„Gyorsan meg kellett tanulnom, hogy Szegedről menekültem..."

Irathamisítás és élet a hamis papírokkal 1944-1945-ben

„Délután megjött Piroska nagynéném és meghozta a hamis papírokat édesanyám, Sári nagynéném, meg az én részemre. Csak most tudta meg, hogy már hiába, néhány órával, egy nappal elkésett. Gyorsan összeszedtünk egy pár holmit, beraktuk a »riadós« hátizsákomba és elindultunk ki a gettóból. A gettó egyik kapuja a Wesselényi utca elején, a zsinagógánál volt. Itt várakozásunk ellenére aránylag simán kijutottunk. Úgy látszik, a papírjaink jó hamisítványnak bizonyultak. Út közben betanított, hogy hibátlanul tudjam a papírok szerinti adataimat. Ambrus Iván. Ez lett az új nevem."

A Káldori Endre-féle családmentő szolgálat

Káldori Endre azon kevesek közé tartozott, akik irathamisító házi üzem beindítására vállalkoztak. A huszonéves budapesti fiatalember útját a környezetében élő személyek egyengették. Történetéből kiderül, az önmentés szálit katonai és civil személyek segítő cselekedetei szőtték át.

A veszélyes vállalkozása mögött meghúzódó motivációk feltárásához meg kell ismerkednünk azokkal a családi és egyéb körülményekkel, amelyek mind közrejátszódtak irathamisító, mentő- illetve önmentő tevékenysége kibontakozásában. Endre 1919-ben született, pesti kereskedő családban nőtt fel. Tizennégy éves koráig járt iskolába, anyagi nehézségek miatt nem tanult tovább, ehelyett nagybátyja töltőtolljavító műhelyébe szegődött el inaskodni és az írószer szakmát kitanulni. 1941-ben megházasodott, a Budapest 13. kerületében lévő Csáky (ma Hegedűs Gyula) utcai, status quo ante zsinagógában Kásznár Magdolnát vette feleségül.

12.  A felvételen Endrét megmentett rokonai veszik körül. A menyasszony mögött baloldalon édesapja, Kásznár Ignác látható, aki nem élte túl a vészkorszakot. Balján Endre édesanyja, Káldori Sándorné, felette Káldori Sándor. A vőlegénytől jobbra az apai nagymama, Kuttenberg Zsigmondné. A kép bal oldalán (félig látszik): Káldori Endre nagybátyja, Kuttenberg Miska, akit Endre, mint munkaszolgálatost a vagonból mentett ki. A legfelső sorban pedig jobbról a második Kásznár Ignácné, a menyasszony édesanyja, aki Endre „munkássága" nyomán 1944 utolsó hónapjaira Kissné lett.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, Gy/1205.

 

Mire Káldori Endre katonaköteles korúvá érett, addigra a magyar kormány a zsidó legénység helyét már nem a fegyveres honvédek között jelölte ki. Munkaszolgálatát először Hódmezővásárhelyen töltötte, majd századával Erdélybe vezényelték a Szeretfalva-Déda vasútvonal építésére. A habitusát tekintve optimista, jó kedélyű Endre igyekezett mindennek a pozitív oldalát meglátni. Fegyvertelen szolgálata alatt sok régi ismerősével került egy századba, akikkel javarészt a zsidó cserkészcsapatban keveredett barátságba. A fiúk ezeket a hónapokat kalandos időszaknak fogták fel, és élték meg, ugyan sokat és keményen kellett dolgozniuk, de ennivalójuk akadt, és mindig volt kedvük a különféle heccekre, ugratásokra is.

13. Káldori Endre munkaszolgálatos uniformisban feleségével és édesapjával. A felvétel az 1940-es évek elején, az illegalitásba vonulás előtt készült.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, Gy/1205.

 

Mindennek dacára Endrének már 1940 elején is érzékelnie kellett, nem várnak könnyű idők családjára. Felesége édesapja számára is kézbesítettek egy behívót, aki ekkor már elmúlt ötven éves, ráadásul cukorbetegként megsínylette a kötelező szolgálatot. Több nagybátyját is behívták ugyanebben az időben. Az 1944-es esztendőt a fővárosban töltötte, ha hétvégenként hazaengedték, az addig felesége által összegyűjtött, elromlott töltőtollakat javítgatta. Így tudta az 1943 szeptemberében született kislányukkal, Zsuzsannával együtt háromtagúvá gyarapodott családját eltartani.

Budapesten - régi és újonnan szerzett baráti körével együtt - egységét a Váci útra, a hadiüzemmé nyilvánított Rozsdamentesítő és Fémszínező Vállalathoz osztották. Habár fejük felett már gyülekeztek a viharfellegek, ismét jó társaság verődött össze, amelynek tagjai nem engedtek derűlátásukból és életszeretetükből. A fiatal srácok lassan elnyerték parancsnokuk, Somogyi Károly szimpátiáját. Felettesük tisztességesen bánt velük, gyakran hazaengedte őket szabadságra, majd a nyilas hatalomátvétel után egyszerűen szélnek eresztette a század

.

Endrét a Klinger téglagyárból hamis paranccsal kérte ki kilenc munkaszolgálatos társával egyetemben. Ez a kisebb társaság látott hozzá az irathamisításhoz. Ugyan a családi emlékezetben a férfi magányos hamisítóként maradt meg, de minden bizonnyal kapcsolódott valamilyen módon ehhez a néhány fős közösséghez. A pecséteket maguk készítettek el, egy ismerős által jutottak üres anyakönyvi nyomtatványokhoz, melyekhez a bejelentőlapokat a fent részletezett vegytintás módszerrel írták át. A társaság két tagja Somogyi okmányait használta, aki az előállításon túl a tesztelést is elvégezte. Az iratok használhatóságát úgy próbálta ki, hogy azokat oda-vissza „utaztatta" a Ferdinánd hídon, ahol az őrség mindenkit igazoltatott. Az okmányokat csak e fordulók megtétele után merte kiadni a

.

14. Hamisított bélyegzők készítéséhez használt betűkészlet és „Victoria-Typograph" feliratú fémdoboza.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.56.18.

 

A bélyegzők alapanyagául a felszedett linóleumpadló szolgált, Endre a mintát és a szöveget késsel és borotvapengével metszette ki. Mindenre fel volt készülve, ezért sokféle típust gyártott - nyilas- és honvédségi alakulatok, minisztériumok pecsétjét egyaránt. Mindezen túl az egyik KISKA-alakulattal is laza kapcsolatban állt. Amelyik bélyegző nem az ő gyártmánya, azok - a Somogyi-féle csapat mellett - innen is származhattak. E kapcsolati rendszer volt az alapja a hamis papírok és bélyegzők cserekereskedelmének.

15. Hamisított körbélyegző „NYILASKERESZTES PÁRT HUNGARISTA MOZGALOM KARHATALMI PARANCSNOK" szöveggel és nyilaskeresztes címerrel, illetve „HALÁLFEJES LÉGIÓ 3. DANDÁRPARANCSNOKSÁG" felirattal és halálfejes címerrel.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.56.10, 2013.56.11.

Endre „családmentő szolgálata" a fővárosra korlátozódott, vidéki rokonait nem ismerte, és valószínűleg erejét és lehetőségeit is meghaladták volna a távol élő családtagok érdekében tett lépések. Közvetlen hozzátartozói közül egyedül apósán - az esküvői felvételen is látható Kásznár Ignácon - nem tudott segíteni. A nyilasok Pestszentimrére hurcolták és - mivel inzulin hiányában rosszul lett, így nem tudta a menetelést folytatni - meggyilkolták. Három nagybátyját egyenként mentette ki a munkaszolgálatból, hamisított papírokkal a vagonokról is leszedte őket. Ezekre az okmányokra a Magyar Királyi Honvédség Vasúti és Hidász Szertár Műszaki Osztályának bélyegzője került, melyekkel a különféle alkatrészek ellenőrzése címén, a pályaudvarokon fel lehetett jutni a szerelvényekre. Honvédségi alkalmazottként - és e szertár szakembereként - eljáró Endre ekkoriban nagy bajuszt növesztett, lovaglónadrágot és csizmát öltött. Munkaszolgálatos nagybátyjait ilyen módon kísérte végig a városon. A villamoson ugyan némi feltűnést kellett a fiatal honvéd és a mellette nyárfalevélként remegő idősebb muszos, de ezek az utazások kivétel nélkül fennakadás nélkül zajlottak.

16. Hamisított körbélyegző „M. KIR. HONVÉD VASÚTI- ÉS HIDÁSZ SZERTÁR PARANCSNOKSÁG" szöveggel és Magyarország kiscímerével.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.56.2, 2013.56.3, 2013,56,12.

A nyilas hatalomátvétel után Endrének egyre nehezebb és rizikósabb helyzetekben kellett merészségét és találékonyságát kamatoztatnia. Nem „csupán" családtagjait igyekezett menteni, hanem szeretett könyvtárát is biztonságban kívánta tudni. Találékonyságért ezúttal sem kellett a szomszédba mennie.

17. Káldori Endre könyveiben a családi ex librist „Krumpholtzék 1944" bélyeggel ütötte át. Ez a bizonyos Krumpholtz a házban lakó nyilas volt. Endre azt a látszatot kívánta kelteni, mintha már ellopták volna tulajdonát, hogy ezzel a csellel az esetleges valódi lefoglalást elkerülje.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.54.1.

 

Anyósát az óbudai téglagyárból hozta ki hamis paranccsal - ahonnan a csendőrök nem engedték el az asszonyt maradandó „emlék" nélkül, és valamennyi fogát kiverték -, majd Kissné néven egy házban helyezte el, mint kibombázott keresztényt. A nyilas időkben a házmesterek csak „megbízható" személyek lehettek, sok közülük Szálasi-szimpatizáns volt, és szorgalmasan jelentette a hatóságoknak, ha valami „szabálytalanságot" észlelt, például bujkáló zsidót, illegális kommunistát, vagy katonaszökevényt. Merész lépéssel Endre anyósát egyenesen viceházmesternek vetette fel. Jóllehet a szemfüles főházmester átverést szimatolt, gyanakvásának csak annyiban mutatta tanújelét, hogy valahányszor légiriadót rendeltek el, és mindenki levonult az óvóhelyre, ő akkor „Kissnét" rendre fölküldte lemosni a lépcsőket. Éreztette, hogy gyanítja, miről van szó, mégsem jelentett. Az óvóhelyen ülők szintén sejtették, kik húzódnak meg közöttük, de az illetékeseknek benyomásaikról ők sem referáltak, és ebben a helyzetben ez volt a leglényegesebb.

18. Hamisított körbélyegző „BUDAPESTI IV. KERÜLETI ÁLLAMI ANYAKÖNYVVEZETŐSÉG" szöveggel és Magyarország kiscímerével.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.56.7.

 

Az „aki mer, az nyer", valamint „az a gyanús, ami nem gyanús" taktikák követésének egyébként nem ez volt az egyedüli példája: az egyik nagybácsi zsidó létére légóparancsnokként tevékenykedett, ami saját személyazonossággal ugyancsak lehetetlen lett volna. Endre édesanyját, Káldori Sándornét és anyai nagyanyját, Kuttenberg Zsigmondnét erdélyi menekültekként szállásoltatta el. A család habitusáról sokat elárul az a tény, hogy a nagymama - mit sem törődve a fennálló körülményekkel - ekkor sem volt hajlandó a kóser kosztról lemondani.

19. Hamisított körbélyegző „M. KIR. BELÜGYMINISZTÉRIUM IX/B MENEKÜLTÜGYI OSZTÁLYA" szöveggel.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.56.5.

 

Ez a fajta vagányság jellemezte Káldori Sándort is, akit szintén behívtak munkaszolgálatra. A laktanyába valamilyen ötletből kifolyólag magával vitt egy megjavított írógépet is. A jelentkezésnél leolvasott egy kiakasztott nevet a falról és előadta, hogy őt azért küldték, hogy ezt az írógépet ennek a bizonyos főhadnagynak átadja. El is hitték neki, megkapta a kilépőjét és szabadon távozott. Ekkor azonban eszébe jutott, hogy mégsem kellene azt a jó masinát otthagynia. Nem sokat gondolkodott, visszament, közölte, hogy a parancsnoka megüzente neki, a szállítmányt nem jó helyre hozta. Visszakérte, visszakapta a második kilépőjével együtt és - immáron írógépestől - ismét szabad ember volt.

Október 15-e után - elkerülve a november végi gettóba költözést - anya és kisbabája keresztény rokonaiknál húzták meg magukat. Először Nagytarcsán laktak egy ismerősüknél. Mivel a kislány nagyon sokat sírt, ezért befogadójuk nem vállalta a lebukás kockázatát. Ekkor Zsuzsanna elszakadt édesanyjától, és elkerült egy keresztény nagynénijéhez. Közvetlenül a főváros ostroma előtti napokban, a családi legendáriumban csak Sándor bácsiként emlegetett nyugállományú katonatiszt Falk Miska utcai lakásában is megfordultak, mintegy negyvened magukkal. Az átmeneti, nem éppen makulátlan pedigréjű albérlők állítólag a háború után is többször visszatértek ide és elsétálva a lakás előtt pénzt dugtak „Sandi bácsi"

.

 

Ezen a napon történt december 10.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

ArchívNet 2024/4

 

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.

 

Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.

Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.

A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.

Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.

Az idei negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztősége egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. november 22.

Miklós Dániel
főszerkesztő