Badalik Bertalan püspöki jogkörének megvonása és internálása

„Hejcéről 1957. augusztus 16-án 8 órakor indultunk vissza Budapestre. Az egész akció során semmiféle rendellenesség nem mutatkozott, azt a megbeszélés alapján hajtottuk végre. Megállapítható, hogy Badalik Bertalan a vártnál komolyabban és meggondoltabban viselkedett, nem mutatott túlzott idegességet, és az egész magatartásából az a következtetés vonható le, hogy mártírnak tekinti magát, belenyugodott azon intézkedésbe, amelyet az állam személye iránt foganatosított.”

Az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének előterjesztése az Elnöki Tanácshoz Badalik Bertalan püspöki jogkörének megvonásáról

ÁLLAMI EGYHÁZÜGYI HIVATAL
ELNÖK
                                                                                                               Szigorúan titkos!
                                                                                                               0039/1957/Eln.
                                                                                                               26 drb. melléklet.

Dobi István elvtársnak
az Elnöki Tanács elnökének
Budapest

Kedves Dobi Elvtárs!

Telefonbeszélgetésünk értelmében mellékelten küldöm az Elnöki Tanácshoz az előterjesztést Badalik Bertalan veszprémi püspökre vonatkozólag. Tegnap a Politikai Bizottság elhatározta, hogy azonnali hatállyal vonják meg Badalik Bertalan püspöki jogkörét.

Kérem a mellékelt előterjesztésnek röpszavazás útján való elfogadását. A holnapi napon kellene végrehajtani a határozatot.

Budapest, 1957. augusztus 14.

                                                                                                               Elvtársi üdvözlettel
                                                                                                               [Horváth János]

***

MŰVELŐDÉSÜGYI MINISZTÉRIUM                                                 Szigorúan titkos!
Budapest, V., Szalay u. 10.                                                                      0039/1957/Eln.
                                                                                                               Készült: 25 példányban.
                                                                                                               Előadó: Horváth János.

 

Előterjesztés
a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsához
Badalik Bertalan Veszprém-egyházmegyei róm. kat. püspök püspöki hatás-
körben való működési engedélyének megvonásáról.

I.

Az 1957. évi 22. számú tvr. 1.§. /2/ bekezdésében foglaltak alapján, tekintettel arra, hogy Badalik Bertalan Veszprém-egyházmegyei róm[ai] kat[olikus] püspök tevékenységével és magatartásával az állam és a róm[ai] kat[olikus] egyház közötti viszony békés rendezésének előzetes és többszöri figyelmeztetések ellenére is a Katolikus Püspöki Karon belül a legfőbb akadályozója, szükséges, hogy az Elnöki Tanács nevezettől a püspöki hatáskörben és jogkörben való működési hozzájárulást megvonja.

II.

Badalik Bertalan róm[ai] kat[olikus] püspök magatartása már évek óta komoly kifogás alá esik állami szempontból. A Katolikus Püspöki Karon belül mindenkor a legszélsőségesebb reakciós álláspontot foglalta el, mind egyházpolitikai, mind hitéleti kérdésekben és ilyen álláspontok elfogadására presszionálta püspöktársait is, ami annál inkább is sikerrel járt, mert a Vatikánnal való illegális kapcsolatai a püspöki kar előtt is ismertek voltak.

1956. október előtt a miniszterelnök, Az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke több ízben foglalkozott Badalik Bertalan püspökkel, határozottan figyelmeztetve őt helytelen, tarthatatlan magatartására.
Az ellenforradalom alatt és közvetlen utána Badalik Bertalan püspök azonnal megindította támadásait a haladó papok ellen, elmozdította őket beosztásaikból és helyükbe a legreakciósabb, többnyire börtönviselt egyházi személyeket állított. A püspöki karon belül még határozottabban ellene volt minden olyan megnyilvánulásnak, amely az ellenforradalom által megromlott viszonyt az állam és a katolikus egyház között konszolidálni látszott.

Az elmúlt év októbere óta a Művelődésügyi Minisztérium Egyházügyi Hivatalának vezetői sok esetben foglalkoztak Badalik püspökkel, megkísérelve őt jobb belátásra vagy legalább is politikai passzivitásra bírni. Ez eredménytelen volt, sőt Badalik püspök jelenleg is arra törekszik, hogy a Katolikus Püspöki Kart egyre inkább a saját erkölcsi és politikai befolyása alá vonja. Ennek érdekében jelenleg is felhasználja a Vatikánnal fenntartott illegális kapcsolatait.

III.

A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az 1951. évi 20. sz. tvr. 1.§. /1/ bekezdése alapján Badalik Bertalan veszprémi róm[ai] kat[olikus] püspöknek püspöki jogköre gyakorlásához adott hozzájárulást a Népköztársaság Elnöki Tanácsa az 1957. évi 22. sz. tvr. 1.§. /2/ bekezdése alapján visszavonja.

IV.

Kérem a fenti határozat elfogadását.
A határozatnak a művelődésügyi miniszterrel és az Egyházügyi Hivatal elnökével való közlését kérem. Az Elnöki Tanács bízza meg az Egyházügyi Hivatal vezetőjét, hogy a határozat III. pontját Grősz József kalocsai érsekkel és Badalik Bertalan püspökkel közölje.

Budapest, 1957. augusztus 14.

 

                                                                                                               Horváth János s. k.
                                                                                                      Művelődésügyi Minisztérium
                                                                                                            Egyházügyi Hivatalának
                                                                                                                        elnöke

A kiadmány hiteléül:
[Varga Ilona]

MOL XIX-A-21-d-0039/957 (1. d.) (Magyar Országos Levéltár - Állami Egyházügyi Hivatal - Titkosan Ügykezelt Iratok)

MOL XVIII-2-a-92/1957. (77. d.) (Magyar Országos Levéltár - Népköztársaság Elnöki Tanácsa - Általános Iratok)

Ezen a napon történt július 31.

1914

Párizsban meggyilkolják Jean Jaurès francia pacifista politikust, a világháborús részvétel elleni tiltakozó mozgalom vezetőjét.Tovább

1942

Az 1942:XIV. tc. 3.§-(1) bekezdése szerint zsidók leventekiképzésben nem részesülhettek. A törvény 4.§-ának (1) bekezdése kimondta, hogy a...Tovább

1948

Lemondatják Tildy Zoltán köztársasági elnököt.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.

 

Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.

 

Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.

 

Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.

 

Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.

 

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. július 23.

Miklós Dániel

főszerkesztő