Megkezdődik a mülhauseni csata, mely az első világháborúban a németek ellen intézett első francia támadás volt.Tovább
Statisztikus a harcmezőn
Elekes Dezső első világháborús katonaévei
„Ütést érzek balkezemen. Odanézek: roncs a kezem, mutató ujjam csaknem leszakadva fittyen előre. A vérem csakúgy ömlött. [...] Átszelte tenyerem is a golyó. Megvillant bennem a gondolat: fogsz-e te még zongorázni valaha? Aztán, eldobva fegyveremet, szaladtam vissza, frontunkhoz képest félbal irányban, a stábhoz. Azzal is kellett törődnöm, hogy, visszaszaladás közben, el ne találjanak; lehúzódva, meg-megbújva rohantam. Alaposan fel is buktam egyszer. Végre elértem az orvost."
A szerzőről
A
Elekes Dezső Kund néven született 1889. november 11-én Kézdivásárhelyen, nagy múltú székely családban. Lófő felmenői 1628-ban kapták címeres levelüket Bethlen Gábortól, és a szentkatolnai előnévvel együtt. Apja, az 1928-ban elhunyt Elekes Béla Háromszék vármegye királybírája, anyja Zakariás Róza volt. Testvérei közül többen jelentős pályát futottak be. Elekes Jenő (1885-?) gépészmérnök, a királyi posta műszaki igazgatója, Elekes György (1894-1969) újságíró, költő, Elekes Béla pedig ügyvéd és jeles sakkjátékos, illetve sakkszerző volt.
Elekes Dezső az elemi iskolát és a középiskola hét osztályát szülővárosában, az utolsó évet a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd 1907-ben itt tette le érettségi vizsgáját is. 1907-ben beiratkozott a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemre, ahol 1910-ben letette első jogi szigorlatát, 1912-ben pedig jogi doktorátust szerzett.
1914 augusztusában vonult be a császári és királyi brassói 2. gyalogezredhez. Augusztusban és szeptemberben zajlott kiképzése és gyakorlatoztatása, majd szeptember végén a III. menetzászlóaljba osztották be, és egységével elindították a keleti frontra. Szeptember 30-án zászlóssá nevezték ki, századában szakaszparancsnoki teendőket látott el. Október közepén áthelyezték ezredét a
55. hadosztály 129. dandárjába. Az ősz és a tél folyamán váltakozó sikerű harcokat vívtak az oroszok ellen a Vereckei-hágó előterében, aminek következtében október végétől kezdve fokozatosan szorultak ki az osztrák-magyar csapatok Galíciából. Ekkor a Hofmann-hadtestet áthelyezték Pflanzer-Baltin tábornok , ám decemberre visszaszorították csapataikat Munkács térségéig, miután az oroszok betörtek a Vereckei-hágón. A limanowai után fokozatosan előrenyomultak a visszavonuló oroszok mögött, így januárra már újra a Vereckei-hágónál jártak. Elekest február 12-én kinevezték a 11. század parancsnokává, 25-én azonban bal kezén megsebesült, ami miatt hazaküldték Kézdivásárhelyre gyógyulni. 1915. június 1-jén ismét szolgálatra jelentkezett, ekkor Prágába küldték további gyógykezelésre. 1915. július végén hadnaggyá léptették elő. 1915. október végén áthelyezték a császári és királyi belovári 16. gyalogezredhez. November elején a 17. menetzászlóalj 3. századába osztották be, mint frontszolgálatra alkalmatlant, ennek ellenére egységével együtt december elején újra útnak indították Galíciába. 1916. január elején heves harcokat folytattak az oroszok ellen. A csatározásokban tanúsított magatartásáért kitüntetésre terjesztették fel, aminek eredményeképpen március 13-án a bronz katonai vitézségi érmet a kardokkal adományozták neki. Március elején Baden bei Wienbe utalták gyógykezelésre. Ezek után többé nem vett részt a harcokban. Badeni tartózkodása után megfordult még Zágrábban, majd a háború végéig Belováron teljesített szolgálatot. 1917. május 1-jén főhadnaggyá léptették elő, 1918 őszén Károly-csapatkereszttel tüntették ki. Október 18-én kézhez kapta kinevezését a KSH-hoz, egyúttal felmentették a további katonai szolgálat alól.1945-ben Zentay Dezső akkori KSH-elnök felkérte a hivatal alelnöki teendőinek ellátására, majd Zentay halála után, 1946. március 2-án a köztársasági elnök őt nevezte ki a KSH elnökévé. Pozíciójáról önként mondott le 1948 novemberében, a háttérben azonban az állt, hogy politikailag megbízhatóbb személyre akarták a státust átruházni. Hivatali munkájával párhuzamosan tanított is, 1935-ben a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán egyetemi magántanári képesítést szerzett a gazdaságstatisztika tárgyköréből. 1931 és 1936 között a statisztikai hivatal könyvtárát is vezette.
Lemondása után 1949 márciusában a Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karának statisztikai tanszékére került, 1949. június 1-jén pedig az egyetemen a Varga István vezette statisztikai intézet tanára lett. Elekest 1951 októberében nyugdíjazták. Ezt követően a Közért Húsértékesítő Vállalat statisztikai osztályán alkalmazták, majd az 1952 elején megalakult Közért Húselosztó Vállalat önálló statisztikusa lett. 1958-tól a Demográfia című folyóirat külső munkatársa volt.
Kiemelkedő hatással volt a magyar sakkéletre is. Gyermekkorától kezdve szenvedélye volt a sakkozás, amelyet az első világháború viszontagságai sem tudtak megtörni. A háborús évekből származó naplóbejegyzéseiből tudható, hogy rendszeresen sakkozott bajtársaival a harcok szüneteiben, valamint egyidejűleg tucatnyi levelezési játszmát is folytatott. 1924-ben amatőr sakkbajnokságot nyert Budapesten. A második világháború után levelezési sakkmesteri oklevéllel tüntették ki és állandó tagja volt a magyar levelezési sakk válogatottnak, amely 1952-ben világbajnokságot is nyert.
A tudományos munka és az oktatás mellett költőként és íróként is tevékenykedett. Hagyatékában több lírai és rövid drámai alkotása is fellelhető.
Pályafutása alatt négy könyve, nyolcvanhat tanulmánya és harmincnégy könyvismertetése jelent meg.
Elekes Dezső 1965. április 8-án hunyt el Budapesten.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt augusztus 09.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő