Vörös Vince feljegyzése a Jegyzetek az ellenforradalom Baranyában című könyv egyes tételeiről és a személyét érintő vádaskodásokról

1958. január 10.

Jegyzetek

az „Ellenforradalom Baranyában" c. könyv egyes tételeihez.

Az „Ellenforradalom Baranyában" c. nemrég megjelent könyv 35. oldalán személyemmel is foglalkozik. Szükségesnek tartom egyes tételek tisztázását és a valóságnak megfelelő beálltását.

1956. október 26. vagy 27-én - a napra pontosan nem emlékszem - munkahelyemről hazatérve, közölték velem, hogy a községi tanácshoz telefonált a Dunántúli Napló szerkesztőségéből Oroszlán Imre szerkesztő, velem akar beszélni, hívjam vissza a szerkesztőséget. Nem tudtam, mit akar. Másnap a tanács irodájában telefonon felhívtam a szerkesztőséget, ahonnan közölték velem, megbeszélésre menjek be hozzájuk szerkesztői ügyben, én azonban határozott választ nem adtam. Nem is mentem be, erre a lap gépkocsiját küldték értem. Beérkezve, a Szikra Nyomda egyik helyiségében már együtt lévő szerkesztőségi tagok közölték velem, hogy a szerkesztőbizottságot szeretnék kibővíteni paraszti vonallal, és rám gondoltak. Kértek, fogadjam el választásukat. (Nem mint kisgazdapárti szervező lettem beállítva a lap szerkesztőbizottságába. A kisgazdapárt utána következő szervezésében egyáltalán nem is vettem részt, arról nem is tudtam.) Azon aggályomra, hogy én vidéken lakom, a szerkesztőségbe nem járhatok be (így akartam kimaradni, mert semmiképpen sem volt kedvem elfogadni a megbízást), felajánlották a szerkesztőség gépkocsiját, hogy az majd bevisz Pécsre, és haza is szállít. Bár semmi kedvem nem volt hozzá, két vagy három esetben bementem a szerkesztőségbe, ahol a szerkesztés menete, technikai részlete érdekelt és kapott meg inkább, mintsem beleszóltam volna a lap szellemi irányításába. A lap kommunista szerkesztőivel barátságos viszonyt tartottam fenn. Semmiféle cikk megjelenését nem követeltem, s nem is javasoltam. Kálmán Jánosra nem emlékszem, nem ismerem. S látva, hogy a szerkesztőségi munka nem nekem való, október 30. ától már nem is jelentem meg.

A szerkesztőségi gépkocsi családom részére való igénybevételéről szóló tétel, bár nem lényeges, inkább megalázó, a valóságban így történt: Kilenchónapos unokám súlyosan megbetegedett. A faluban és a közeli falvakban orvos nem volt, egy alkalmi gépkocsi ingyen bevitte Pécsre orvoshoz. Mivel azokban a napokban a vonat nem közlekedett, feleségem felkereste a szerkesztőséget, abban a reményben, hogy ott talál engem, hátha valami módon haza tudom szállítani őket. Mivel nem voltam ott, a szülői rettegés a beteg gyermekért oly elhatározásra késztette, hogy megkérte a szerkesztőség egyik tagját, haza tudnák e küldeni őket gépkocsival, hogy a beteg gyermek minél előbb ágyba kerülhessen. Természetesen a válasz készséges és humánus volt. Tehát ez egyetlen alkalommal és ilyen célra lett elkérve a szerkesztőségi gépkocsi családom részére. Azt hiszem, ha egy gyermek életéről lenne szó, ma sem tagadná meg a szerkesztőség, hogy gépkocsiját rendelkezésre bocsássa.

Bakonya, 1958. január 10.

                                                                                                          Vörös Vince

Baranya Megyei Levéltár XIV. 66. Vörös Vince irathagyatéka: L. Állag b. tétel 14. irat.

Kézzel és géppel írt eredeti változatok.