A Petőfi kör sajtóvitája után

Az biztos, hogy azok az elemek, akik elszemtelenedtek, akik azt hiszik, meg vagyunk ijedve, elvesztettük tájékozottságunkat, azok megpróbálnak velünk szemben állni. De aki velünk szembe áll és provokálni fog, az érezni fogja, hogy a magyar népi demokrácia rácsap. – hangsúlyozta Rákosi az MDP KV 1956. június 30-i ülésén. A politikai vezetés a Petőfi kör 1956. június 27-i sajtóvitáját egy összehangolt jobboldali támadás részének tekintette. Az itt közölt dokumentumok a sajtóvitát követően megrettent és elbizonytalanított politikai vezetés reakcióit, határozatait, belső vitáit mutatja be.

A DISZ központ jelentése a pártvezetésnek a Petőfi kör sajtóvitájáról

DOLGOZÓ IFJÚSÁG SZÖVETSÉGE
Központi Vezetősége.

Feljegyzés

A Petőfi Kör legutóbbi vitáján nyílt pártellenes megnyilvánulások voltak, amely megnyilvánult mindenekelőtt a felszólalások egy részében, különösen a hangulatkeltésben, a közbekiabálásokban, szervezett csoportok tüntetésében. Pártellenes megnyilvánulások a sajtó vita előtt is voltak, de ezt megelőzően nem azok jellemezték a Petőfi Kör vitáit, - azokat megfelelő keretek között tudtuk megtartani. A legutolsó vitán is a felszólalások egy része helyesnek és jóindulatúnak mondható; bár egyik-másik a tényeket és helyes elgondolásokat - személyes sérelmektől vezetve - eltúlozva, ingerült hangon tette szóvá. Ugyanakkor a vita tartalmában és légkörében súlyosan pártellenes megnyilvánulások voltak. Déry Tibor író hozzászólásának egészét és irányát nyílt pártellenes programbeszédként lehet értékelni. Hozzászólása párt és rendszerellenes, rágalmazó kirohanásokat tartalmazott:

a.) Nem lehet bízni a jelenlegi pártvezetésben, sőt a leendő megerősített vezetésben is. Ezzel kapcsolatban ocsmány jelzőkkel illetett a pártvezetésben résztvevő több elvtársat.

b.) Valamiféle „új forradalom"-ra van szükség és nem szabad átadni (nyilvánvalóan a párt számára) a cselekvés jogát. Beszéde végén felszólított arra, hogy ha volt 48-as ifjúság, akkor legyen 56-os is!

c.) Azzal kapcsolatban, hogy Horváth Márton elvtársat rágalmazta, a pártfegyelmet és az egész pártot próbálta lejáratni. Lényegében új eszméket és új pártot követelt.

d.) Rágalmazta a pártvezetést azzal, hogy a vitákat csaléteknek, az elégedetlenséget levezető szelepnek szánják.

Déryhez hasonló felszólalása volt Tardos Tibornak is. Ő 48-ashoz hasonló forradalmat és a „sajtószabadság kivívását" követelte.

A felszólalásoknál még sokkal rosszabb képet mutatott a terem hangulata. A lehető legdurvább, legrosszabb indulatú, pártellenes, bekiáltások egész sora hangzott el. Helyeslő tüntetés volt többször a pártellenes kijelentések mellett. A közbekiáltások a következők voltak:

1.) „Új Központi Vezetőséget!"
2.) „Nagy Imrét vissza a pártba" (ütemes taps, kiabálás kísérte).
3.) „Nem bízunk a jelenlegi vezetésben."

A hallgatóság nagy részének agresszivitása eleve megakadályozta, hogy nekik nem tetsző dolgokról beszéljenek a felszólalók. A legdurvább módon igyekeztek megakadályozni, hogy a párt nevében felszólalók elmondhassák nézeteiket. Horváth Márton elvtárs felszólalását szinte minden mondatnál félbeszakították. A teremben lévő becsületes elemek kezdeményezésére több alkalommal elhangzott a párt lelkes éltetése és rokonszenv-nyilvánítás a Szovjetunió mellett.

A pártellenes hangulatot olyan szervezett csoportok igyekeztek kialakítani, akik tudatosan ilyen céllal jöttek oda. Nagyon szembetűnő - bár a teremben nagy számmal voltak párt, állami és tömegszervezeti funkcionáriusok, katonatisztek -, hogy a pártellenes hangok elleni tiltakozás erőteljesebben csak Déry felszólalása közben hangzott el. Ekkor Déry hosszú ideig nem tudta folytatni beszédét a viharos tiltakozás miatt. Olyan feszült volt a helyzet, hogy csaknem tömegverekedés robbant ki. Sajnos sok funkcionárius gyakran a kezdeményezőkkel együtt lelkesen tapsolt a pártellenes kijelentéseknek és bekiabálásoknak, még Nagy Imre esetében is!

Mi az oka véleményünk szerint annak, hogy a Petőfi Kör vitáján ilye helyzet állt elő?

1.) A legutóbbi vitát szinte megrohanták a kétes és ellenséges elemek. Abban a teremben, ahol a vita folyt, már több mint két órával a kezdés előtt elfoglalták a helyek nagy részét és ezért a mi elvtársaink (főleg a pártfunkcionáriusok) nem tudtak a terembe bejutni. Ilyen helyzetben ezek az erők képesek voltak pártellenes hangulatot kialakítani. A teremben az újságírókon kívül az alábbi, többé-kevésbé szervezett csoportokat lehetett megtalálni:

a.)    A „megsértett" írók jelentős része.
b.)    A Szabad Néptől eltávolított újságírók Gimes Miklós vezetésével.
c.)    Néhány éve végzett egyetemisták, közöttük többen olyanok is, akik annakidején a Sulyok és Pfeiffer-pártot szervezték.
d.)    A Színművészeti Főiskola hallgatóinak egy csoportja, akiktől elindult a Nagy Imre melletti tüntetés.

2.) A gazdasági és politikai életben sok a jogos bírálni való. Sok a személyes sérelem is. A tömegeknek sok olyan kérdésük van, amire - úgy vélik - a pártvezetés nem ad kielégítő választ. Ezért úgy látják, hogy a párt vezetése nem halad elég következetesen a XX. Kongresszus tanulságai alkalmazásának élén. A kongresszus óta jelentős intézkedések történtek, de egy részük késve; amikor már a tömegek nem tartják azokat kielégítőnek. Az intézkedések jelentős részéről még értelmiségi körökben sem tudnak vagy még nem érzékelik megvalósításukat. A tényleges bajokat, hibákat igyekeznek az ellenséges irányú felszólalások meglovagolni és ezzel befolyásuk alá vonni a becsületesek, a pártot féltő elemeket. Közéletünkben és pártéletünkben meglévő hibák megoldásának követelésével a demagógok, a pártellenesek léptek fel a XX. Kongresszus szellemére hivatkozva. Ez volt az oka annak, hogy még pártaktivisták is sok kérdésben a demagógokkal együtt tapsoltak. Még azok is, akik világosan látták ennek veszélyét, nem tudtak fellépni, nem tudták magukat elhatárolni a demagógoktól, mivel a párt nem adott olyan választ, ami számukra is megnyugtató, s melynek birtokában tudnak vitatkozni a túlzókkal.

3.) A Petőfi köri viták átnőttek a DISZ feje felett. Az élet olyan problémák megvitatását és megoldását tűzi napirendre (a párt belső ügyei), amelyek nem a Petőfi-Kör plénumára tartoznak. A pártnak kellene több lehetőséget adni arra, hogy az aktivisták véleményüket és sérelmeiket pártszerű keretek között el tudják mondani és ne kényszerüljenek arra, hogy a párt féltésének érzésétől diktált mondanivalójukba - mivel nem illetékes fórumon mondják el - bekapcsolódhassanak a demagógok, a párt ellenségei is! Ennek lehetőségei még nem teremtődtek meg elég széleskörűen és ez is jelentősen közrejátszott a legutóbbi vitán kialakult helyzetben.

4.) A legutóbbi vita előkészítésében hibák történtek, amelyekért felelősség terheli a DISZ Intéző Bizottságát is. Az előző vitákon már jelentkező pártellenes tendenciák ellen nem léptünk fel megfelelő eréllyel, nem mozgósítottunk megfelelő erőket, melyek felléptek volna, s képesek lettek volna ezt ellensúlyozni.

A legutolsó vita előtt láttuk már, hogy a vitán az össz politikai kérdéseket fel akarják vetni. Éppen ezért a párt Agit. Prop. Osztálya és Tudományos Kulturális Osztályával együtt nagy erőfeszítéseket tettünk annak érdekében, hogy a vitát6 megfelelő keretben tudjuk tartani. Ezt, mint ahogy az események bizonyították, nem tudtuk elérni. Nem tudtuk elérni, hogy akikkel megállapodtunk, hogy felszólalnak - azoknak jelentős része nem jelentkezett felszólalásra. A vitán több mint 70-en jelentkeztek felszólalásra, azokból mi igyekeztünk kiválasztani, akiket akkor a legmegfelelőbbeknek találtunk a jelentkezettek közül. Déry Tibornak nem akartunk szót adni, de az elnökség a vita során mégis úgy döntött, hogy adjunk szót neki.

Nem tudtuk elkerülni, hogy benyomuljon oda nagyon sok politikai szenzációra éhes ellenséges elem, de még azt sem, hogy abban a teremben, ahol a vita folyt, a mi javunkra alakuljon ki a hallgatóság összetétele. A meghívott pártfunkcionáriusok későn jöttek és így a vitaterembe nem tudtak bejutni. Hibának tartjuk, hogy a vita előkészítése közben nem történt meg a sajtó néhány fájó problémájának megoldása, amely eleve pozitívan tudta volna befolyásolni a hangulatot.
Nem lett volna szabad annak előfordulni, hogy például Mocsár Gábor elvtárs felkészületlenül álljon ki felszólalni (A Szabad Nép szerkesztőbizottságának tagja), amit egyébként beszéde kezdetén be is jelentett és ezzel eleve lejáratta magát.

A DISZ Intéző Bizottsága mindezek alapján a maga számára az alábbi következtetéseket vonta le: Határozatában is a legélesebben elítéli a vitán elhangzott pártellenes kijelentéseket és légkört.

1.) A legutóbbihoz hasonló hangulatú és tendenciájú vitát megtartani nem szabad, mert ott olyan jobboldali pártellenes erők mozogtak, amelyeknek nem szabad fórumot adni, még kevésbé lehetőséget a provokációjukra. Minden áron el kell kerülni, hogy ezek az elemek zavarják a XX. kongresszus szellemében történő kibontakozást.
2.) Ugyanakkor helyesnek tartjuk, hogy a vitákat megfelelő előkészítéssel, kisebb csoportokban: egyes tudományos és szakágak fiatal értelmiségei számára folytassuk. Ennek megfelelően az Intéző Bizottság megbízta a Budapesti DISZ Végrehajtó Bizottságát és a Petőfi Kör vezetőségét, hogy dolgozzon ki egy olyan programot, amely megfelelő témájú és jól előkészített vitákat tartalmaz.
3.) Az Intéző Bizottság szükségesnek tartja alaposabban megvizsgálni a Petőfi Kör vezetését és a vezetésben résztvevők tevékenységét, és onnan eltávolítani azokat, akik feltehetően pártellenes frakciós csoportosulásban vesznek részt. Már az előző viták során felfigyeltünk arra, hogy a DISZ vezető szerveinek megkerülésével a Petőfi Kör egyes vezetői, elsősorban Tánczos Gábor elvtárs igyekeznek olyan körülményeket teremteni, mely megzavarja a viták helyes légkörét. A sajtó tájékoztatóról szóló vita megszervezése a részükről elsősorban Tánczos Gábor elvtárs részéről azt mutatja, hogy kapcsolatban áll pártellenes, frakciós csoportokkal. Ezt sürgősen kivizsgáljuk és intézkedünk.

Budapest, 1956. július 6.

                                                                                              Szakali József s. k.

Jelzet: 276. f. 61. cs. 816. ő. e. Eredeti, Szakali József aláírásával

Ezen a napon történt május 25.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő