Béres Lajos naplója 

1941. év

A Délvidék megszállása

  

Az újévi szabadságolások után tovább folyik a szokásos laktanyai élet. A parancsnokság épületében elhelyezett különféle irodákban a hivatásos tisztek és altiszteken kívül már mindenütt a századokból kiválogatott és áthelyezett korosztályombeliek a kisegítő írnokok. Az irodaépület légköre általában nyugodtnak mondható, eltekintve attól a ritka kivételtől, ha 

, a gazdasági hivatal főnökét környezete valamivel fel nem bosszantja. Ilyenkor még a falak is remegnek a borzasztóan erős hangjától, mert indulatait csak kiabálással tudja levezetni. Szerencsére ez ritkán fordul elő. Ilyen erős hanggal egy hadosztálynak is vezényelhetne a gyakorlótéren. Ilyenkor bocsánatot kér a szomszéd irodában dolgozó Hoós alez-től, aki vele ellentétben a nyugodt és mérsékelt ember megtestesítője. A kemény téli időjárásra tekintettel az aloszt-oknál csak a körletfoglalkozások a mérvadók. Irodafőnökömmel jól összehangolva végezzük a mindennapi adminisztrációs munkát, melyből mindig van elég. Ritkán érünk rá egy kis magánbeszélgetésre. Február derekán megenyhült az idő, és a hó olvadásnak indult. Az utolsó héten valóságos tavaszi idő van, ha lehet kellemes egy kicsit a napon tartózkodni. E hét egyik napján délután kezdtem rosszul érezni magam. Munkaidő után bemegyek az egészségügyi szobára, elmondom panaszomat az ügyeletes tisztesnek, ki mindjárt hőmérőt dug a hónom alá. Amikor kiveszi, 38,5 °C-ot mutat. Azonnal ágyba kényszerít és lázcsillapítót ad, mivel orvosi vizit csak reggel lesz. Közben intézkedik a személyi holmim idehozataláról is. Az éjszakát nyugodtan töltöttem. Reggelre lement a lázam, visszaállt a normál hőmérsékletem, így az orvos csak a tüdőmnél észlel kevés rendellenességet. A lélegzésnél fájdalmat nem érzek a tüdőm körül, csak némi gyengeséget, mely bizonyára a láz maradványa. A főorvos közli, hogy mivel lázam nincs, nem küldhet kórházba, mert ilyen esetben csak lázas beteget vesznek fel. Maradjak az egészségügyi szobán, szedjem a kiírt gyógyszert, a továbbiakat majd meglátjuk. Ettől kezdve mindennap megvizsgál, de állapotomban rosszabbodást nem tapasztal. Az egészségügyi szobán való tétlenséget olvasással, heverészéssel töltöm. Mivel jó napos idők járnak, engedélyezi a kinn tartózkodást is, melytől érzem javulásomat. Erről tájékoztatom a főorvost, aki közel kétheti egészségügyi szabadságra küld, hogy erősödjem. Hazaérkezésem másnap reggelén magas lázra ébredtem. Elmenve ról visszatérve jelentkezem az orvosi vizsgán, elmondva esetemet, újból visszatartott az egészségügyi szobán erősödés végett. Így töltöttem el a március hónapot, mely alatt borzasztóan meguntam már a mindennapi orvosi vizitet, hol se jót, se rosszat nem mondanak, meg a tétlenséget. Végre április 4-én megtartott orvosi vizsgán gyógyultnak lettem nyilvánítva már 9 órakor, úgy a magam, mint főnökeim örömére, jelentkeztem szolgálattételre. Az irodai helyzet ismertetése után értesülök arról, hogy a reggeli postával a zászlóalj parancsot kapott, amely szerint állományán belül állítson fel egy önálló zászlóaljtörzset „152. gépkocsizó utászzászlóaljtörzs" néven és azt a 154. kerékpáros utászszázadot, amellyel én is Erdélyben voltam, melynek tartalékos legénységét mozgósítsa és helyezze hadiállapotba. Ezek behívójegyei a mai nap postázva is lett[ek]. Én pedig, hogy ne melegedjek munkakörömben, máris megkapom új beosztásomat, mint zászlóalj írnok a gépkocsizó zászlóalj törzshöz, mivel ezt a beosztást tartalékos nem végezheti. Irodafőnököm taníthat be mást helyettem, mert nem tudni, mikor kerülünk vissza és szolgálati időmnek is vége felé járok. A nap folyamán felvételezem az irodai felszerelést és elszállításhoz előkészítem. Itt a felsőbb körökbeni nézetek szerint a németek balkáni inváziója Jugoszláviát összeomlással fenyegeti, és a magyar kormány szerint az odacsatolt magyar területeket (a Bácskát) meg kell szálljuk, mielőtt a német csapatok rátennék a lábukat, nehogy ilyen alapon jogot formáljanak birtoklására. Ezért a mozgósított egységek a területre irányíttatnak.