Felrobbantják az Újpesti vasúti hidat.Tovább
„Szabadok voltunk, csak éppen nem tudtunk mit kezdeni a szabadságunkkal.”
Átmeneti gyűjtőtábor Hillerslebenben és Alpenjägerben
„Hazafelé, útközben hallottam, hogy valaki a szokás hatalma alatt azt mondja a szomszédjának: »Hitlert merte utánozni és nem lőtték tarkón! Csodálatos! Csodálatos!« Igaza volt, csodálatos volt.”
Az Alpenjäger-kaszárnya
Az ausztriai Welsben és környékén 1945 tavaszától huszonhárom betegtábor üzemelt, amely 15 500 volt foglyot látott el, ehhez még további négy kórházban ápoltak 6800 egykori häftlinget. Mindezek közül megközelítőleg 12 000 magyar deportált állomása volt az Alpenjäger-kaszárnya, ahová június első hetében 5360 volt deportáltat gyűjtöttek
.
|
9. Ezt az igazolást Grosz Andor kapta a táborparancsnokságtól. |
Wellsben az amerikaiak az első deportáltak megérkezésekor szabadrablást engedélyeztek: „Taposunk a cukorban, kávéban. Egyesek bicskával csak egyszerűen kihasítják a cukros zsákot, alátartják a szájukat s mintha vizet innának a csapon, úgy nyelik a kiömlő cukrot." Az élelemraktárhoz hasonló sorsra jutottak a katonai ruharaktárak is: „néhány órán belül hemzseg a kaszárnya az újdonsült náciktól". A féktelenség miatt betegek lettek az emberek, ráadásul nem lehetett normális ellátást biztosítani, beosztva elég lett volna egy darabig az a mennyiség, amelyet rövid idő alatt elherdáltak. Idővel itt is beállt a fordulat: az amerikaiak lezárták a tábort, kórházat, ambulanciát nyitottak, gyógyszert szereztek, megszervezték a takarítást, fertőtlenítést, az udvaron máglyákban égettek el a tetves
.Különféle, válogatott hányattatások után Nádas Erzsébetet és társait május 9-én parasztszekereken vitték Wellsbe. Első benyomásairól így írt visszaemlékezésében: „Ha nem szabadultunk volna fel, azt hinném, hogy egy újabb koncentrációs táborba kerültünk. A nagy kaszárnyába zsúfolták be a környék összes deportáltjait. Egy sötét előszoba padlóján töltöttük az éjszakát. Mindenki beteg, a WC-k megteltek, kiömlöttek a folyosóra, a lépcsők és a folyosók össze vannak rondítva." Egy volt irodaépület kicsi szobáját foglalták el, másnap reggel az udvaron sorba álltak, tejet, kenyeret, vajat kaptak. A ruharaktárból német katonaruhákat osztottak szét. „Szobánkban kis dobkályha állt, abban tüzet raktunk, tetején lavórban vizet melegítettünk és végre egy év után, tisztára súroltuk magunkat. Az ágyban szalmazsák volt, katonaköpennyel takaróztunk, és itt töltöttük el az első nyugodt éjszakát. [...] Fekszem a katonaágyon, a katonakabáttal betakarva, rajtam egy rongyos, de tiszta kombiné, szívom az ablakon beáramló tiszta levegőt, csönd van, semmim sincs, Felszabadultan lélegzem, szabad vagyok, és ez boldoggá és reménykedővé tesz. Nem kívánok semmit, csak hogy ez a testi, lelki nyugalom, amely most eláradt bennem, még soká
."A katonai parancsnokság és a magyar csoport között Auspitz Ignác, a magyar fogolycsoport táborparancsnoka igyekezett közvetíteni. Alsóbb szinteken a szobaparancsnok tisztsége bukkan fel, ennek betöltői alkották a szobaparancsnoki kart, amely szobaparancsnoki üléseket tartott. A katonai kormányzat utasítására a különböző nemzetek táborparancsnokainak - nevüket, állampolgárságukat, nemüket és korukat tartalmazó - listát kellett vezetniük a tábor lakóiról, melyet szükséges volt naponta frissíteni. Heti értesítésben kellett referálni a katonai igazgatásnak és a vételező egységeknek
.Ami a szabad mozgást illette, a táborlakók csak a tábor területén tartózkodhattak, akiket kilépési engedély nélkül ezen kívül találtak, azokat
. Emellett mindennemű jármű használatát megtiltották, tilos volt az olyan élelmiszer tárolása, amely nem hivatalos vételezés útján került be, a rablást és lopást a legszigorúbban büntetették. Ez mindenkire egyformán vonatkozott, ahogyan az amerikai tisztek parancsai is, melyeket a legszigorúbban kellett . A „csencseléstől", lopástól úgy próbálták elrettenteni a deportáltakat, hogy kollektíve mindenkit a kedvezmények, segélycsomagok megvonásával fenyegettek meg. |
10. Engedély Nemes Katalin részére a 869. tüzérségi zászlóalj vezetőségétől, mely szerint munkája miatt Wels 10 km-es körzetében szabad mozgást engedélyeznek számára. |
Néhány szemléltető példa a közbiztonság és közrend fenntartását megcélzó retorziók közül: az élelmiszerjeggyel való visszaélés harmincnapi cigarettaadag megvonását, súlyosabb esetben elzárást, részben sötétzárkát, a konyháról történő lopás pedig öt nap fogdát vont maga
. A városban igazolatlanul tartózkodókat az állomásparancsnokság első esetben 24 órás elzárással, második esetben háromnapi, kenyéren és vízen való fogva tartással büntette . Az a szakács, aki megütött egy táborlakót, elveszítette az állását : „Kahán József szennyvizet öntött ki. Büntetése ötnapi cigarettamegvonás. Az ítélet végrehajtása 30 napra felfüggesztetett."Auspitz adta elő a parancsnokságnak a magyarok kifogásait és panaszait, amelyek legfőképpen az elzárások, verések miatt fogalmazódtak meg. Egyik reggel például a magyar pilóta-tábor lakóiból néhányat egy amerikai katona felsorakoztatott, egyikükbe belerúgott, aztán valamennyiüket csuklózásra, „izomtépő gyakorlatokra" fogta. A megalázó tortúra során egyik férfinek még a lába elé is lőtt, majd fogdába vitte őket. Bűnük a kijárási tilalom megszegése
. Auspitz szerint ugyanakkor bizonyos szempontból a deportáltak sem mutatkoztak kellőképpen együttműködőnek, nem voltak az amerikaiak segítségére, nem tartották be a hozott szabályokat. Auspitz próbálta menteni a parancsnokságot, amely nem kisebb feladat elvégzése közben követett el hibákat, mint - csak a welsi körzetben - 78 ezer különböző nemzetiségű embert táplálása. Ez azonban az ellátásban okozott fennakadásokat illetően kérhetett megértést és türelmet, a fentihez hasonló incidensek tekintetében .
 |
11. Grosz Andor hazaküldött üzenete az Alpenjägerkaserne Táborparancsnokság levelezőlapján. |
Átiratban:
F: Grosz Andor, Wells Laktanya
„945. máj. 30.
Kedves Irén néni!
Nagy probléma elé kerültem, mikor e lap megírását engedélyezték. Kinek írjak? Midőn eldöntve a kérdést Irén nénihez fordulok írásommal, teszem ezt abban a reményben, hogy a posta a túloldali régi címen megtalálja.
Helyszűke miatt ezúton csak azt közlöm, hogy jelenleg Linz mellett Welsben, egy a magunk be- és átrendezte kaszárnyában viszonylag elég jó körülmények között, de óriási szomorúságban és gyászban vagyok. Apuka még húsvét napján sok-sok gyaloglás közben nagyon-nagyon gyenge és rossz kondícióban lemaradt mellőlem Bécshez közel. Sajnos a lemaradtak mind elpusztultak. (Bővebben szóbelileg.) Jóska bácsira bízom és kérem a fenti szomorú hír közlését, de ha jobbnak látja, inkább én mondom el majd, így a nagy szomorúságban talán érkezésem kis örömet vegyít drága anyukámnak. Tehát Jóska bá' döntsön, fent írottak közül mit közöl szeretteimmel. Bízva, hogy mindenkit egészégben hamarosan otthon találok, kézcsók, Bandi."
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt december 31.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
szerzőnk közül három is foglalkozik a korszakkal, igaz, különböző eseményeket vizsgáltak. Ugyanakkor másként is csoportosíthatók hatodik számunk írásai: három szerző esetében ugyanis az idő mint jelenség bír fontossággal. Két írás ugyanis retrospektív, míg a harmadik pedig egy olyan gazdaságpolitikai szabályozást-lehetőséget mutat be, amely igazán csak a forrásismertetésben szereplő évtizedet követő évtizedekben teljesedett ki – és ebben a formájában közismert napjainkban is.
Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) két irat segítségével mutatja be, hogyan jelent meg 1944 őszén a szovjet hadsereg Szatmárban, és mit tapasztaltak a helyiek az ottani harcok, a kezdeti megszállás során, illetve miként viselkedtek a szovjet csapatok a rekvirálás és a beszállásolás alkalmával."
Rendhagyó írást közlünk, amelyet Károlyi Mária (nyugalmazott régész, Savaria Múzeum) jegyez. Lapunk 2013. évi 5. számában Szécsényi András mutatta be Handler László munkaszolgálatos naplóját, amelyet korábban Károlyi Mária bocsátott a rendelkezésére. A napló ismertetése kapcsán, bő tíz évvel a megjelenés után, néhány személyes adalékot kívánt hozzáfűzni Károlyi Mária Handler László és családja történetéhez visszaemlékezés formájában.
A háztáji gazdálkodás említése sokak számára valószínűleg a Kádár-korszak gazdaságirányítását idézi fel. A Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) által ismertetett dokumentumok azonban azt mutatják be, hogy a Rákosi-korszakban miként próbálta az állami vezetés bevezetni és szabályozni a háztáji gazdálkodást.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre.
Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. december 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő