Thomas Schreiber visszaemlékezése François Mitterrand elnök második budapesti útjáról (1990. január 18-19)

1989 őszén egymást követték a szétesőben lévő szovjet tömböt érintő események. Ez nyilvánvaló okokból hatással volt a térséget érintő francia külpolitikára, így a Párizs és Budapest közötti, egyébként már évek óta örvendetesen fejlődő viszony még kedvezőbb alakulására. November végén már tudomásom volt arról, hogy a Magyarország iránt kimondottan rokonszenvet tanúsító François Mitterrand elnök 1982 júliusában tett első látogatását követően „rövidesen" ismét Budapestre készül. De ezt a „másik oldalon" is megérezték; nem csupán a hozzáférhető diplomáciai anyagokból tudjuk miszerint a hivatalos magyar vezetés, a „reformkommunista" Németh Miklós, Horn Gyula, valamint Pozsgay Imre (hogy csupán e három, akkor meghatározó szerepet játszó politikust említsek) céljai közé tartozott a kétoldali kapcsolatok fejlesztése. Ennek keretében nyitott többek között a hivatalos Budapest a franciaországi magyar emigráció felé.

1990 január első napjaiban Romániában - véleményem szerint - valójában nem történt még igazi rendszerváltozás, mintha csak átfestették volna a cégtáblát: a Ceausescu-házaspár gyors kivégzését megelőző komédia nem volt más mint a „bírók" önmagukon végrehajtott szerecsenmosdatási kísérlete. Viszont Magyarországon, ahol a forradalom évfordulóján, 1989. október 23-án, megszületett a harmadik Magyar Köztársaság, más volt a helyzet.

1990. január 18-án délelőtt 11 órakor François Mitterrand (akit elkísért a kormány négy tagja, köztük három államminiszter valamint tizenhat vezető beosztásban lévő funkcionárius) különgépe leszállt a Ferihegyi repülőtéren. Az államfő megtisztelt azzal, hogy ezúttal nem újságírói minőségemben, hanem a Francia Köztársaság elnökének személyes meghívottjaként utazhattam szülővárosomba. A hivatalos látogatás első napján az elnöki küldöttség tagjai a köztársasági elnökség főtitkárának kérésére „gondosan kiválogatott" magyar politikai személyiségeket hívtak meg ebédre. Rám - természetesen nem véletlenül - Antall Józsefet „osztották ki" hiszen 1989 folyamán több ízben alkalmam volt találkozni Vele, és akit Párizsban sokan Magyarország „virtuális" miniszterelnökének tekintették... Ezúttal a Hilton Szálloda éttermében találkoztunk és a kitűnő ebéd alatt sokat beszéltünk a francia-magyar kapcsolatokról. Antall József szenvedéllyel beszélt, hogy mennyire fontosnak tartja Franciaország a jelenleginél jóval érezhetőbb jelenlétét a közép-európai térségben. Különben - ezt többször ismételte - akarva-akaratlanul „mi magyarok is a németek átölelő karjai közé kerülünk".

Ami szerinte nem volna ajánlatos még akkor sem, ha egyébként a németek barátaink és szövetségeseink, akikkel jó viszonyban akarunk lenni. „De a jóból is megárt a sok". Antall kesernyés humorral (amit egyébként nem egyszer tapasztaltam Nála) panaszkodott, és itt volna az ideje, hogy ne maradjon egyoldalú a Franciaország irányában - mindenekelőtt a francia kultúrát méltán csodáló értelmiségiek által tanúsított - rokonszenv.

Természetesen szóba került Trianon. Antall nyomatékosan hangsúlyozta, nem az igazságtalan határok erőszakos megváltoztatása a cél, hanem az emberi jogok tiszteletben tartásának lehetővé tétele a születő Európában, ahova a demokratikussá váló Magyarország tartozni kíván. A délután folyamán François Mitterrand majd a Béla király-úti Résidence des Hôtes-ban egy órán keresztül beszélgetett Antall Józseffel, úgyis, mint, a Magyar Demokrata Fórum elnökével (később fogadta Nyers Rezsőt, a Magyar Szocialista Párt elnökét) majd este zajlott le a parlamenti díszvacsora. A francia köztársasági elnök pohárköszöntőjében kiemelte: „Magyarország az elsők között kívánta a változást (hogy a szabadság visszanyerje jogait) régóta készült rá és az elsők között cselekedett is, amikor elhatározta az emberi mozgásszabadság elvének az átültetését a gyakorlatba" (utalása a határnyitásra). A pohárköszöntő végén Mitterrand emlékeztetett arra, hogy a XVII. században és a Felvilágosodás századának az elején Franciaország igen lelkesedett Magyarországért; Montesquieu meglátogatta, Voltaire ismertette, „és a feltételek most együtt vannak egy ilyen régi érdeklődés újabb kibontakozására, egy évszázados barátság újraéledésére".

Könnyen „dekódolható", gondosan megválasztott diplomatikus utalások, amire a pohárköszöntő kiválóan alkalmas...

Másnap, tehát január 19-én a francia köztársasági elnök a Béla-király úti rezidencián a hivatalos protokoll-program szerint „a politikai pártok képviselőivel" reggelizett. Ezen, élükön Antall Józseffel, a hivatalosan már nem illegális, de a parlamentben még nem képviselt ellenzéki erők vezetői vettek részt. Mivel a budapesti utat előzően tartott belső tájékoztatón részt vettem, jól tudtam, hogy francia részről felkészülnek az ellenzéki politikusokkal való találkozóra. Ezen pedig nyilvánvalóan szóba kerül a határon túli magyar kisebbségek kérdése, amelyet a Quai d'Orsay szakértői igen jól ismertek és erről természetesen rendszeresen tájékoztatták Mitterrand elnököt.

Ennek tudatában a fentebb említett ebéden arra bíztattam Antall Józsefet, hogy a francia államfőnek tegyen fel minden kérdést éppen Trianonnal kapcsolatosan.

François Mitterrand budapesti látogatása második napjának programja igen zsúfolt volt. Az ellenzéki pártok - lényegében az MDF - vezetőivel elfogyasztott reggelit követően az elnök kihallgatáson (nüansz!) fogadta Pozsgay Imre államminisztert, koszorút helyezett el Nagy Imre sírján, majd látogatást tett a Kölcsey Ferenc gimnázium francia-tagozatában. A Váci utcában tett rövid sétát követően zajlott le a francia fogadás a Kossuth Lajos-téri Néprajzi Múzeumban. Ebéd a Hungária-kávéházban, értelmiségi személyiségek társaságában, majd a budai püspöki [érseki] palotában a találkozó Paskai László bíborossal.

Négy órakor kezdődött a Mitterrand látogatást befejező nemzetközi sajtóértekezlet, amelyet Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnökkel tartott a Tudományos Akadémia dísztermében.

Túlzás nélkül merem állítani, hogy a sajtóértekezleten „diplomáciai bomba" robbant. A Francia Köztársaság elnöke „Magyarország számára különösen fájdalmasnak" nevezte a nemzeti kisebbség kérdését, mivel az országot, tette hozzá, „mindkét világháború után megfosztották területének kétharmadától". Francia államfő szájából hasonló kijelentés még sohasem hangzott el. Mitterrand szavai világszerte nagy feltűnést keltettek. Az új román kormány alig három héttel a bukaresti palotaforradalom után felháborodottan tiltakozott Horn Gyula külügyminiszternek küldött jegyzékében. Azt állítva, hogy a francia elnök szavai ellentétesek a helsinki záródokumentumnak a határok sérthetetlenségére vonatkozó rendelkezéseivel. Francia részről - így Hubert Vedrine, az Elysée szóvivője, később főtitkára, majd francia külügyminiszter visszautasította a képtelen vádaskodást. „Bukarest egyszerűen kiforgatta az elnök nyilatkozatát" fejtegette Vedrine. Az államfő az emberi jogok tiszteletben tartásáról beszélt, éppen azt fejtegette, hogy egy kisebbségi státus létrejövetele tenné lehetővé sok vitás és fájdalmas probléma békés megoldását a határok megváltoztatása nélkül.