Tűzszünet Palesztinában, véget ér az első arab-izraeli háború.Tovább
A Ludovika Akadémiától az agyagkatonákig
Lengyel Alfonz 1957. évi segítségkérő levele Habsburg Ottóhoz
„Bűnös mindenki, aki most ebben a történelmi sorsdöntő helyzetben nem ezt keresi, hogy kizárólag csak olyan kérdéseket vessen fel, mely az ország felszabadítását célozza. Természetesen vannak olyan személyek, akik a magyarországi kommunizmus megszilárdításában oly módon tevékenykedtek, hogy önmagukat, ezen tevékenységükkel kizárták a parlamentből. Ezekkel sem kell vitázni, mert személyüket még arra sem méltatom, hogy szóba álljunk velük."
Bevezető
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után alig öt hónappal, 1957. április 6-án egy frissen amerikai emigrációba került fiatalember, Lengyel Alfonz levelet írt Habsburg Ottónak, a Páneurópai Unió akkori alelnökének. A szokatlanul hosszú, négy oldal terjedelmű, írógéppel írt levél eljutott a trónörököshöz, akinek érdeklődését felkeltette a tartalma miatt „igen csak fantasztikus" és „igen deréknek és jóérzésűnek" tűnő levélíró. Ezt támasztja alá, hogy pontosan egy héttel a levél keltezése után, 1957. április 12-én lakhelyéről, Pöcking bei Starnbergből levelet írt a volt svájci magyar követnek, bárónak.
Habsburg Ottó és Bakach-Bessenyey György kapcsolata, barátsága és levelezése jóval korábbi időszakra nyúlik vissza. A trónörökös rendkívül fontosnak tartotta az emigráció egységét a kommunista rendszer ellen. Az emigráció történetének feltárása érdekében 1948-1958 között rendszeres, intenzív levelezést folytatott a korábbi berni követtel, aki a magyar legitimisták egyik vezetője volt. Ez a levelezés - Bakach-Bessenyey György más levélhagyatékával együtt -
a Magyar Országos Levéltárba, s ezek alapján rekonstruálni lehet, hogy Habsburg Ottó ugyan részt vett az emigráció véleményformálásában, de a legkülönbözőbb csoportok közötti torzsalkodásban nem. Tanácsai inkább útmutatásul szolgáltak a hozzá hű személyeknek, de azok is inkább finoman, lehetőleg arra utalva, hogy a szélsőjobb képviselőivel vagy ne tartsák a kapcsolatot, vagy lehetőleg szabaduljanak meg tőlük. Egyértelműen látta, hogy az emigrációs ellenségeskedés nem tesz jót a magyarságnak, és inkább gyengítik elismertségüket a vezető nyugati hatalmak előtt. A levelek arra is utalnak, hogy pontosan figyelte a magyarországi eseményeket, és esetenként pontos következtetéseket vont le a hazai és ennek kapcsán a szovjet belpolitikai fejlődés irányairól. 1956 nyarától - amikor már külföldön is érezni lehetett a hazai változásokat - foglalkozik napi szinten Magyarországgal. Nem véletlen tehát, hogy az akkor még trónörökös Habsburg Ottó érdeklődését minden Magyarországról érkező hír felkeltette. Jelen esetben is ez történt, mivel kérte hívét, Bakach-Bessenyey Györgyöt, hogy „lehetőség szerint szerezzen be információkat" erről a számára ismeretlen „jó emberről". Kérését azzal indokolta, hogy „nyomatékosan megkértek arra, hogy ismeretlen magyaroknak mostanában innen ne írjak, mivel ezek a levelek könnyen illetéktelen kezekbe kerülhetnek". Kérte továbbá, hogy „megbízásomból barátságosan, barátilag válaszoljon". Erre a nem hivatalos kérésre azért volt szükség, mert az 1956-os forradalom leverése utáni kényes politikai helyzetben könnyen kompromittálhatta volna magát. Lengyel Alfonz levele mellett közöljük Habsburg Ottó német nyelvű levelét is. Bakach-Bessenyey ezt követően értesítette Lengyel Alfonzot Habsburg Ottó megkereséséről, ezt a levelet azonban eddig nem sikerült fellelni.Térjünk vissza a levél írójára, Lengyel Alfonzra, aki már New-York-i tartózkodása alatt fel akarta keresni Habsburg Ottót, címét azonban késve kapta meg, így nem tudott személyesen találkozni vele, ezért kereste meg levélben. Nemcsak az elszalasztott lehetőség, hanem az is motiválta, hogy az 1956-os forradalom előtt kapott nyolcévi börtönbüntetését töltve ígéretet tett - aki királypártiként ismerte Habsburg Ottó édesapját, IV. Károly királyt -, hogy felkeresi a trónörököst és beszámol a vele történtekről, valamint tájékoztatást ad „a magyarországi és az egész kelet-európai helyzetről". Ígéretét megtartva, a levélben rövid bemutatkozás után elmesélte élettörténetét.
Az 1957 áprilisában keltezett levelében tanácsot kért Habsburg Ottótól, hogy lát-e fantáziát az általa szervezett politikai foglyok világközpontjának megalakításában. Később e szervezet elnöke is volt. Levelében felajánlja a trónörökösnek, hogy beszámol a magyarországi eseményekről.
Lengyel Alfonz
Lengyel Alfonz 1921. október 21-én született Gödöllőn. 1944-ben elvégezte a Ludovika Katonai Akadémiát, majd a németek oldalán fiatal hadnagyként részt vett a szovjet csapatok elleni harcokban, és a solti
súlyosan megsebesült. Sebesülése után kapcsolatba került , akivel „barátságunk akkor alakult ki, amikor a veszprémi hadikórházba kerültem". Sérülése után ugyanis az orvos nem akarta megműteni, mondván, reggelre úgyis meghal. Mindszenty, akkor, mint veszprémi püspök, járt a hadikórházban, és „feladta rám az utolsó kenetet". Súlyos sérüléséből felépült, ám 50%-os hadirokkant lett. A háború után, 1948-ban jogi abszolutóriumot szerzett, de nem engedték doktorálni. Rövid ideig egy cérnagyárban dolgozott géptisztítóként, majd beiratkozott a bölcsészkarra, ahol művészettörténetet és régészetet hallgatott. 1948 júliusában, Mindszenty hercegprímás közbenjárására, mint előadót felvették a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba a Múzeumok, Levéltárak és Tudományos Intézetek költségvetési előadójának. E minőségében részt vett a falumúzeumok szervezésében. A bíborost 1948 decemberében az Államvédelmi Hatóság letartóztatta, Lengyel Alfonzot pedig 1950-ben, mint Mindszenty hercegprímás közvetlen környezetéhez tartozó személyt. A kalocsai érsek ellen indított politikai perben a vád az volt ellene, „falumúzeumok megszervezésével bárók és grófok gyűjteményeit akarta egyben tartani, a régi rendszer visszatérésére számítva". Később már jóval súlyosabb váddal illették: „Azt akarták belőlem kiverni, hogy azért segített be engem Mindszenty a minisztériumba, hogy a falumúzeumok létesítésének ürügye alatt az akkori belügyminiszterrel - vagyis - találkozhassak, és így összekössem Mindszentyt Kádáron keresztül , és így Sztálin ellen." Nyolcévi börtönre ítélték, melyből hat évet le is töltött. Három éven keresztül magánzárkában tartották, majd Sztálin halála, 1953. március 5. után három évet a várpalotai bányában vájárként dolgozott. A bányában együtt volt egy Tibetből, a kommunista hatalom által eltanácsolt magyarral, aki megtanította a kínai nyelvre. 1956. szeptember 1-jén szabadult, amikor ügyét felülvizsgálták. Szabadulása után főigazgató segítségével kinevezték főelőadónak a Néprajzi Múzeumba. 1956. október 23-án, a forradalom kitörésekor innen ment először a Rádió épületéhez, majd a forradalom alatt Mindszenty megbízásából, a Rókus Kórház plébánosával együtt, az újjászervezésén dolgozott. A tűzszünet idején megalapították a Keresztény Világnézetű Magyar Politikai Foglyok Szövetségét, melynek megbízott elnöke lett. Az alapító okmányt Nagy Imre kormánya is . A szovjet csapatok bevonulása után elmenekült az országból. 1956. december 13-án indult el Budapestről, karácsonykor érkezett Ausztriába. Ott, egy miskolci származású katolikus pap, segítségével és anyagi támogatásának köszönhetően Bécsből az Egyesült Államokba, Kaliforniába távozhatott. Folytatni akarta tanulmányait, ezért San Jose-ban, az Oak Hill Memorial Parkban sírásóként, hétvégeken pedig iskolatakarítóként dolgozott. Kilenc hónap múlva már egyetemre járt és művészettörténetet tanult, majd Párizsban, a Sorbonne Művészettörténeti és Régészeti Intézetében doktorált. Régész karrierje során számos római kori ásatást vezetett a birodalom különböző területein, majd kínai császár terrakotta katonáinak ásatásainak segítésével újabb szakmai sikereket .Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt június 15.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.
Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.
Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.
A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.
A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. május 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő