Megjelenik a Bibó-emlékkönyv, melyet Bibó István 1945-1948 között írt meg.Tovább
Aki nem állt fel dicsőíteni Sztálint
„Gáspár elvtárs a kongresszusra teljesen készületlenül jött ki. […] Amikor a Szovjetunió és a népi demokráciák, de még a nyugati küldöttek referátuma is érdekes, tartalmas és kielégítő volt, elvárható lett volna, hogy a világ minden részéből összesereglett küldöttek a magyar népi demokrácia szállítómunkásainak mai helyzetéről valamit megtudjanak. Gáspár elvtárs felszólalása előtt öt perccel kezdte összetákolni beszédét, és az bizony semmi lényegesebbet nem tartalmazott.”
Gáspár Sándor, a Magyar Szállítómunkások Szakszervezete főtitkára - varsói tartózkodása
Szigorúan Bizalmas!
Varsó, 1950. október 3.
Tárgy: Gáspár Sándor, a Magyar Szállítómunkások Szakszervezete főtitkára - varsói tartózkodása
100/szig. biz. - 1950
Mellékelve felterjesztem Varjas Miklós MTI-tudósító hozzám intézett feljegyzését Gáspár Sándor itt-tartózkodásával kapcsolatban. Ehhez a jelentéshez megjegyzem, hogy a Követség tényleg kapott a Külügyminisztériumtól értesítést Gáspár Márton (sic! - T.J.) érkezéséről és arról, hogy a követség legyen segítségére. Mindenkor, amikor valaki érkezéséről értesítés érkezik, a követség a legmesszebbmenő támogatást nyújtja. Mindennek az előfeltétele, hogy az érkező a követségen jelentkezzen. Gáspár itt-tartózkodásáról a lengyel sajtóból értesültünk, csupán itt-tartózkodása harmadik napján jött el a követségre, aztán, hogy a konferencián már fölszólalt. Közben Varjas ugyan nem kimerítően, hanem csak futólag nekem referált a Gáspárral történt konfliktusáról. Különösen nem mutat nagy komolyságra a párttagsági könyvek és sztázs fitogtatása.
Varjasnak igaza van, hogy nem az MTI-tudósító feladata a delegáltak ügyes-bajos dolgaival törődni. De nem is a követségé. A delegáltak elhelyezéséről és ügyes-bajos dolgaikkal (sic! - T.J.) mindig a vendéglátó lengyel szervezet gondoskodik. A követség sem kísérőt, sem fordítót, sem gépírónőt, sem közlekedési eszközt stb. nem tud adni. A követség feladata, hogy szükség esetén tanácsokat, útbaigazításokat adjon, bankátutalásoknál közreműködjön stb. Gáspár a követségtől semmit nem kért, nem volt itt, és így a követség nem is tudta, hogy neki konkrét formában mire van szüksége. Gáspár elvtársat, úgy látszik, elvakítja - amire Varsóban hivatkozott is -, hogy ő országgyűlési képviselő. Ebből kiindulva kifogásolta a követségi beosztottak előtt, hogy a követségi bejárat előtt miért nincsen portás? Ebből aztán azt a következtetést vonta le, hogy a követségen nincsen éberség. Engem személyesen megkérdezett, hogy a követségi kapuról miért nincsen eltávolítva a régi címer? A kapun persze csak a régi címer külső kerete van meg, de a címert ábrázoló belső rész el van távolítva. A címerkeretnek is az eltávolítása az utcai vaskerítés átalakítását követelné meg, ami nagy költséget okozna. Ha kívánják, beküldöm a kapu fényképmásolatát, hogy lássák, mennyire értelmetlen dolog Gáspár elvtárs okoskodása.
Egy dologban Gáspár elvtársnak van igaza! Varjas a konferenciára elvitte lengyel fordítónőjét is. Amikor néhány hónappal ezelőtt megtudtam, hogy Varjas Barbara Czerwinskát alkalmazta fordítónőnek, én őt figyelmeztettem, hogy illetékes hely információi szerint Czerwinskát fordítási munkák elvégzésére igen, de bizalmas természetű munkákra nem használhatja föl. Czerwinska a követség számára is fordít, de csak otthon, a lakásán. A követség munkahelyiségeibe nem szabad belépnie. Ezt én illetékes szervekkel áttárgyaltam. Más megoldás nincs, mert minden fordító ilyen. Ezek mind 1939-től 1945-ig éltek Magyarországon, és politikailag nem megbízhatók. Én mindezt Varjassal is közöltem, aki elkövette azt a hibát, hogy Czerwinskát elvitte magával a Szállítómunkások nemzetközi konferenciájára, és amikor ott Sztálint fölállva ünnepelték, Czerwinska ülve maradt. Gáspár ezért nagyon helyesen felelősségre vonta Varjast, aki kétségbeesve szaladt hozzám és megkérdezte, hogy elbocsássa-e ezért Czerwinskát. A hiba természetesen nem itt van, azt Czerwinska elbocsátásával nem lehet jóvátenni, mert ha kapna is egy új fordítót, az sem lesz jobb. A hiba ott van, hogy ő elvitte azt a nőt a konferenciára dacára annak, hogy felhasználhatóságának a mértékére nézve én őt idejében figyelmeztettem. Nincsen semmi garancia, hogy egy másik fordító felhasználásánál nem fog-e - ha nem is ugyanezt -, de egy másik hasonlóan súlyos hibát elkövetni. A garancia csak ott van, ha valaki érti a módját, hogy nem éppen megbízható személyeket is fel tudjon hasznosan használni!
Itt említem meg, hogy Gáspár teljesen felkészületlenül érkezett ide, erre a nagyjelentőségű nemzetközi konferenciára. Semmi magyar anyagot nem hozott magával, és így a magyar mozgalom állásáról nem tudott képet adni a nemzetközi szakmai nyilvánosság számára. Ilyen képviseletnél sokkal többet ér, ha nem küldenek senkit. A lengyel távirati iroda minden küldött beszédét bőven ismertette, Gáspárról csak annyit, hogy felszólalt.
Szántó Béla
rk. követ és megh. miniszter
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt november 28.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
A lapunk idei ötödik számában négy forrásismertetés olvasható, amelyek közül kettő a második világháború utáni Magyarország külországokkal való kapcsolataiba enged betekintést. A két másik forrásismertetés fő témája ugyan eltér az előzőekétől, azonban ez utóbbiakban is megjelenik – a személyek szintjén – a külfölddel, a külországokkal való kapcsolat.
Időrendben az első Bacsa Máté (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) két részes forrásismertetésének a második fele. Ezúttal olyan iratokat mutat be a szerző, amelyek a magyar–csehszlovák lakosságcsere Nógrád-Hont vármegye nyugati felére vonatkoznak: a kirendelt magyar összekötők jelentéseit, akik arról írtak, hogy a településeken miként zajlott a szlovákság körében a csehszlovák agitáció az átköltözés érdekében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Mindszenty József és Zágon József halálának 50. évfordulója kapcsán a Szent István Alapítvány levéltárából mutat be egy iratot. Amelyhez kapcsolódóan bemutatja az azt őrző gyűjteményt is. Az ismertetett dokumentum egy Zágon Józseffel lezajlott beszélgetés összefoglalója, amelyet Tomek Vince, a piarista rend generálisa jegyzett le; kifejtve többek között, hogy miként állt Mindszenty személyének, valamint utódlásának kérdése a nemzetközi térben.
Horváth Jákob (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) forrásismertetésének második részében a Mikroelektronikai Vállalat létrehozásának előzményeihez kapcsolódóan mutat be egy iratanyagot, amelyet az Államibiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára őriz. Az állambiztonság a saját módszereivel igyekezett hozzájárulni ahhoz, hogy csökkenjen Magyarország technológiai lemaradása: ehhez lett volna szükséges rávenni az együttműködésre az Egyesült Államokba emigrált Haraszti Tegze Péter villamosmérnököt, azonban ez a próbálkozás kudarcba fulladt.
Idén október 3-án avatták fel a néhai brit miniszterelnök, Margaret Thatcher emlékművét Budapesten. Ennek apropóján Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) idézte fel a Vaslady 1984-es magyarországi látogatását. Az esemény kiemelkedő fontosságú volt nemcsak az év, hanem az évtized számára hazánkban: Thatcher volt ugyanis az első brit kormányfő, aki hivatali ideje során látogatott Magyarországra – a fogadó fél ennek megfelelően igyekezett vendégül látni.
Az idei ötödik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. november 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő
