Az ötvenes évek propaganda képei

MAGYARORSZÁG ÚJ ARCA

A Magyar Dolgozók Pártja II. kongresszusa alkalmából Magyarország új arca címmel jelent meg az alábbiakban bemutatott képeskönyv, amely hűen példázza a Rákosi Mátyás vezette diktatúra hamis propagandáját, annak sajátos jellemzőit. Az élet szebb és vidámabb lett, a munkások és parasztok boldogan dolgoznak, lelkesen teljesítik túl a maximumot, szolgáltatják be a terményeiket, tanulnak, sportolnak, szórakoznak…
A kötet egy olyan álomországot idéz meg, amelynek önfeledten mosolygó, gondtalan népe igenis hálás az őt segítő hatalomnak és vezérének, Rákosi Mátyásnak .

A Magyar Dolgozók Pártja II. kongresszusa alkalmából
Budapest, Szikra Könyvkiadó, 1951.

A kommunista párt hatalomra kerülése az 1940-es évek végén a propagandában lényegi átalakulásokat hozott magával. A Rákosi Mátyás vezette diktatúra meghatározó szereplői saját nagyságukat és sikereiket kívánták egy színes képeskönyvben megörökíteni, aminek apropóját a Magyar Dolgozók Pártja 1951. február 25. és március 2. között tartott II. kongresszusa adta. Ismeretes, hogy a nagymértékben felemelt beruházási összegek, a hidegháború légkörében megnövelt katonai kiadások miatt az országban ellátási nehézségek voltak, amit csak fokozott az erőszakos tsz-esítések következtében szétvert mezőgazdasági termelés. A bemutatott képek azonban egészen más országot mutatnak be: mintha minden a lelkes, sikeres munka körül forogna, és természetesen mindez „szeretett apánk", „Sztálin elvtárs legjobb tanítványa", azaz Rákosi Mátyás vezérletével.

Mindennek ellenére nem tagadhatjuk meg az elismerést a kötet készítőitől, hiszen egy olyan álomországot igyekeztek belesulykolni az ország lakosságának a tudatába, amit akkor még sokan valóban elhittek.

A négy elkülönített részből álló kötet elején természetesen a három nagy „vezető": Lenin, Sztálin és Rákosi képei díszelegnek - a kommunista ideológia megalapozói, Marx és Engels ebben a kötetben nem voltak fontosak -, majd egy rövid történeti képsorral vezetik el az olvasót háború végétől az akkori jelenbe. E fotók természetesen a kommunista párt szerepét domborítják ki: a földosztás, a gyárak, majd az iskolák államosítása, a kommunista és a szociáldemokrata párt „egyesülése", és végül az 1949-es választás, amelyen az ellenfél nélküli Népfront fényes győzelmet aratott.

A kötet nagy súlyt fektet a gazdaság, elsőként az ipar sikereinek ábrázolására. Különböző grafikonokkal mutatják be, hogy mennyivel növekedett az ipari termelés, a termelékenység, a beruházások aránya, és ennek megfelelően a munkáslétszám. Mindezt az ipar egyes ágazataiban elért nagyszerű eredmények követik: hidak, új épületek, gyárépületek, csarnokok, bányák. Ezek a felvételek tudatosítják az olvasóban a nagy Szovjetunió segítségét, hiszen a bemutatott képeken látható gépeket a birodalomban gyártották, vagy szovjet tanácsadó oktatja a sztahanovista, Kossuth-díjas magyar munkásnőt a helyes munkamódszerekre. Külön felvétel készült a sztahanovista Horváth Ede esztergályosról, aki később, mint a győri Rába Művek vezérigazgatója vörös báróként is ismertté vált. Ezt a blokkot természetesen a boldog életet demonstráló életképek is kiegészítik: munkások galyatetői üdülése, Az élet szebb és vidámabb lett címmel táncoló fiatalok, Kónyi elvtárs, a Ganz Villamossági [Gépgyár] sztahanovistája otthonában stb.

A mezőgazdasági rész, ha lehet, még jobban eltávolodik a valóságtól, és a korszak szinte minden propagandafogása visszatükröződik a képeken. A jellemző hamis statisztikák hivatottak visszaadni, hogy pl. 1949-1950-ben a földműves-szövetkezeti boltok forgalma kétszeresére nőtt. Csak arról nem esik szó, hogy a kis magántulajdonú boltok megszüntetésével a falusi lakosság kénytelen volt a szűk választékú szövetkezeti elárusító helyeken vásárolni. A traktorok számának növekedése mellett kiemelik, hogy az ipari munkásság milyen nagy mértékben segíti a parasztságot. Természetesen a bemutatott gépállomások is teljesen újak, modernek, ahol női traktoristák dolgoznak, és a földön szovjet gyártmányú lánctalpas sztalinec traktor szánt. A fejezet elején látható grafikon szerint erősödik a tsz-mozgalom, bár arról nem esik szó, hogy az újonnan erőszakkal összetákolt, és zömmel szegény szövetkezetek nem vásárolhattak mezőgazdasági gépeket, és kénytelenek voltak - ha volt rá pénzük - az akkor még meglehetősen gyér számú gépállomás vitatható szintű szolgáltatásait igénybe venni.

A szovjet segítség ismételten előtérbe kerül, hiszen magyar parasztküldöttség vizsgálja a fejlett szovjet állattenyésztést, és különös tekintettel az üzbegisztáni gyapottermesztést. Az utóbbi felvételen az érésben lévő gyapot magassága meghaladja a két métert, míg a néhány kocával később bemutatott virágzó magyar gyapotültetvény látványa meglehetősen lesújtó, hiszen a szüretelendő gyapotnövény szára gyanúsan rövid. Ez egyrészt szerkesztői figyelmetlenségre is utal, másrészt arra, hogy a kötet szerkesztőinek fogalmuk sem volt arról, mekkorára kellene nőnie a gyapotnak. Ismeretes, hogy a hideg éghajlati viszonyok miatt a magyar gyapotprogram - minden erőszakolás ellenére - rövid időn belül kudarcba fulladt.
A valóságot leginkább meghazudtolónak azonban azokat a képeket vélhetjük, amelyeken az egyéni gazdák lelkesen teljesítik beszolgáltatási kötelezettségüket, vagy amikor az egyik gazda a szerződött termény leadása után rádiót vásárolt (!) családjának.

A kulturális fejezet mutatja talán a legtöbb valóságelemet, bár nem felejthető el, hogy amikor könyvek példányszám-emelkedésének a számadatait nézzük, ezek igen nagy százaléka a politikai kiadványokat: Marx, Lenin, Sztálin, és a hazai nagyok, Rákosi, Gerő Révai, Farkas Mihály stb. „műveit", valamint a nagyszámú propaganda- és oktatási anyagot foglalja magába. Emellett természetesen nem lehet azt sem elfelejteni, hogy a világ- és a hazai irodalom számos korábbi és korabeli képviselőjét fosztották meg politikai okokból a megjelenés lehetőségétől. Az meg szinte komikus, hogy a könyvhéten egy ifjúmunkás Lenin-Sztálin válogatást vásárol, és nézi társaival együtt boldog örömmel.

Nem tagadható azonban, hogy igen sok gyermek és felnőtt számára vált valósággá a tanulás, amit a szerkesztők jól ki is használtak, hiszen mindenütt boldog gyerekeket látunk: az iskolában, a szakkörön, az új iskola előtt, az úttörővasútnál és természetesen a szovjetunióbeli úttörőtáborban.

Jó pár képet láthatunk a korszak kulturális kínálatából, amelyek ezen idők sematikus filmjeit, színházi előadásait idézik fel - ismét akad szovjet szerző is - erősen érvényesítve az osztályszemléletet, azaz a munkásság nagyszerű életét, esetleg a „levitézlett, régi uralkodó osztályok" megbüntetését demonstráló jeleneteket.

Ami valóban sikernek számított, az a sport volt, hiszen sokaknak ez volt az egyedüli kitörési lehetőség, és a kommunista vezetés sokat adott arra, hogy bebizonyítsa a szocialista sport felsőbbrendűségét az „imperialista" országokéval szemben. Erről úgyszintén több példát szolgáltat a kötet.

Az utolsó fejezet: „Hazánk nem rés, hanem erős bástya a béke frontján" Rákosi idézettel kezdődik, amely utóbb a köznép nyelvében a „hazánk" szó helyett egy egészén más kifejezésre asszociálódott. Az itt látható felvételek a nagy demonstrációk bemutatását tűzték ki célul: a budapesti Világifjúsági Találkozó nagy rendezvényeit, a felszabadulás napjának nyilvánított április 4-i felvonulást és más kongresszusokat (Magyar Nők Demokratikus Szövetsége. Magyar Szovjet Társaság, Békekongresszus stb.). Természetesen a Magyar Néphadsereg ábrázolása sem maradhatott el, élén a „kiváló katonai felkészültségű" Farkas Mihály vezérezredessel. A többi felvétel már a pártkongresszus előkészületeit szolgálta, amelynek keretében gyűjteni lehetett a koreai háborúra, kötelező önkéntességgel békekölcsönt lehetett jegyezni, vagy részt lehetett (kellett) venni a kongresszusi munkaversenyben.

Itt említenénk meg, hogy a könyvben több helyütt elszórva találhatunk „nagyszerű" sematikus festményeket - az egyik felvételen ennek az „irányzatnak" felkapott képviselője, a Kossuth-díjas (!) Mikus Sándor éppen oktatja az ifjú művészpalántákat. A két „gyöngyszem" azonban tagadhatatlanul A százezrek kenyere a Szabad Nép című, amelyen egy lelkes munkás és egy paraszt látható, valamint az utolsó fejezet záró festménye, amelyen a rendszert szimbolizáló munkás, fiatal parasztasszony és katona jövőbe tekintő lelkes mosollyal áll együtt a visszafogottan vigyorgó pártfőtitkárral, Rákosi Mátyással.

Ezen a napon történt január 27.

1944

A szovjet Vörös Hadsereg áttöri Leningrád több mint 2 éve tartó német blokádját.Tovább

1945

A szovjet Vörös Hadsereg felszabadítja a birkenaui és auschwitzi koncentrációs táborokat.Tovább

1967

Több mint 60 ország képviselője aláírja az Atomcsend-EgyezménytTovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő