„Utász előtt nincs akadály…” 4.

Béres Lajos naplója – negyedik rész

„Mivel – mi hazamenők–, minden felszerelést le kellett, hogy adjunk, nem tudjuk, hogyan néznek reánk odahaza, hogy fegyvertelenül érkezünk haza, csak a sima derékszíjat hagyták nálunk. Sok bosszúságot és keserűséget kell lenyelnünk, mert ilyen rossz hadsereg-szervezést, amilyet most Jány vezérezredes csinál, aligha fordult még elő. Csupa fejnélküli kapkodás az egész. Naponként intézkednek újabb formákban megmásítva az előbbieket.”

1943. május 1. Szombat. - Szeged.

A szegedi pályaudvarra 5h-ra gördült be a szerelvényünk, ahol egy

, (kb. a helyőrségparancsnok) a város polgármestere, a helyőrség zenekara és nagyszámú közönség fogadott bennünket a korareggeli órákban. A kivagonírozás után laktanyába, a város szélén most épült gépkocsizó laktanyába, ahol a gépkocsi garázsokat Szeged városa, átmeneti katonaszállásra rendezte be számunkra. Szórakoztatásunkról, hangszórós rádiókkal gondoskodtak. A tábor orvosa - miután végig szemlélte a felsorakozott egységeket, - a táborparancsnoknak tett jelentésében a tábor részére első osztályú élelmezést rendelt. A nap folyamán rengeteg látogatónk volt Szeged város lakosságából, akik virágot, szeretetcsomagot hoztak nagy mennyiségben számunkra. A látogatókkal csak a drótkerítésen át lehetett beszélgetni, mert a táborba sem bejönni sem kimenni nem lehetett.

 

1943. május 2. Vasárnap. - Áp: ua.

A tábor létszáma 2400 fő. Vasárnapra való tekintettel, délelőtt tábori misék és Istentiszteletek voltak felekezetek szerint, a tábor nagy létszáma miatt 4 csoportban tartatott meg, 4 különböző helyén a tábornak. Élelmezésünk valóban kitűnő és bőséges. Egész nap pihenő, délután rengeteg látogatónk volt.

 

1943. május 3. - 19-ig - Áp: Szeged.

A táborban rendszeres volt a mindennapos orvosi vizit, amelyek során, ha valakinél gyanú merült fel, kórházi vizsgálatra vitték. Szerencsére, alig akadt ilyen eset. Ehhez tartozik még a hetenkénti fertőtlenítés és fürdés, amelyért a városba gyalogoltunk. A katolikus vallásúak részére naponként jöttek ebéd után a papok lelki prédikációt tartani, amit már néhány nap után untak az e hiten lévők, annál is inkább, mert némelyik pap részéről az ellenség elleni harc további folytatására lelkesítő beszédek hangzottak el. Az átéltek után senki sem kívánta még egyszer. Délelőttönként a különböző fegyvernemek egységei között futball mérkőzések voltak, amelyek között mindig az utászok vezettek. A döntőt is ők nyerték 3:1 arányban. Délutánonként mindennap sok a látogatónk, akik különféle ajándékcsomagokat hoznak, amelyekben a süteményen, cukorkán, cigarettán kívül, különböző szépirodalmi könyvek, folyóiratok, újságok megtalálhatók, amelyeket egymás között megosztunk, cserélgetünk. A szegedieknek ezt a vendégszeretetét, kedvességét sokáig nem fogjuk elfelejteni.

 

1943. május 19. - Szolnok

3h 30-kor ébresztő és 5h-kor indulás a szegedi teherpályaudvarra, ahol bevagoníroztunk. Szerelvényünk 7h-kor indult, és 9h-30-kor Kiskunfélegyházán leszállott az oda való gyalogzászlóalj, amelyet a város lakossága már a pályaudvaron igen szép fogadtatásban részesített. 10h 50-kor Kecskeméten kapcsolták le az odavaló gyalogzászlóalj szerelvényét. 16h-kor mi is megérkeztünk a lobogódíszbe öltöztetett szolnoki pályaudvarra, ahol a 10. gy[alog]ezred zenekara, a helyőrségparancsnok, a város polgármestere, Hoós István alezredes utászzászlóalj-parancsnok, egy utász díszszázad, valamint számos magasrangú katonai és polgári személyek fogadtak bennünket, amely után a hősök emlékművéhez vonultunk. A pályaudvar előtti téren hatalmas tömeg várt bennünket, és a Baross úton kétoldalt virágokkal üdvözölte a zászlóaljat. Elől a katonazenekar, az után díszszázad és utánuk a mi zászlóaljunk vonult a hősök emlékművéhez, amelyet megkoszorúztunk. Utunkat a pályaudvartól idáig virág borította, és bennünket virággal halmozott el a lakosság. Megható volt - a tömeg részéről - ez a fogadtatásunk. A koszorúzás után elvonultunk az emlékmű és a he[ly]ő[rség]. tisztikara előtt, folytattuk utunkat a lakosságtól kísérve az utász laktanyáig. Az itthoni zászlóalj nevében a laktanya előtti téren Hoós alezredes fogadta és üdvözölte az erősen megfogyatkozott utászokat, megemlítve dicsőséges harcainkat a sorainkból hiányzó hősi halottainkat, akiknek nevei már a laktanya előtti téren lévő hősök kertjében felállított emlékműre felvésettek. Beszéde végén - az érzékenységtől könnybe lábadt szemmel - kijelentette, hogy „mindaddig, amíg ő e zászlóaljnak parancsnoka lesz, egy embert sem enged a zászlóaljból a harctérre!" Ezek után, átadta kiosztás végett a hazatért egységek parancsnokainak az I. osztályú Tűzkereszt jelvényeket. Az ünnepség végeztével a laktanyába vonultunk, ahol az udvaron virágokkal díszített, terített asztalok vártak bennünket és a jelenlévő hozzánk tartozókat. Pompás volt a - már vacsorának mondható - felszolgálás, amely finom székelygulyás, sült tészta, sütemény és borból állott. Az itthoni zászlóaljbeliek szeretettel vettek bennünket körül, a vacsora során szép pohárköszöntők hangzottak el, és szép bajtársi hangulat alakult ki közöttünk. Az itthoni volt ismerős tisztjeim, tiszthelyetteseim szeretettel vettek körül, mint fiatal háborús őrmestert. T. i. én voltam a szolnoki utászoknál egyedül az a tisztes, aki az utóbbi négy évben minden megszálló, ill. hadműveleti területen részt vettem.

 

1943. május 20. - Szolnok -

A mai nap kezdetét vette a leszerelésünk. A még elindulásunkkor megbeszéltek szerint, délelőtt kimentünk a városba a Tóth hadnagynak szánt emléktárgy megvételére, amely egy ezüst cigarettatárca formájában valósult meg, belsejébe vésve: „1942-43". Szerintünk ez emlékezteti mindenre. Délután a már részben civilben, részben még egyenruhában felsorakozott zászlóaljtörzs nevében, a személye iránti szeretetünk jeléül Tóth hadnagynak átadtam, és sok szerencsét kívánva további pályafutásához. A zászlóaljtörzsnek ezen megnyilvánulása személye iránt annyira meglepte Tóth hadnagyot, hogy alig tudott szavakat találni, hogy megköszönje, Végül, mindenkivel való bajtársias kézszorítással fejezte ki köszönetét. Este pedig a már civilben lévő tartalékos zászlóaljtörzs legénységét és tisztikarát az aktívakkal együtt, Fancsali Péter szolnoki vendéglős meghívta vacsorára, amelyen részt vett Hoós ezredes és helyettese

is. A gondosan megrendezett vacsora alatt, Hoós ezr[edes] mondott szép pohárköszöntőt, amelyre a volt zászlóaljtörzs nevében Orosz Ferenc tartalékos karpaszományos , (aknaszlatinai tanító) mondott megható választ, megköszönve azt a szeretettel teli gondoskodást, amelyet értünk tett az egyéves hadjáratunk alatt, és lélekben közelebb hozott bennünket az otthonunkhoz. A vacsora kellemes hangulattal zárult, amely után könnyes szemmel, igaz bajtársi érzéssel búcsúztunk el egymástól, és vonatra szállva útnak indultunk a rég nem látott családi tűzhely felé. Ezzel lezárult a m. kir. honv. 152. gépkocsizó utászzászlóalj törzsének az 1942-43. évi működése. Katonai igazolványunkba, - hogy szolgálati időnket növeljék -, június hó 20-ig egy hónap leszerelés előtti szabadságot írtak, amelyet már civilben töltöttünk.

 

Lezártam: 1943. május 21-én

Béres Lajos

tartalékos őrmester

Ezen a napon történt október 27.

1904

Megkezdi működését az első New York-i metró.Tovább

1912

Megalakult a Debreceni Izraelita Ifjak Dalköre. Elnöke dr. Bruner Lajos.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő