Aki nem állt fel dicsőíteni Sztálint

„Gáspár elvtárs a kongresszusra teljesen készületlenül jött ki. […] Amikor a Szovjetunió és a népi demokráciák, de még a nyugati küldöttek referátuma is érdekes, tartalmas és kielégítő volt, elvárható lett volna, hogy a világ minden részéből összesereglett küldöttek a magyar népi demokrácia szállítómunkásainak mai helyzetéről valamit megtudjanak. Gáspár elvtárs felszólalása előtt öt perccel kezdte összetákolni beszédét, és az bizony semmi lényegesebbet nem tartalmazott.”

Gáspár Sándor, a Magyar Szállítómunkások Szakszervezete főtitkára - varsói tartózkodása 

Szigorúan Bizalmas!
Varsó, 1950. október 3.

Tárgy: Gáspár Sándor, a Magyar Szállítómunkások Szakszervezete főtitkára - varsói tartózkodása

100/szig. biz. - 1950

Mellékelve felterjesztem Varjas Miklós MTI-tudósító hozzám intézett feljegyzését Gáspár Sándor itt-tartózkodásával kapcsolatban. Ehhez a jelentéshez megjegyzem, hogy a Követség tényleg kapott a Külügyminisztériumtól értesítést Gáspár Márton (sic! - T.J.) érkezéséről és arról, hogy a követség legyen segítségére. Mindenkor, amikor valaki érkezéséről értesítés érkezik, a követség a legmesszebbmenő támogatást nyújtja. Mindennek az előfeltétele, hogy az érkező a követségen jelentkezzen. Gáspár itt-tartózkodásáról a lengyel sajtóból értesültünk, csupán itt-tartózkodása harmadik napján jött el a követségre, aztán, hogy a konferencián már fölszólalt. Közben Varjas ugyan nem kimerítően, hanem csak futólag nekem referált a Gáspárral történt konfliktusáról. Különösen nem mutat nagy komolyságra a párttagsági könyvek és sztázs fitogtatása.

Varjasnak igaza van, hogy nem az MTI-tudósító feladata a delegáltak ügyes-bajos dolgaival törődni. De nem is a követségé. A delegáltak elhelyezéséről és ügyes-bajos dolgaikkal (sic! - T.J.) mindig a vendéglátó lengyel szervezet gondoskodik. A követség sem kísérőt, sem fordítót, sem gépírónőt, sem közlekedési eszközt stb. nem tud adni. A követség feladata, hogy szükség esetén tanácsokat, útbaigazításokat adjon, bankátutalásoknál közreműködjön stb. Gáspár a követségtől semmit nem kért, nem volt itt, és így a követség nem is tudta, hogy neki konkrét formában mire van szüksége. Gáspár elvtársat, úgy látszik, elvakítja - amire Varsóban hivatkozott is -, hogy ő országgyűlési képviselő. Ebből kiindulva kifogásolta a követségi beosztottak előtt, hogy a követségi bejárat előtt miért nincsen portás? Ebből aztán azt a következtetést vonta le, hogy a követségen nincsen éberség. Engem személyesen megkérdezett, hogy a követségi kapuról miért nincsen eltávolítva a régi címer? A kapun persze csak a régi címer külső kerete van meg, de a címert ábrázoló belső rész el van távolítva. A címerkeretnek is az eltávolítása az utcai vaskerítés átalakítását követelné meg, ami nagy költséget okozna. Ha kívánják, beküldöm a kapu fényképmásolatát, hogy lássák, mennyire értelmetlen dolog Gáspár elvtárs okoskodása.

Egy dologban Gáspár elvtársnak van igaza! Varjas a konferenciára elvitte lengyel fordítónőjét is. Amikor néhány hónappal ezelőtt megtudtam, hogy Varjas Barbara Czerwinskát alkalmazta fordítónőnek, én őt figyelmeztettem, hogy illetékes hely információi szerint Czerwinskát fordítási munkák elvégzésére igen, de bizalmas természetű munkákra nem használhatja föl. Czerwinska a követség számára is fordít, de csak otthon, a lakásán. A követség munkahelyiségeibe nem szabad belépnie. Ezt én illetékes szervekkel áttárgyaltam. Más megoldás nincs, mert minden fordító ilyen. Ezek mind 1939-től 1945-ig éltek Magyarországon, és politikailag nem megbízhatók. Én mindezt Varjassal is közöltem, aki elkövette azt a hibát, hogy Czerwinskát elvitte magával a Szállítómunkások nemzetközi konferenciájára, és amikor ott Sztálint fölállva ünnepelték, Czerwinska ülve maradt. Gáspár ezért nagyon helyesen felelősségre vonta Varjast, aki kétségbeesve szaladt hozzám és megkérdezte, hogy elbocsássa-e ezért Czerwinskát. A hiba természetesen nem itt van, azt Czerwinska elbocsátásával nem lehet jóvátenni, mert ha kapna is egy új fordítót, az sem lesz jobb. A hiba ott van, hogy ő elvitte azt a nőt a konferenciára dacára annak, hogy felhasználhatóságának a mértékére nézve én őt idejében figyelmeztettem. Nincsen semmi garancia, hogy egy másik fordító felhasználásánál nem fog-e - ha nem is ugyanezt -, de egy másik hasonlóan súlyos hibát elkövetni. A garancia csak ott van, ha valaki érti a módját, hogy nem éppen megbízható személyeket is fel tudjon hasznosan használni!

Itt említem meg, hogy Gáspár teljesen felkészületlenül érkezett ide, erre a nagyjelentőségű nemzetközi konferenciára. Semmi magyar anyagot nem hozott magával, és így a magyar mozgalom állásáról nem tudott képet adni a nemzetközi szakmai nyilvánosság számára. Ilyen képviseletnél sokkal többet ér, ha nem küldenek senkit. A lengyel távirati iroda minden küldött beszédét bőven ismertette, Gáspárról csak annyit, hogy felszólalt.

Szántó Béla
rk. követ és megh. miniszter

Ezen a napon történt május 07.

1911

Hamburgban megnyílik a Régi Elba-alagút.Tovább

1918

A bukaresti békeszerződés: Románia különbékét köt a központi hatalmakkal (Németországgal és az Osztrák–Magyar Monarchiával). Románia...Tovább

1946

A négy nagyhatalom párizsi külügyminiszteri értekezlete kimondja Magyarország 1938–as határainak visszaállítását.Tovább

1950

Megnyitják a Ferihegyi Nemzetközi Repülőteret.Tovább

1952

Geoffrey W.A. Dummer elsőként publikálja a modern számítógépek alapját jelentő integrált áramkörök koncepcióját.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők