„Szabadok voltunk, csak éppen nem tudtunk mit kezdeni a szabadságunkkal.”

Átmeneti gyűjtőtábor Hillerslebenben és Alpenjägerben

„Hazafelé, útközben hallottam, hogy valaki a szokás hatalma alatt azt mondja a szomszédjának: »Hitlert merte utánozni és nem lőtték tarkón! Csodálatos! Csodálatos!« Igaza volt, csodálatos volt.”          

Az átmeneti táborozás célja a foglyok felerősítése és a hazautazásra való felkészítése volt, hogy mire ennek akadályai elhárulnak, addigra egészséges vagy legalábbis gyógyultabb, nem fertőző és az elszenvedett súlyveszteségét is valamelyest kiheverő emberek szálljanak fel a vonatokra, ahogy egyikük fogalmazta: „Lényegében az itt eltöltött, néhány hétre szükségünk is volt, mert ha azonnal haza kerülünk, szegény hozzátartozóinkat tönkre ettük 

."

Ami az élelmezés minőségét illeti, a megjelent tábori lapban közölt információk ellentmondóak, a június 20-i szám szerint az 1600 kalóriás fejadagot a következő hétre ígérték 2000-re 

, ugyanakkor öt nappal később azt közölték, hogy a napi 1100 kalóriát fogják megnövelni 1600-ra és visszamenőleg kiadják a különbözetet . A ételosztás körülményeiről egy tábori vicc referál: „Különböző sorok állnak a konyha előtt, legalább öt. Jön egy új »lágeros« egy régivel. Imigyen az új: - Mondd, öregem, ez milyen sor? - Ez ebédért áll, jeggyel, a másik ebédre vár jegy nélkül, a harmadik a repetás. - De van ott még egy, az micsoda? - Az kérlek? A holnap déli repeta-."

A ruházkodás tekintetében olvashatunk különféle kiutalásokról, segélycsomagokról, melyek az élelmiszer mellett ruházati cikkeket is tartalmaztak. A fehérnemű javítására műhelyt létesítettek, a bakancs-kiutalások megindulásakor szigorúan megtiltották a kiadott cipők cseréjét, eladását. Amennyiben az amerikaiak ilyet tapasztalnának, a támogatás teljes megvonását helyezték kilátásba. A különféle jegyekre, kiutalásokra jogosultak számának megállapításához a rendőrség és irodaszemélyzet éjszakai létszámellenőrzést 

.

12. Egy tiszta és meleg takaró már magas civilizációs szint megugrását jelentette az ismert előzményekhez képest.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.469.1.

Az alpenjägeri kórház berendezését, műszereit, gyógyszerkészletét az amerikaiak biztosították. Az ellenőrző főorvos dr. Spitz Gábor nyilatkozata szerint az első napokban negyven volt a napi halálozási szám, ez június végére legfeljebb egy-két főre redukálódott. A welsi temetőben külön részt alakítottak ki a zsidó halottak számára, félezer személy az Alpenjäger-kaszárnyából került 

. Az amerikai katonaorvosokról Spitz pozitívan nyilatkozott: gyorsan megszervezték az egészségügyi ellátást, három nap és éjjel alatt rendezték be a kórtermeket, rangra való tekintet nélkül maguk is kivették a részüket a piszkos és fertőző betegek ellátásából. A szenvedőknek 44%-os alkohollal vegyített ópiumot adtak. A kórház 406 ágyat tartott fenn, négy orvos látta el a . A kórházakból pontos regisztrációt kellett vezetni, az orvosi jelentésnek tartalmaznia kellett, kit kezeltek és milyen kezelést alkalmaztak, feltüntetve az elbocsájtás, vagy más kórházba való továbbítás dátumával. A kórház feladatai mellett a tábor tisztaságára is az egészségügyi vezetőség .

13. Bleyer Lajos kórházi igazolása.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.597.9. 

Márkus László május végén volt kénytelen az ápolószemélyzet gondjaira bízni magát. A koszthoz vegyes érzésekkel viszonyult, fájlalta az ellátás gyakori akadozását. A foglyok ilyenkor összeszedték erejüket, és kiszöktek tarhálni, koldulni, László megfogalmazásával élve, hajtotta őket a nyomor. De ha valakit a kórház őrsége elkapott, azt kitették a lágerbe, ahol szerinte még rosszabb volt a 

.

Nádas Erzsébet is eltöltött néhány hetet a tábori kórházban, ahol magyar orvosok gyógyították. Mikor visszatért a lágerbe, ő már megváltozott viszonyokkal szembesült: „Távollétünk alatt épen maradt bajtársaink a kaszárnyában nagy kultúrprogramot hajtottak végre. Általában ott konszolidálódtak az életviszonyok. Rend és tisztaság volt mindenütt. A nők kockás ágyneműkből és lepedőkből ruhát varrtak maguknak, és kezdtek női ruhában járni. Tábori lap szerkesztését kezdték meg és tervbe vették a lovardában megtartandó első színi előadást. Táborparancsnokságot és rendőrséget szerveztek, vezetőket és vezényelteket választottak a rend fenntartására és a hazautazás megszervezésére. A táborparancsnok továbbította a táborlakók méltányos kívánságait a város vezetősége, illetve az illetékes katonai vezetőségek felé. A táborlakókat nyilvántartották, tartózkodási helyüket felkartonozták és bejelentett lakását (hálóhelyét) senki sem változtathatta. Este ellenőrizték a szobákat, hogy mindenki a helyén van-e. Egy szóval rend 

"

14. Dr. Wolf Miklós rendőrügyész ezzel a rendőrtiszti szolgálati könyvvel igazolta magát.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.168.2.

Mikor az egykori rabok látták, a gyűjtőtáborokban hosszabb időre kényszerülnek berendezkedni, akkor lakókörnyezetüket igyekezték otthonossá tenni és megszépíteni. Márkus László szobája így festett: „Az Alpenjäger laktanya első emeletén ketten lakunk egy kétágyas szobában Révész Jenővel. Tiszta, tetűmentes ágy, fehér lepedő, huzattal bevont pokróc, fejpárna a mennyei kényelmet nyújtó fekhelyünk. Asztal, székek, kályha és szekrény - ruhaszekrény! - egészíti ki a berendezést, és mi olyan jól érezzük magunkat, mint egy előkelő 

."

Mint arra fentebb is történt utalás, Welsben sokszínű kultúrélet bontakozott ki, óriási esemény számba ment a színpadi- és kabaréművek bemutatása. A profi előadók és lelkes amatőrök megalakították az Alpenjäger Tábor kultúrkörét. A felerősödött magyar deportáltak képes faliújságot is szerkesztettek, tudományos, irodalmi, zenei előadásokat állítottak össze. A kultúrkör július elején tartotta első 

. A színházi darabok nagy népszerűségnek örvendtek, közelebb hozták a régi, polgári életet és az otthont:

„Előadás, előadás...

- hát tessék hölgyek és urak! Balra a bejárat, dohányozni szabad.

- sápadt, imbolygó árnyak bukkannak elő a nyomott szagú hodályokból. Kétoldalt támogatott öregurak ábrándos könnyű mosollyal csoszognak előre. Arcukon a kín... a könny... a dal... a muzsika...

Színház- Színházba megy...!

Most kinyílik az ígéret földjének ajtaja. - Nem veszi le kalapját előtted fényes öltözékű ajtónálló, nincs ruhatár, süppedő fotel - és boldog vagy.

Nehézkesen emeled lábad a fűrészporos homokban és fény, suhanó-villanó fény csap szemedbe. Tarka kulisszák ágaskodnak előtted és a poros deszkarivalda dúsan ígér.

Leülsz székedre és arcodon csorog a könny. Dohányfüstök páráznak karikába előtted - már messze jársz.

Csámpás villamosok csörömpölnek a neon-szitáktól fényes körúton. A kávéház ablakán át halk danák zümmögnek.

Szép volt... rég volt...

A lovarda színház-terem szellős lécein esőlé ereszkedik alá. Beleturkál hajadba, szemedbe és úgy néz ki, hogy sírsz, pedig.... pedig...

az Isten áldja meg a művész 

." 

  

15. A Tábori színház „Munkás kultúrelőadásának" programja.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.1196.7. 

Az előadásokon Kolozsvári Andor konferált, a nézőtéren olykor az amerikai százados és az osztrák polgármester is helyet foglalt. A repertoárról így tudósított a tábori újság: „Fejlődés, emelkedés volt ez a szombat esti műsor. Sokkal kitűnő szereplőink és mélyebben, átérzőbben élvezte a közönség. Ez mutatja, hogy mennyire kezdünk magunkhoz térni lelkiekben, testiekben és ez az előtornája újra visszatérésünknek az életbe. Izzó ritmikával, sziporkázó tűzzel muzsikált a szájharmónika-gitár-trió. Fülöp Oszkár, Gerő László és Sárközi. Fülöp és Gerő hangulatos vokálduót is produkáltak. Kitűnő beszédtechnikával színesen, élénken, de a hivatásos művész ízlésének mérsékletével szavalt Pollatsek György. Kántor Zsuzsa és Neumann Júlia nagysikerű táncszámokat adtak elő - különösen Neumann Júlia stepp-tánca tetszett. Kovács Endre művészi színvonalú hegedűjátéka vastapsokat aratott. előkelő tónussal, mély átérzéssel játszott, könnyed vonóvezetése impozáns volt. Bravó Bandi! Nagyszerű operaénekesünk, Halász József a már ismert magas-klasszisú technikájával énekelt, hangja még erőteljesebben, melegebbe zengett, mint a múlt héten, és ismét élveztük jó mozgását és nagy színészi kvalitásait. Virányi László zeneszerző-karnagy mind kísérő, mind szólista nagyszerű volt, mint dzsessz-zongorista is remekelt.

Sebő és Halmai - ismét Sebő és Halmai voltak. Kár koptatnunk dicsőítő jelzőket, úgy sem tudnánk nagy sikerüket leírni. Sebő megint meglepetést hozott bámulatos sokoldalúságával: énekelt, szavalt, játszott, mozgott, és mint meleg invenciójú zeneszerző új babérokat aratott. Halmairól pedig csak annyit, hogy a közönség majdnem szétrúgta vonagló nevetésében a széksorokat. A szellemes és közkedvelt Kolozsvári Andor úgy konferálta végig a műsort, hogy jobban és találóbban már nem is lehetett volna. Két frappáns villámtréfáját is előadta Máda István 

."

16. Kabaré előadás a wellsi tábori színházban.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.1196.8

A fenti színielőadásról a nézőtéren ülő Haas Ibolya is érzékletes beszámolót adott visszaemlékezésében: „De végre lecsendesedtünk, és a függöny előtt megjelent Kolozsvári Andor kedves, vörös feje. Ő volt a prológ és a helyzetnek megfelelő bevezetőt mondott. Nem emlékszem a pontos tartalmára, csak arra emlékszem, hogy valamennyien sírtunk a meghatódottságtól, átvillant bennünk annak a ténynek a jelentősége, hogy ez a maroknyi embercsoport, amelyik most betódult a lyukas tetejű lovardába színi előadást nézni és színházat játszani, még hetekkel előtte üldözött vadként kuporgott a koncentrációs láger szalmáján, várva minden pillanatban a megváltó golyót, mert a szabadulásra más kiutat nem látott maga előtt.

Most itt ülünk szabadon, teljes jogú emberként, telítve új reményekkel és készen arra, hogy ma magunkba fogadjuk a kultúra első ízelítő mákonyát, mely erőt ad majd a további kibontakozáshoz... Folytasd csak, kedves, kis csúnya Kolozsvári Andor, ha tudnád, hogy mennyire szeretünk és áldunk az első jóért, amit nyújtottál sokat szenvedett embertársaidnak - gondoltam - és ő előadott valamit, ami egy kis kakasról szólt, de mi csak sírtunk, férfiak, nők, együtt boldogan sírtunk.

A következő számként sovány, kopasz, mauthauseni csíkos rabruhába öltözött fiatalember lépett a függöny elé. A lovarda tetőzete alatt madarak röpködtek és csiripeltek, méltó kíséretül Halmai Imre előadásának, ami Mussolinit, majd Hitlert utánozta frappánsan. Halmai Imre később híressé vált kabarészáma itt keletkezett, de ilyen avatott közönség előtt, mint itt - és ilyen felejthetetlen sikerrel, mint itten, aligha szerepelt még egyszer.

Utána még Sebő Miklós énekelt néhány számot, talán éppen a Mester utcáról, amely valóban messze volt. Valaki előadott egy költeményt és utána mi fogtuk székeinket, és mámoros fejjel, de több bizakodással tértünk vissza átmeneti otthonunkba. Hazafelé, útközben hallottam, hogy valaki a szokás hatalma alatt azt mondja a szomszédjának: »Hitlert merte utánozni és nem lőtték tarkón! Csodálatos! Csodálatos!« Igaza volt, csodálatos 

."

Látható, milyen nagy jelentőséget tulajdonítottak a kulturális rendezvényeknek, nem feltétlen azok művészi színvonala miatt - noha tegyük hozzá, a fellépő gárda összetételét látva arra is meg volt a garancia -, hanem a közösségi programok, a minőségi és tartalmas szabadidő eltöltés lelki töltete és felhajtó ereje miatt. Igyekeztek a közönséget is „felemelni" az előadások szintjére. A tábori lap újságíró felhívták az olvasók figyelmét, hogy színházi előadásra ne úgy menjenek, mintha szeretetcsomag-osztás lenne: „Az előadáson pontosan jelenjünk meg. Az ajtócsapkodás, járkálás zavarja a szereplő művészt és a hallgatóságot, ha mégis elkésik egyik-másik, úgy várjon kint türelmesen, míg az egyes számok közti szünetben beengedik. Hölgyeim, Uraim, ismételten kérem, igyekezzünk kellően viselkedni. Sikerülni 

." 

Az életveszélyből megmenekült férfiaknak és nőknek színházi előadást rendezni, ezzel is visszavezetni őket abba az életbe, amelyből kitaszították őket és mindezt ott tenni, ahol néhány héttel, hónappal ezelőtt az emberi élet legalapvetőbb fizikai és lelki feltételei sem teljesültek, nem mindennapi tapasztalatot jelentett a színpadon állók számára sem. A tábori újság egyik körinterjú során a fellépőket szólaltatta meg, a szerkesztők megkérték őket, mondjanak pár szót magukról, emeljenek ki egy-egy epizódot a rég- s közelmúltból. Kolozsvári Andor a következő történetet mesélte el: „Szombat este, mikor előadás után az udvaron kissé fáradtan, zúgó fővel átmentem, mellém lépett valaki. Őszülő, összetört, satnya kis bajtárs volt. - Gratulálok!... Az Isten áldja meg!.. Jaj, de kedves volt!... - szipogta meghatottan, nedves szemmel. Az én kis második elemista fiacskám, ki tudja, látom-e még egyszer az életben, egyszer épp így sült bele a szavalatba, ahogy a művész úr csinálta. És kis papírcsomagot nyomott a kezembe, majd gyorsan eltűnt. A csomagban darabka kenyér és két cigaretta volt. Soha értékesebb és boldogabb művészi honoráriumot nem 

"

17.   A welsi kórházban fekvő betegek csoportja 1945 júliusában színház látogatásért folyamodott engedélyhez.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.179.13.

„Átiratban:

Wels, 1945. VII. 8.

Kaserne Hospital

B osztály, 38. szoba

Mészáros Ferenc, Grósz Andor, Grünberger Sándor, Bíró Aladár, Reiner Dezső részére a mai napon színház előadás látogatását engedélyeztem. Fentiek az előadás idejére a kórházat elhagyhatják. Részükre színházjegy kiadását kérem.

Dr. Waldmann"

 

Több írástudó összefogásával június 14-től a welsi kaszárnyában kibontakozott a sajtóélet. Az Alpenjäger tábor hetilapot Láng György és Ádám István szerkesztették, öt számot és egy július 12-i különszámot, búcsúkiadást jelentettek meg. Induláskor így üdvözölték az olvasóközönséget:

„Most, amikor annyi éhség és titáni harc után újra keressük a béke és kenyér országát, mint annyi ezer esztendeje már, most, mikor hazafelé tartunk, köszöntelek Testvér. Soha könnyesebb és fájóbb köszöntés szárnyra nem kelt még a világon. Torkom elszorul, szemem megtörik, és szájam vonaglóan görbül sírásra, míg ölelésre tárul feléd két Láger-éhezéstől megfonnyadt karom. Mert bárhogyan van is, szomorú ez a mi felszabadulásunk és megmenekülésünk. Túl sokat vesztettünk. Mi már soha nem lehetünk a régiek. Olyan győzelem ez, amely ránk virradt, olyan sovány és veszteséges, hogy talán - nem is igazi diadal...

Éppen ezért, e lap indulási energiája, kezdősebessége esetleg nem lesz megfelelő erősségű. Holtfáradt és agyoncsigázott a szerkesztőség, amely fél éjszakákon át dolgozik Teérted, miértünk, önmagunkért. Elgyötört vagy Te is és őszintén megvallva, a hazatérésen és élelmiszerkérdéseken kívül egyéb úgyszólván alig tudja megmozgatni elnyomorított gondolatvilágodat..."

Kérték, mindennek ellenére fogadják nyitottsággal és érdeklődéssel a lapot: „Eszmélés ez az újság, öntudatra ébredés. Első lépés ez a szellem, kultúra, és értelem örök világossága 

."

A hírrovatok között szerepelt az Innen-onnan és a Világtükör, melyek rövidebb, vegyes tartalmú cikkeket szedett csokorba. A hivatkozott források között említik meg a The Stars and Stripes amerikai újság és a Life magazin lapszámait. A saját előállítású cikkek között riportok, interjúk, körinterjúk készültek, melyek a tábor igazgatási, élelmezési, egészségügyi, mindennapi problémáival, a hazatérés kérdéseivel, az otthonléttel kapcsolatban dolgoztak fel egy-egy 

. A „százas" irodából címmel Auspitz Ignác táborparancsnok közleményei, a Rendőrség rovatban az elkövetett bűncselekmények, visszaélések kaptak helyet.

Egyes lapszámokat keresztrejtvény feladványok zártak. Az utolsó oldalak alján pedig népnevelési célzatú tanácsok, javaslatok sorakoztak: „Óvakodjunk a rémhírterjesztéstől! Ne izgassuk egymást! Bajtársak, a vezetőség is haza akar menni! Az „Alpenjäger-Tábor mindenről 

!", „Légy türelmes bajtársaiddal! Mindnyájunknak rosszak az idegei! Ne gondolj rossz emlékeinkre, hanem a szebb !", „Ügyelj az egészségedre - Életed a !", „Ne sürgesd az irodát, teérted !".

18. Alpenjäger tábori újság címlapja
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.1196.1.

Nádas Erzsébet szerint a tábori élet sosem volt egyhangú, mindig történt valami, ami a külvilágtól elzárt, börtönszerű vegetálást tarkította. Egyik alkalommal egy bajtársuk végigjárta a barakkokat és előadta, hogy a táborban van Joseph Schmidt, a híres énekes, akit rossz állapotában ő istápol. Kérte sorstársait, segítsék, hogy a nagy művészt megmenthesse, konzervjük egy részét adják oda, hogy gyógyulása után operaestet rendezhessen a lovardában. Naponta megtette ezt a körutat és gyűjtött, de az állítólagos hírességet senki sem látta, ezt hamarosan reklamálni is kezdték. Másnap bejelentette, orvoshoz viszi védencét, aki akarja, megtekintheti a saját szemével: „Másnap sokan kíváncsian várakoztunk a megadott időpontban a nagy lépcső alján. Egyszerre feltűrt gallérú, apró, kis emberkét láttunk a lépcsőn felfelé somfordálni, szemébe húzott kalappal, nyomában az ismerősünkkel. Ujját felemelve csendre intette a várakozókat, azonban az egyik férfi, aki felismerte a kis gnómot, utána eredt, elkapta a karját, és jól megrázta a gallérjánál fogva: »Fodor, te vagy az?! Nem szégyelled magad?! Te szélhámos!« A többiek megragadták a másikat is, alaposan elverték őket, egymáshoz lapulva gurultak végig a lépcsőn, a nézők legnagyobb 

." 

Az alpenjägeri hétköznapok történetéhez tartozik egy július 1-jei kuriózum: e vasárnapon ugyanis hármas esküvőt tartottak. A tábori lapból - illetve az egyik frigyet illetően a fennmaradt dokumentumokból - ismerjük a házasulandók nevét és történetét. Az első párt Goldstein Irén és Mandelssohn Dezső alkotta, a fiatalok a táborban ismerkedtek meg. Irén barátnője Nemes Kató is e napon ment férjhez Offer Miklóshoz, találkozásukat, a „tábori romantika" kis epizódját a menyasszony így elevenítette fel: „Offer Miklóssal, vőlegényemmel karácsonykor kerültünk emberi, meleg közelségbe Nagycenken. Betegen, magam tehetetlenül támolyogtam a menetelő oszlopban az országúton. Miklós úgyszólván a karjai között ragadott ki az SS katonák gyilkos támadásából, akik akkor sokat megöltek közülünk." Régebbi ismeretségre tekintett vissza Ganz Eszti és Landesmann József kapcsolata: „Másfél éves már a mi »ügyünk« - beszél a vőlegény - még odahaza kezdődött, Besztercén. Egy éve, hogy elszakítódtunk egymástól és csak Mauthausen felé vivő úton találkoztunk újra véletlenül. Esztike akkor megmentette az életemet... Nagyon le voltam gyengülve és elvonva szájától a falatot, táplált engem. Nélküle biztosan meghaltam volna...

A menyasszony rálicitál:

- No és, amikor Gunskirchenben a lázas nőket ki akarták végezni, és te kimentettél engem a gyengélkedő barakkból? Az 

?"

 

19. Házassági anyakönyvi kivonat Offer Miklós és Nemes Katalin Veronika júliusi házasságkötéséről a welsi gyűjtőtáborban.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.445.9.

A közölt visszaemlékezés- és napló-részletek, dokumentumok, fotók és tárgyi emlékanyagok csak egy szűkös válogatást adnak abból a forrásbázisból, amely a felszabadult deportáltak országhatárokon kívüli történetét meséli el. A gyűjtőtáborok helye a túlélők emlékezetében, a katonai parancsnokságok intézkedésének megítélése a bevezetőben vázolt forrásokon alapuló, komplex kutatást igényelne.

E vizsgálat egyrészt tovább erősítené azt a szemléletet, mely szerint a holokauszt eseménysorának feltárása közben nem lehet cezúrát húzni a táborok felszabadításánál. Az ez utáni és a visszatérés közötti átmeneti periódus vizsgálata olyan kérdésekre adott válaszokat is árnyalhat, mint a kivándorlás/hazatérés, a valláshoz, a magyar többségi társadalomhoz való viszony alakulásának mikéntje. Egyszerre ragadható meg a felszabadítók, a segélyszervezetek, a helyi közösségek, a németek és a megszállt országok lakosságának és nem utolsósorban a magyar kormány és társadalom állásfoglalása a deportáltak ügyével kapcsolatban. Mindez pedig a kérdéshez való 1945 utáni magyar viszonyulás megértéséhez is közelebb vihet. A sokszínű és szerteágazó életutak feltárása pedig a sokszor hiányolt áldozati narratívát gazdagítja.

Ezen a napon történt január 31.

1929

Lev Davidovics Trockijt száműzik a Szovjetunióból.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő