Badalik Bertalan püspöki jogkörének megvonása és internálása

„Hejcéről 1957. augusztus 16-án 8 órakor indultunk vissza Budapestre. Az egész akció során semmiféle rendellenesség nem mutatkozott, azt a megbeszélés alapján hajtottuk végre. Megállapítható, hogy Badalik Bertalan a vártnál komolyabban és meggondoltabban viselkedett, nem mutatott túlzott idegességet, és az egész magatartásából az a következtetés vonható le, hogy mártírnak tekinti magát, belenyugodott azon intézkedésbe, amelyet az állam személye iránt foganatosított.”

Jelentés Badalik Bertalan veszprémi püspök Hejcére szállításáról

Budapest, 1957. augusztus 17.

II/5-c alosztály                                                                                               Szigorúan titkos!

Tárgy: Badalik Bertalan veszprémi püspök Hejcére való szállításáról.

Jelentés
Budapest, 1957. augusztus 17.

„Jelentem, hogy 1957. augusztus 15-én Veszprémbe utaztunk Badalik Bertalan veszprémi püspök kényszertartózkodási helyre való szállítás céljából, valamint lakásán és irodahelyiségében házkutatást tartani. A nevezett intézkedéseket az előzetesen engedélyezett határozatok alapján hajtottuk végre.

1957. augusztus 15-én 11 órakor gépkocsival utaztunk Veszprémbe Telepó Sándor ÁEH főelőadóval együtt. Megérkezésünk után megbeszélést folytattunk az akció végrehajtásával kapcsolatban a

V. osztály vezetőjével.

Ugyanaznap délután 15.30 h-kor találkozót tartottam a veszprémi püspökségen lévő „Boros" fedőnevű ügynökünkkel abból a célból, hogy megtudjam milyen hatást fog kiváltani a püspök eltávolítása. „Boros" fedőnevű ügynökünkkel konkrétan nem közöltem a püspök eltávolítását, mivel még megbízhatósága nincs leellenőrizve, csupán érzékeltettem vele, hogy a püspök személyével kapcsolatban az ÁEH részéről hathatos intézkedéseket foganatosítunk. Megmagyaráztam neki, hogy a püspök az állammal szemben olyan magatartást tanúsított, ami káros az egyháznak és az államnak is. Felvetésemet „Boros" fedőnevű ügynök megértette és kijelentette, amennyiben az egyház és állam közötti viszony javulása megkívánja az egyes intézkedéseket és abból az egyháznak nincs hátránya, úgy azt az egész papság csak örömmel veszi tudomásul.

„László" fedőnevű ügynökkel tartott találkozón konkrétan közöltem, hogy a püspököt kényszer tartózkodási helyére, Hejce községbe fogjuk szállítani és ugyanakkor lakásán, valamint hivatali helyiségében házkutatást fogunk tartani. Megmagyaráztam neki az intézkedés szükségességét, amit megértett, minden meglepetés nélkül fogadott és kijelentette: "gondoltam, hogy az Atya nem valami jó az állam felé, de hogy olyan dolgok is vannak a füle mögött, ami ezt az intézkedést vonta maga után, arra nem gondolt." Röviden vázoltam neki, hogy Badalik püspök hosszabb idő óta gátolja az állam és egyház közötti jóviszony kialakulását, ami nagyban gátolja az 1950-ben megkötött egyezmény végrehajtását. Semmiféle loyalitást nem mutat az állam felé, sőt egyes kormányintézkedéseket visszautasít, azokat nem teszi magáévá és ezt igyekszik végrehajtatni az egyházmegye többi papjaival is.

Az ügynök megértette az intézkedés szükségességét és felvetette: nem nagyon fogják megérezni a püspök távollétét, mivel az utóbbi időben úgyis ő végzett el már mindent. Kérdezte, ki lesz az a személy, aki a püspök távollétében a vikáriusi teendőket ellátja. Közöltem vele, hogy a BM vezetősége véleménye szerint szeretném, ha elvállalná ezen teendők ideiglenes elvégzését. Ennél a közlésemnél kissé felélénkült és látszott rajta, hogy számított a beszélgetés alapján ezen közlésemre. Felvetette ugyan gyenge egészségi állapotát, ami azonban véleményem szerint csak örömének palástolására szolgált, majd kijelentette, elvállalja a vikáriusi teendőt, azonban úgy intézzük kinevezését, hogy erre a püspök a felhatalmazást írásban adja meg, mivel ez a kánonjog szerint szükséges.

A továbbiakban megbeszéltem vele az akció végrehajtás a során tanúsítandó magatartását, majd ekkor kijelentette, hogy püspöke előtt a feltűnés elkerülése végett látszólagosan enyhe kifogásokat fog keresni, amikor az a vikáriusi teendők elvégzésére felhatalmazza.

A két ügynökkel folytatott találkozás után megállapítottam, hogy a püspök kényszer tartózkodási helyre való szállítása nem okozott meglepetést és a széles papság körében nem fog meglepetést okozni, mivel ismerjük Badalik Bertalan fanatikus beállítását és az állammal szemben folytatott politikáját. Ez igazolja előzőleg szerzett értesüléseinket, hogy Badalik püspök személye iránt az egyházmegye papjai - annak ellenére, hogy mint püspököt tisztelni kell, nem viselkednek túlzott rokonszenvvel.

A találkozók lefolytatása után Moravecz ÁEH megbízott gépkocsival kiutazott Felsőőrsre, a püspök nyaralójába, - mivel az ott tartózkodott - azzal az indokkal, hogy Budapestről az ÁEH-ból Telepó főelőadó akar vele sürgősen beszélni, azonban elfoglaltsága nem engedi meg, hogy nyaralójában keresse fel, így kéri, hogy az aulába jöjjön be. A püspök Moravecz elvtárs kíséretében 19.15 h-ra megérkezett a püspöki aulába, ahova már előzőleg 18 órakor Hegedüs Mihály r[endőr]ny[omozó] f[ő]h[a]d[na]gy, Telepó Sándor ÁEH főelőadó és a veszprémmegyei főosztály 2 beosztottja várta.

Badalik Bertalan hivatalába való megérkezése után az elvtársak ottlétét kedvesen fogadta, mivel ekkor még nem sejtette, hogy milyen ügyben várják. Rövid beszélgetés után Telepó ÁEH megbízott közölte a püspökkel a Minisztertanács határozatát, mely szerint személyével kapcsolatban a bizalmat megvonja. Badalik a határozatot tudomásul vette, melyre csupán annyit válaszolt, hogy „mit lehet tenni?" Telepó elvtárs kérte Badalikot, hogy nevezze ki utódját, illetve azt a személyt, aki az egyházmegye kormányzását fogja végezni. A püspök Sárközy kanonokot jelölte meg, azonban Telepó elvtárs ezt visszautasította hivatkozással arra, hogy már korábban töltött be hasonló funkciót. A következő személy, akit Badalik megjelölt Urbán kanonok, akit ugyancsak nem fogadott el rövid latolgatás után az ÁEH megbízottja, hivatkozással arra, hogy olyan személyt kell vikáriusnak kinevezni, aki az államnak is megfelel. Mivel Badalik több személyt nem nevezett meg, néhány perces hallgatás után Telepó elvtárs megkérdezte a püspököt, hogy mi a véleménye Klempa Sándor kancellárról, mivel az állam részéről alkalmasnak látszik. Badalik a kérdésre nem válaszolt, és ekkor Telepó elvtárs kérésére beleegyezett, hogy utódjául vikáriusnak Klempa Sándort nevezze ki. Felvetette még Telepó elvtárs, hogy apáti címet is adjon Klempa Sándornak, azonban ebbe a püspök nem egyezett be[le].

Ezek után a püspök magához kérette Klempa Sándort, közölte vele a vikáriusi kinevezést, melyet később írásban adott. Klempa Sándor a vikáriusi kinevezése során hivatkozott egészségi állapotára, kissé szabadkozott, majd kijelentette, hogy betegsége ellenére vállalja a kinevezést, ha azzal szolgálatot tehet az egyháznak. Klempa Sándor magatartása mindvégig megfelelt az általunk megadott szempontoknak.

Miután Telepó elvtárs munkáját befejezte, Hegedüs Mihály r[endőr]ny[omozó] f[ő]h[a]d[na]gy közölte Badalik püspökkel a Belügyminisztérium határozatát, melynek értelmében kitiltják Veszprém, valamint az ország valamennyi helységéből, kivéve Hejce községet, melyet kényszer-tartózkodási helyül jelöltek ki részére. Badalik ezen közlést nagyon összetörve tudomásul vette, és aláírta a kitiltási határozatot. A kitiltási határozat közlése után Hegedüs elvtárs közölte, hogy utasítást kapott a házkutatás megtartására is, amelyet ugyancsak felmutatott. Badalik a határozatot ugyancsak tudomásul vette, és aláírta. A házkutatást lakásában és hivatali hely[i]ségében 2 apáca jelenlétében folytatták le.

A házkutatás során lefoglaltunk 2 drb. Badalik által fogalmazott géppel írt „Pro memoria" c. feljegyzést, 2 drb. ugyancsak Badalik által megfogalmazott és géppel írott „Pro domo" c. feljegyzést, 1 drb. 1957. március 9-én kelt és 1 drb. 1957. március 10-én keltezett püspökkari konferencia jegyzőkönyvet, valamint 10 db. bel- és külföldi levelezést.

A házkutatás befejezése után Hegedüs elvtárs megkérte Badalik püspököt, hogy csomagoltassa össze holmijait, melynek befejezése után 22 óra 30 perckor a jelentésben nevezett elvtársak kíséretében Badalik Bertalan veszprémi püspök elhagyta a püspöki rezidenciát.

Badalik püspök ajánlatunkra saját gépkocsiját vette igénybe, és Budapestig Telepó Sándor ÁEH főelőadó és Kovács Ferenc r[endőr]ny[omozó] h[a]d[na]gy kíséretében tette meg az utat, majd Budapesten, mivel Badalik kocsija elromlott, átszállítottuk a BM kocsijába, ahonnan a továbbiakban Hegedüs Mihály r[endőr]ny[omozó] f[ő]h[a]d[na]gy és Kovács Ferenc r[endőr]ny[omozó] h[a]d[na]gy szállították Hejce községbe.

Hejcére 1957. augusztus 16-án 7 órakor érkeztünk meg. Megérkezésünkkor a püspököt Szörényi Gábor volt jezsuita szerzetes, a Szeretetszolgálat vezetője fogadta. Szörényi, Badalik püspököt kíséretünkben bevezette szobájába, mely az épület földszintjén volt részére előkészítve.

Szörényi Gábor kérésünkre bejelentette az ugyancsak kényszertartózkodási helyén lévő Pétery József váci püspöknek, hogy a Belügyminisztérium részéről akarunk vele beszélni. Pétery püspök azonnal fogadott bennünket, ahol beszélgettünk vele, és érdeklődtünk az iránt, hogyan tölti idejét, milyen időközönként szokott kimenni az épületből, ezt kinek szokta bejelenteni, és kapott-e már ellenőrzést? Pétery elmondta, hogy 4 és fél éve tartózkodik Hejcén, azonban az épületet még csak 3 esetben hagyta el, amikor betegsége miatt orvoshoz volt kénytelen menni. A továbbiakban elmondotta, hogy eddig ellenőrzés semmilyen szerv részéről nem volt, és ő igyekszik azon lenni, mint eddig, hogy ne adjon okot arra, hogy szükséges legyen az ő ellenőrzése. Kijelentette, hogy látogatókat nem fogad, és senkivel nem levelez.

A beszélgetés után felkértük Szörényi Gábort, küldje be Badalik püspököt Pétery szobájába, ahol az hamarosan meg is jelent és jelenlétünkben kölcsönösen üdvözölték egymást. Ezek után közöltük Badalik püspökkel magatartását a kényszertartózkodási helyen, és ugyanakkor Pétery oktatólag fordult Badalik felé, hogy ő az egyház érdekei miatt van büntetve, és ezt ő úgy is veszi, mint az egyházért való szenvedést. Elmondotta továbbá, hogy ő azt tanácsolja Badaliknak, tegyen úgy, mint ő, sehova ne menjen, senkit ne fogadjon, senkivel ne levelezzen és így nem lesz semmi baja az állam részéről.

Ezek után Badalik azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy a faluba kimehet-e, milyen mértékben érintkezhet az ottani lakókkal, elmehet-e a környező hegyekbe sétálni? Közöltük vele, hogy a határozat értelmében a kényszertartózkodási hely Hejce község területére szól, tehát annak területén mozoghat, azt azonban csak engedéllyel hagyhatja el. Azonban azt javasoljuk, hallgasson Pétery püspökre, és fogadja meg annak tanácsát a mozgásra vonatkozóan.

Ezek után távoztunk Pétery szobájából, azonban még távozásunk előtt Badalik püspök megköszönte udvariasságunkat és az egész utazás során nyújtott magatartásunk felett meg volt elégedve.

Hejcéről 1957. augusztus 16-án 8 órakor indultunk vissza Budapestre.
Az egész akció során semmiféle rendellenesség nem mutatkozott, azt a megbeszélés alapján hajtottuk végre. Megállapítható, hogy Badalik Bertalan a vártnál komolyabban és meggondoltabban viselkedett, nem mutatott túlzott idegességet, és az egész magatartásából az a következtetés vonható le, hogy mártírnak tekinti magát, belenyugodott azon intézkedésbe, amelyet az állam személye iránt foganatosított.

Az akció végrehajtásában a BM II/5 Osztálya részéről Hegedűs Mihály r[endőr]ny[omozó] f[ő]h[a]d[na]gy és Kovács Ferenc r[endőr]ny[omozó] h[a]d[na]gy, valamint a Veszprém Megyei Főosztály részéről 2 operatív munkás, az ÁEH részéről Telepó Sándor főelőadó és Moravecz veszprémi ÁEH megbízott vett részt.

Kovács Ferenc
r[endőr]ny[omozó] h[a]d[na]gy,

Hegedüs Mihály
r[endőr]ny[omozó] f[ő]h[a]d[na]gy rny.

Készült: 2 pld. 5 lap
SzLné

ÁBTL O-12547/5 sz. d. 229-233 Jelentés, Budapest, 1957. augusztus 17. (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára - 3. szekció Hálózati, operatív és vizsgálati dossziék - 3.1. Központi operatív nyilvántartást végző szervezeti egységek által kezelt dossziék - 3.1.5. Operatív dossziék (O-dossziék))

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.Tovább

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.Tovább

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő