Homokként pergett el a pénz

Kudarc Líbiában

1980 áprilisában a magyar állam 1000 lakás kivitelezésére szerződött Líbiával. Rögtön kiviláglott, hogy a helyi körülmények között, a magyar vállalkozások nem képesek „megélni”. A hatalmas határidőcsúszás miatt a Líbiai Lakásépítési Titkárság 1984. május 5-én levélben tudatta a magyar féllel, hogy a továbbiakban nem kíván együttműködni az építő vállalattal. Ezt követően a Minisztertanács döntése értelmében azonnal le kellett állítania a líbiai lakásépítést, és 1984. augusztus 15-ig le kellett vonulni a helyszínről.

Bevezetés

Az 1970-es években a magyar építőipar - a nagy lakótelepi építkezések befejeztével - kapacitás-felesleggel küszködött. Érthető örömmel fogadta ezért a magyar kormányzat az 1980 áprilisi líbiai-magyar tárgyaláson elhangzott líbiai ajánlatot, amely 1000 lakás kivitelezéséről és az ezekhez kapcsolódó infrastruktúra megteremtéséről szólt. (A magyar fél Tripoliban 300 lakás, Zintánban 700 lakás valamint az ezekhez "kapcsolódó létesítmények" megvalósítására szerződött). A Külkereskedelmi Minisztérium helyzetjelentése alapján, amely rózsaszínű képet festett a vállalkozás jövőjéről, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium (ÉVM) illetékes tisztviselője utasította a kormány által fővállalkozónak kijelölt céget, az ÉMEXPORT-ot, hogy a Magyar Nemzeti Banktól erre a célra 600 millió Ft "célhitelt" igényeljen. A szerződésben megjelölt munkák kifogástalan, határidőre történő elvégzése esetén 100, 6 millió dollár ütötte volna a magyar vállalkozások, közvetve pedig a magyar állam markát.

Ahogy azonban a terv a megvalósítás fázisába lépett, rögtön kiviláglott, hogy a líbiai körülmények között, a sivatag forró homokjában a magyar vállalkozások nem képesek "megélni". Új eszközök beszerzésére volt szükség; ezt pedig csak nyugati importból lehetett megoldani. A fővállalkozói célhitel összege így hamar 1,2 milliárd forintra szökött, a hitelcsúcs pedig később a 2,2 milliárd Ft-ot is elérte.

A líbiai gazdaság korábban tapasztalt, vagy legalábbis a Külkereskedelmi Minisztérium által diagnosztizált növekedése azonban közel a szerződés megkötésével egyidőben megtorpant. Ennek hatására csökkent a beruházási vásárlóerő és devizatakarékossági intézkedéseket vezettek be Líbiában. A jelentős veszteségek hatására pedig egymás után vonultak ki a líbiai piacról a külföldi építőipari vállalkozások (az NDK, Görögország és Bulgária cégei). A Líbiában a piac új mamutjaként színre lépő ÉMEXPORT esetében ráadásul minden gond egyszerre és "fokozottan" jelentkezett. De hogy is lehetett volna ez másképp egy olyan cég esetében, amely helyi fizetőeszközzel csak elenyésző mértékben rendelkezett, helyi kapcsolatai vagy a helyi viszonyok között, az afrikai piacon otthonosan mozgó alkalmazottai pedig egyáltalán nem voltak?

Az építkezés megvalósítása már eleve jelentős késéssel indult. Az ÉMEXPORT-nál és alvállalkozóinál a likviditási gondok már a kezdet kezdetén jelentkeztek, s a tapasztalatlanság és a szervezetlenség a későbbiekben további problémákat szült.

A gazdasági kormányzat Magyarországon azonban továbbra is azt vette alapul, hogy a két ország közötti politikai kapcsolatok ebben az időszakban rendezettek voltak. Az első kudarcokról értesülve így nem állították le az építkezést, hanem "arab barátaiknál" a szerződés feltételeinek módosításával próbálkoztak. Jobbára eredménytelenül.

A Magyar Nemzeti Bank, miután nyilvánvalóvá vált, hogy lyukas zsebbe rakták az állam pénzét, hazautaltatta a Líbia által kifizetett 7 millió dollár előleget, ezzel a lépéssel viszont még tovább fokozta a cég pénzügyi válságát. Majd utóbb, ismételten racionális döntést hozva, 1983-ban az újabb hitel folyósításának a teljesítését is megtagadta a bank.

Az építkezés nagy nehezen kicsikart, módosított határideje Zintánban 1984 áprilisa, Tripoliban pedig 1983 decembere lett volna. 1983 nyarán, nem sokkal az építkezés tervezett befejezése előtt azonban a minisztérium illetékesei azt állapították meg, hogy a "lakásépítési teljesítés készültségi foka": 8%-os!!! Ekkor már a leghalványabb reménysugár sem mutatkozott a szerződés feltételeinek határidőre történő teljesítésére. A veszteségeket ekkor - az állóeszközök meg nem térüléséből származó veszteséget nem számítva - 1 milliárd Ft-ra becsülték. Ez a későbbiekben tovább nőtt. Az ÉVM "felelős" vezetői a hiányosságokat, a lemaradásokat, a kudarcokat alapvetően vezetői gyengeségnek tekintették. A probléma megoldását így a folyamatos vezetőcserében vélték megtalálni. Az ÉMEXPORT Vállalat élén a líbiai vállalkozás időtartama alatt hét vezérigazgató és egy megbízott vezérigazgató váltotta egymást. Az állandó személyi változások, ezt már talán mondani sem kell, tovább tetézték a bonyodalmakat. Mire letisztult és kialakult volna a fővállalkozói szervezet formája, elbukott a vállalkozás.

Annak ellenére, hogy 1982-től kezdve dollárban milliós, forintban pedig milliárdos hiteleket kapott a vállalat, az építkezés készültségi foka még 1984-ben is csak 18,2 %-os volt. Ilyet pedig sehol a világban, így Líbiában sem néztek el. A megbízó, a Líbiai Lakásépítési Titkárság 1984. május 5-én levélben tudatta a magyar féllel - a kedvezőtlen tapasztalatokra hivatkozva -, hogy a továbbiakban nem kíván együttműködni az ÉMEXPORT-tal. A magyar felet a szükséges intézkedések megtételére kérték, döntési kényszerbe hozva ezzel az aktákat - az ügy kipattanásától tartva - egymás között tologató "felelős" vezetőket.

A Minisztertanács 3227/1984. sz. határozata értelmében az ÉMEXPORT-nak azonnal le kellett állítania a líbiai lakásépítést, és 1984. augusztus 15-ig "el kellett vonulnia" a helyszínről. A határozat értelmében ezzel egyidejűleg bejelentették a Líbiai Lakásépítési Titkárságnak, hogy az ÉMEXPORT a váratlan veszteségek miatt tönkrement és megszűnt. Ugyanakkor azt is közölték az illetékes líbiai vezetőkkel, hogy a két ország között kialakult jó kapcsolatokra való tekintettel az ÉVM mindazonáltal kész a tárgyalásokra. Kész arra, hogy olyan megoldást találjanak, amely egyik fél érdekeit sem sérti.

A "visszatelepülést" ez esetben szokatlan módon, de határidőre teljesítették. Beszédesek az ÉMEXPORT líbiai teljesítményét jellemző számadatok: a vállalat felszámolási nyitó mérlege szerint a hitelezők követelése összesen 4 milliárd forintra rúgott, a Magyar Nemzeti Banknak 2,5 milliárd Ft. veszteséget okozott a cég, a Líbiai Lakásépítési Titkárság felé el nem számolt előleg összege 1 milliárd forint, a belföldi szállítói követelés pedig 300 millió Ft volt.

A felelősöket azóta is keresik.

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő