egy nyomdát, ahol a munkások vállalták, hogy polgári személyi lapokat és anyakönyvi kivonatokat

. Bélyegzőket egy másik forrásból, a Károly körúton egy bizonyos Kovács nevű férfi által vezetett műhelyből szereztek. A nyomdász és a pecsétgyártó is az illegális kommunistákkal állt kapcsolatban. Egy III. kerületi elöljáróságon dolgozó asszony juttatta el a cionistákhoz az első háromszáz kitöltetlen születési anyakönyvi kivonatot. Később egy református paptól aláírt születési, házassági és keresztelési igazolásokat .

7. Származási igazolvány üres formanyomtatványa Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.52.6.

 

Ha lehetett, a cionista fiatalok eredeti űrlapokat szereztek. Hogyan tudtak ezekhez hozzájutni? Legegyszerűbb volt, ha valaki felajánlotta a sajátját, vagy ha az elöljáróságon dolgozók kihozták az ottani példányokat. Lehetett vásárolni, például a Teleki téren, ahol szinte nyíltan folyt az iratárusítás. Aztán kínálkozott egy trükkös módszer is. Az elöljáróságokon 1939-től nagy forgalom bonyolódott, hiszen mindenkinek, zsidóknak és nem zsidóknak is ki kellett kérniük a papírjaikat származásuk igazolására. Ha egy valódi iratot sikerült szerezni, akkor annak segítségével már be lehetett menni a kerületi elöljáróságra születési anyakönyvi kivonatot kérni, és közben kilesni más, garantáltan nem zsidó személy anyakönyvi adatait. Ha egyetlen egyre sem sikerült szert tenni, akkor is találtak megoldást: „Például: bemegyek az anyakönyvi hivatalba, és azt mondom, hogy váratlanul beteg lett a munkatársam, akivel együtt dolgozom, de neki sürgősen szüksége van erre és erre az iratra. A barátomat így és így hívják. Akkor az anyakönyvi hivatalnok egyszerűen kiveszi a könyvet, átlapozza, és azt mondja, hogy nincsen, nem találja. Akkor én kedvesen azt mondom, hogy legyen szíves, adja ide, majd én kikeresem. És persze, miközben kerestem a nem létező nevet, kimásoltam 10-20-30 valódi nevet, pontos adatokkal. És szabadkoztam, hogy nem találtam. Legközelebb aztán egy másik fiú már igazi nevek után kutathatott, kikérték és meg is kapták azok iratait." Grósz Endre a vele készített interjúban azt is elmondta, hogy ennek alapján pár nap múlva igazolást, személyi lapot és más igazolásokat lehetett kérni az adott személyre vonatkozóan. Ezekkel már be lehetett jelentkezni valahová, aztán kitöltötték a bejelentőlapot, melyet a hamisító műhelyben lepecsételtek, és azután vissza lehetett menni vele a

.

8. Házassági anyakönyvi kivonat üres formanyomtatványa. Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.52.5.

Az első hamisítványok gyengék voltak, a precizitás hiányát a magabiztos fellépés kompenzálta. Később a technikai eljárások tökéletesedtek. Ugyanakkor a minőség javítása mellett a kisipari módszereket fel kellett váltania a tömegtermelésnek. A megbízható dokumentumok előállításához a cionisták szerint alapvetően három dolog kellett: elfogadható minőségű papír, megfelelő sorszám és jó pecsét. Grósz Dávid szerint legalább nyolcféle módon hamisítottak igazolványokat:

1.    egy-egy pecsétet egyenként megrajzoltak,

2.    sapirográf segítségével pecsétet másoltak,

3.    hamisított papírokkal rendeltek pecsétet,

4.    meglévő pecsétet átvésték,

5.    ha nagy mennyiségű nyomtatványra volt szükség, vaskeretben lévő ólombetűket használtak,

6.    eredeti igazolványból kémiai úton kitörölték a beírt szöveget,

7.    nyomtatványokat sokszorosítottak.

8.    eredeti igazolványt használtak

.

A pecsét hamisítására három módszert

. Elsőként körző és indigó segítségével lemásoltak egy mintát, ezzel a trükkel sok pecsétet másoltak. Dolgoztak egy speciális, kocsonyaszerű anyaggal is, melyet rányomtak az eredeti pecsétnyomóra, ami aztán átvette annak formáját, és ezt vitték rá az új iratra. Mindkét módszer lassú volt, és a másolatok száma korlátozott. A kocsonyás anyagon lévő képet rövid idő alatt 20-szor, 30-szor lehetett átmásolni. Ezután az anyag felszívódott, és a vonalak . A harmadik módszert a lengyel menekültek hozták magukkal, akik borotvával vágták ki a formákat. Az így készült pecsétet korlátlan számú alkalommal használhatták fel, egyetlen hátulütője az volt, hogy a végtermék sosem volt tökéletes másolat, nagyon hasonlított az eredetihez, de sosem volt teljesen azonos vele. Valószínűleg egy gondos vizsgálatot nem állt volna ki, még egy közrendőrét sem, mégis bevált a visszaemlékezők szerint, használták, .

Grósz Endre megemlíti még a gumipecsétek használatát:„Beszereztünk egy teljesen ártatlan pecsétet, amit hivatalos megrendelőlapon igényeltünk az egyik üzletből. Ennek a betűit szétvágtuk, majd más formában összeragasztottuk. Finom, aprólékos munka volt, de megkaptuk annak a pecsétnek a szövegét, amire nekünk szükségünk volt. A végén tucatnyi ilyen pecsétünk lett, többek között a rendőri bejelentő laphoz szükséges őrszobai pecsét, ami mellé az utolsó pillanatban csak a dátumot kellett, egyébként szintén gumibetűkkel, utána nyomnunk." Egy-két címeres pecsétet is megrendeltek, kivágták és beillesztették a maguk megfelelő

.

A gyártást nehezítette továbbá a megfelelő minőségű papír, megfelelő méretű betű és betűtípus beszerzése. Emellett más technikai problémák is bonyolították a helyzetet. Például a születési anyakönyvi kivonatok számozása a legfontosabb népmozgalmi hivatalokban minden évben újrakezdődött, az első számjegyek a kibocsátás helyét jelölték, minden hivatalnak megvolt a saját fejléces papírja és pecsétje. Ezért a pecséteket kénytelenek voltak változtatni, mert feltűnő lett volna, ha túl sok születési anyakönyvi kivonat kelt volna Budapestnek ugyanabban a

.