A magyarországi vörösterror zsidó származású áldozatai

A „Nemzet Vértanúinak 1918-1919" emlékmű felállítása

„Mellinger Endre 17 éves, felsőkereskedelmi iskolai tanuló az uccán volt 1919. május 4-én, amikor az elfogott ellenforradalmárokat a terroristák Szamuelly elé kísérték, s a terroristákra valami sértő megjegyzést tett, erre őt is elfogták, Szamuelly elé vitték, ott Szamuellyt is legazemberezte, gyilkosnak, stb. titulálta, mire az halálra ítélte, május 4-én a terroristák a temető árkában agyonlőtték."

8.

Pekár Gyula levele a Magyarországi Izraeliták Országos Irodájának

Budapest, 1930. május 31.

 

1271/1930. sz.

 

Magyarországi Izraeliták Országos Irodája

Nagytekintetű Elnökségének

 

Budapest

Sas utca 9.

 

Nagytekintetű Elnökség.

 

Az 1918-1919-iki rémuralom idején, mintegy 480 mártír szenvedett vértanúhalált az alkotmány és az állami rend visszaállításáért. Az Országos Bizottság végrehajtja az első nemzetgyűlés első határozatát, melyet egyhangú helyesléssel vett tudomásul az 1929. március 21-iki képviselőház is, és a Parlament előtt a nemzet akaratából hatalmas emlékművön megörökíti a vértanúk dicsőséges nevét.

Az emlékmű megvalósítása 120 000 pengőbe kerül. Költség előirányzatunk szerint eddig befolyt 96 000 Pengő. Előirányzatunkban az osztó-igazság szemmel tartásával izraelita vallású polgártársainktól az izr. hitközségek útján az összeg 5 (öt) százalékát, vagyis 6000 P[engő]t irányoztunk elő.

Tisztelettel értesítjük a nagytekintetű Elnökséget, hogy a vértanúk névsorának verifikálása megtörtént, mely szerint a forradalmaknak 27 izr. vallású vértanúja van. Június 10-15 között lesz az Országos Bizottság ülése, amely a jelentéseket és az ünnepély előkészítését tárgyalja.

Ezzel kapcsolatban tisztelettel kérjük a Nagytekintetű Elnökséget, legyen kedves odahatni, hogy az izr. hitközségek útján, vagy bölcs belátásuk szerinti formában, az előirányzat szerint még hiányzó 5770 P. összegyűjtessék és a Pénzintézeti Központba kegyesen beküldessék, minthogy eddig a csatolt kimutatás szerint 270 pengő folyt be.

Fogadja a Nagytekintetű Elnökség megkülönböztetett tiszteletünk nyilvánítását.

 

Budapest, 1930. május 31.

 

                                                                                              Pekár Gyula

                                                                                  ny. miniszter, orsz. képviselö

                                                                                              az országos Bizottság

                                                                                                          elnöke

 

 

Források jelzete: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, Nemzet Vértanúinak 1918-1919 Emlékbizottság iratai, HU HJA V-3

 

 

 

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt július 02.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.

Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.

Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.

Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.

Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.

Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban. 
 

Budapest, 2026. június 29.

Miklós Dániel
főszerkesztő