„Szabadok voltunk, csak éppen nem tudtunk mit kezdeni a szabadságunkkal.”

Átmeneti gyűjtőtábor Hillerslebenben és Alpenjägerben

„Hazafelé, útközben hallottam, hogy valaki a szokás hatalma alatt azt mondja a szomszédjának: »Hitlert merte utánozni és nem lőtték tarkón! Csodálatos! Csodálatos!« Igaza volt, csodálatos volt.”          

Az Alpenjäger-kaszárnya

Az ausztriai Welsben és környékén 1945 tavaszától huszonhárom betegtábor üzemelt, amely 15 500 volt foglyot látott el, ehhez még további négy kórházban ápoltak 6800 egykori häftlinget. Mindezek közül megközelítőleg 12 000 magyar deportált állomása volt az Alpenjäger-kaszárnya, ahová június első hetében 5360 volt deportáltat gyűjtöttek 

.


9. Ezt az igazolást Grosz Andor kapta a táborparancsnokságtól.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.179.14.

Wellsben az amerikaiak az első deportáltak megérkezésekor szabadrablást engedélyeztek: „Taposunk a cukorban, kávéban. Egyesek bicskával csak egyszerűen kihasítják a cukros zsákot, alátartják a szájukat s mintha vizet innának a csapon, úgy nyelik a kiömlő cukrot." Az élelemraktárhoz hasonló sorsra jutottak a katonai ruharaktárak is: „néhány órán belül hemzseg a kaszárnya az újdonsült náciktól". A féktelenség miatt betegek lettek az emberek, ráadásul nem lehetett normális ellátást biztosítani, beosztva elég lett volna egy darabig az a mennyiség, amelyet rövid idő alatt elherdáltak. Idővel itt is beállt a fordulat: az amerikaiak lezárták a tábort, kórházat, ambulanciát nyitottak, gyógyszert szereztek, megszervezték a takarítást, fertőtlenítést, az udvaron máglyákban égettek el a tetves 

.

Különféle, válogatott hányattatások után Nádas Erzsébetet és társait május 9-én parasztszekereken vitték Wellsbe. Első benyomásairól így írt visszaemlékezésében: „Ha nem szabadultunk volna fel, azt hinném, hogy egy újabb koncentrációs táborba kerültünk. A nagy kaszárnyába zsúfolták be a környék összes deportáltjait. Egy sötét előszoba padlóján töltöttük az éjszakát. Mindenki beteg, a WC-k megteltek, kiömlöttek a folyosóra, a lépcsők és a folyosók össze vannak rondítva." Egy volt irodaépület kicsi szobáját foglalták el, másnap reggel az udvaron sorba álltak, tejet, kenyeret, vajat kaptak. A ruharaktárból német katonaruhákat osztottak szét. „Szobánkban kis dobkályha állt, abban tüzet raktunk, tetején lavórban vizet melegítettünk és végre egy év után, tisztára súroltuk magunkat. Az ágyban szalmazsák volt, katonaköpennyel takaróztunk, és itt töltöttük el az első nyugodt éjszakát. [...] Fekszem a katonaágyon, a katonakabáttal betakarva, rajtam egy rongyos, de tiszta kombiné, szívom az ablakon beáramló tiszta levegőt, csönd van, semmim sincs, Felszabadultan lélegzem, szabad vagyok, és ez boldoggá és reménykedővé tesz. Nem kívánok semmit, csak hogy ez a testi, lelki nyugalom, amely most eláradt bennem, még soká 

."

A katonai parancsnokság és a magyar csoport között Auspitz Ignác, a magyar fogolycsoport táborparancsnoka igyekezett közvetíteni. Alsóbb szinteken a szobaparancsnok tisztsége bukkan fel, ennek betöltői alkották a szobaparancsnoki kart, amely szobaparancsnoki üléseket tartott. A katonai kormányzat utasítására a különböző nemzetek táborparancsnokainak - nevüket, állampolgárságukat, nemüket és korukat tartalmazó - listát kellett vezetniük a tábor lakóiról, melyet szükséges volt naponta frissíteni. Heti értesítésben kellett referálni a katonai igazgatásnak és a vételező egységeknek 

.

Ami a szabad mozgást illette, a táborlakók csak a tábor területén tartózkodhattak, akiket kilépési engedély nélkül ezen kívül találtak, azokat 

. Emellett mindennemű jármű használatát megtiltották, tilos volt az olyan élelmiszer tárolása, amely nem hivatalos vételezés útján került be, a rablást és lopást a legszigorúbban büntetették. Ez mindenkire egyformán vonatkozott, ahogyan az amerikai tisztek parancsai is, melyeket a legszigorúbban kellett . A „csencseléstől", lopástól úgy próbálták elrettenteni a deportáltakat, hogy kollektíve mindenkit a kedvezmények, segélycsomagok megvonásával fenyegettek meg.

10. Engedély Nemes Katalin részére a 869. tüzérségi zászlóalj vezetőségétől, mely szerint munkája miatt Wels 10 km-es körzetében szabad mozgást engedélyeznek számára.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.445.7. 

Néhány szemléltető példa a közbiztonság és közrend fenntartását megcélzó retorziók közül: az élelmiszerjeggyel való visszaélés harmincnapi cigarettaadag megvonását, súlyosabb esetben elzárást, részben sötétzárkát, a konyháról történő lopás pedig öt nap fogdát vont maga 

. A városban igazolatlanul tartózkodókat az állomásparancsnokság első esetben 24 órás elzárással, második esetben háromnapi, kenyéren és vízen való fogva tartással büntette . Az a szakács, aki megütött egy táborlakót, elveszítette az állását : „Kahán József szennyvizet öntött ki. Büntetése ötnapi cigarettamegvonás. Az ítélet végrehajtása 30 napra felfüggesztetett."

Auspitz adta elő a parancsnokságnak a magyarok kifogásait és panaszait, amelyek legfőképpen az elzárások, verések miatt fogalmazódtak meg. Egyik reggel például a magyar pilóta-tábor lakóiból néhányat egy amerikai katona felsorakoztatott, egyikükbe belerúgott, aztán valamennyiüket csuklózásra, „izomtépő gyakorlatokra" fogta. A megalázó tortúra során egyik férfinek még a lába elé is lőtt, majd fogdába vitte őket. Bűnük a kijárási tilalom megszegése 

.  Auspitz szerint ugyanakkor bizonyos szempontból a deportáltak sem mutatkoztak kellőképpen együttműködőnek, nem voltak az amerikaiak segítségére, nem tartották be a hozott szabályokat. Auspitz próbálta menteni a parancsnokságot, amely nem kisebb feladat elvégzése közben követett el hibákat, mint - csak a welsi körzetben - 78 ezer különböző nemzetiségű embert táplálása. Ez azonban az ellátásban okozott fennakadásokat illetően kérhetett megértést és türelmet, a fentihez hasonló incidensek tekintetében .

11. Grosz Andor hazaküldött üzenete az Alpenjägerkaserne Táborparancsnokság levelezőlapján.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.179.10. 

Átiratban:

F: Grosz Andor, Wells Laktanya

„945. máj. 30.

Kedves Irén néni!

Nagy probléma elé kerültem, mikor e lap megírását engedélyezték. Kinek írjak? Midőn eldöntve a kérdést Irén nénihez fordulok írásommal, teszem ezt abban a reményben, hogy a posta a túloldali régi címen megtalálja.

Helyszűke miatt ezúton csak azt közlöm, hogy jelenleg Linz mellett Welsben, egy a magunk be- és átrendezte kaszárnyában viszonylag elég jó körülmények között, de óriási szomorúságban és gyászban vagyok. Apuka még húsvét napján sok-sok gyaloglás közben nagyon-nagyon gyenge és rossz kondícióban lemaradt mellőlem Bécshez közel. Sajnos a lemaradtak mind elpusztultak. (Bővebben szóbelileg.) Jóska bácsira bízom és kérem a fenti szomorú hír közlését, de ha jobbnak látja, inkább én mondom el majd, így a nagy szomorúságban talán érkezésem kis örömet vegyít drága anyukámnak. Tehát Jóska bá' döntsön, fent írottak közül mit közöl szeretteimmel. Bízva, hogy mindenkit egészégben hamarosan otthon találok, kézcsók, Bandi."

Ezen a napon történt január 31.

1929

Lev Davidovics Trockijt száműzik a Szovjetunióból.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő