A Német Birodalom hadat üzen az Orosz Birodalomnak.Tovább
Háborús propaganda a hadiüzemekben
A magyar munkásság egy része már 1942-ben megismerkedett a szabotőrök és a kémek elleni küzdelem fontosságával, az „éberség” jelszavával, az aktuális ellenség rabszolgasorban tartott dolgozóinak sorsával, egyáltalán a munkaidő utáni „fejtágítók” hangulatával. Ezek a kötelező előadások alighanem szokatlanok és kellemetlenek lehetettek a munkásoknak. Az sem kizárt azonban, hogy röpke hat-hét év múlva, békeidőben, egy szombat délutáni Szabad Nép félórán ülve nosztalgiával gondoltak vissza a "Horthy-fasiszták" előadásaira.
Források
Hadiüzemi tájékoztató előadások 1.
52.026/vkf.2.klgs.1942.sz-hoz. |
| Hadiüzemi tájékoztató előadások |
3. sz. előadás
MUNKÁSSORS A SZOVJETUNIÓBAN
Jól tudjuk, hogy a Szovjethatalomnak kezdettől fogva világforradalmasító céljai voltak. Ennek elérésére kellett az óriási fegyverkezés. A hadiipari program megvalósítása csak úgy volt lehetséges, hogy a munkásságot kímélet nélkül agyonhajszolták. A költségeket úgy teremtették elő, hogy a munkássággal és a földművesekkel igen magas adókat fizettettek.
Ebből is láthatjuk, mennyivel előnyösebb a helyzete a mi gyári munkásaiknak.
Az orosz nép nehezen törődött bele a szovjeturalomba. Fegyverrel a kezében szállt szembe a hatalom bitorlóival. Az ellenforradalmi mozgalmak 1923. évben értek véget. A példátlan kegyetlenséggel és vérveszteséggel megvívott harcokat szörnyű pusztulás követte. Az egész országban éhínség pusztított. Városok, falvak váltak a tűz martalékává. A lakosság nagy része összetákolt kalyibákban keresett menedéket.
A Szovjet a városi romokat eltakarította és helyükbe hatalmas bérkaszárnyákat emelt. A városi lakosság ide zsúfolódott össze. A sebtében összerótt épületek a tisztaság és közegegészség legelemibb kívánalmainak sem feleltek meg. Egy-egy szobában 2-3 családot zsúfoltak össze.
A Szovjet, hogy a rosszul táplált, példátlan lakásviszonyok által sújtott munkásságot fokozottabb termelésre kényszerítse életbeléptette a Stachanow munka-rendszert. Ez pedig nem más, mint a munkásság erejének végsőkig való kiuzsorázása.
A rendszert Stachanow Nikoláj bányamunkásról nevezték el, aki állítólag rendkívüli teljesítménnyel lepte meg feletteseit. Az elfásult orosz tömegek felrázására Sztalin a jámbor Stachanow-ból rendszert csinált. Minden üzemben teljesítmény-versennyel gyötörték a kimerült embereket. Aki pedig nem bírta az iramot, nem kapta meg régi munkabérét. Arra pedig, aki ellenkezni mert, a szakszervezetből való kizárás várt. Ezzel a szerencsétlen munkás elvesztette élelmiszerjegyeit, ami pedig egyenlő volt az éhhalállal!
Az üzemekben példátlan szigorúsággal bántak a munkásokkal. A legkisebb késésért egyhavi egyhavi, negyedévi bérelvonással sújtották a vétkeseket. Az igazolatlanul elmaradókra 6 havi börtöntől 5 évig terjedhető fegyház várt, ahonnan alig volt visszatérés.
A kazáni munkásküldöttség tagjait, akik a csökkentett munkaidő bevezetését és a terrorista zászlóaljak eltávolítását követelték, agyonlövették.
Az asztrakáni sztrájk alkalmával a cseka gépfegyvereinek 2000 munkás esett áldozatul, mert gyülekezési engedélyt kértek. Trockij annakidején kijelentette, "Ezért a követelőzésért kíméletlenül meg kellett büntetni őket"
Míg a vörös vezérek termelési biztosok a márványlapokkal borított palotákban dőzsöltek a végsőkig kihasznált munkásság nyomorgott. A szó nem elég ennek a mérhetetlen süllyedésnek a jellemzésére. A fénykép is csak homályos tükre annak, amit orosz földön láttak honvédeink. Arról a förtelemről, nyomorról, elfásult közönyről közvetlen közelről kell meggyőződni!
A szovjetipari népbiztosság a szövetkezeti áruházak beállításával új eszközt létesített arra, hogy a szerencsétlen munkásembereket még jobban kiuzsorázza. A szövetkezeti áruház tulajdonosa nem más, mint az állam. Az állam a nagykereskedő és egy személyben a munkaadó. Természetesen olyan árakat szabott az árukért, amilyet akart és munkástömegeknek olyan árut adott, amilyen éppen volt.
Az áruház-rendszerben nyilvánult meg az igazi osztályuralom, olyan mértékben, amilyen nincs egész Európában.
Az egyenlőséget hirdető bolsevizmus a lakosságot 3 osztályba sorozta. Az első osztályba tartoznak a népbiztosok, a szövetkezeti és hadiipari vezetők, valamint a Cseka tagjai. A második osztályba tartoznak a tisztviselők, a kommunista párt tagjai és a katonák. Az első osztálybeliek potom áron kapták a legfinomabb külföldi szöveteket, selymeket, élelmiszereket, csemegéket és italokat, a másodosztálybeliek megfelelő áron a közepes tömegcikkeket, a harmadosztálybeliek, a munkásság és a kolhoz földművesek, méregdrágán fizették meg a silány tömegárut. A második osztályba besorozott a felsőbb osztály áruházába be sem léphet! Ez aztán az egyenlőség!
Az orosz munkásság anyagi helyzetét a legjobban jellemzi az, hogy átlagos keresete csak éppen annyira elég, hogy eltengődjön.
Sztalin a kommunista párt XVII. kongresszusán bejelentette, hogy az orosz szakmunkás havi átlagkeresete 287 rubel. Ha ezt a keresetet összehasonlítjuk a beszerzési árakkal a 45 rubeles sapkával, a 140 rubeles pulloverrel, a 600 rubeles csizmával, vagy egy rend ruha 700-1000 rubeles beszerzési árával, fogalmat alkothatunk magunknak az elnyomott orosz munkásság égbekiáltó nyomorúságáról!
Fentiekből az következik, hogy a rabszolgatartó Szovjet csak arra törekszik, hogy a munkásságból kipréselje a legnagyobb munkateljesítményt s ezzel szemben csak annyit adjon, hogy az emberek éhen ne haljanak...
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt augusztus 01.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő