Megalakult a Szent Imre Kör Segítő Bizottsága, amely a Pro Juventute Catholica akció szerveként működött. Ez volt a kör legjelentősebb...Tovább
Statisztikus a harcmezőn
Elekes Dezső első világháborús katonaévei
„Ütést érzek balkezemen. Odanézek: roncs a kezem, mutató ujjam csaknem leszakadva fittyen előre. A vérem csakúgy ömlött. [...] Átszelte tenyerem is a golyó. Megvillant bennem a gondolat: fogsz-e te még zongorázni valaha? Aztán, eldobva fegyveremet, szaladtam vissza, frontunkhoz képest félbal irányban, a stábhoz. Azzal is kellett törődnöm, hogy, visszaszaladás közben, el ne találjanak; lehúzódva, meg-megbújva rohantam. Alaposan fel is buktam egyszer. Végre elértem az orvost."
A szerzőről
A
Elekes Dezső Kund néven született 1889. november 11-én Kézdivásárhelyen, nagy múltú székely családban. Lófő felmenői 1628-ban kapták címeres levelüket Bethlen Gábortól, és a szentkatolnai előnévvel együtt. Apja, az 1928-ban elhunyt Elekes Béla Háromszék vármegye királybírája, anyja Zakariás Róza volt. Testvérei közül többen jelentős pályát futottak be. Elekes Jenő (1885-?) gépészmérnök, a királyi posta műszaki igazgatója, Elekes György (1894-1969) újságíró, költő, Elekes Béla pedig ügyvéd és jeles sakkjátékos, illetve sakkszerző volt.
Elekes Dezső az elemi iskolát és a középiskola hét osztályát szülővárosában, az utolsó évet a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd 1907-ben itt tette le érettségi vizsgáját is. 1907-ben beiratkozott a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemre, ahol 1910-ben letette első jogi szigorlatát, 1912-ben pedig jogi doktorátust szerzett.
1914 augusztusában vonult be a császári és királyi brassói 2. gyalogezredhez. Augusztusban és szeptemberben zajlott kiképzése és gyakorlatoztatása, majd szeptember végén a III. menetzászlóaljba osztották be, és egységével elindították a keleti frontra. Szeptember 30-án zászlóssá nevezték ki, századában szakaszparancsnoki teendőket látott el. Október közepén áthelyezték ezredét a
55. hadosztály 129. dandárjába. Az ősz és a tél folyamán váltakozó sikerű harcokat vívtak az oroszok ellen a Vereckei-hágó előterében, aminek következtében október végétől kezdve fokozatosan szorultak ki az osztrák-magyar csapatok Galíciából. Ekkor a Hofmann-hadtestet áthelyezték Pflanzer-Baltin tábornok , ám decemberre visszaszorították csapataikat Munkács térségéig, miután az oroszok betörtek a Vereckei-hágón. A limanowai után fokozatosan előrenyomultak a visszavonuló oroszok mögött, így januárra már újra a Vereckei-hágónál jártak. Elekest február 12-én kinevezték a 11. század parancsnokává, 25-én azonban bal kezén megsebesült, ami miatt hazaküldték Kézdivásárhelyre gyógyulni. 1915. június 1-jén ismét szolgálatra jelentkezett, ekkor Prágába küldték további gyógykezelésre. 1915. július végén hadnaggyá léptették elő. 1915. október végén áthelyezték a császári és királyi belovári 16. gyalogezredhez. November elején a 17. menetzászlóalj 3. századába osztották be, mint frontszolgálatra alkalmatlant, ennek ellenére egységével együtt december elején újra útnak indították Galíciába. 1916. január elején heves harcokat folytattak az oroszok ellen. A csatározásokban tanúsított magatartásáért kitüntetésre terjesztették fel, aminek eredményeképpen március 13-án a bronz katonai vitézségi érmet a kardokkal adományozták neki. Március elején Baden bei Wienbe utalták gyógykezelésre. Ezek után többé nem vett részt a harcokban. Badeni tartózkodása után megfordult még Zágrábban, majd a háború végéig Belováron teljesített szolgálatot. 1917. május 1-jén főhadnaggyá léptették elő, 1918 őszén Károly-csapatkereszttel tüntették ki. Október 18-én kézhez kapta kinevezését a KSH-hoz, egyúttal felmentették a további katonai szolgálat alól.1945-ben Zentay Dezső akkori KSH-elnök felkérte a hivatal alelnöki teendőinek ellátására, majd Zentay halála után, 1946. március 2-án a köztársasági elnök őt nevezte ki a KSH elnökévé. Pozíciójáról önként mondott le 1948 novemberében, a háttérben azonban az állt, hogy politikailag megbízhatóbb személyre akarták a státust átruházni. Hivatali munkájával párhuzamosan tanított is, 1935-ben a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán egyetemi magántanári képesítést szerzett a gazdaságstatisztika tárgyköréből. 1931 és 1936 között a statisztikai hivatal könyvtárát is vezette.
Lemondása után 1949 márciusában a Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karának statisztikai tanszékére került, 1949. június 1-jén pedig az egyetemen a Varga István vezette statisztikai intézet tanára lett. Elekest 1951 októberében nyugdíjazták. Ezt követően a Közért Húsértékesítő Vállalat statisztikai osztályán alkalmazták, majd az 1952 elején megalakult Közért Húselosztó Vállalat önálló statisztikusa lett. 1958-tól a Demográfia című folyóirat külső munkatársa volt.
Kiemelkedő hatással volt a magyar sakkéletre is. Gyermekkorától kezdve szenvedélye volt a sakkozás, amelyet az első világháború viszontagságai sem tudtak megtörni. A háborús évekből származó naplóbejegyzéseiből tudható, hogy rendszeresen sakkozott bajtársaival a harcok szüneteiben, valamint egyidejűleg tucatnyi levelezési játszmát is folytatott. 1924-ben amatőr sakkbajnokságot nyert Budapesten. A második világháború után levelezési sakkmesteri oklevéllel tüntették ki és állandó tagja volt a magyar levelezési sakk válogatottnak, amely 1952-ben világbajnokságot is nyert.
A tudományos munka és az oktatás mellett költőként és íróként is tevékenykedett. Hagyatékában több lírai és rövid drámai alkotása is fellelhető.
Pályafutása alatt négy könyve, nyolcvanhat tanulmánya és harmincnégy könyvismertetése jelent meg.
Elekes Dezső 1965. április 8-án hunyt el Budapesten.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt szeptember 25.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet új számmal jelenik meg a szeptember beköszöntével. Ezúttal leginkább a hétköznapi küzdelmek világába kalauzolják el az olvasót a megjelent forrásismertetések. Legyen szó akár a saját megélhetésükön javítani kívánó fiumei tisztviselőkről, egy államfordulatot éppen átélt kárpátaljai lakosokról, vagy éppen az államhatalom restriktív intézkedései ellenére is működő római katolikus egyházról és annak tagjairól. S arra nézve is láthatunk egy esetet, hogy a hétköznapok újságolvasóinak és maguknak az újságíróknak köszönhetően hogyan válhatott valaki „sikertelen bűnözővé” száz évvel ezelőtt.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az Osztrák-Magyar Monarchia fiumei tisztviselőinek és alkalmazottainak meglehetősen komplex világát mutatja be. Forrásismertetésében nagyrészt a mai Rijekában őrzött iratokra támaszkodva tárja az olvasók elé, hogy az említett állami tisztviselők és alkalmazottak milyen módon kívánták orvosolni – többek között kérvények megfogalmazásával – egzisztenciális nehézségeiket.
A dualizmus bő ötven événél sokkal rövidebb időszak, mindössze hét hónap változásainak eredményét ismerteti írásában Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet). Publikációjában két, 1939 októberében papírra vetett hangulatjelentést mutat be, amelyek az 1939 márciusának közepén ismét magyar uralom alá került Kárpátalja gazdasági, szociális és politikai viszonyairól, illetve a helyben tapasztalt helyzet változásáról adnak számot.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) friss forrásismertetésében a Zágon József és Kada Lajos közötti levelezésből mutat be újabb részleteket. Ezúttal Zágon Lajosnak a magyarországi katolikus egyház 1961-1971 közötti helyzetéről szerzett információit adta közre. A korabeli budapesti vezetés folytatta az 1940-es évek végén megkezdett egyházellenes politikáját, azonban tárgyalt tíz év mégsem tekinthető monoton időszaknak a magyarországi katolikus egyház szempontjából, mivel a Vatikán és a Magyar Népköztársaság 1964-ben megállapodást kötött egymással, valamint lezajlott a II. Vatikáni Zsinat magyar püspökök részvételével.
Halász János (levéltári referens, Kulturális és Innovációs Minisztérium) forrásismertetésének második részében a már megismert „Kloroformos Bandi” ékszerrablási ügyének magyarországi tárgyalása kerül a reflektorfénybe, valamint az, hogy éppen a „kloroformos” jelző miként bélyegezte meg Faragó Andrást, és hogy ebben mekkora szerepe volt a korabeli sajtófogyasztásnak.
Idei negyedik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Továbbra is él ugyanakkor felhívásunk korábbi és leendő szerzőink felé: az ArchívNet szerkesztősége várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. szeptember 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő