Az MSZMP és a lengyelországi válság, 1980-1981

Varsóban 1981. december 13-án, éjjel egy órakor rendkívüli ülést tartott a Lengyel Államtanács, hogy törvényesen szentesítse a „W órát”, vagyis elfogadja a lengyelországi hadiállapot bevezetését, amely egyébként de facto már órák óta érvényben volt az egész ország területén. Válogatásunk öt dokumentumot tartalmaz, amely keresztmetszetében igyekszik bemutatni, milyen magatartást tanúsított az MSZMP felső vezetése és Kádár János, a párt első embere az 1980–1981-es lengyelországi válsággal szemben.

Források

Jelentés a Politikai Bizottság részére

Magyar Országos Levéltár
288. f. 5/815. ő.e.
17-28. o.
MDP/MSZMP-iratok osztálya
MSZMP
KÖZPONTI BIZOTTSÁGA
KÜLÜGYI OSZTÁLY
SZIGORÚAN BIZALMAS!
Készült: 23 pld-ban
Budapest, 1980. dec. 8.

JELENTÉS
a Politikai Bizottság részére

A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának kezdeményezése és a Politikai Bizottság határozata alapján Kádár János elvtárs vezetésével december 5-én magyar küldöttség vett részt a Varsói Szerződés tagállamai legfelsőbb szintu párt, illetve magasszintu állami vezetőinek moszkvai találkozóján. A magyar küldöttség tagja volt Gyenes András elvtárs, a KB titkára és Borbándi János elvtárs, a Minisztertanács elnökhelyettese.

A találkozóról a tagállamok képviselői közös közleményt adtak ki, amely a december 6-i magyar napilapokban teljes terjedelmében megjelent.

Az értekezlet egyetlen napirendje - a nemzetközi helyzet összefüggésében - a lengyelországi helyzet megvitatatása volt.

Bevezetőjében S. Kania elvtárs ismertette a válság lengyel értékelését és szólt a Lengyel Egyesült Munkáspárt tevékenységéről. Hangsúlyozta, hogy igen nehéz, a szocializmus számára veszélyes helyzet alakult ki Lengyelországban, amely magában hordozza az anarchia és az ellenforradalom elemeit is. A LEMP vezetése tudatában van internacionalista felelősségének, annak, hogy a válságot saját magának kell megoldania, s van terve a kiútra. Az SZKP-val állandóan kapcsolatban áll, folyamatosan konzultál, támaszkodik a Szovjetunió és a többi szocialista ország sokoldalú segítségére, amelyre a jövőben is számít.

A válságot súlyosbítja, hogy 1956 óta ez már a negyedik; érinti a munkásosztályt és a társadalom más rétegeit, beleértve a fiatalok tömegeit is; időben elhúzódó jellegu; élezik a helyzetet a sztrájkok, s a szakszervezeteket a szocializmus-ellenes erők a maguk hasznára próbálják felhasználni.

A jelenlegi nehézségek ellenére megállapítható, hogy a párt helyzetelemzése helyes volt: a válság oka elsősorban a munkásosztály jogos elégedetlenségében keresendő. A párt ideológiailag nem állt a helyzet magaslatán, elmosta a társadalom osztályjellegét, korán meghirdette a fejlett szocialista társadalom jelszavát olyan helyzetben, amikor a mezőgazdaságban még kisárutermelés folyik. Az ellenséges erők az elégedetlenséget politikailag is felhasználták és éles osztálykonfliktusokat provokáltak. A sztrájkhullámok idején helyes volt, hogy a megoldást politikai eszközökkel keresték, a kiutat csak a kompromisszum biztosíthatta.

Létrejött a "Szolidaritás" szakszervezet, amelyet az ellenséges erők hoztak létre, de a munkások körében is népszeru. Jelenleg mintegy 6 millió tagja van, míg az ágazati szakszervezetek kb. 5 millió tagot tömörítenek. Megerősödött az egyház, úgy is, mint a tömegek szociális jogainak védelmezője. Igen aktívak és agresszívek a nyugati ellenséges erők, valamint a reakciós emigráció.

A jelenlegi helyzetben a pártnak azon az alapon kell megerősödnie, hogy a válságból politikai módszerekkel keresi a kiutat. Igen fontos hangsúlyozni, hogy nem a szocializmus és nem a párt vitte válságba az országot, hanem a munka közben elkövetett hibák és a pártélet lenini normáinak megsértése. Ezért a párt a megújulás jelszavával lép fel. A KB VI. plénuma ezt elfogadta, de sajnos a pártban változatlanul nem a tennivalók, hanem a múlton való problémázgatás van előtérben. A párt taglétszáma csökken, ugyanakkor mintegy 26 ezer új tagjelöltjük van. A helyzet rosszabbodik a Tengermelléken, Wroclawban és Varsóban, ezzel szemben pozitív folyamatok indultak be Sziléziában, Katowicében, Krakkóban, Poznanban és Bydgoszczban.

Tömeges az az igény, hogy a hibát elkövetőket vonják felelősségre. A párt ezt a kérdést a pártellenőrzési és a népi ellenőrzési szervek hatáskörébe utalta.

Pozitívnak mondható, hogy bár az ellenség aktív munkát folytat az egyetemeken, eddig ez a törekvésük nem járt az általuk remélt eredménnyel. A párt helyes döntései következtében jók a feltételek a Parasztpárttal való együttmuködéshez.

A szocializmus-ellenes erők a munkásosztály sztrájkmozgalmait újabban már politikai célokra használták fel. A "Szolidaritás" képviselői már államellenes kijelentéseket is tettek. Aktivizálódtak a munkásvédelmi bizottságok, ezek ellen a párt politikai eszközökkel harcol. A "Független Lengyelország Konföderációja" mozgalom vezetőinek egy csoportját már letartóztatták, a napokban további őrizetbe vételekre kerül sor. (Az ellenség tevékenysége miatt elő kellett készíteni az adminisztratív eszközök bizottságát.) A miniszterelnök mellett muködik egy operatív szerv, amely a rendkívüli állapot bevezetésére is felkészült. Formálják a párttagok ütőképes alakulatait, amelyek fegyvert is kapnak. Ezek ma 19 ezer főt számlálnak, december végére létszámuk eléri a 30 ezret. Szükség esetén rajtaütésszeruen letartóztatják a főbb ellenséges elemeket, kézbe veszik a tömegkommunikációs eszközöket, a vasutat, a főbb stratégiai pontokat.

A párt azonban a kiutat politikai eszközökkel szeretné biztosítani. Erre a VII. plénum kedvezőbb légkört teremtett. A pártban erősödött a demokratikus centralizmus. A párt felhívással fordult a lengyel néphez, s ebben a korábbiaknál élesebben fogalmaz. Erre azonban szükség volt, ezt követeli meg a válság, és ezt igényli a társadalom is.

A kiút keresésében kulcsszerepe van a pártnak, amely számára fontos, hogy kijusson a "kölcsönös elszámoltatások állapotából". Az ellenség meg akarja bontani a párt szervezeti egységét is. Az egészséges erők éles harcot folytatnak a frakciózás ellen, fellépnek az eszmei egység megszilárdításáért. A párt rendkívüli kongresszusának összehívását egyelőre a jövő év első és második negyede közé helyezték, nagy azonban a veszély, mert a feltételek nem értek meg arra, hogy a pártszervezetek marxista küldötteket válasszanak. Úgy tunik, hogy a kongresszusra a kituzött időpontban nem kerülhet sor. A párt vezetése jelenleg a kádercserékkel foglalkozik, ez a tevékenység tervszeruen folyik.

Kania elvtárs elismerte, hogy a LEMP megérdemli a kritikát a tömegtájékoztatási szervek munkája miatt. E téren is beindították a határozott, tudatos kádermunkát, hogy gyökeresen megváltoztassák a propaganda jellegét. A KB orgánumaiban megfelelő a helyzet, a varsói és több vajdasági pártlapnál ugyancsak, de minden tömegtájékoztatási eszközt kézbe kell venniük.

A szakszervezetekről szólva elmondta, céljuk, hogy visszaállítsák a mozgalom osztályjellegét. Az ágazati szakszervezetek ennek értelmében tevékenykednek. Lehetséges, hogy szakszervezeti föderációt kell majd létrehozni. A "Szolidaritást" a választások megtartására kell kényszeríteni. A tapasztalat azt mutatja, hogy ezek során az ellenforradalmi erők a vezetésből kibuknak, bejut viszont sok becsületes kommunista. Walesát "a ravasz félnótásként" jellemezte, hangsúlyozva, hogy mozgalmának vezetőire sok szélsőséges erő is hatást gyakorol (anarchisták, terroristák). Meg kell akadályozni, hogy szorosabbra fuzze kapcsolatát a munkásvédelmi bizottságokkal.

A lengyel fegyveres erőknél rend van, az állomány pártos magatartást tanúsít. Fontos azonban a politikai nevelőmunka, mert az események rájuk is hatást gyakorolnak, s a hadseregben az új sorozások következtében az állomány egynegyede lecserélődött.

Javul a Szejm és a helyi tanácsok helyzete. Munkájukat még népszerubbé kell tenni, ezért azok bizonyos kérdéseket nyilvánosan is megtárgyalnak, ezzel tekintélyük növekedik a tömegek körében.

Rendkívül súlyos az ország gazdasági helyzete, hiányos a piaci ellátás, fokozatosan be kell vezetni a jegyrendszert. Lengyelország igyekszik több árut exportálni (pl. színes televízió), hogy élelmiszert importálhasson. 1981-ben ismét csökken a nemzeti jövedelem. Visszaesik a széntermelés, mert a bányászok nem hajlandók vasárnap is dolgozni.

Lengyelország jelentősen függ a Nyugattól, elsősorban az NSZK-tól és az USA-tól. Tőkés adósságállománya mintegy 27 milliárd dollár. 1981-ben további 10 milliárd dollár kölcsönt kell felvenniük, a tőkés export értéke nem fedezi a kötelező törlesztéseket, az importot pedig újabb hitelekkel kell finanszírozniuk. Az USA és más tőkés államok tudomásukra hozták, hogy ha Lengyelország belép a Nemzetközi Valutaalapba, akkor kedvezőbb hitelfeltételeket biztosítanak számára. Lengyelország azonban elvi meggondolásból nem fogadja el a javaslatot.

A gazdasági stabilizáció terve szerint mintegy három esztendőre van szükség, hogy a jelenlegi gondokat felszámolják. Támaszkodni kívánnak a Szovjetunió pénzügyi és gazdasági szakértőire, emellett más szocialista országok tapasztalatait is szeretnék felhasználni.

December 16-án lesz a gdanski események 10. évfordulója, erről meg fognak emlékezni. A LEMP nem tudja teljesen elszigetelni magát ettől, nem engedheti át a terepet az osztályellenségnek. Az évfordulót feltehetően a VI. kongresszus és a VII. plénum értelmében fogják kezelni.

Befejezésül Kania elvtárs hangsúlyozta, hogy a lengyel kommunisták készek minden erővel megvédeni a szocializmust az országban.

Kania elvtársat követően előbb T. Zsivkov, majd Kádár János elvtárs kapott szót. Kádár elvtárs beszédében hangsúlyozta: a találkozónak az a célja, hogy egyeztessük véleményünket, bátorítsuk a szocializmus híveit Lengyelországban és szerte a világon, figyelmeztessük az osztályellenséget. A jelenlegi bonyolult nemzetközi helyzetben a lengyelországi események közvetlenül érintik Európát és a Varsói Szerződést is. A nemzetközi helyzet időszeru kérdéseiről röviden szólva áttért a lengyelországi helyzet elemzésére. Rámutatott, hogy a válság gyökerei mélyek, okait a mezőgazdaságban, a túlfeszített iparfejlesztési és beruházási ütemben, a sorozatos béremelésekben és az árufedezet hiányában, valamint a vezetési hibákban kell keresnünk. Mindezek vezettek a feszültségekhez, a sztrájkokhoz, s elindították a bomlás, az erózió folyamatát. Az osztályellenség a korábbi magyarországi, csehszlovákiai és lengyelországi eseményekből többet tanult, mint mi magunk. Formálisan például elismerik ugyan a párt vezető szerepét, a szocializmus építését és a Varsói Szerződéshez való tartozást, ténylegesen azonban minden téren visszavonulásra akarják kényszeríteni a szocialista erőket.

Az imperialista erők azt hangoztatják, hogy a többi szocialista ország "fél a lengyel fertőzéstől". Az események bennünket belpolitikai szempontból kevésbé nyugtalanítanak, a kérdéssel inkább mint közös nemzetközi gonddal foglalkozunk. Kérte Kania elvtársat, ne értse félre, ha a közhangulatunkra hivatkozik. A tengermelléki események idején közvéleményünk történelmi barátságunk ellenére felvetette, hogy képtelenség nem dolgozni és többet elosztani, vagy sztrájkolgatni, miközben a többi szocialista ország dolgozik. Foglalkoztat bennünket a lengyel képviselet kérdése SZOT kongresszusunkon is. Nem volna helyes, ha nem venne részt azon lengyel küldöttség, ám nagyon fontos, hogy milyen lesz annak összetétele. A "Szolidaritás" nemzetközi legalizálásához mi nem nyújtunk segítséget. Kérjük a LEMP vezetését, hogy ezt vegyék figyelembe a küldöttség összeállításánál.

Kádár elvtárs hangsúlyozta szolidaritásunkat, rámutatott, hogy a válságból a szocialista kiutat maguknak a lengyel kommunistáknak kell megtalálniuk. Mi nem tudjuk és nem is akarjuk ezt a kiutat meghatározni, de néhány elvtársi szót szeretnénk mondani. Feltétlenül szükséges a párt vezető szerepének megőrzése, a szocialista alkotmányos rend, a népi államhatalom fenntartása, amelyben a hírközlő szervek, mint a hatalom elválaszthatatlan része, fontos szerepet játszanak. Jelentős feladat a Varsói Szerződéshez szervezetéhez való tartozás védelme is.

Pártunk nemzetközi kapcsolataiban mind a testvérpártoknak, mind a tőkés kormányok képviselőinek ugyanazt fejtette ki, amit most is hangsúlyoz. Közöltük a jugoszláv elvtársakkal, Carrington brit külügyminiszterrel és Wischnewsky SPD alelnökkel és másokkal is, hogy Lengyelország nem eladó, nem lehet megkapni, nem lehet a Varsói Szerződésből kiszakítani. Lengyelországban hatalmas erők vannak, amelyek ugyanezt vallják, s a válságot a lengyeleknek kell megoldani. Úgy tunik, hogy ezek a tárgyalópartnerek megértették, hogy miről van szó.

Mi nem kívánunk a lengyel elvtársaknak tanácsokat adni, de vannak forradalmi tapasztalataink, amelyekről hasznos véleményt cserélni annak figyelembevételével, hogy kopírozni semmit sem szabad. Ha abból indulunk ki, mi mit csinálnánk az adott helyzetben, mindenekelőtt azt tartanánk rendkívül fontosnak, hogy a párt megkapaszkodjon, majd ellentámadásba menjen át. Döntő jelentőségü sürgősen, az eddiginél kategórikusabb formában megfogalmazni a kibontakozás politikai platformját. A rendkívüli kongresszus is csak ilyen politikai platform alapján végezhet hasznos munkát. A káderek megítélésénél azok jelenlegi tevékenységét kell figyelembe venni. Ezt a munkát a Központi Bizottságnál és a Politikai Bizottságnál kell kezdeni. Ha a vezető szervek egységesek, akkor az az egész pártba átsugárzik.

A helyzet most sajátos a pártban, az események maguk szelektálják a párttagságot, s ebben nem a számszeruség az elsődleges, hanem az, hogy hányan támogatják a párt platformját. Fontos a korábbi hibáktól elhatárolódni, de nem a bunbakok keresésére kell a fő figyelmet összpontosítani. (Ennek kapcsán Kádár elvtárs utalt arra, hogy Rákosiék csoportját mi csak 1962-ben vontuk felelősségre.)

A pártban világos helyzetet kell teremteni, a párt döntéseibe mások semmiféle demokrácia jelszavával nem szólhatnak bele. Ugyanez vonatkozik az államhatalom kérdéseire is. A párt platformjának bizonyos eltökéltséget tükröznie kell, mutasson rá, hogy a LEMP ezután sem keresi a vérontást, de nyíltan kell hirdetni, hogy bizonyos dolgok védelmét minden eszközzel biztosítani fogja. Egy világos, nyílt politikát az országnak legalább a fele támogatni fogja. Ebben nemcsak a kommunistákra számíthatnak, hanem minden más haladó, hazafias erőre, még a vallásosakra is. Kádár elvtárs visszaemlékezett arra, hogy az 56-os eseményeket követően a szovjet elvtársak azzal bátorították a magyar kommunistákat, hogy erősebbek, mint gondolnák. Ugyanez vonatkozik most a lengyel kommunistákra is.

Befejezésül hangsúlyozta, hogy a kialakult helyzet a lengyel párt és a nép ügye, de elválaszthatatlan a szocialista közösségtől, az európai és a világpolitikai kérdésektől. Közös erővel túljutunk a nehézségeken. Mi szolidárisak vagyunk. A kibontakozásban számíthatnak a világ haladó erőire és bizonyos értelemben még a konfrontációt nem akaró józan tőkés körökre is.

Leonyid Brezsnyev elvtárs az értekezlet végén kért szót. Hangsúlyozta, hogy a lengyelországi folyamatokat meg lehetett volna előzni, ő maga a hibákra többször felhívta Gierek elvtárs figyelmét, legutóbb az 1980-as krími találkozó idején is. Gierek elvtárs azonban minden esetben azzal nyugtatgatta, hogy a párt ura a helyzetnek. Az eseményeknek azonban komoly következményei lettek, kihatottak a nemzetközi helyzetre és a béke ügyére is.

Érthetetlen, hogy miért vonult vissza a párt az első támadást követően. A LEMP-nek nem a múltat kellene bolygatnia, mert ezzel az ellenség kezébe ad fegyvert. Az ellenséges erők a jelenlegi helyzet valós értékelése alapján dolgoznak. Ezzel szemben, annak ellenére, hogy egy hónappal ezelőtt a LEMP és az SZKP vezetői a helyzetet és a tennivalókat azonosan értékelték, a helyzet tovább romlott. Megállapították, hogy tovább visszavonulni nem szabad, át kell menni támadásba, a pártot ütőképessé kell tenni. Erre az alap megvolt, a párt támaszkodhatott az egészséges erőkre, a katonaságra, a rendőrségre, a szakszervezetek egy részére. Ugyanakkor a párt ismét visszavonult. Aktivizálódtak az ellenséges erők, éleződött az osztályharc. Az ellenforradalmi központ sietteti a folyamatokat: párttá akar alakulni a "Szolidaritás" bázisán; meg akarja nyerni a Parasztpártot; alakulóban van egy kereszténydemokrata jellegu párt; burzsoá választási rendszer kialakításán dolgozik; éket kíván verni a párt, valamint az értelmiség és az ifjúság közé; együttmuködik az egyházzal; fokozatosan magához ragadja a hírközlő eszközöket, sőt a hadseregben is aktivizálódik, s az egyház segítségével arra is hatást gyakorol.

Az SZKP annak idején helyeselte azt a szándékot, hogy a válságra politikai megoldást keressenek. Ma azonban az osztályellenség nem tanúsít tartózkodó magatartást. A LEMP tevékenységét a párt gyengeségeként értékelik és fokozzák a nyomást. Ma gyakorlatilag kettős hatalom van Lengyelországban.

A pártnak a dolgokat a nevén kell neveznie, mert a szocializmus nagy veszélyben van Lengyelországban. Rá kell mutatni, hogy a jelenlegi helyzetet nemcsak a múlt hibái okozták, hanem az öt hónap sztrájkmozgalmai is. Szilárdan le kell szögezni, hogy egyetlen lépést sem teszünk visszafelé, támogatjuk a szocialista demokrácia továbbfejlesztését, a szakszervezetek jogait, de határozottan visszaverjük a szocializmus-ellenes erőket.

A Szovjetunió és a szocialista országok támogatják a lengyel kommunistákat gazdasági téren is. Mintegy 2 milliárd dollár segítséget nyújtottunk hitelekkel, áruszállításokkal, a közös olajeladással. A segítségnyújtás módozatait a jövőben is keressük, ám magának Lengyelországnak is erőfeszítéseket kell tennie.

Ma még halaszthatatlanabb a közös határozatok végrehajtása, mint egy hónappal ezelőtt volt. A pártot meg kell erősíteni, a párttagságot mozgósítani, a demokratikus centralizmus elvét és a pártélet lenini normáit be kell tartani. Eljött az ideje a "Szolidaritás" rendreutasításának, amely már politikai célokat is követ. Vissza kell szerezni a tömegtájékoztatási eszközöket. Brezsnyev elvtárs hangsúlyozta, hogy a haladó erők még a mérsékelt egyházi elemekre is képesek hatást gyakorolni.

Brezsnyev elvtárs kiemelte, hogy jelentős aknamunkát folytatnak az imperialista erők is. A helyzet Lengyelországban rendkívüli. Ez pedig természetszeruleg rendkívüli eszközök latbavetését is igényli. Igen fontosnak tartotta, hogy pontos terv legyen arra, hogy szükség esetén a hadsereg hogyan veszi kézbe a főbb stratégiai pontokat, hogy szervezi meg az ellenőrzés rendszerét, hogyan biztosítja a vasuti szállítások és a közlekedés biztonságát. Ez nemcsak gazdasági, hanem a Varsói Szerződés szempontjából fontos biztonsági kérdés is.

G. Husák elvtárs az 1968-as csehszlovákiai eseményeket megelőző időszakot elemezve Kádár János elvtárshoz hasonló értelemben közvetett formában foglalkozott a lengyelországi válság politikai rendezésének módozataival. Minden időszeru kérdésre részletesen kitérve, a csehszlovákiai tapasztalatok alapján, igen emberi módon, elvtársi szellemben foglalkozott a helyzet elemzésével és a tennivalókkal. Rámutatott arra is, hogy Csehszlovákiában 1968 tavaszán-nyár elején belső erőből is rendezni lehetett volna a válságot, a párt azonban késlekedett, nem volt határozott programja, elvesztette kezdeményező szerepét, s augusztusban már csak külső segítség igénybevételével lehetett a szocializmust megmenteni Csehszlovákiában.

N. Ceausescu elvtárs beszédében hangsúlyozottan szólt a gazdasági nehézségek következményeiről, kiemelte, hogy a szocialista országok a KGST keretében nem tudták gazdasági, ezen belül különösen energia- és nyersanyagellátási problémáikat kielégítően megoldani. Ennek kapcsán hangsúlyozta a szocialista gazdasági integráció továbbfejlesztését, kiemelte, a lengyel események arra figyelmeztetnek bennünket is, hogy különösen gazdasági és szociális téren tegyük szorosabbá együttmuködésünket. Javasolta, hogy e témában a közeljövőben, hasonló szinten tartsunk újabb értekezletet.

Ceausescu elvtárs is hangsúlyozta, hogy a problémákat Lengyelországnak magának, politikai eszközökkel kell megoldania. Ennek kapcsán többször visszatért a munkásosztály jelentőségének taglalására, kiemelte, hogy bármily szilárd is a hadsereg és a rendőrség, csakis a munkásosztály, a nép támogatásával lehet úrrá a helyzeten. Határozottan fel kell azonban lépni a néphatalmat veszélyeztető csoportokkal szemben. Befejezésül hangsúlyozta, hogy egy esetleges külső "intervenció" igen komoly veszélyeket rejt magában.

T. Zsivkov elvtárs helyzetértékelése egészében egybeesett a többi felszólalóéval. A kiút keresésében azonban a politikai és az adminisztratív eszközök együttes alkalmazását hangsúlyozta, nagyobb hangsúlyt helyezve az utóbbiakra. Ezt azzal támasztotta alá, hogy fennáll Lengyelország szocialista társadalmi rendje megváltoztatásának reális veszélye, a politikai eszközök már csaknem kimerültek, ezzel szemben az ellenforradalmi erők egyre nagyobb tért hódítanak. Véleménye szerint a jelenlegi viszonylagos nyugalom magyarázata abban keresendő, hogy az ellenség még korainak tartja az igazi erőpróbát. Hangsúlyozta, hogy a nyílt osztálykonfrontáció további halogatása rendkívül veszélyes és ezért határozottan lépni kell.

E. Honecker elvtárs hangsúlyozta, hogy a LEMP vezetésének már az első "kapitulációja" súlyos hiba volt, s a párt azóta is állandó visszavonulásban van. Ez a magatartás még a szocializmushoz hu embereket is kiábrándítja. Érthetetlen számára, hogy a lengyel elvtársak semmit sem tettek azoknak az intézkedéseknek bevezetése érdekében, amelyekben egy hónappal ezelőtt Brezsnyev elvtárssal megállapodtak. Utalt a csehszlovákiai események tanulságaira és az NDK tapasztalataira is. Határozottan hangsúlyozta, hogy a politikai intézkedések mellett ma már feltétlenül szükséges az adminisztratív eszközök bevetése is. Szólt az NDK sajátos helyzetéről, arról, hogy választóvonalat képez a két társadalmi rend között, s hogy a tőkés államok a lengyelországi eseményeket az NDK-ba is szeretnék becsempészni. A Német Szocialista Egységpárt azonban világossá tette, hogy osztályállásponton van, ez nyilvánult meg a turistaforgalom korlátozásában is.

Hangsúlyozta, hogy a LEMP-nek van elég ereje, hogy rendet teremtsen az országban, s az ellenforradalmárok tevékenysége nyilvánvalóvá teszi, hogy a népi hatalom védelme érdekében a munkás-paraszt hatalom eszközeit kell alkalmazni.

Értékelésünk szerint az értekezlet feladatát ellátta: szolgálta a testvérpártok véleményének egyeztetését, támogatta a szocializmus lengyelországi és határon túli híveit, s egyidejuleg határozottan figyelmezteti a belső és külső reakció erőit.

A jelentést összeállította:
Gyenes András
Kótai Géza
Jóváhagyta:
Kádár János

MOL-M-KS 288. f. 5/815. ő. e. 17-28. o. (Magyar Országos Levéltár - MSZMP Központi Szervei - Politikai Bizottság - 815. őrzési egység)

Ezen a napon történt július 13.

1982

Irán támadást indít Irak ellen és ezzel megfordítja az Irak–iráni háború menetét.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

A 2024. év második ArchívNet számát ajánljuk figyelmükbe, amelyben ismét négy forrásismertetés található, amelyek a 20. század szűk ötven évét fedik le. Két publikáció foglalkozik az első és a második világháború alatt történet eseményekkel, egy az 1950-es évek végi magyarországi ruhaipar helyzetét mutatja be, egy pedig helytörténeti témában prezentál dokumentumokat.

Suslik Ádám (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az első világháború szerbiai frontjának eseményeit idézi fel egy 1915-ből származó dokumentum segítségével. A belgrádi kormány által kiadott utasítás szerint kellett volna megvizsgálnia kivonuló bizottságoknak az osztrák-magyar haderő által okozott károk mértékét. Erre végül nem került sor, mivel a nehézkesen haladó osztrák-magyar támadás külső (bolgár, német) segítséggel végül 1915 végére elérte a célját: Szerbia összeomlott, a politikai vezetés és a hadsereg elmenekült.

Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) nyolcvan évvel ezelőtti történéseket mutat be. Forrásismertetésében megvilágítja, hogy Kárpátalján 1944 folyamán miként zajlott a deportált zsidók földjeinek kisajátítása, felhasználása – illetve, hogy az ilyen módon haszonbérletbe juttatott földek használatát miként ellenőrizték az év második felében.

Nagyobb időtávot fog át Szabó Csaba Gábor (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) helytörténeti témájú írása, azonban forrásokat 1z 1945–1957 közötti időszakról mutat be. A dokumentumok Komárom város labdarúgásának történetéhez (amelyről már korábban születtek összefoglaló igényű munkák) adnak kontextualizáló, hasznos adalékokat. Értve ez alatt a második világháború utáni újrakezdést, amikor is a világégés során gyakorlatilag megsemmisült sporttelepet is pótolniuk kellett a városban.

Az időrendet tekintve negyedik Tömő Ákos (doktorandusz, Eötvös Loránd tudományegyetem) publikációja mostani számunkban. A szerző az 1950-es évek magyarországi – változás alatt álló – divatvilágába, valamint a ruhaipar helyzetébe enged betekintést két levél segítségével. A két bemutatott forrásból kiderül: a divat és a ruhaipar terén a kívánt, és engedett változás korántsem ment olyan simán, mint ahogyan azt a kiépülő Kádár-rendszer tervezte.

A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. július 9.

Miklós Dániel

főszerkesztő