I. világháború: A német haderő lerohanja Belgiumot, hogy megindíthassa támadását Franciaország ellen. Válaszul Nagy-Britannia hadat üzen...Tovább
Kisipari szövetkezetek a lakosság szolgálatában
A ’60-as évek mindennapjait, sajátos hangulatát idézi fel az a két fotóalbum, amelyek Magyar Országos Levéltár OKISZ iratanyagában találhatók meg. A válogatott és a tematikailag rendezett felvételek a KTSZ-ek, és ezzel együtt a szocializmus személytelen, arcnélküli világát rajzolják elénk. Hiányzik az egyéni ízlés, a személyiség. Az itt közölt fotókon keresztül visszatekinthetünk a ’60-as évek hétköznapjaira, egyhangú, sablonos díszleteire, láthatjuk, hogy milyen is volt az akkori design.
A magántulajdon felszámolása 1945-től a kommunista párt hatalomátvételével párhuzamosan több lépcsőben zajlott le. A kinyilvánított cél az életszínvonal emelése, a termelőerők fejlesztése, valamint a „kizsákmányolásból" származó jövedelmek megszüntetése és a tervgazdálkodás megszilárdítása volt. Ennek keretében hajtották végre a kisipar és a kiskereskedelem visszaszorítását. A háború alatt gazdátlanná vált üzletek eleve állami tulajdonba kerültek, korlátozták az iparengedélyek kiadását, illetve felülvizsgálták a korábban kiadott iparengedélyeket is.
Az államosítás eredményeként az egyszemélyes vagy néhány főt foglalkoztató üzletek egymás után zártak be, a kereskedelem és a szolgáltatások rendszere átalakult, és létrejöttek az új, szocialista típusú szövetkezetek. A
pékségek, zöldségesek, cipészek, fényképészek, szabók, varrónők, borbélyok, fodrászok ideje lejárt, a régi cégérek zömét évtizedekre elsöpörte a történelem.1948-ban létrehozták az OKISZ-t (Országos Kisipari Szövetkezetek Szövetsége), amely 1951-ben minisztériumi jogköröket kapott. 1971-ig egy ipari szövetkezet sem működhetett, amely nem volt az OKISZ tagja. Csak a kádári-konszolidáció időszakában kezdődött meg újra a kisvállalkozói réteg kialakulása, amely a fogyasztási szokásokban is megmutatkozott. A szolgáltatásban és a kereskedelemben dolgozóknak alkalmazkodniuk kellett a növekvő fogyasztói igényekhez, amely a szövetkezetek területén is éreztette hatását.
Az első szövetkezeti üzletek, műhelyek még az iparengedélyüket kényszerből visszaadott, szövetkezetbe kényszerített kisiparosokat tömörítették, akik hozták magukkal a régi kuncsaftokat. A különbség jószerével annyi volt, hogy már nem Jucikához mentek varratni vagy Kovács úrhoz öltönyt csináltatni, hanem a Szabók Minőségi KTSZ-be (Kisipari Termelő Szövetkezet).
A fogyasztás növekedésének hatására egyre több szövetkezeti üzlet nyílt. A „tömegtermelésre" szakosodott fodrászüzletekben mindig volt elegendő vendég, a kárpitosok, autójavítók, fényképészek, látszerészek, szabók mindig készen álltak a lakosság igényeinek kielégítésére, de kétségbeesésre akkor sem volt ok, ha elromlott a rádió, hiszen mindannyian ismerjük a régi szlogent: Semmi kétség, a
Az 1977-es Ez a divat évkönyvben a következőket olvashatjuk: „Az elmúlt években egy új típusú ember nevelődött fel, a szocializmust akaró, új társadalmat építő ember, aki tele van lelkesedéssel, munkaszeretettel és korszerű igényekkel. Nemcsak óhajtjuk a szépet, hanem meg is teremtjük annak lehetőségét, hogy mindenki kedvére válasszon a divatos javakból..."
Budapesten és a nagyobb városokban sorra épültek az úgynevezett szolgáltatóházak, amelyekben egyszerre több, a mindennapi élethez szükséges szolgáltatás és árucikk volt elérhető.
A forrásban szereplő fotók az OKISZ iratanyagában találhatók. Nincs tudomásunk arról, hogy e két külsőleg egyforma és sok azonos képet tartalmazó album milyen célból készült: esetleg így akartak az OKISZ vezetői büszkélkedni a felsőbb pártszervek előtt, vagy reklámcéljaik voltak vele. Ma már - úgy véljük - ez nem is fontos. Sokkal lényegesebb, hogy mit tükröznek a felvételek. Milyen volt a kor, amelyben készítették őket. S ha ilyen szempontból nézzük az embereket, a tárgyakat, láthatjuk, hogy az 1960-as évek szinte összes ipari, szolgáltató területe felvonul. A felvételek készítői láttatják a korszak ruha (svájci sapka), cipő vagy akár „frizura"divatját, a bútorok, háztartási eszközök (televíziók, rádiók, „frigiderek", autók, motorok formatervezését, általában azt a miliőt, amely a '60-as években körülvette az akkor élő embereket. A mai rohanó világunkban szinte irigyelhetjük azt az egyhangú nyugalmat, amelyet ezek a képek árasztanak.
A fotókat megkíséreltük a következő sorrendben tematikailag rendezni: szolgáltatóházak (ezekben többféle szolgáltatást nyújtott egy-egy KTSZ), fodrász (ki tudja, milyen okból, e felvételekből található a legtöbb), fényképész (talán érthetően, ők is nagyobb számban szerepelnek), szabó, cipész, kárpitos, órás, képkeretező (egy darab), sütő (ez is csak egy fénykép), látszerész, könyvkötő, hangszerjavító, rádió, televízió, háztartási gépszerelő, autó és motor szerelő. A felvételekből érzékelhető, hogy az album összeállítói nem törekedtek arra, hogy az egyes szakmákat arányosan mutassák be, sőt a vasipari szolgáltató szakmák közül csak egy ilyen jellegű szolgáltató házról készült felvétel. Nem tudjuk azt sem, hogy milyen KTSZ-ek kerültek be az albumokba: Nyilván azok, amelyeket kiválónak tituláltak - a RÁVISZ is ilyen lehetett!
A forrás jelzete: OKISZ XXVII-N-8-b Pénzügyi főosztály (1970), 88. doboz
Ezen a napon történt augusztus 04.
1914
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő