Badalik Bertalan püspöki jogkörének megvonása és internálása

„Hejcéről 1957. augusztus 16-án 8 órakor indultunk vissza Budapestre. Az egész akció során semmiféle rendellenesség nem mutatkozott, azt a megbeszélés alapján hajtottuk végre. Megállapítható, hogy Badalik Bertalan a vártnál komolyabban és meggondoltabban viselkedett, nem mutatott túlzott idegességet, és az egész magatartásából az a következtetés vonható le, hogy mártírnak tekinti magát, belenyugodott azon intézkedésbe, amelyet az állam személye iránt foganatosított.”

Források

Az MSZMP Politikai Bizottságának augusztus 13-ai ülése a katolikus egyházban kialakult helyzetről

EGYHÁZÜGYI HIVATAL                                                                    Szigorúan titkos!
                                                                                                               0036/1957/Eln.
                                                                                                               Készült: 4 példányban.

Az ellenforradalom után kialakult ellenséges helyzetet a katolikus püspöki karral általánosságban és a konkrét kérdéseket illetően is - egy kivételével - rendeztük. Egy kérdés, azaz két békepap visszahelyezése volt folyamatban, ezt a püspöki kar felterjesztette a Vatikánba rendezés végett. A Vatikán július elején elutasította. Ennek következtében mi is kitettünk állásából kb. 20 reakciós papot és egy püspöki helynöknek - nevezetesen Rojkovics görög katolikus helynöknek megvontuk a működési engedélyét.
Július 16-i kelettel a Vatikánból 3 újabb dekrétum és rendelkezés érkezett, ami igen durva beavatkozás és tűrhetetlen állapotot jelent.                                                

A három rendelkezés lényege:
1.) A három parlamenti katolikus pap képviselő azonnal mondjon le képviselői mandátumáról. (Beresztóczy Miklós, Horváth Richárd, Máté János)
2.) Horváth Richárd Budapesten nem lehet plébános, azonnal el kell távolítani.
3.) Magyarországon katolikus pap és püspök semmilyen politikai és társadalmi tevékenységet nem fejthet ki. Az „Opus Pacis"-ban sem és a békemozgalomban sem vehetnek részt. A Vatikán azonnal jelentést kér és magyarázatot az eddigi tevékenységről.
Mind a három rendelkezés azzal fejeződik be, hogy amennyiben ezeket nem hajtják végre, úgy „ipso facto", azaz automatikusan a „különleges kiközösítés" alá esnek. Mind a három rendelkezés a pápa rendelete.
Ennek a vatikáni akciónak a külpolitikai háttere minden bizonnyal része a nemzetközi reakció, az imperializmus támadásának a szocialista tábor és benne hazánk ellen. A szeptemberi ENSZ közgyűlésen az ún. ötös bizottság jelentését Magyarországról napirendre akarják tűzni. A Vatikán ezt úgy kívánja segíteni, hogy addig kiéleződjék az állam és a katolikus egyház között a helyzet, hogy harc legyen. Ez alkalmas lesz nekik arra, hogy rámutassanak: „Íme Magyarországon üldözik az egyházat, a vallást." Ugyancsak ősszel lesz Nyugat-Németországban a választás. (Ismeretes, hogy [Konrad] Adenauer a katolikus párt vezére és erős katolikus tömb van.) Itt is fel akarják használni a választási agitációban, hogy a kommunisták üldözik az egyházat, a vallást.
Május második fele óta a Vatikán részéről hasonló nyomás van Lengyelországra, az NDK-ra és Csehszlovákiára.
A belpolitikai háttere minden bizonnyal az, hogy a Vatikán megsokallta az állam és az egyház között kialakult jó viszonyt és azt, hogy a püspöki kar és a katolikus egyház néhány kérdésben támogatta a kormányt és elítélte az ellenforradalmat.
Ez a pápa intézkedéseinek kül- és belpolitikai háttere. Mindezek ellenére azt javasoljuk, hogy ebben a helyzetben igen keményen és határozottan kell visszaütni, mert a jelenlegi helyzetben igen jó erkölcsi alapról és pozícióból tudunk fellépni. Abban az esetben, ha tétovázunk, a Vatikán újabb intézkedéseket fog tenni, és később már nehezebb helyzetből és rosszabb pozícióból tudunk csak fellépni. Ezeket figyelembe véve, a mi fellépésünk jellege védekezés legyen az imperialisták és ügynökeik, a nemzetközi és hazai reakció támadásával szemben. Az intézkedéseket azért tesszük, mert rákényszerített a reakció.
Az Egyházügyi Hivatal a következő konkrét intézkedéseket kívánja tenni.
1.) Az egész katolikus püspöki kart felhívni az Egyházügyi Hivatalba július 31-re. (Ekkor még nem ismerik a pápai rendeleteket.) Igen határozottan közölni, hogy a

békepap visszahelyezéséhez ragaszkodunk, és nem tűrjük a vatikáni beavatkozást. Főleg a legreakciósabb püspököket nyomni. Megosztani a püspöki kart.
2.) Amikor a püspöki kar közli (kb. augusztus 3-5. között) az újabb három vatikáni rendeletet, akkor kikötni, hogy nem hozhatják nyilvánosságra, és nem hajthatják végre. Erélyesen tiltakozni az ilyen durva és brutális beavatkozás ellen. (A püspökök minden bizonnyal alávetik magukat a pápának, azaz ragaszkodnak a végrehajtáshoz.)
3.) Sajtóban, rádióban leleplezni a Vatikán beavatkozását és kimutatni, hogy politikai nyomást akar gyakorolni. Ehhez jó erkölcsi és politikai alapunk van. A cikkeket az Egyházügyi Hivatal lássa megjelenés előtt.
4.) A miniszteri biztosok minden püspökségen egész nap az épületben tartózkodjanak. Ellenőrizzék részletesen az egyházmegye kormányzását.
5.) Püspökkari konferenciát csak az Egyházügyi Hivatal engedélyével lehet tartani az előre bemutatott és jóváhagyott napirenddel.
6.) A Minisztertanács hozzon olyan határozatot, hogy a további intézkedésig minden katolikus egyházi állás betöltéséhez és elmozdításhoz az
7.) Badalik Bertalan veszprémi püspök jogkörét és működési engedélyét az Elnöki Tanács vonja meg. Badalik püspök költözzék el Veszprémből. (Az egyházmegye vezetését Klempa Sándor irodaigazgató végezze, mint káptalani helynök.)
8.) Kb. 40-50 papot, akik a legreakciósabbak és a püspökök legjobb támaszai, barátai, a Belügyminisztérium vegyen közbiztonsági őrizetbe.
9.) A legmegbízhatóbb és határozottan mellettünk álló békepapokat, kb. 10-15-öt, augusztus 3-án tájékoztassuk a kialakuló helyzetről és biztosítsuk őket az állami védelemről.
10.) Azokat a békepapokat, akiket a Vatikán ebben a harcban kiközösít, támogassuk. Azokat a templomokat adjuk nekik, ahol most vannak és anyagilag az államsegélyek terhére támogassuk őket. Működjenek tovább, mint papok. Ez felidézi az egyházszakadás veszélyét.
Ezeket az intézkedéseket úgy kell végrehajtani, hogy azok a püspökök, akik velünk egyetértenek, de nem léphetnek fel a pápával szemben, érezzék, hogy nem őket sújtjuk és nyomjuk, hogy reájuk számítunk és irántuk bizalommal vagyunk.

Budapest, 1957. augusztus 3-án

        Horváth János s. k.
 az Egyházügyi Hivatal vezetője

 

***

 

A PB ülés határozati jegyzőkönyve

5./ Tájékoztató jelentés a katolikus egyházban kialakult jelenlegi helyzetről.
Előadó: Horváth János elvtárs
Hozzászólt: Kádár János elvtárs.

A Politikai Bizottság a jelentést és a javaslatokat tudomásul veszi és főbb vonalaiban helyesli.
Támogatni kell, hogy Grősz és a püspöki kar megírja és eljuttassa a pápának tiltakozását.
Badalik Bertalan veszprémi püspök működését meg kell vonni, arra való hivatkozással, hogy demokrácia ellenes tevékenységéért több ízben figyelmeztetésben részesült.
Biztosítani kell a mellettünk álló békepapokat az állam támogatásáról.

***

A PB ülés szószerinti jegyzőkönyve 

5. Tájékoztató jelentés a katolikus egyházban kialakult jelenlegi helyzetről
Horváth János elvtárs:
A megbeszélések arra az eredményre vezettek, hogy végeredményben, ha az Egyházügyi Hivatal nem engedélyezi a Vatikántól érkezett levél felolvasását, ők sem fogják kihirdetni. De minden körülmények között a Vatikánból újabb intézkedések fognak jönni, ami gyakorlatilag azt fogja jelenteni, hogy egymás után fogják kiközösíteni a békepapokat. E pillanatban úgy áll a helyzet a megbeszélés értelmében, hogy valamennyi püspök, egyedül a budapesti

kivételével, a békepapokat állásba helyezték, címeket adományoztak nekik, bár nem olyan magasat, ami a határozatunkban állt. Egyedül a budapesti püspök vonakodik. Úgy néz ki, hogy csak részben akarja végrehajtani azt, amiben megállapodtunk. Mi nem akarunk engedni, s ezért ő lemondással fenyegetőzik, járuljunk hozzá azzal, hogy egyúttal minden státuszáról lemond; tehát nem bérmálhat stb. Ezzel szeretném tulajdonképpen kiegészíteni az előterjesztést.
Minden körülmények között egészen biztosra vehető, hogy a Vatikán úgy határoz, hogy és amennyiben nem mondanak le képviselői mandátumukról július, legkésőbb augusztus hónapban, akkor automatikusan ki lesznek közösítve az egyházból. A Grősz arra vállalkozik, hogy e hónap végén, de legkésőbb szeptemberben küld egy levelet a Vatikánba, amelyben vázolja majd az egyház és az állam viszonyát, hogy a kormány nem ellenezte a vallásszabadságot, sőt a hitoktatást is rendezte és megállapítja - amit az egész püspöki kar aláír -, hogy a Vatikán rendelkezései zavarják ezt a viszonyt. Ebben megállapodtunk Grősszel, azonban úgy néz ki, ha újabb vatikáni intézkedés fog bekövetkezni, elállnak ennek a felterjesztésnek az elkészítésétől.
Úgy ítélem meg a helyzetet, hogy ha a püspöki kar meg fogja látni, hogy a kormány erőteljesen lép fel, akkor ők is határozottan tudnak fellépni a különböző kérdésekben, de ha mi várunk, akkor ez nem jó hatással lesz. Úgy gondoljuk, hogy olyan mértékben hajtanánk végre a megfelelő intézkedéseket, amilyen mértékben megkívánja a helyzet.
Feltétlenül indokoltnak tartjuk Badalik Bertalan veszprémi püspök jogkörének megvonását. Évek óta nehezíti a helyzetet Badalik, és bár konkrét adatok nincsenek ezzel kapcsolatban, de úgy néz ki, hogy ő küldött ki a Vatikánnak olyan információkat, hogy mi van itt és hogy ezeket az intézkedéseket tegyék. Ez kitűnik a különböző kérdések fogalmazásából, amit, csak abban az esetben lehet így megírni, ha ismerik pontosan az itteni belső dolgokat.
Kádár János elvtárs:
A három békepap mire van elszánva?
Horváth János elvtárs:
Vállalják a kiközösítést. Mi nekik adjuk a templomokat, továbbra is misézhetnek és megadjuk a megfelelő védelmet.
Kádár János elvtárs:
A dolog az úgy áll, hogy itt kapkodás van. A püspököket magukat is felbőszíti. Tavasszal a pápa beleegyezett. Ha ki lehetne szorítani a Grősz-féle feljegyzést, az nagyon nagy dolog volna. Ha ehhez erőszakoskodás kell, meg kell csinálni.
Horváth János elvtárs:
Ha látják, hogy mi határozottan fellépünk, ez erősíti őket.
Kádár János elvtárs:
Fogadjuk el elvileg a dolgot és vigyük ki a szükség szerint, de egyelőre publikálás nélkül. Ha sikerül elérni, hogy a felterjesztést megcsinálják, akkor már kedvezőbb a helyzet. Ha utána a pápa újra jön, akkor kezünkben van a Grőszék felterjesztése.
A Badalik dolgára a püspöki kar hogyan fog reagálni?
Horváth János elvtárs:
Kötelességszerűen tiltakozni fognak, de ezt nem kell komolyan venni.
Kádár János elvtárs:
Akkor csináljuk meg.

MOL M-KS-288. f. 5. cs. 39. ő. e. (Magyar Országos Levéltár - MSZMP Központi Szervei - Politikai Bizottság - 39. őrzési egység - 1957.)

Ezen a napon történt január 26.

1935

A Nobel-díjas Thomas Mann Budapestre látogatott.Tovább

1958

Kádár János vezette első Kádár-kormány, hivatalos szóhasználattal „magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány” kormányfőjének és kormánya...Tovább

1989

A Kossuth Rádióban elhangzik Pozsgay Imre bejelentése, hogy 1956 népfelkelésnek tekinthető, ezzel megkérdőjelezi a Kádár-rendszer...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tiltott határátlépés, disszidálás a Rákosi- és Kádár-korszakban

„Menni vagy maradni” ‒ ez volt Sándor Pál „Szerencsés Dániel” című filmje két fiatal főhősének dilemmája 1956 decemberében. Dani és Gyuri végül a maradás mellett döntöttek, ezért a határállomáson nem szálltak fel a teherautóra, amely a többi menekülővel együtt Ausztriába csempészte volna őket. A film valós történelmi helyzetet ábrázol: a forradalom és szabadságharc leverése után ugyanis sokak számára valóban sorsdöntő kérdéssé vált, hogy a szabad élet reményében, akár életüket is kockáztatva, illegálisan elhagyják-e hazájukat, vagy pedig otthon maradjanak, és ezzel a biztonságosabbnak tűnő, ám szürkébb és kilátástalanabb jövőt válasszák. Részben a megtorlások elől is menekülve, akkor több mint 200 ezren távoztak külföldre, közülük mintegy 170 ezren nem tértek haza. 

Alig több mint egy évtizeden belül ez már a harmadik nagy exodus volt. Az első 1944‒1945-ben következett be, amikor is több tízezer katonatiszt, csendőr, nyilas távozott Nyugatra. Ezt az ún. „nemzeti” emigrációt az 1947-es „demokratikus” emigráció követte, amelynek tagjai ‒ mint például Nagy Ferenc miniszterelnök vagy Varga Béla, az országgyűlés elnöke ‒ a kommunizmus elől menekültek. Egy évvel később Márai Sándor is elhagyta az országot, és soha többé nem tért vissza. Meggyőződése volt, hogy a kommunizmus nem a magyar társadalom, hanem „a szovjet imperializmus gyarmatosító céljait” szolgálja, és attól félt, ha itthon marad, belesorvad „az agresszív butaságba”, ami körülveszi. Az országból való ki- és beutazást ekkor már szigorúan szabályozták. Az útlevélkérelmeket a Belügyminisztérium önkényesen bírálta el, és sokszor indoklás nélkül elutasította azokat. 

1948-ban szovjet kezdeményezésre a magyar pártvezetés az ország nyugati és déli határainak hermetikus lezárásáról döntött. Kiépítették a vasfüggönynek nevezett, drótakadályokból és magasfigyelőkből álló műszaki zárat, a határ mentén letarolták az erdőket, aknamező telepítésébe kezdtek, a határőrséget pedig beolvasztották az Államvédelmi Hatóságba. Ettől kezdve az, aki a zöldhatáron keresztül próbált az országból távozni, nagy kockázatot vállalt: menekülés közben könnyen életét veszthette, ha pedig elfogták, súlyos börtönbüntetés várt rá. 1951 és 1953 között még így is összesen mintegy 12 ezer határsértést követtek el, ebből több mint 1700 sikeres volt. A Sztálin halálát követő „olvadásnak” és az első Nagy Imre-kormány új politikai irányvonalának köszönhetően nekiláttak a több mint ezer kilométer hosszú aknamező felszámolásának, a déli határszakaszon pedig a drótakadályokat is megszüntették.

A forradalom leverése utáni megtorlás légkörében ‒ egy rövid időszakot leszámítva, amikor is lehetőség nyílt Nyugatra menekülni ‒ továbbra is szinte lehetetlen volt elhagyni az országot: kevesen kaptak útlevelet és a határokat szigorúan őrizték. A sportolók az átlagembereknél jóval könnyebben utazhattak külföldre, közülük sokan nem tértek vissza. Az 1956-os melbourne-i olimpiai játékokon résztvevő magyar csapat tagjai például tömegesen disszidáltak, köztük az olimpián három aranyérmet elnyert Keleti Ágnes tornásznő is. Az 1957 elején dél-amerikai turnén tartózkodó Honvéd futballcsapatából végleg külföldön maradt a válogatottban is játszó Puskás, Kocsis és Czibor, így ezzel minden idők legjobb magyar futballválogatottja, az Aranycsapat is szétesett.  

A kádári konszolidációs politika részeként az ötvenes-hatvanas évek fordulójától kezdve apró lépésekben ugyan, de enyhíteni kezdték a be- és kiutazásra vonatkozó szabályokat. Az állambiztonság szempontjai azonban továbbra is elsőbbséget élveztek, és a hatóságok szigorúan ellenőrizték az útlevelet kérelmező személyt. Új illegális határátlépési módszerek terjedtek el: többen útlevelet hamisítottak, mások vonaton, személygépkocsiban, teherautóban vagy mikrobuszban elrejtőzve próbáltak kijutni az országból, de olyanok is akadtak, akik járművükkel próbálták áttörni a határsorompót. Nagy port vert fel a későbbi neves borász, Szeremlei Huba disszidálása, aki családjával 1967-ben regénybe illő módon, egy Ausztriából érkező sportrepülővel távozott illegálisan Nyugatra.  

Az 1972-ben bevezetett piros útlevéllel a „baráti” szocialista országokba már korlátozás nélkül el lehetett jutni. A nyugati államokba való utazáshoz kék útlevelet adtak ki, ehhez viszont külön egyedi kiutazási engedélyt kellett beszerezni. A minden országba érvényes egységes kék útlevelet 1984-ben vezették be, a világútlevelet négy évvel később lehetett igényelni. A teljesen szabad utazás lehetősége azonban csak a rendszerváltással egyidőben, 1989-ben vált valóra a külföldre utazásról és az útlevélről szóló törvény elfogadásával.

Az ArchívNet idei utolsó, 6. számának fő témája tehát: „Tiltott határátlépés, disszidálás a Rákosi- és Kádár-korszakban”. Összeállításunkban öt írást közlünk, ezek közül három kapcsolódik szorosan a témához. Bencsik Péter az 1950-es és 1960-as évek tiltott határátlépéseit vizsgálja, Krahulcsán Zsolt pedig egy 1966-os állambiztonsági jelentés alapján az ún. „hazatérés-megtagadási” ügyeket elemzi. Seres Attila egy különösen izgalmas disszidálás történetét mutatja be, melynek főszereplője ellopta a budapesti szovjet nagykövetség autóbuszát, majd azzal Hegyeshalomnál áttörte a határt és Ausztriába távozott. Vallasek Júlia két református diáklány 1940‒1944 közötti levelezéséből közöl részleteket, míg Bakonyi Péter Csány József „nyilas számonkérő” naplóját publikálja.

 

Budapest, 2021. december 20.

L. Balogh Béni
főszerkesztő