„Utász előtt nincs akadály…” 4.

Béres Lajos naplója – negyedik rész

„Mivel – mi hazamenők–, minden felszerelést le kellett, hogy adjunk, nem tudjuk, hogyan néznek reánk odahaza, hogy fegyvertelenül érkezünk haza, csak a sima derékszíjat hagyták nálunk. Sok bosszúságot és keserűséget kell lenyelnünk, mert ilyen rossz hadsereg-szervezést, amilyet most Jány vezérezredes csinál, aligha fordult még elő. Csupa fejnélküli kapkodás az egész. Naponként intézkednek újabb formákban megmásítva az előbbieket.”

Béres Lajos naplója várhatóan 2015 szeptemberében lát napvilágot a baróti Tortoma Kiadó „Hadinapló könyvek” sorozatában. 

Bevezető

Az 1942. november 19-én Sztálingrádnál elindított szovjet offenzíva december közepéig délről észak felé haladva egymás után törte át a német és a vele szövetséges hadseregek védelmét, majd 1942. december 17-én elérte a magyar 2. hadsereggel szomszédos olasz 8. hadsereg arcvonalát. A 2. hadsereg-parancsnokság az olasz hadseregnél bekövetkezett szovjet áttörés után már határozottan sürgette, hogy az általa kért fegyverzet-, felszerelés- és német csapaterősítés idejében, a várt szovjet támadás előtt érkezzen ki arcvonalára.

A magyar 2. hadsereg alakulatai védőállásaikat, óvóhelyeiket és futóárkaikat (egy-két kisebb arcvonalszakasz kivételével) nem tudták kellőképpen megerősíteni és berendezni. Bár váltóállások és az arcvonal mögötti reteszállások kiépítését is tervezték, ezek tökéletesítésére a hamar beköszöntött őszi csapadékos időjárás, majd a téli hideg miatt már nem kerülhetett sor. A csapatok erőállapota a téli hónapokra meglehetősen leromlott, ugyanis a keleti hadszíntér katasztrofális szállítási nehézségei, illetve szállítóeszköz-hiány miatt a hadsereg élelmezési és ruházati ellátása már alig működött. Számos téli ruházattal és élelmiszerrel teli, arcvonalmögötti központi raktár készlete maradt kiosztatlanul.

A számottevő páncélelhárító fegyverekkel és harckocsikkal nem rendelkező, s vontatóeszközök hiányában mozgásképtelen tüzérségű magyar hadsereg nem tudott sokáig ellenállni a támadás súlypontjain túlerőben levő szovjet csapatok offenzívájának. A szovjet támadás kezdete, annak előkészülete 1943. január 12-én az alábbi megfogalmazásban került be a 2. hadsereg-parancsnokság naplójába: „Az Uryw-i hídfőből várt orosz támadás 9.45-kor kezdődő heves tüzérségi és Stalin orgona tűz előkészítés után 10.30-kor megindult." A főerőknek az urivi és a scsucsjei hídfőből, valamint a magyar arcvonaltól délre csak két nappal később kellett harcba bocsátkozniuk a magyar 2. és az olasz 8. hadsereg részeinek bekerítése és megsemmisítése céljából.

Az egészen szűk területre összpontosított január 12-ei szovjet harcfelderítés egy 1942. decemberi erőátcsoportosítás folytán rendkívül rossz védőállásokba került 7. könnyű hadosztálybeli 4. gyalogezred arcvonalszakaszán indult meg, s hat-tíz kilométeres előrenyomulást eredményezett a támadóknak. Január 13-án a német 700. páncéloskötelék és a magyar hadtest-tartalékok által megindított boldirevkai ellenlökés kudarca, valamint az előrehozott szovjet főtámadás kibontakozása következtében válságosra fordult a kezdeti harcok által érintett magyar csapatok helyzete. A 7. könnyű hadosztály csapatai többszöri bekerítettségükből kitörve vonultak vissza nyugati irányban. A fokozatosan mélyülő és kiszélesedő szovjet áttörés miatt a 20. könnyű hadosztály déli szárnya teljesen nyitottá vált. A hadosztály 14. gyalogezrede ugyan még tartotta Sztorozsevojét, de 23. gyalogezredét a községtől délre teljesen körülzárták. 23/II. zászlóalja csak a tizenharmadik szovjet tömegtámadás után vágta ki magát a bekerítésből. Átkarolás veszélye fenyegette a 7. könnyű hadosztály jobb szomszédját is, mivel a főtámadást végrehajtó szovjet csapatok leginkább déli irányban kanyarodtak el.

A 2. hadsereg arcvonala az Uriv térségében végrehajtott szovjet támadás és annak 40 kilométer széles és 20 kilométer mély sikeres kifejlesztése folytán 1943. január 14-én végérvényesen kettészakadt. Az urivi hídfőtől északra védekező III. hadtestbeli csapatokkal egyre nehezebbé vált a kapcsolattartás. Ekkor a Voronyezsi Front csapatai megindították offenzívájukat Scsucsje körzetében is, s ugyanez bekövetkezett a Don menti megmaradt olasz arcvonalon is. A Scsucsjénál védekező 12. könnyű hadosztály védelme még 14-én kora délután összeomlott, lövegállásait szinte a végsőkig tartó tüzérsége közelharcban semmisült meg, estére pedig már a jobb szomszéd 19. könnyű hadosztály szabadon maradt szárnyát veszélyeztették a harckocsikkal támogatott szovjet csapatok.

A január 15-ét követő napoktól megkezdődtek az új szovjet hadművelet előkészületei, amelyek már a német 2. hadsereget is érintették. Erre lehetőséget kínált az urivi áttörés nyomán keletkezett hézag, melyen keresztül a szovjet csapatok, a magyar III. hadtest bekerítése mellett a német 2. hadsereg oldalába kerülhettek. A III. hadtestnek három könnyű hadosztályával és több német megerősítő alakulattal egészen január 26-ig sikerült tartania Szinyije Lipjagi, Szemigyeszjatszkoje, Kocsatovka, Parnicsnij, Prokudinszkij és Rudkino községek körvédelmi állásait a túlerővel rendelkező szovjet 60. hadsereg ellen. A Tyihaja Szoszna menti városban kitartó magyar és német csapatok január 16-tól négy napon keresztül vívták egyenlőtlen harcukat a szovjet erők körülzárásában.

Január 16-án a szovjet harckocsi hadtestek jelentős sikereket értek el a 2. hadseregtől délre az olasz 8. hadsereg megmaradt kötelékénél, az Alpini-hadtestnél és a német XXIV. páncélos hadtestnél. Rosszos városának szovjet kézre kerülése átkarolással fenyegette Don menti állásaiban még kitartó olasz Alpini-hadtest három gyaloghadosztályát és a tőlük északra elhelyezkedő magyar VII. hadtest 23. és 19. könnyű hadosztályát. Ezeknek a harcoknak egyes részleteiről ír naplójában Béres Lajos, akinek utász zászlóalja a VII. hadtest alárendeltségébe tartozott.

előbb kéréssel, majd egy ultimátummal fordult Sodenstern gyalogsági , a B Hadseregcsoport vezérkari főnökéhez, hogy próbálja meg kieszközölni Hitlernél az engedélyt a két VII. hadtestbeli könnyű hadosztály visszavonására. Január 16-án este 20 órakor is az volt a válasz, hogy „A 23. és 19. könnyű hadosztály állásait a Führer döntése szerint minden körülmények között az utolsó emberig tartani kell." , a 2. hadsereg-parancsnoksághoz beosztott német összekötő törzs parancsnoka ezek után azt tanácsolta a magyar hadsereg vezérkari főnökének, hogy a felsőbb parancsot mindig a helyzetnek megfelelően kell kezelni. Ezek után Jány január 17-én hajnalban elrendelte, hogy a VII. hadtest kezdje meg visszavonulását Karpenkovón át északnyugati irányban.

Ezen a napon történt február 07.

1971

A svájci nőknek megadják a választójogot.Tovább

1974

Grenada kikiáltja függetlenségét az Egyesült Királyságtól.Tovább

1977

Budapesten felavatják a Semmelweis Orvostudományi Egyetem 24 emeletes épületét.Tovább

1979

Josef Mengele német orvos, náci háborús bűnös (*1911)Tovább

1989

A Challenger űrrepülőgép egyik pilótája, B. McCandless rakétafotel segítségével mozog a világűrben.Tovább

  • <
  • 2 / 3
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő