„Gyorsan meg kellett tanulnom, hogy Szegedről menekültem..."

Irathamisítás és élet a hamis papírokkal 1944-1945-ben

„Délután megjött Piroska nagynéném és meghozta a hamis papírokat édesanyám, Sári nagynéném, meg az én részemre. Csak most tudta meg, hogy már hiába, néhány órával, egy nappal elkésett. Gyorsan összeszedtünk egy pár holmit, beraktuk a »riadós« hátizsákomba és elindultunk ki a gettóból. A gettó egyik kapuja a Wesselényi utca elején, a zsinagógánál volt. Itt várakozásunk ellenére aránylag simán kijutottunk. Úgy látszik, a papírjaink jó hamisítványnak bizonyultak. Út közben betanított, hogy hibátlanul tudjam a papírok szerinti adataimat. Ambrus Iván. Ez lett az új nevem."

Az illegális lakásfoglalás veszélyei

A budapesti Vadász-család egyik tagja valamilyen úton keresztény papírokhoz jutott. Vadász Géza, a család feje 1944-1945-ben munkaszolgálatosként került távol feleségétől, Steiner Ilonától és ekkor nyolc éves fiától, Gábortól. Anya és fia bujkálni kényszerült az üldözések elől. A Csáky (ma Hegedűs Gyula) utcai csillagos házban, ahol 1944 nyarán éltek, november elején megjelent egy nyilas rendőri kísérettel, és az udvarra terelte a lakosokat. Közvetlen környezetükben ekkor történt az első gyilkosság. A házban lakó ortodox zsidó férfit a nyilas felpofozta, aki erre válaszképpen rávágott a botjával, a rendőr mindezt látva azonnal a helyszínen lelőtte az öregurat. A lövést hallva Gábor édesanyjával a pincébe szaladt, ezalatt a ház lakóit mind elvitték. A viceházmesterbe botlottak, fokozott izgalmi állapotukban nem jutott eszükbe más, így azt mondták, a nyilas elengedte őket. Hihetetlen, de a gyenge lábakon álló magyarázatot a vice elhitte.

A csillagos házat ezek után el kellett hagyniuk, és ettől a pillanattó kezdve több helyen próbáltak menedékre lelni. A kisfiút édesanyja a Hőgyes Endre utcában, a francia Marista szerzetesekhez vitte, itt töltött pár napot. Majd a Lónyai utcai Református Kollégiumba kerültek, ahová a Vöröskereszt utalta be őket, itt még a saját nevükön voltak. A családfővel eközben tartották a kapcsolatot, Ilona rendszeresen tudta látogatni őt az Anker köz egyik panziójában, ahová századát ekkor elszállásolták. Egyik alkalommal az asszony azonban már nem találta ott férjét, Gézát a Józsefvárosi pályaudvaron a védett századok egyik tagjaként bevagoníroztak és deportáltak. A háború után tudták meg, hogy a férfi Rohoncon hunyt el.

Közben a magára maradt anya és fia a Kapás utcába költözött egy parasztházba, ekkor már kezükben voltak a hamis dokumentumok. Rácz Júlia és Rácz István László néven várták az ostrom végét. Ilona éjszakánként a családfát tanulta, fiát is többször felébresztette, hogy kikérdezze az új személyi adataikról: hogy hívják, hol és mikor született stb. A beköltözés teljesen törvénytelen volt. A rokonok kifigyelték, hogy az egyik lakásba régóta nem jöttek haza, ezért a háztulajdonosnak azt mondták, őket a távollévő lakó küldte, aki megengedte nekik, hogy itt lakjanak. Egyik napon bekövetkezett, ami reálisan elgondolva várható volt: megérkezett a lakás bérlője, egy bizonyos Nagy úr személyében. Ekkor Gábor és édesanyja vitathatatlanul életveszélybe került. A gyerek nyitott ajtót, nem tudni, milyen beszélgetés zajlott le a közöttük, de ezután a meglepődött férfi elindult a háztulajdonos lakása felé, aki éppen egy - felfegyverzett nyilas - jó barátjával a konyhában beszélgetett. Közben az édesanya egy pillanat alatt rájött, ki lehetett az idegen, aki becsöngetett hozzájuk, aztán szinte szó nélkül távozott. Ilona kirohant a lakásból, mire a férfit utolérte, az már majdnem lenyomta a háztulajdonos asszony ajtaján a kilincset, de az utolsó pillanatban ezt meg tudta akadályozni. Nagy sírás közepette bevallotta neki az igazat, hogy kik ők és mit hazudtak róla. Óriási szerencséjük volt. A férfi előadta a háztulajdonosnak, a nő és a kisfiú az ő vendégei, akik addig maradnak, amíg csak jónak látják. Ezt követően egyszerűen kisétált az épületből. Vadászék soha többet nem látták jótevőjüket, az ostrom után sem akadtak nyomára, a házat pedig elvitte a háború.

 

Ezen a napon történt január 26.

1935

A Nobel-díjas Thomas Mann Budapestre látogatott.Tovább

1958

Kádár János vezette első Kádár-kormány, hivatalos szóhasználattal „magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány” kormányfőjének és kormánya...Tovább

1989

A Kossuth Rádióban elhangzik Pozsgay Imre bejelentése, hogy 1956 népfelkelésnek tekinthető, ezzel megkérdőjelezi a Kádár-rendszer...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

ArchívNet 2024/5-6.

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idén utoljára jelentkezik friss lapszámmal. Az idei utolsó, összevont lapszámunkban megjelent forrásismertetések országunk határain belülre és kívülre kalauzolják az olvasókat. A publikációk foglalkoznak az első világháború után évekig rendezetlenül maradt magyar-osztrák határkérdés utóéletével, a második világháború alatt Magyarország határaitól távol zajlott Don-kanyarbeli harcokkal, a Budapesten, azonban hivatalosan az Egyesült Államok területén tartózkodó Mindszenty József menedékével, valamint a kárpátaljai magyarság identitásának kérdésével.

Az idei harmadik számunkban jelent meg Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Vármegye Soproni Levéltára) forrásismertetése, amelyben a szerző a nyugat-magyarországi kérdés rendezésének az utóéletéről mutatott be egy dokumentumot. Az ismertetés időközben kétrészesre bővült: mostani számunkban egy újabb irat kerül bemutatásra, amely a magyar felkelők okozta károk megtérítésének az ügyéhez szolgáltat további információkat.

Egy másik ismertetés folytatása is friss számunkban kapott helyet. Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) Tuba László hadnagy harctéri naplóját adja közre. A második rész a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a Don menti tevékenységét mutatja be 1942. június 28-tól szeptember 12-ig. Az eddig publikálatlan napló a zászlóalj történetének egyedülálló forrása, mivel mindezidáig kevés korabeli kútfő volt ismert a csáktornyai egység doni működésére vonatkozóan.

Mindszenty József bíboros menedékének ügyét Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy sajátos szempontból világítja meg. A szerző az Associated Press korabeli tudósítója, Anthony Pearce cikkei, megnyilvánulásai – illetve a magyar állambiztonságnak adott jelentések – alapján elemzi, hogy az újságíró milyen módon kezelte, adott hírt a budapesti amerikai követségen tartózkodó Mindszenty helyzetéről.

Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) egy, a kárpátaljai magyarságra vonatkozó sajátos elképzelést, valamint annak utóéletét mutatja be. Balla László az 1970-es évek közepén publikált cikksorozatában fejtette ki álláspontját a „szovjet magyarok” fogalmáról, a „szovjet magyarság” mibenlétéről. Balla elgondolása nem okozott osztatlan sikert, és mint a bemutatott külügyi dokumentumok is bizonyítják: a magyar-szovjet viszonyra is kihatással volt.

Az idei utolsó számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kézirataikat. Köszönjük továbbá a 2024. évben, a korábbi számainkba ismertetéseket küldő szerzőinknek is a bizalmát, amiért megtisztelték szerkesztőségünket írásaikkal. A jövőbe tekintve: az ArchívNet 2025-ben is várja a forrásismertetéseket a 20. század gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténetére vonatkozóan.

 

Budapest, 2024. december 18.

Miklós Dániel
főszerkesztő