Csehszlovák–magyar lakosságcsere- és deportálások

„A Duna másik oldaláról naponta érkező jelentések egybehangzóan megerősítik, hogy az ott élő magyarságot dúvad módjára üldözik, megfosztják legelemibb emberi jogaitól és az embernek vele született jogától, vagyonából kiforgatják és elkobozzák, és a középkori állapotokat megcsúfoló rabszolgasorsra ítélik.”

A csehszlovák áttelepítési propaganda és hatása a magyarországi szlovákok körében

a.
Áttelepülésre váró magyarországi szlovákok propagandisztikus panaszlevele

A Magyar Miniszterelnöknek

Budapest

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Mi, alulírott csehek és szlovákok, a Magyarország és Csehszlovákia között 1946. február 27-én aláírt megegyezés szerint, jelentkeztünk áttelepülésre a Csehszlovák köztársaságba. Áttelepülésre jelentkeztünk a megállapodásban kikötött határidőn belül, azaz 1946. június 27-ig, és így a megállapodás szerint jogunk van az áttelepülésre.

Már hosszú ideje, jelentkezésünk óta türelmetlenül várjuk áttelepítésünk megvalósulását, hogy minél hamarabb hazatérhessünk Csehszlovákiába, régi hazánkba. Ezzel szemben fájdalommal kell tapasztalnunk, hogy a magyar helyi hatóságok vagy a nekik alárendelt szervek megsértik emberi és polgári jogainkat, sőt sok esetben teljesen megfosztanak tőlük. Még az is megtörténik, hogy megfosztanak bennünket a megállapodásban lefektetett lakhely-változtatási jogunktól. Más részről azt is észrevettük, hogy a magyar kormány is akadályokat gördít áttelepülésünk elé, nem hozza meg az áttelepülésünket meggyorsító szükséges rendeleteket és intézkedéseket.

A fenti sorokban foglalt panaszunkat közölve, arra kérjük a magyar kormányt, hogy mielőbb szüntesse meg ezt a helyzetet, amely ellentétben áll a megállapodással, és nyilvánvalóan sérti az emberiesség alapelveit s ezen keresztül, az igazi demokráciát! Mi önként jelentkeztünk áttelepülésre és ezt az elhatározást a szláv összetartozás érzése diktálta nekünk, és az a jogunk, hogy mi a szláv földhöz tartozunk. Ma is megismételjük: el akarunk jutni szlovák és cseh testvéreinkhez és a sokféle akadály ellenére, amelyet utunkba gördítenek - igenis áttelepülünk. Az akadályok halmozása, akárki csinálja is, teljesen hiábavaló kísérlet. A magyar kormány, ha igazán demokratikus, nem tűrheti tovább, hogy bennünket megakadályozzanak elhatározásunk keresztülvitelében, amelyet teljesen szabadon, az emberi jogok és az államközi megállapodás alapján tettünk, mivel a jelenlegi állapot a demokratikus elvek megsértését jelentené és meg vagyunk róla győződve, hogy ezt a helyzetet megvetéssel szemlélné és ítélné el valamennyi szabad és demokratikus nép.

Áttelepülésünk magyar részről történő halogatását érthetetlennek találjuk. Még a fent említett megállapodás megkötése előtt kijelentette nekünk egy magas állású magyar államférfi, hogy a szlovák kérdés csupán vagyonkérdés. Kérdezzük: hát most, amikor a magyar föld olyan könnyen megszabadulhat tőlünk, miért gördítenek akadályokat áttelepülésünk elé?

Miért nem adják meg a lehetőséget, hogy mi, akik csupán „megtűrt személyek" voltunk és „buta tótnak" csúfoltak, meg azt mondták: „tót nem ember" - végre elmehessünk testvéreinkhez és elmenetelünk után a magyarok szintén üdvözölhessék rokonaikat saját földjükön, akik Csehszlovákiából térnek vissza hazájukba és elfoglalják a mi helyünket.

Áttelepítésünk halogatása sérti az emberiesség törvényeit és a nemzetközi jogot. A szabad elhatározásnak, amely nem mond ellent a törvénynek, a demokrácia elvei szerint érvényesülnie kell, az államok közötti szerződéseket pedig, amelyek a nemzetközi jog szerint törvénynek számítanak, teljesíteni kell. A mi esetünkben már csak azért sem szabad tűrni az emberiesség törvényeinek és a nemzetközi jognak megkerülését, mivel az ilyen eljárás rendesen a nemzetek közötti nyugtalanság forrásává lesz. Ilyen helyzetnek nem szabad létrejönnie Magyarország és Csehszlovákia - két szomszédos állam - között.

Miniszterelnök Úr! Áttelepülésünk halogatása már kezd az idegeinkre menni! Egyidejűleg azt is hangsúlyozni kívánjuk, hogy lelkünkben nem halványult el a vágyódás ősi hazánk, a Csehszlovák Köztársaság után - sőt ellenkezőleg: erősödött, mivel itt Magyarországon, amelyet el akarunk hagyni, csupán olyan tapasztalatokat szereztünk, amelyek megerősítették bennünk azt a meggyőződést, hogy létérdekeinket egyedül a Csehszlovák Köztársaság képes megvédeni, amelyet vér szerinti testvéreink vezetnek. Át fogunk települni Csehszlovákiába! Ha átköltözésünk még tovább húzódnék, kénytelenek leszünk saját szekereinken, vagy batyunkkal gyalog útnak eredni csehszlovák hazánk felé. Ha saját erőnkből is, de mindenképpen átmegyünk.

Miniszterelnök Úr! Az igazi demokrácia nevében kérjük a magyar kormányt: adjon utasítást valamennyi felsőbb hatóságnak, hatósági szervnek és tisztviselőnek, hogy mindenképpen támogassák áttelepülésünket. Önt magát pedig kérjük, intézkedjék, hogy mihamarabb elutazhassunk Csehszlovákiába. A mi helyünkre hadd térjenek haza Csehszlovákiából mihamarabb a magyarok. Bízunk benne, hogy ezen elhatározás gyors keresztülvitele - az eredménytelen várakozás után - mindkét részt ki fogja elégíteni és az eredmény csupán megerősíti majd a csehszlovák és a magyar kormány nemzetközi együttműködését.

Közöljük, hogy e memorandum egy példányát megküldjük a Magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottságnak, egyet az Egyesült Nemzeteknek /New Yorkba/ és egyet a Csehszlovák Kormánynak.

Abban a reményben, hogy kérésünk teljesül, maradtunk tisztelettel.

Budapest. [1946. december 16.?]

MOL XIX-A-1-j-1947-XXXIV-186. Gépelt, aláírás nélküli tisztázat.

A Miniszterelnökség iratai között több hasonló, aláírásokkal ellátott beadvány is található. Ezekkel kapcsolatban a Miniszterelnökségen leszögezték, hogy a magyar kormány az áttelepülések letiltását azonnal feloldja, mihelyst megszűnik a szlovákiai magyarság deportálása, addig azonban nem hajlandó engedékenységre. „Merészségnek kell tekintenünk a humánumra való hivatkozást azok részéről, akik tétlenül nézik a szlovákiai magyarság felszámolását. A magyar politika talán először helyezkedett a reciprocitás elvére és távolról sem olyan mértékben, amely arányban állna a szlovákiai magyarság embertelen sérelmeivel. Nagyon jól tudjuk, hogy a protektor szerepét vállaló Antifasiszta Front a legközvetlenebb összeköttetésben áll a csehszlovák politikusokkal. Itt az alkalom, hogy ne a hazai szlovákság érdekében lépjenek fel Budapesten, hanem győzzék meg a csehszlovák politikusokat arról, mennyire helytelen úton járnak, amikor tiltakozásunk ellenére tovább folytatják a magyarság deportálását." MOL XIX-A-1-j-1947-XXXIV-65.

b.
A Miniszterelnökség részére készített magyar nyelvű tájékoztató a magyarországi szlovák propagandáról.

Szlovák lapszemle.
Budapesti szlovák lap.

SLOBODA, 1947. január 30.
Áttelepítési hírek.

Beszámoló a csehszlovák áttelepítési bizottság egyéves munkájáról.

Makkos Péter dr. négyhasábos cikkben számol be a csehszlovák áttelepítési bizottság egyéves munkájáról és kiemeli, hogy az áttelepítési bizottság minden lehetőt elkövetett a szlovákok áttelepítése érdekében. 1946 a magyarországi összes szlovákok szempontjából nagy jelentőségű év. Hathatós támogatást nyújtott a magyarországi szlovákok kultúrtörekvései terén a csehszlovák áttelepítési bizottság. Pozsonyból lángoló szívvel indultak útnak 1946 márciusában az áttelepítési bizottság emberei. Valamennyien tudták, hogy Magyarországon emberfeletti munkát kell kifejteniük. Valamennyien hitték, hogy sikerül, ha nem is egyszerre, de kitartó munkával és szeretettel néhány hónap alatt azt a sok sérelmet megszüntetni, amelyet évszázadokon keresztül követtek el Magyarországon a szlovákokkal szemben.

„Ne üldözzétek nemzetemet!" c. vezércikkben, melyet a stílusból ítélve, valószínűleg Horák Sándor, az

. alelnöke írt, utal arra, hogy Magyarország minden részéből, a szlovákok által lakott helységekből, az A.F.S. központjába olyan hírek érkeznek, hogy az áttelepülésre jelentkezett szlovákoknak nagyon sok szemrehányást kell elviselni, éspedig nem a magyar rendőröktől, a hivatalnokoktól, a jegyzőktől, szolgabíróktól, nem a magyar polgártársaktól, hanem azoktól a szlovákoktól, akik nem jelentkeztek áttelepülésre. A Magyarországon maradó szlovákok az áttelepülésre jelentkezetteket hazaárulóknak bélyegzik. A cikkíró szerint hazaáruló az az ember, aki országát az ellenségnek pénzért, vagy bizonyos előnyt biztosító állásokért adja el. Azok a szlovákok, akik áttelepülésre jelentkeztek, nem adták el ezt az országot, hanem azon egyezmény értelmében akarnak távozni Magyarországról, melyet Gyöngyösi külügyminiszter aláírt és a budapesti parlament ratifikált. Tehát, akik ennek szellemében cselekszenek, hazaárulók nem lehetnek, ellenben nemzetárulók azok a szlovákok, akiknek nem volt elég lelkierejük ahhoz, hogy odamenjenek, ahová szívük parancsa szerint távozni kellene, akiknek kedvesebb a megszokott otthon és családi kör, mint a szlovák haza és nemzet!

[popup title="[...]" format="Default click" activate="click" close text="A lapszemle kihagyott részei a budapesti szlovákok szervezkedéséről, szlovák gyermekek szülői értekezletéről, Vladimír Clementis csehszlovák külügyi államtitkárról, a magyarországi „összeesküvési” ügyről, más gazdasági vonatkozású hírekről szólnak. "]

A magyar hatóságok az utolsó falat kenyértől is meg akarják fosztani az áttelepülő szlovákokat.
Egész oldalt betöltő cikkben számol be a Sloboda azokról a jogtalanságokról, melyeket a magyar hatóságok az áttelepülő szlovákokkal szemben elkövetnek. Bevezetőjében a cikk hangoztatja, hogy az áttelepülés ellen irányuló agitáció, melynek soviniszta jellege van, nem szűnt meg. A továbbiakban kiemeli, hogy Oroszlán községben Bálint Imre jegyző Szeibert Zsuzsannától, akinek férje orosz fogságban van, és két gyermekével a legnagyobb nyomorban sínylődik, a segély folyósítását megtagadta azzal az indokolással, hogy felsőbb hatóságától kapott arra utasítást, hogy áttelepülésre jelentkezett szlováknak segély nem jár. Az Aszód melletti Erdőkürt községben Csudik István szlovák nemzetiségű lakostól a földreform során kapott földet azért vették el, mert áttelepülésre jelentkezett. Püspökhatvan községben Blazsek Veronika 40 Ft havi segélyét ugyancsak azért vonták meg, mert áttelepülésre jelentkezett. Gasparik András püspökhatvani lakos Budapesten dolgozott egy gyárban. Munkájából azzal az indokolással bocsátották el, hogy elárulta a hazát. Franyik János vácbottyáni lakosnak a földreform során 7 és fél hol földet juttattak. Mivel áttelepülésre jelentkezett, elvették tőle, de ugyanakkor a földreformbizottság újabb 10 hold földet ajánlott fel neki abban az esetben, ha visszavonja áttelepülési jelentkezését. Franyik az ajánlatot nem fogadta el.

A nyíregyházai „Magyar Nép" izgat az áttelepülés ellen.
A Nyíregyházán megjelenő „Magyar Nép" c. újság 1947. január 21-i számában: „Bár még egyszer visszamehetnék a mi drága, jó szülőföldünkre, Nyíregyházára" c. cikket ír, melyben egy Nyíregyházáról Szlovákiába áttelepült szlovák leveléből idézi a fenti mondatot, továbbá azt is, hogy az áttelepültek csalódtak. Ezzel szemben a Sloboda több áttelepülő levélből közöl cáfolatként szemelvényeket. A Slobodához érkezett levelek szerint a Nyíregyházáról áttelepült szlovákoknak nagyon jó dolguk van Szlovákiában. [...]

BELPOLITIKA

A magyar rendőrők ismét két szlovákot gyilkoltak meg.
Vezető helyen kéthasábos cikkben a Sloboda feltűnő szedéssel arról számol be, hogy ismét szlovák vér folyt Magyarországon. Csabacsűdön, Szarvas mellett, két rendőr agyonlőtt két szlovákot. A Sloboda kiemeli, hogy a demokratikus Magyarországon terror, ütlegelés, bebörtönzés és rendőrsortűz a szlovákok osztályrésze. A szlovákok ellen irányuló terrornak és üldözésnek a gyökere felsőbb fórumokban keresendő. Ugyanis onnan indulnak ki a kezdeményezések az atrocitásokra. Csabacsűdön András György és Paluska János szlovákokat lőtték agyon a rendőrök. A vizsgálat megállapította, hogy az áttelepülésre jelentkezett szlovákokkal szemben megnyilvánuló rendőrbosszú idézte elő a halált. Kíváncsiak vagyunk, - fejezte be cikkét a Sloboda, - mikor tisztítja meg a Belügyminisztérium a rendőrtestületet, és meddig akarnak a rendőrurak játszani a szlovákok türelmével. Egy másik cikkében ugyancsak feltűnő formában arról ír a Sloboda, hogy Felsőpetényben a csehszlovák áttelepítési bizottság kirendeltségének ottani tisztviselői közül a rendőrség megpofozta Dombay Gézát és Vrádel Jánost. A rendőrpofon - írja a Sloboda - akkorát csattant, hogy annak hallatára a környék lakosai kirohantak házaikból.
Külön megemlékezik a Sloboda Maly Rudolf pilisszántói szlovák meggyilkolásáról, és emlékeztet arra, hogy a magyar rendőrök által meggyilkolt pilisszántói szlovákot január 26-án temették el. Ezzel kapcsolatban közli a Sloboda Dr. Zsurik János budapesti ügyvéd arcképét a következő megjegyzéssel: Maly Rudolf özvegyét és árváit a rendőrgyilkosok ellen indított perben Zsurik fogja képviselni.

A magyarországi szlovákok tiltakozása a szlovákiai magyarok deportálása ellen.
A felsőpetényi szlovákok - a Sloboda jelentése szerint - gyűlést tartottak, amelyen tiltakoztak a szlovákiai magyar üldözés és deportálás ellen. A lap szerint Felsőpetény tiszta szlovák község, és a szlovák határ közelében fekszik. A községben jó szlovákok mellett az összes politikai pártok bevonásával, tiltakozó gyűlést rendezett az embertelen szlovákiai magyar üldözés és a magyarok deportálása ellen. A gyűlésre - a tudósítás szerint - kivezényelték nemcsak Felsőpetényből, hanem a környező községekből is az összes áttelepülésre nem jelentkezett szlovákokat [!]. A gyűlés szónoka Antus János, a helybeli Nemzeti Tanács elnöke volt, aki hangoztatta, hogy a Kárpátoktól az Adriáig mindenütt élnek magyarok, de ezeket a szlávok gyökerestől ki akarják irtani. Felszólaltak még Dinnyés István, Bujáki Mihály, Lánsky Pál és mások. A szónokok minden második szavukban gyalázták Csehszlovákiát és hangsúlyozták, hogy rájár még majd a rúd a „büdös tót"-okra és a szlovákiai magyarok deportálásáért sokszorosan fognak fizetni.

[...]

MOL XIX-A-1-j 1947-XXXIV-5841. Gépelt karbonpapírral készített egykorú másolat.

Ezen a napon történt szeptember 20.

1929

Budapesten levetítik az első hangosfilmet („Az éneklő bolond”).Tovább

1956

Kétnapos tartózkodásra Budapestre érkezett Luther Evans, az UNESCO főigazgatója. A látogatás eredményeképpen Magyarország fokozatosan...Tovább

1990

Ratifikálják a két Németország újraegyesítését.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő