A Ludovika Akadémiától az agyagkatonákig

Lengyel Alfonz 1957. évi segítségkérő levele Habsburg Ottóhoz

„Bűnös mindenki, aki most ebben a történelmi sorsdöntő helyzetben nem ezt keresi, hogy kizárólag csak olyan kérdéseket vessen fel, mely az ország felszabadítását célozza. Természetesen vannak olyan személyek, akik a magyarországi kommunizmus megszilárdításában oly módon tevékenykedtek, hogy önmagukat, ezen tevékenységükkel kizárták a parlamentből. Ezekkel sem kell vitázni, mert személyüket még arra sem méltatom, hogy szóba álljunk velük."

 

Lengyel Alfonz levele Habsburg Ottónak

Kalifornia, San Gabriel 1957. április 6.

Királyi Fenség!

Ne haragudjon, hogy levelemmel zavarom. Amikor New Yorkban volt, akkor akartam Önt felkeresni, azonban későn kaptam meg a címet, amikor már elutazott.

Röviden magamról csak annyit, hogy 1921. október 21-én születtem. 1944-ben végeztem el a M. Kir. Honvéd Ludovika Akadémiát. A Szovjetunió elleni harcban súlyosan megsebesültem, 50%-os hadirokkant vagyok. A háború után elvégeztem a Jogot. Vele egyidejűleg éjjel dolgoztam egy gyárban, és a textil technológiát is elvégeztem. Később, tanulmányaim beszámításával 2 és fél év beszámítást kaptam a Bölcsész karon, ahol Művészettörténetet és Régészetet hallgattam. Utolsó éves voltam, amikor a Kommunista Államvédelmi Hatóság letartóztatott. A Mindszenthy Hercegprímás úr helyettesének, Grősz József kalocsai érsek politikai perében, ahol nyolcévi börtönre ítéltek, melyből hat évet töltöttem el börtönben. A forradalom előtt szabadultam ki, amikor az ügyünket felülvizsgálták. A forradalmi harcokban részt vettem. A Hercegprímás úr közvetlen környezetéhez tartoztam. A forradalom, illetve a szabadságharcunk bukása után, 1956. december 18-án léptem át a határt. Addig minden lehető eszközt megragadtunk arra, hogy esetleg sikerül valamilyen módon a helyzetet konszolidálni.

A börtönben voltam együtt Lékay-Lingauer Albin bácsival. Nagyon sokat beszélt Önről és az Édesapjáról. Édesapjának lelkes híve volt az Öreg úr. A börtönben úgy viselkedett, mint ahogyan azt egy igazi magyar úrnak kell. Sajnos, mindezeket nagyon kevesekről mondhatom el. Kért engem, hogy ha [az] életben én kiszabadulok, akkor keressem fel Önt és mondjam el, hogy mi történt Vele és egyben a legszívélyesebb üdvözletét adjam át Önnek.

Kért arra, hogy adjak Önnek tájékoztatót a magyarországi és az egész kelet-európai helyzetről. Mi, akik a szovjet rendszerben nyílt szemel jártunk, mindent máskép[p]en látunk, mint a nyugati városokban a kávéházakban írt riportoktól nem egészen helyesen tájékoztatott Nyugati Közvélemény.

Sikerült itt is és Ausztriában is rövid úton tájékozódnom a magyar emigráns helyzetről. Igen siralmas képet nyújt. Most már valahogyan kezdem megérteni, hogy a nyugati világ m[i]ért nem adott támogatást akkor, amikor az államok eddigi életében szokatlan módon próbálta kivívni a magyar nép szabadságát. Természetesen ez a kis levél nem elégséges ahhoz, hogy ezekről a dolgokról bőven beszéljek. A most kijöttek véleménye szerint az egyedüli megoldás a magyar emigráció újjászervezésére csak az emigrációs parlament megalkotása lenne. Itt helyet kapnának a magyar nép által megválasztott országgyűlési képviselők emigráns része. Azon kívül az összes emigrációs képviseletek vezetői. A parlament az a fórum, mely mindenkit mag[á]ban tud annélkül [!] foglalni, hogy a tagoknak bármilyen irányítást el kellene fogadnia. Ez a legszélesebb magyar képviselet lenne. Itt egymás mellett jól megférne minden irányzat, hiszen a parlamentnek az a célja és rendeltetése, hogy a társadalom minden rétegének szócsöve legyen. Így ki lehetne venni a szelet mindazon vitorlákból, melyek az ország felszabadításának minden eszközzel való támogatása helyett emigrációs egymás marásából  elégülnek ki. Tudom, hogy nagyon sok vitatható pont van. Azonban egyelőre célszerű minden vitát az ország teljes felszabadulása utánra tenni. Otthon kell megvitatni, de ott is a demokrácia adta játékszabályok keretén belül. Bűnös mindenki, aki most ebben a történelmi sorsdöntő helyzetben nem ezt keresi, hogy kizárólag csak olyan kérdéseket vessen fel, mely az ország felszabadítását célozza. Természetesen vannak olyan személyek, akik a magyarországi kommunizmus megszilárdításában oly módon tevékenykedtek, hogy önmagukat, ezen tevékenységükkel kizárták a parlamentből. Ezekkel sem kell vitázni, mert személyüket még arra sem méltatom, hogy szóba álljunk velük.

Nagyon kérem Önt, hogy ezt a kérdést vizsgálja meg magában, és ha Ön is alkalmasnak találja a magyar emigráció[t] megújhodásra, akkor támogassa ezt az akciót.

Jelenleg a

megalakításával foglalatoskodom. Sajnos, még annyi pénzünk sincsen, hogy bélyeget vegyünk a leveleinkre. Eddigi levelezéseket mind az én igen szűkös pénzemből fizettem ki. Nagyon fontosnak tartom ezt a szövetséget, mert a Nemzetközi Politikai Fogoly és Üldözöttek Szövetségén keresztül felvehetjük a kapcsolatokat a világ különböző Pol[itikai] Fogoly és Üldözöttek szervezeteivel. Nagyon fontosnak tartom a távol- és közel-keleti államok hasonló szervezeteivel felvenni a kapcsolatokat. Meg kell értetnünk ezekkel a népekkel, hogy helytelenül cselekedtek, amikor a szovjet gyarmatosítás ellen küzdő magyarság ellen szavaztak, illetve tartózkodtak az előtt a szavazástól. Fel kell világosítani ezeket a népeket a most még előttük más köntösben járó Szovjet igazi arcáról. Erre a felvilágosító munkára kellene az amerikaiaktól pénzt szerezni. Meg kell magyarázni az amerikai vezetőknek azt, hogy ha mi ott eredményes felvilágosító munkát tudunk végezni, abból Amerikának is haszna van, mert amilyen mértékben elfordulnak ezek a népek a Szovjetuniótól, pontosan olyan mértékben lehet őket megnyerni Amerika számára. Amerikának úgyis nagyon nagy érdeke az, hogy a távol-keleti paktumot megerősíthesse. A távol-keletnek meg számos országa tartózkodik ezen paktumtól. A mi fogolyszövetségünkön keresztüli behatolás előnyös feltételeket teremthetne Amerika számára ezen területeknél.

Én ezeket és eh[h]ez hasonló munkák elvégzését sokkal fontosabbnak tartom, mint olyan kérdések feszegetését, mely csak arra alkalmas jelenleg, hogy megossza a magyarságot és elvegye, elrag[ad]ja a magyar emigráció életerejének gyökerét.

Kérem, legyen szíves és válaszoljon levelemre, amennyiben Ön is fantáziát lát ezekben a dolgokban. Természetesen, szívesen állok rendelkezésére minden 12 év alatt Magyarországon történt esemény ismertetésére. Én Magyarországon nyílt szemmel jártam. Az ok és okozati összefüggéseket is eléggé ismerem. A kirakatperekről. Annak ideológiai hátteréről. A szovjet gyarmatosítási módszer államigazgatási s egyéb taktikájáról. A magyarországi szovjet kultúrpolitikáról. Stb. Stb. tudnék felvilágosítást adni.

Kérem Önt is, hogy a baráti körében és ismerősei körében indítson meg egy tiltakozási akciót Endrédy Vendel zirci apát ismételt bebörtönzése ellen. A Grősz kalocsai érsek elleni politikai perben volt Vendel atya is bebörtönözve. Őt a szabadságharc alatt kiszabadították. A szabadságharc előtt már megkezdődött a Grősz per felülvizsgálata. Ezen felülvizsgálat eredményekép[p]en került az Érsek Atya is szabadlábra. Így kerültem én is a folyamatos felülvizsgálat eredményekép[p]en szabadlábra. Vendel Atya csak a szabadságharc alatt kapta meg a feltételes szabadlábra helyezési papírjait. A Grősz per összes vádlott[j]ai ekkor szabadultak ki. Most szegény Vendel atyát, aki súlyos betegen került ki a börtönből. A szabadságharc alatt is betegen feküdt, a Kádár banditák ismét visszahurcolták a börtönbe. Az egész Grősz per koholt vádak alapján készült annak idején az UN alapokmánya és a Magyarországgal kötött békeszerződés megszegésével. Ezt a forradalom előtt már a

is elismerte. Mégis most a forradalom után, ahogy visszatérnek fokozatosan a Stalini vonalra, elfelejtik akkori nyilatkozatukat és a kirakatper áldozatait ismét a börtönbe hurcolják.

Szíves válaszát várva vagyok Fenségednek híve.

Sun Gabriel, 1957. IV. 6.

                                                           Lengyel Alfonz

 

Cím: Lengyel Alfonz

Helen Klockgether

255. W. Wedgewood Ave.

Sun Gabriel, Calfornia

USA

Jelzet: MNL OL P 2066 - Bakach-Bessenyey György iratai.

Ezen a napon történt szeptember 20.

1929

Budapesten levetítik az első hangosfilmet („Az éneklő bolond”).Tovább

1956

Kétnapos tartózkodásra Budapestre érkezett Luther Evans, az UNESCO főigazgatója. A látogatás eredményeképpen Magyarország fokozatosan...Tovább

1990

Ratifikálják a két Németország újraegyesítését.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő