„Gyorsan meg kellett tanulnom, hogy Szegedről menekültem..."

Irathamisítás és élet a hamis papírokkal 1944-1945-ben

„Délután megjött Piroska nagynéném és meghozta a hamis papírokat édesanyám, Sári nagynéném, meg az én részemre. Csak most tudta meg, hogy már hiába, néhány órával, egy nappal elkésett. Gyorsan összeszedtünk egy pár holmit, beraktuk a »riadós« hátizsákomba és elindultunk ki a gettóból. A gettó egyik kapuja a Wesselényi utca elején, a zsinagógánál volt. Itt várakozásunk ellenére aránylag simán kijutottunk. Úgy látszik, a papírjaink jó hamisítványnak bizonyultak. Út közben betanított, hogy hibátlanul tudjam a papírok szerinti adataimat. Ambrus Iván. Ez lett az új nevem."

Élet a hamis papírokkal

Budapestről jött a segítség

Az üldözöttek 1944-ben törvénytisztelő állampolgárként vonultak illegalitásba, hamis személyazonosság mögé. Akik nem hitték, hogy az egyre-másra hozott rendeletek legrosszabb esetben vagyonukat, lakásukat, egzisztenciájukat vehetik el tőlük, de az életüket nem, azok minden félelmüket legyűrve léptek rá a menekülés ezen útjára.

Feldmár Dezső feleségével, Vidor Klárával és két lányával, az ekkor tizenhárom éves Zsuzsával és a tizenhét éves Alizzal (akit a családban csak Licikének hívtak) együtt élt az 1938-ban Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki városban, Érsekújváron. Klára testvérei, a család java a fővárosban a nagypapa, Vidor Ármin által alapított könyvkötészeti, csomagolási és egyéb papíranyagok gyártásával és forgalmazásával foglalkozó vállalatnál dolgozott. A fővárosi rokonság és a Compactor cég nyújtotta ismeretségi- és anyagi háttér megléte 1944-ben létfontosságúnak bizonyult.

20. A Feldmár-lányok édesapjukkal 1942-1943. körül.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, Gy/3156.

 

A családfőt 1944. március végén behívták munkaszolgálatra. Licike a tanév befejezése előtt tanárai javaslatára mezőgazdasági munkára jelentkezett, abban bízva, hogy az önkéntes bevonulás védelmet jelent számára a későbbiekben bekövetkező esetleges „rosszabbtól." Munkafelügyelőik biztatták őt és társait, ha jól dolgoznak, nem esik bántódásuk.

Klárának, két lányának, valamint a velük élő apai nagyszülőknek 1944 májusában el kellett hagyniuk otthonukat, Érsekújvár kijelölt gettójába költöztették őket. A budapesti Vidor-fivérek elérkezettnek látták az időt a cselekvésre. A Compactor keresztény üzemvezetőjének - megfelelő honorálás ellenében nyújtott - együttműködésével akcióba léptek Klára és lányainak kimenekítése érdekében. A szerzett igazolások a vállalat egyik alkalmazottjának és családjának iratai voltak, de nem illettek a család minden tagjára. A nagyobbik lánynak jutó dokumentum egy négy-öt éves kisgyermekre illett, így abban maradtak, hogy a megfelelő okmány megszerzése után a mentésben résztvevő férfi visszajön érte. Amint erre az alkalom elérkezik, Lici táviratot küld, benne születésnapi gratulációval, dátummal jelölve, ami a szökésre megfelelő időpontot fogja jelenteni.

21. Rózsaszín tábori postai levelezőlap, melyre Klára új személyazonosságához kapott családfát vázolta fel.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2014.29.63.

 

Az édesanya Zsuzsával sikeresen megérkezett Budapestre. Kiérve a gyűjtőhelyről a sárga csillagot rutinosan eltakarták a karjukon átvetett kiskabáttal. A pályaudvaron heves szívdobogással szálltak fel a vonatra, a WC-ben a magukkal vitt ollóval lefejtették a csillagot egymás ruhájáról. Első búvóhelyük a Compactor egyik irodahelyisége melletti, szekrénnyel eltorlaszolt kis kamra volt. Ekkor következtek csak az igazi aggodalmak. A Liciért indult férfi ugyanis a megbeszéltekhez képest valamilyen okból kifolyólag egy napot késett. Ez a mulasztás tragikusnak és végzetesnek bizonyult. A lányt az érkezése előtti napon az érsekújvári téglagyárba vitték, ahonnan június 8-án Auschwitzba deportálták.

Mindeközben Klára és Zsuzsa számára megkezdődtek a bujkálás hosszú hónapjai: „A nappalok testi és lelki fáradalmaira az éjszaka sem hozott enyhülést. Minden hallható szóra, neszre az űzött vad figyelmével, szorongva bújtunk össze." Zsuzsának egyik pillanatról a másikra kellett felnőnie ebben az időszakban, lényegében nem számított, hogy az édesanyja vigyáz rá, vagy ő oltalmazza édesanyját.

22. Klára és Zsuzsa 1944 júniusában kelt levelezőlapja Budapestről a munkaszolgálatos Dezsőnek. Zsuzsi félrevezetően „Dezső bácsinak" címezte sorait.

Jelzet. Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2014.29.6.

 

A hamis papírok Kurucz Jánosné és Kurucz Zsuzsanna névre szóltak. A fedő történet szerint az anya gyógykezelése miatt feküdt be az Üllői úti belgyógyászati klinikára, ehhez beszerezték a szükséges leleteket is. Klára ekkor már olyan rossz idegállapotban volt, hogy nem esett nehezére néhány tünetet produkálni. Mivel „férje", Kurucz János éppen a fronton harcolt, Zsuzsanna beteg anyja egyetlen megmaradt támaszaként tartózkodott mellette.

23. Kurucz Jánosné (valójában Feldmár Dezsőné) vizsgálati eredményét tartalmazó nyomtatvány a Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem II. sz. Belklinikájától.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2014.29.68.

 

Egy Szentkirály utcai panzióban húzták meg magukat, ezalatt az idő alatt a külvilággal minden kontaktust igyekeztek elkerülni. Ha mégis ki kellett mozdulniuk, Klára - noha ők nem viseltek sárga csillagot - a villamoson csak a zsidók számára kijelölt utolsó kocsiban volt hajlandó utazni. A nem veszélytelen kiállást keresztény szolidaritásnak tartó szemlélők e gesztust sokszor megvető pillantásokkal és megjegyzésekkel konstatálták.

24. Ideiglenes lakás bejelentését igazoló szelvény Kurucz Jánosné sz. Kis Mária részére a Szentkirályi utcába.

Jelzet. Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2014.29.67.

 

Mivel Klára illegalitásban kapott férje, Kurucz János a dokumentumok szerint mogyoródi útkaparó volt, így a papíron hadisegélyből élő család, akinek panzióra is futja, hosszú távon könnyen feltűnést keltett volna. Ekkor mentőötletként - és mint hamarosan kiderült mentőangyalként is - Dezső egyik bajtársának felesége lépett be a család életébe. Klára és Zsuzsa Schwarcz Sándor szudétanémet származású nejének, Ullynak István úti házában húzta meg magát. Kibombázott keresztényként érkeztek, akiket a hivatalos verzió szerint a házimunkák elvégzése fejében fogadott be az asszony. Ully életét kockáztatta miattuk.

25. Klára, Zsuzsi és „Schwarcz mama" 1944. augusztus 6-án kelt levelezőlapja Dezsőnek, benne az „örömhírrel", a Licikétől kapott Waldsee-levelezőlap bemásolt szövegével, a végén pedig a félrevezető „szerető unokahúgod, Zsuzsi" aláírással.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2014.29.8.

A ház légópincéjébe decemberben egy karszalagos nyilas tört be: „katonaszökevényeket keresett, és ha már arra járt, zsidókat is." Szerencsére zsákmány nélkül távozott. Anya és lánya egymás mellett reszketve élték át ezeket a perceket. A kritikus helyzetek ellenére sikerült leplezniük kilétüket, „Kurucz Jánosné" és „Kurucz Zsuzsanna" 1945 januárjában felszabadult.

26. Igazoló jegy Kurucz Zsuzsanna részére Feldmár Zsuzsanna fotójával, melyet Vácott állítottak ki valódi tulajdonosa számára 1944. március 27-én.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2014.29.64.

 

A szétszóródott családtagok sorsát illetően a bizonytalansággal hónapjai következtek, csak 1945 júliusában Érsekújvárra hazalátogatva jutottak hírekhez. A végül Ausztriába deportált Dezső megélte, hogy az amerikaiak felszabadítsák, a tífusz végzett vele 1945 májusában. Lici nem tért haza

.

 

Ezen a napon történt augusztus 17.

1932

Az első magyarországi villamosított vasútvonal átadása. A Budapest-Hegyeshalom útvonalon a Kandó-féle villanymozdony közlekedik.Tovább

1977

A budapesti Népligetben megnyitották a Planetáriumot.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Alakítók vagy elszenvedők? Személyek, családok, csoportok a huszadik századi történelemben

Tisztelt Olvasók!

A geológiától kölcsönzött szóval élve az ArchívNet idei második száma egyfajta „társadalmi szelvényt” kíván az olvasók elé tárni. A társadalom rétegei hasonlatosak bolygónk kőzettakarójához, amelyeket egyben, egyszerre nehéz áttekinteni, nem is beszélve arról – hogy akárcsak a geológia esetében – térben és időben is nagy eltérések mutatkozhatnak egy-egy országot mintául véve.
Jelen szám a tizenkilencedik-huszadik század magyar társadalmáról kíván egy szelvényt bemutatni, mind az alsó, közép és felső rétegekről. Olyan személyekről, csoportokról, akik között voltak, akik alakították az eseményeket, míg mások csak leginkább elszenvedték az idők változását, azonban erről – a mi, vagyis az utókor szerencséjére – írásban adtak számot.

Az időrendet követve az első Hlbocsányi Norbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára) az írása, aki cégbírósági iratok segítségével mutatja be egy jelentős kereskedőcsalád, a Kohnerek osztrák-monarchiabeli felemelkedését, majd 1920-30-as évekbeli gazdasági hatalmuk elsorvadását. Csunderlik Péter (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, tudományos munkatárs Politikatörténeti Intézet) a társadalom középső rétegéhez tartozó értelmiség egy részét mutatja be írásában. Az általa bemutatott dokumentum egy lista azokról a személyekről, akik a Galilei-kör tagjaként 1919-ben felajánlották szolgálataikat a Forradalmi Kormányzótanácsnak.

Szlávik Jánosné (helytörténész, Gödöllő) a második világháború magyarországi harcainak időszakába kalauzol el minket Bőti Imre csendőr főtörzsőrmester naplóján keresztül, aki személyes sorsának viszontagságos voltáról adott számot írásában. Magos Gergely (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) retrospektív egodokumentumokat prezentál és elemez publikációjában. Írásának fő célja nemcsak maguknak a szövegeknek a bemutatása, hanem hogy a főként az értelmiség soraiból származó szerzők a hosszú negyvenes évek folyamán miként alakították át önmagukról szóló írásaikban a korábbi életeseményeiket.

Az időrendi sort Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks) forrásismertetése zárja. Az ArchívNet hasábjain korábban Keresztes Csaba már foglalkozott az ún. 1988-as „metróbalhéval”, azonban Tóth Eszter Zsófia ezúttal az 1980-as évekbeli magyarországi skinhead-mozgalmat a tagok társadalmi háttere felől közelíti meg bírósági iratok alapján.

Egyúttal felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei harmadik számába továbbra is várjuk a forrásismertetéseket a huszadik századi gazdaság- és társadalomtörténetre, valamint külföldi konfliktusokra vonatkozóan.
  

Budapest, 2022. május 27.
Miklós Dániel
főszerkesztő