Watergate-botrány az USA-ban.Tovább
A magyarországi vörösterror zsidó származású áldozatai
„Mellinger Endre 17 éves, felsőkereskedelmi iskolai tanuló az uccán volt 1919. május 4-én, amikor az elfogott ellenforradalmárokat a terroristák Szamuelly elé kísérték, s a terroristákra valami sértő megjegyzést tett, erre őt is elfogták, Szamuelly elé vitték, ott Szamuellyt is legazemberezte, gyilkosnak, stb. titulálta, mire az halálra ítélte, május 4-én a terroristák a temető árkában agyonlőtték."
A pesti izraelita hitközség elöljáróságának levele a Magyarországi Izraeliták Országos Irodájának
Budapest, 1929. június 18.
17600/1929. sz.
A Magyarországi Izraeliták Országos Irodája nagytekintetű
Elnökségének,
Budapesten
Teljes megértéssel vettük 53841/1929. sz. alatt kelt szíves átiratát, amelyben felkér bennünket, hogy közöljük mindama hittestvéreink nevét, akiket a proletárdiktatúra alatt, mint túszokat, mint ellenforradalmárokat fogságba vetettek.
Mély sajnálattal kell azonban rámutatnunk, hogy nékünk természetesen nincs olyan kimutatásunk, amely ezeket az adatokat magában foglalná, viszont ily nagy létszámú hitközségnél, mint amilyen a pesti izr. hitközség, nem is lehet másként ezeket a neveket és adatokat összeszedni, mint nyilvános felhívás kibocsátásával, amelyre az érdekeltek bizonyára jelentkeznének.
Szívesen bocsátunk mi is ki ily tartalmú kommünikét a lapokhoz, elsősorban felekezeti lapjainkhoz, amelyben felkérjük híveinket, hogy amennyiben a kommunizmus alatt mint túszok vagy ellenforradalmárok fogságba kerültek, jelentsék be nevüket, elfogatásuk közelebbi körülményeit és tartamát az Országos Izr. Irodának, de talán egyszerűbb, ha a nagytekintetű Elnökség maga bocsát ki ily tartalmú felhívást felekezeti újságjainkban és napilapjainkban, ily módon elérve azt, hogy ne csak a pesti hitközség területéről, hanem az egész ország területéről is jelentkezzenek az érdekeltek.
Amidőn még biztosítjuk a nagytekintetű Elnökséget, hogy adatszerző munkájában mindenképen készséggel állunk rendelkezésére, maradtunk kiváló tisztelettel és hittestvéri üdvözlettel,
a pesti izr. hitközség elöljárósága:
Budapest, 1929. június 18.
főtitkár. elnökh.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt június 17.
- <
- 2 / 2
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.
Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.
Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.
A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.
A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. május 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő