Horvátország kikiáltja függetlenségét.Tovább
„Gyorsan meg kellett tanulnom, hogy Szegedről menekültem..."
„Délután megjött Piroska nagynéném és meghozta a hamis papírokat édesanyám, Sári nagynéném, meg az én részemre. Csak most tudta meg, hogy már hiába, néhány órával, egy nappal elkésett. Gyorsan összeszedtünk egy pár holmit, beraktuk a »riadós« hátizsákomba és elindultunk ki a gettóból. A gettó egyik kapuja a Wesselényi utca elején, a zsinagógánál volt. Itt várakozásunk ellenére aránylag simán kijutottunk. Úgy látszik, a papírjaink jó hamisítványnak bizonyultak. Út közben betanított, hogy hibátlanul tudjam a papírok szerinti adataimat. Ambrus Iván. Ez lett az új nevem."
Az illegális lakásfoglalás veszélyei
A budapesti Vadász-család egyik tagja valamilyen úton keresztény papírokhoz jutott. Vadász Géza, a család feje 1944-1945-ben munkaszolgálatosként került távol feleségétől, Steiner Ilonától és ekkor nyolc éves fiától, Gábortól. Anya és fia bujkálni kényszerült az üldözések elől. A Csáky (ma Hegedűs Gyula) utcai csillagos házban, ahol 1944 nyarán éltek, november elején megjelent egy nyilas rendőri kísérettel, és az udvarra terelte a lakosokat. Közvetlen környezetükben ekkor történt az első gyilkosság. A házban lakó ortodox zsidó férfit a nyilas felpofozta, aki erre válaszképpen rávágott a botjával, a rendőr mindezt látva azonnal a helyszínen lelőtte az öregurat. A lövést hallva Gábor édesanyjával a pincébe szaladt, ezalatt a ház lakóit mind elvitték. A viceházmesterbe botlottak, fokozott izgalmi állapotukban nem jutott eszükbe más, így azt mondták, a nyilas elengedte őket. Hihetetlen, de a gyenge lábakon álló magyarázatot a vice elhitte.
A csillagos házat ezek után el kellett hagyniuk, és ettől a pillanattó kezdve több helyen próbáltak menedékre lelni. A kisfiút édesanyja a Hőgyes Endre utcában, a francia Marista szerzetesekhez vitte, itt töltött pár napot. Majd a Lónyai utcai Református Kollégiumba kerültek, ahová a Vöröskereszt utalta be őket, itt még a saját nevükön voltak. A családfővel eközben tartották a kapcsolatot, Ilona rendszeresen tudta látogatni őt az Anker köz egyik panziójában, ahová századát ekkor elszállásolták. Egyik alkalommal az asszony azonban már nem találta ott férjét, Gézát a Józsefvárosi pályaudvaron a védett századok egyik tagjaként bevagoníroztak és deportáltak. A háború után tudták meg, hogy a férfi Rohoncon hunyt el.
Közben a magára maradt anya és fia a Kapás utcába költözött egy parasztházba, ekkor már kezükben voltak a hamis dokumentumok. Rácz Júlia és Rácz István László néven várták az ostrom végét. Ilona éjszakánként a családfát tanulta, fiát is többször felébresztette, hogy kikérdezze az új személyi adataikról: hogy hívják, hol és mikor született stb. A beköltözés teljesen törvénytelen volt. A rokonok kifigyelték, hogy az egyik lakásba régóta nem jöttek haza, ezért a háztulajdonosnak azt mondták, őket a távollévő lakó küldte, aki megengedte nekik, hogy itt lakjanak. Egyik napon bekövetkezett, ami reálisan elgondolva várható volt: megérkezett a lakás bérlője, egy bizonyos Nagy úr személyében. Ekkor Gábor és édesanyja vitathatatlanul életveszélybe került. A gyerek nyitott ajtót, nem tudni, milyen beszélgetés zajlott le a közöttük, de ezután a meglepődött férfi elindult a háztulajdonos lakása felé, aki éppen egy - felfegyverzett nyilas - jó barátjával a konyhában beszélgetett. Közben az édesanya egy pillanat alatt rájött, ki lehetett az idegen, aki becsöngetett hozzájuk, aztán szinte szó nélkül távozott. Ilona kirohant a lakásból, mire a férfit utolérte, az már majdnem lenyomta a háztulajdonos asszony ajtaján a kilincset, de az utolsó pillanatban ezt meg tudta akadályozni. Nagy sírás közepette bevallotta neki az igazat, hogy kik ők és mit hazudtak róla. Óriási szerencséjük volt. A férfi előadta a háztulajdonosnak, a nő és a kisfiú az ő vendégei, akik addig maradnak, amíg csak jónak látják. Ezt követően egyszerűen kisétált az épületből. Vadászék soha többet nem látták jótevőjüket, az ostrom után sem akadtak nyomára, a házat pedig elvitte a háború.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt április 10.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent a 25. évébe lépő ArchívNet idei első száma. A lapszámban négy forrásismertetés olvasható, amelyek a 20. századi magyar történelem eseményeit egyéni sorsokon keresztül mutatják be.
Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) a magángyűjteményként létező családi örökség egyes darabjait mutatja be két részes forrásismertetésében. Az írás különlegessége, hogy a szerző nagyapja a források főszereplője, akit – sok más erdélyi magyarhoz hasonlóan – felnőtt, katonakorú férfiként többszörösen is érintett a második bécsi döntés 1940-ben: előbb a román, majd a magyar hadsereg mundérjában töltött időt alig pár év leforgása alatt. Az ismertetés első részében a romániai katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Mindszenty József amerikai menedékéhez kapcsolódóan mutatja be Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy személy budapesti tevékenyégét. A forrásismertetés főszereplője azonban nem magyar, hanem egy külföldi diplomata: Josida Kenicsíró, aki követként kezdte meg budapesti küldetését, majd ő lett Japán első Magyarországra delegált nagykövete. A hercegprímás ügyében végzett tevékenysége feltűnő volt a magyar állambiztonság számára, amely több jelentést is készített a diplomatáról.
Tomek Vince, a piarista rend generálisaként töltött be fontos, nagy befolyással járó pozíciót a római katolikus egyházon belül. Számos egyházi vezetővel, intézménnyel állt kapcsolatban. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Tomek egy idős korában papírra vetett feljegyzését-visszaemlékezését ismerteti publikációjában, amelyben a kegyesrend nyugállományú vezetője idézte fel a kapcsolatát a Pápai Magyar Intézettel.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre. Idei első lapszámunkban a forrásközlés második része olvasható.
Az idei első számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idén is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő
