A rendszerváltozás Magyarországon és Lengyelországban

Ahogy a francia külügyminisztériumban látták...

„Franciaország nem mond le arról, hogy konszolidálja azokat a szálakat, amelyek bizonyos mértékben közte és Magyarország között kialakultak, s amelyek megfelelnek mindkét nép természetének és nemzeti érdekeinek. Reméli, hogy eljön az a nap, amikor a helyzet nem olyan lesz, mint ma, bizonyos korlátok leomlanak és a dolgok könnyebbek lesznek.”

Thomas Schreiber diplomáciai újságíró visszaemlékezése 2009. január 10.

Thomas Schreiber, (1929. március 18., Budapest - )

Tanulmányok : Politikatudományi Intézet és Bölcsésztudományi Egyetem, Párizs
1954-től újságíró. A Le Monde, L'Express és a francia rádió újságírója. Az 1956-os forradalom idején elsőként tudósított a magyarországi eseményekről. 1958-tól részt vesz az összes elnöki, miniszterelnöki, külügyminiszteri kelet-európai utazáson, a Quai d'Orsay elismert Kelet-Európa szakértője. A Radio France Internationale újságírója 1954-ig, 1968-2000 között „La Documentation Française" Kelet-Európára vonatkozó számainak a társszerkesztője, 1994-től a l'Ecole Speciale Militaire de Saint-Cyr professzora, számos könyv és tanulmány szerzője.

Szeptember elején már harmadízben jártam Budapesten (mármint 1989. január óta). Néhány nappal a háromoldalú „nemzeti kerekasztal értekezlet" befejezése előtt ismét módom volt találkozni Antall Józseffel, akit tavasszal és nyáron már többször láttam. Azon nyugati újságírók közé tartozom, aki szerint Antall, az „ismeretlenség homályából" felbukkant politikus rekordidő alatt a közép-európai kulcsfigurák egyike lett. Személyes kapcsolataim révén március végén ismertem meg, de e tanulmányunk szempontjából talán legérdekesebb beszélgetésünk a Déli Pályaudvar mellett lévő, akkor Buda-Pentának nevezett szállodában zajlott le. A parlamenti kerekasztal-értekezletről jövet adtunk egymásnak találkozót a hallban, de megérkezésekor arra kért, hogy a földszinti presszó helyett inkább a szobámban üljünk le.

Akkoriban napok óta a parlamentben többek között a jövőbeli köztársasági elnök jogkörének meghatározásáról folyt nagy vita. Mégpedig az Antall által augusztus közepén tett kompromisszumos javaslat alapján, amelynek egy maga által gépelt példányát magával hozta és együtt átolvastuk. Ezután rendkívül szakszerűen összefoglalta a hosszú viták tartalmát és a „gyenge" vagy „erős" köztársasági elnök közötti különbséget, tekintettel a magyarországi viszonyokra. Emlékszem, a francia rádiónak küldött tudósításomban ezt megpróbáltam a francia hallgató számára érthetővé tenni, és jobb híján azt fejtegettem, hogy a rendszerváltozásra készülődő Magyarország államstruktúrája voltaképpen a negyedik Francia Köztársaság példáját fogja követni, ahol a miniszterelnök tényleges hatalma jóval nagyobb, mint az államelnöké. (Csupán hozzávetőleg: jóval egyszerűbb lett volna a német kancellár példájára hivatkozni, de ilyen esetben szívesebben „diplomatikus" vagyok és még azt is „elfelejtem" hogy ami Franciaországot illeti, az 1958-ban született Ötödik Köztársaságban az elnök szerepe az igazán fontos).

Természetes az adás elhangzásakor még fogalmam sem volt, mikor és hogyan fog lezajlani az új magyar államfő választása. Amikor jóval később, a médiatörvénnyel összefüggésben, sokat hallottam a köztársasági elnök és a miniszterelnök közötti hatásköri vitákról, mosolyogtam magamban és visszagondoltam erre a budapesti beszélgetésre...

Párizsban való visszaérkezésem másnapján, azt hiszem szeptember 19-én - a Quai d'Orsay kelet-európai ügyekben illetékes egyik akkori vezetőjével (jelenleg kijevi francia nagykövet) ebédeltem, akinek elmeséltem budapesti élményeimet, hangsúlyozván Antall József szerepének fontosságát. Kiemelve, hogy a kerekasztal-értekezlet idején (beleértve két összejövetel között) Antall kapcsolatban állt Pozsgay Imre államminiszterrel. A hosszú hetek óta MSZMP-beli „platformok" szaporodása előre sejtetni engedte az állampárt belátható időn belüli szétbomlását. Erről számos, a francia rádiónak küldött kommentáromban beszéltem. Talán ebből következett, hogy az úgynevezett reformkommunisták közül többen helyezkedtek. A kezdetben legügyesebbnek éppen a párton belül és kívül ismert és népszerű Pozsgay Imre bizonyult. Jól érezte, politikai jövője csakis az akkor leginkább menő Antall Józseffel - akár a kulisszák mögötti összejátszás révén - lehetséges. Így remélte köztársasági elnökké való választását, amit egyébként hátsó gondolataik ellenére a sok kérdésben megosztott platformok hangadói is támogattak. Ettől remélték - mivel ez lett volna egyetlen mód, hogy a „megreformált" MSZMP az új viszonyok között komoly befolyással rendelkezzék. Nem így történt; de erről nálam jóval illetékesebbek többet tudnának mondani. Én csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy tapasztalataim szerint 1989 szeptemberében a budapesti francia nagykövetség által Párizsba küldött elemzések nem foglalkoztak eléggé az Antall-Pozsgay közötti „összekacsintással" ami az állampárt és a legbefolyásosabb ellenzéki párt közötti kompromisszum létrehozására irányult. Ami végül bekövetkezett, noha a kerekasztal záróközleményét sem az SZDSZ sem a FIDESZ nem írta alá. Viszont nem éltek vétójogukkal, így a megállapodás érvénybe léphetett.

Közel két évtizeddel később, újraolvasván a Quai d'Orsay 1989. október 13-i sok tekintetben rendkívül érdekes dokumentumát, még egy-két rövid megjegyzésem lenne az akkori elemzéshez.

1. A legfontosabb a lengyel és magyar békés átmenet közötti alapvető különbség. Eszerint Magyarországon a szeptember 18-i megállapodás értelmében minden korlátozás nélkül, a pártok szabad versengése alapján kerül sor a következő évre kitűzendő parlamenti választásokra.

2. A másik a már jegyzetemben szereplő Antall József személyére vonatkozik. Az akkori magyar vonatkozású francia diplomáciai anyagban több helyen is olvasható, amely szerint Magyarországon nincs szervezett ellenzék (ez a mondat az 1989. október 13-i Quai d'Orsay dokumentumban is szerepel). Viszont a jelzett időpontban, mintegy 10 nappal az MSZMP megszűnése és az MSZP születése után (amelyet a budapesti kongresszus az idők jeleként az addig hagyományos Internacionálé helyett a Himnusz eléneklésével köszöntött...) már létezett egy „utód". De nem a párton belül...

3. Azaz a tényleges kormányzás Antall József kezében összpontosult, és a Pozsgay-féle manőverek sorra meghiúsultak; az utódpárt 1990 tavaszán lezajlott szabad választásokon a remélt 30-35% helyett a szavazatok 10,89 %-át kapta, és négy évig kiszorult a tényleges hatalomból. A békés rendszerváltás megtörtént, de ez már egy másik történet...

Ezen a napon történt július 20.

1944

Sikertelen merénylet Claus von Stauffenberg ezredes által Adolf Hitler ellenTovább

1969

Neil Armstrong holdsétája - "Kis lépés egy embernek, nagy ugrás az emberiségnek"Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

A 2024. év második ArchívNet számát ajánljuk figyelmükbe, amelyben ismét négy forrásismertetés található, amelyek a 20. század szűk ötven évét fedik le. Két publikáció foglalkozik az első és a második világháború alatt történet eseményekkel, egy az 1950-es évek végi magyarországi ruhaipar helyzetét mutatja be, egy pedig helytörténeti témában prezentál dokumentumokat.

Suslik Ádám (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az első világháború szerbiai frontjának eseményeit idézi fel egy 1915-ből származó dokumentum segítségével. A belgrádi kormány által kiadott utasítás szerint kellett volna megvizsgálnia kivonuló bizottságoknak az osztrák-magyar haderő által okozott károk mértékét. Erre végül nem került sor, mivel a nehézkesen haladó osztrák-magyar támadás külső (bolgár, német) segítséggel végül 1915 végére elérte a célját: Szerbia összeomlott, a politikai vezetés és a hadsereg elmenekült.

Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) nyolcvan évvel ezelőtti történéseket mutat be. Forrásismertetésében megvilágítja, hogy Kárpátalján 1944 folyamán miként zajlott a deportált zsidók földjeinek kisajátítása, felhasználása – illetve, hogy az ilyen módon haszonbérletbe juttatott földek használatát miként ellenőrizték az év második felében.

Nagyobb időtávot fog át Szabó Csaba Gábor (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) helytörténeti témájú írása, azonban forrásokat 1z 1945–1957 közötti időszakról mutat be. A dokumentumok Komárom város labdarúgásának történetéhez (amelyről már korábban születtek összefoglaló igényű munkák) adnak kontextualizáló, hasznos adalékokat. Értve ez alatt a második világháború utáni újrakezdést, amikor is a világégés során gyakorlatilag megsemmisült sporttelepet is pótolniuk kellett a városban.

Az időrendet tekintve negyedik Tömő Ákos (doktorandusz, Eötvös Loránd tudományegyetem) publikációja mostani számunkban. A szerző az 1950-es évek magyarországi – változás alatt álló – divatvilágába, valamint a ruhaipar helyzetébe enged betekintést két levél segítségével. A két bemutatott forrásból kiderül: a divat és a ruhaipar terén a kívánt, és engedett változás korántsem ment olyan simán, mint ahogyan azt a kiépülő Kádár-rendszer tervezte.

A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. július 9.

Miklós Dániel

főszerkesztő