Kádár János és VI. Pál pápa 1977. június 9-ei találkozása

Előkészítés, megvalósulás, visszhangok

„Az utóbbi években gyakorlattá vált [...], hogy az olasz fél meghívására Rómába hivatalos látogatásra érkező államférfiak, vezető politikusok, beleértve a szocialista országok vezető politikusait is, udvariassági látogatást tesznek a pápánál.
A szocialista vezetők látogatásainak tapasztalatai arra utalnak, hogy a nem hivatalos eszmecsere a pápával alkalmat nyújt a Szentszék és a szocialista országok közötti kölcsönös megértés erősítésre, előnyösen befolyásolhatja a Szentszék számunkra kedvező irányú nemzetközi elkötelezettséget."

Bevezetés 

Kádár János 1977. június 7-9. között az olasz kormány meghívására tett hivatalos látogatást Rómában. Ennek keretében, az utolsó napon került sor a pápai audienciára. Mind az olasz kormány meghívására tett látogatással, mind a vatikáni 

számos cikk, tanulmány foglalkozott. Forrásközlésünk célja, hogy a vatikáni látogatás, Kádár János és VI. Pál 1977. június 9-ei találkozójának előkészítéséről, a találkozó lezajlásáról és az azt követő visszhangokról a lehető legteljesebb képet nyújtsa. E célkitűzés értelmében nem közlöm az olaszországi látogatás előkészítésével, lezajlásával kapcsolatos forrásokat. Ettől csak akkor tekintek el, ha a dokumentum jellege megkívánja, ill. ahol nem lehetett részletet közölni az iratból.

A Római Nagykövetség részéről Orosz József készített egy összeállítást VI. Pál pápa és különböző állam és kormányfők közötti találkozókról. Ebben a következőket fogalmazta meg:
„Az utóbbi években gyakorlattá vált - követve az általános hagyományt -, hogy az olasz fél meghívására Rómába hivatalos látogatásra érkező államférfiak, vezető politikusok, beleértve a szocialista országok vezető politikusait is, udvariassági látogatást tesznek a pápánál.
A szocialista vezetők látogatásainak tapasztalatai arra utalnak, hogy a nem hivatalos eszmecsere a pápával alkalmat nyújt a Szentszék és a szocialista országok közötti kölcsönös megértés erősítésre, előnyösen befolyásolhatja a Szentszék számunkra kedvező irányú nemzetközi elkötelezettséget, elősegítheti a nemzeti hierarchiák és [a] szocialista államok közötti pozitív irányú fejlődést.
Az elmúlt öt esztendőben három állam-, illetve kormányfő tett udvariassági látogatást VI. Pál pápánál. Előtte látogatást tett a Vatikánban - és a pápa kihallgatáson fogadta - Podgornij

és Tito jugoszláv államfőt. Információink szerint a látogatásokat a Szentszék is hasznosnak ítélte és azzal számol, hogy az ilyen jellegű találkozások a jövőben is hozzájárulnak a kölcsönös megértéshez és a béke ügyét, 

Ezt követően ismertette Nicolae Ceauçescu román vezető 1973-as, majd Todor Zsivkovbolgár vezető 1975-ös, valamint Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter 1973-as és 1975-ös 

Kádár János vatikáni látogatásának voltak magyar előzményei is. 1971-ben Péter Jánosmagyar 

 1975-ben Lázár György miniszterelnök vett részt pápai magánkihallgatáson.

Kádár János olaszországi látogatásának előkészítését a Külügyminisztérium kezdte meg.Puja Frigyes külügyminiszter 1977. január 3-án küldte meg Gyenes Andrásnak - az MSZMP KB külügyi titkárának - és Berecz Jánosnak - MSZMP KB Külügyi Osztály vezetőjének - Kádár János olaszországi látogatásával kapcsolatos javaslatát, amelyet a Politikai Bizottság részére 

 A javaslatot az MSZMP KB Politikai Bizottsága 1977. január 25-ei ülésén tárgyalta, és úgy határozott, hogy Kádár János fogadja el az olasz miniszterelnök meghívását. A PB megbízta Gyenes Andrást, hogy két hét múlva tegyen javaslatot az utazás. 1977. február 12-én Puja Frigyes javasolta Gyenes Andrásnak és Berecz Jánosnak, hogy Magyarország római nagykövetének küldjenek utasítást, miszerint: „Kérem Nagykövet Elvtársat, hozza Andreotti miniszterelnök tudomására a következőket: Kádár János az MSZMP KB első titkára üdvözletét küldi Andreotti miniszterelnöknek és visszatérve meghívására, értesíti, hogy számára május második fele alkalmas lenne hivatalos olaszországi látogatásra, amennyiben ez Andreotti miniszterelnöknek is megfelel. Kádár János köszönettel venné, ha Andreotti konkrétan megjelölne két időpontot május második felében, amikor neki is megfelelő lenne Kádár János hivatalos olaszországi látogatása. Az olasz reagálásról sürgősen jelentsen. Kérem Nagykövet Elvtársat, a fentiekről tájékoztassa az Olasz Kommunista Párt 

Ezen előzmények fényében 1977 elejére körvonalazódott, hogy Kádár János VI. Pál pápával történő találkozójára a tervezett hivatalos, olaszországi tárgyalásai mentén kerül majd sor. A Római Nagykövetség néhány előzetes elképzelést fogalmazott meg Kádár János olaszországi látogatásával kapcsolatban, ebben ez is szerepel: „a vatikáni látogatást a hivatalos olaszországi látogatás után 'szeparáltan kell 

A látogatás lehetősége - a rendelkezésre álló iratok alapján - 1977. március elején merült fel. Úgy tűnik a római nagykövetség munkatársai megfelelő csatornákon lépéseket tettek, hogy a pápa közelében tevékenykedő vatikáni személyek gyakoroljanak befolyást VI. Pál pápára, ha felmerülne Kádár János látogatásának lehetősége, akkor támogassa azt. VI. Pál 1977. március 5-én vetette fel Jean Villot bíboros államtitkárnak, hogy „hasznosnak ítélné Kádár vatikáni 

 A Rómából érkező rejtjel táviratban szerepelt az is, hogy Casaroli hozzáfűzte, a kijelentés egyenértékű a  Ezt Casaroli érsek április 6-án közöltePalotás Rezső római . Ugyanakkor a Római Nagykövetség munkatársai már az 1977. február 1-jén megtartott diplomata-értekezlet emlékeztetője szerint foglalkoztak a látogatás előkészítésével. A római nagykövetség első titkára, Orosz József kapta azt a feladatot, hogy készítse elő Kádár János vatikáni  Kádár János vatikáni látogatásának lehetőségét egyértelműen a Szentszék, ill. maga VI. Pál pápa villantotta fel.

Nem véletlen, hogy a feladatot Orosz Józsefre bízták. A nagykövet, Palotás Rezső nyilván tisztában volt beosztottja, Orosz József előéletével, kiváló „egyházi kapcsolataival". Orosz József korábban ugyanis az ÁEH Elvi és Nemzetközi Főosztály, később pedig a Katolikus Főosztály vezetőjeként dolgozott. Ezzel egy időben az ÁEH fedése alatt létrehozott „Világosság" fedőnevű 

vezetője volt, „Vági" fedőnéven, őrnagyi rangban. A római nagykövetség első titkáraként is mindvégig a BM volt a munkaadója. A III/I-4. osztály állományából helyezték nyugállományba 1979. március 31-ei . Ismeretes, hogy a III/I Csoportfőnökség a külföldi hírszerzés szerve volt, míg a III/I-4. osztály a Vatikán és a cionista szervezetek elleni hírszerzés, és a papi emigráció irányában tevékenykedett. Ezek alapján teljesen érthető, hogy a római nagykövetség első titkári tisztét betöltő „szigorúan titkos állományú" rendőr alezredest miért bízhatták meg Kádár János vatikáni találkozójának előkészítésével.

Kádár János és VI. Pál pápa találkozásának előkészítésében természetesen a Római Nagykövetség és a Külügyminisztérium, valamint az Állami Egyházügyi Hivatal vállalt oroszlánrészt. Erről tanúskodnak az ÁEH fennmaradt iratanyagában a Visszaminősített Tük. iratok és a Külügyminisztérium iratanyagában a Visszaminősített Tük. állag 1977-es aktái. Az előkészületek - a találkozó súlyának megfelelően - minden részletre kiterjedtek. A KüM és az ÁEH munkatársai alapos és szerteágazó anyagokkal segítették Kádár János és köre előkészületeit, amelyek a Szentszék és a Magyar Népköztársaság kapcsolatairól, az egyes egyházpolitikai kérdésekről, vatikáni vezető tisztségviselők életrajzairól tájékoztattak. Emellett témavázlat készült Kádár János és VI. Pál beszélgetéséhez, és egy összefoglaló a látogatás utáni sajtókonferencia várható kérdéseihez.

A találkozó előkészítésével párhuzamosan Lékai László bíboros prímás 1977. március 28. és április 1. között részt vett a Nevelésügyi kongregáció ülésén, amellyel összefüggésben hosszasabb megbeszélést folytatott Miklós Imrével az ÁEH elnökével. A megbeszélésről az ÁEH elnöke megküldte feljegyzését Puja Frigyes 

amelyben érdekes információkat közölt a Vatikán álláspontjáról.

Kádár János olaszországi látogatásával kapcsolatban Puja Frigyes külügyminiszter 1977. május 3-án javaslatot készített az MSZMP KB Politikai Bizottsága részére, amelynek mellékletében megtalálható a látogatás tervezett programja 

. Az előterjesztést az MSZMP KB Politikai Bizottsága 1977. május 17-ei ülésén .

Az előkészítés során a Római Nagykövetség részéről egy 1977. május 5-én kelt, érdekes rejtjel távirat érkezett: „Orosz elvtárs tájékoztatta Poggi érseket is Kádár János elvtárs tervezett olaszországi látogatásáról, és [hogy] a találkozás előkészítésére Rómába érkező magyar protokoll osztályvezető találkozzék a Vatikán illetékesével. Ez azonban Benelli érsek és titkárságának kompetenciája. Ugyanezt a kompetenciát említette újságírók és a magyar televíziósok jelenlétének lehetőségével kapcsolatban is. Ezekre Casarolival holnap folytatandó megbeszéléseken részletesen 

Kádár János látogatását formálisan magánkihallgatásként bonyolították le, amely egy óra hosszat tartott. Ez annyiban különbözött a szokásos audienciáktól, hogy VI. Pál mellett jelen volt Agostino Casaroli érsek, az Egyházi Közügyek Tanácsának titkára (a Vatikán „külügyminisztere"), és Kádár Jánossal tartott Puja Frigyes külügyminiszter is. Ezáltal a magánkihallgatás állami jelleget kapott. Talán egy kis hiányérzetünk támadhat, hiszen az Állami Egyházügyi Hivatal elnökét, a szervezésben és előkészítésben is nagyon aktív Miklós Imrét nem találjuk a delegáció tagjai között, holott egy ilyen jelentőségű eseményen az egyházpolitika tevékeny irányítója és 1951-től 1989-ig hű szolgálója jelen lehetett volna.

Elgondolkoztató, hogy a találkozó megszervezése formálisan vatikáni kezdeményezésre kezdődött meg. Mindez jól mutatja, hogy mennyire jól sikerült befolyásolni a vatikáni munkatársakat. Ez a folyamat egészen a '60-as évek első feléig nyúlik vissza, hiszen az 1964-es részleges 

 után más viszony alakult ki a Magyar Népköztársaság és a Vatikán között, mint előtte. A két fél megbízottai rendszeresen és folyamatosan tárgyaltak a Magyar Katolikus Egyház helyzetéről, a felmerülő kérdésekről. Ez azt jelentette, hogy az 1945 után megszakadt diplomáciai kapcsolat a II. világháború előttihez képest ugyan alacsonyabb szinten, de helyreállt, és a két fél kölcsönös tárgyalószándéka mindkét fél számára előnyökkel és kedvezményekkel járt. Az ÁEH munkatársai Miklós Imre vezetésével tudatosan kihasználták a Vatikán jóindulatát, és minden kérdésben szinte az orruknál fogva vezették a Vatikán delegáltjait. A Vatikán „keleti politikájának", a szocialista országokkal kapcsolatot tartó személyek közül a legmeghatározóbb alakja Casaroli mellett Luigi Pogginuncius volt.

Jól mutatja a találkozó fontosságát és jelentőségét az MSZMP Központi Bizottság Politikai Bizottsága részére készített jelentés, de még inkább az MSZMP Központi Bizottság 1977. június 22-ei ülése és Kádár János ott elhangzott szavai.

1977-ben ugyan megjelent nyomtatásban VI. Pál pápa beszéde, forrásközlésünkben azonban igyekeztünk áttekintő képet adni, ezért itt is olvasható.

Kádár János és VI. Pál pápa 1977. június 9-ei találkozójának jelentőségét, értékét, hasznát és súlyát jól mutatják az egyházi hazai és nemzetközi sajtóvisszhangok, valamint az emigrációs lapokban megjelent írások.

Tény, hogy történelmi léptékű és jelentőségű volt Kádár János és VI. Pál találkozása. A VI. Pált követő II. János Pál pápa más jellegű külpolitikája, valamint a Lékai féle kis lépések politikája azonban nem kívánt hasonló jellegű fellépést, hiszen az ÁEH elnöke Miklós Imre és Lékai László kedélyes, „poharazgató" találkozásai során minden „problémás" kérdést meg tudtak beszélni, és el tudtak intézni. Tulajdonképpen Kádár János prófétai szavai sem valósultak meg: „Nekem személy szerint az a meggyőződésem, hogy a szocialista magyar állam, a Magyar Népköztársaság sok-sok nemzedéken át fenn fog 

, azonban az egyházra tett megjegyzése, amihez nagy prófétai megérzés nem kellett - „és még nemzedékeken át az egyházak is létezni." - ma is érvényes.

A forrásközlést olvasva láthatjuk, hogy milyen precíz és mindenre kiterjedő előkészület előzte meg Kádár János vatikáni, ill. olaszországi látogatását, és hogy a párt és az állami szervek miként értékelték az 1977. június 9-én megvalósult történelmi találkozást.

 

Ezen a napon történt november 30.

1913

Megalakul a Magyar Turista Szövetség (MTSZ). Elnökének gróf Teleki Sándort jelölik. Mire a lényegi munkát elkezdhették volna, kitört az...Tovább

1918

Alakuló ülését tartja Budapesten az Ifjúmunkások Országos Szövetsége (IOSZ), amely a munkáshatalomért folyó harcot tűzi ki célul. Központi...Tovább

1939

A Szovjetunió megtámadja Finnországot. (Ez az ún. téli háború.)Tovább

1963

Budapesten átadják az első gyalogos aluljárót az Astoriánál.Tovább

1990

Hivatalosan is befejeződik a berlini fal bontása.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Sport, társadalom, politika a 20. században

„A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag: /és testvérré lesznek mind általad, / önuralomban, rendben és erőben” ‒ írta Pierre de Coubertin báró 1912-ben az Óda a sporthoz című versében. Coubertin a modern olimpiai eszme egyik legkiválóbb képviselője volt: mélyen hitt abban, hogy a sport, a tisztességes versengés önbizalmat ad, erkölcsös jellemet formál, megnemesíti az embereket, és hozzájárul a népek megbékéléséhez. Az ókori olimpiák példája nyomán azt szerette volna, ha a játékok idejére szünetelnének a háborúk, és béke honolna a földön. Meg volt győződve arról, hogy az emberiség harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen a világbéke, és ezt leginkább a sport segítségével lehet megvalósítani. Szép és tiszta elgondolása azonban illúziónak bizonyult. Ha ugyanis visszatekintünk a 20. század történelmére, azt látjuk, hogy a politikai, gazdasági, ideológiai megfontolások a legtöbb esetben felülírták az olimpiai eszmét. A két pusztító erejű világháború, az 1945 utáni évtizedek nagyhatalmi szembenállása, vagy a harmadik világban lezajlott számos helyi fegyveres konfliktus mind azt bizonyítja, hogy az elmúlt évszázadban a politikusok többsége az együttműködés, a megbékélés helyett inkább a nyers érdekérvényesítés eszközeit választotta.

Magyarországon a sport a 19. század végén, a 20. század elején vált egyre népszerűbbé: az úszás, az evezés, a korcsolyázás, az atlétika, a kerékpározás mellett elsősorban a labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-ben alakult meg, ekkor indult el az első hazai bajnokság is. Az első kettőt az ország legrégebbi futballcsapata, az 1897-ben létrejött BTC (Budapesti Torna Club) nyerte, ezt követően több mint két évtizedig az FTC (Ferencvárosi Torna Club) és az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) versenyzett az első helyért. Rivalizálásuk ‒ sokszoros áttételen keresztül ‒ a magyar társadalom keresztény‒zsidó ellentétét is kifejezte. A két világháború közötti időszakban a sport tömeges méretű időtöltéssé vált, a versenysportok terén pedig Magyarország nagyhatalom lett. Ugyanakkor a testnevelés ‒ amelyet már 1921-ben kötelezővé tettek az iskolákban ‒ egyre nyíltabban kapcsolódott össze a militarista szellemű neveléssel. 1947 és 1951 között szovjet mintára a sportot is állami ellenőrzés alá vonták. Mivel továbbra is a labdarúgás volt az egyik legnépszerűbb sportág, az 1950-es években leginkább ezt politizálták át. Az Aranycsapat kiugró nemzetközi sikereiből a hatalom is igyekezett profitálni, és a sikereket saját diadalaként könyvelte el. A diktatúra nyomásának enyhülésével a politika a sportból is kezdett visszavonulni. E folyamat azonban korántsem volt teljes, ezt az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja is bizonyítja. A Magyar Olimpiai Bizottság ugyanis kénytelen volt elfogadni a pártvezetés azon „ajánlatát”, hogy a Szovjetunió iránti szolidaritásból a magyar sportolók se vegyenek részt ezen az olimpián. A politikának ez a durva és közvetlen beavatkozása komoly törést okozott a magyar sportban, ami a későbbi eredményekben is megmutatkozott.

Az ArchívNet idei 4‒5. összevont számának fő témája tehát: „Sport, társadalom, politika a 20. században”. A témaválasztás azért is aktuális, mert a világjárvány miatt 2020 helyett az idén rendezték meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot és a XXXII. nyári olimpiai játékokat. Összeállításunkban tizenegy írást közlünk, ezek közül hét kapcsolódik szorosan a témához. Sipos-Onyestyák Nikoletta a politika és a sport kapcsolatát vizsgálja az ún. kis-hidegháború korszakában, külön-külön részletezve a moszkvai, a Los Angeles-i és a szöuli olimpiát. Koós Levente egy 1963-as labdarúgó-mérkőzés kapcsán elemzi a Kádár-korszak legproblémásabb egyesületének számító FTC és a diktatúra irányítóinak viszonyrendszerét. Kántás Balázs és Szerényi Ildikó az egykor világhírű, de mára elfeledett sakkfeladvány-szerző, Neukomm Gyula eseménydús életét eleveníti fel személyes dokumentumok segítségével. Kiss András írása arról szól, miként kapcsolódott össze a két világháború között a testedzés a militarista neveléssel, és milyen szerepet játszottak ebben a vállalatok. Sáfár Gyula az 1950-es évek, míg Szabó Csaba Gábor a Kádár-korszak tömegsportját taglalja a Békés megyei spartakiádok, illetve a Komáromi Állami Gazdaság sportkörei vizsgálata alapján. Bubik Gyöngyi és Garadnai Zoltán a százéves korában nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceg és Magyarország sportkapcsolatairól ír annak kapcsán, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Négy további forrásközlést is olvashatunk. Völgyesi Zoltán a gyermekvasút építését és az ehhez kapcsolódó korabeli kommunista propagandát mutatja be. Csikós Gábor és Ö. Kovács József Varga Zsuzsanna közelmúltban megjelent, a magyar mezőgazdaság szocialista korszakát kelet-európai kontextusban tárgyaló angol nyelvű könyve kapcsán készít mérleget a jelenkortörténeti források feltárásának és értelmezésének módszertani kérdéseiről. Összeállításunk zárásaként Veres Emese-Gyöngyvér a székelyföldi evangélikus missziós egyház történetéről ír, Somorjai Ádám OSB pedig Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentéseit közli és beszámol a nuncius 1945-ös távozásáról is.

Budapest, 2021. november 26.

L. Balogh Béni

főszerkesztő