Csehszlovák–magyar lakosságcsere- és deportálások

„A Duna másik oldaláról naponta érkező jelentések egybehangzóan megerősítik, hogy az ott élő magyarságot dúvad módjára üldözik, megfosztják legelemibb emberi jogaitól és az embernek vele született jogától, vagyonából kiforgatják és elkobozzák, és a középkori állapotokat megcsúfoló rabszolgasorsra ítélik.”

 

A Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság jelentése a lakosságcseréről

MAGYAR
ÁTTELEPÍTÉSI KORMÁNYBIZTOS

 

Helyzetjelentés a szlovák-magyar
lakosságcsere első lebonyolításáról.

Földművelődésügyi Miniszter Úrnak,

Budapest

Az 1946. XV. tc-ben törvénybe iktatott csehszlovák-magyar lakosságcsere egyezmény keretében eddig történt szállításokról és elhelyezésekről, illetve az egyezmény keretében még áttelepítésre kerülő magyarok elhelyezése tekintetében az alábbiakat jelentem.

Az egyezmény keretében, az első fázisként jelentkező 3000 család szállítása 1947. április hó 12 napján kezdődött meg s 1947. június hó 5 napjáig bezárólag összesen 142 vasúti szerelvénnyel 2444 magyar család érkezett. A magyar áttelepültek összlétszáma e napig 9756. A 3000 család áttelepítése a tervek szerint f. hó 14-én fejeződik be.

A 3000 áttelepülő család közül 972 család Bars vármegye lévai járásának több községéből, 215 család Nyitra-Pozsony vármegyéből, Érsekújvárról és az érsekújvári járásból, 1260 család Nyitra-Pozsony vármegye galántai járásából és 543 család pedig Komárom vármegye komáromi járásából települt át.

Az áttelepült magyar családok elhelyezése a következő:

Pest vármegye:

községekben elhelyezést nyert
összesen:

450 cs.

Bács-Bodrog vármegye:
Vaskút községben

61 cs.

Baranya Vármegye:
57 községben:

891 cs.

Tolna vármegye:
34 községben:

841 cs.

Győr-Moson vármegye:
3 községben:

106 cs.

Nyíregyháza városban:

201 cs.

Békés vármegye:
Tótkomlós, Mezőberény és Kondoros községekben

241 cs.

Csanád vármegye:
Pitvaros községben:

149 cs.

Elszórtan különböző telephelyekre

60 cs.

8 vármegyében összesen

3000 cs.

Az elhelyezési helyek eredetét tekintve svábok összeköltöztetése
folytán megürült telephelyeken összesen

2243 család

a már korábban kitelepített svábok még üresen állott
házaiban /Győr-Moson vármegye községeiben/

106 család,

Baranya és Tolna vármegye valamint Pest vármegye községeiben
elszórtan cca. 60, összesen

166 család

Svábok házaiban összesen:

2409 család

Kitelepített szlovákok helyére:
Nyíregyházán:

201 család

Tótkomlóson:

122 család

Pitvaroson, Mezőberényben és Kondoroson:

268 család

Áttelepült szlovákok helyére összesen:

591 család

Az elhelyezéseknél első és fő szempontnak a gazdasági szempontokat tartottam s „lehetőleg" azon voltam, hogy az áttelepülők eddigi gazdálkodási irányuknak megfelelő telephelyekre kerüljenek. A gazdasági követelményeket azonban erősen befolyásolja az, hogy a felvidékről áttelepülők túlnyomó része a Kisalföldről, Magyarország egyik legtermékenyebb és legkulturáltabb sík vidékéről való, míg a rendelkezésre álló telephelyek nagyobb része Dunántúlnak, dombosabb vidékén van. A gazdasági követelményeket erősen befolyásolták egyéb el nem hanyagolható körülmények is, így a gazdaságosság, a szállítás és a lakosságcsere egyezményben lévő kikötmények [sic!] nehézségei: /a csehszlovákok által adott vasúti szerelvények megbonthatatlansága stb./

[popup title="[...]" format="Default click" activate="click" close text="A kihagyott rész az áttelepítettek gazdasági körülményéről készített kimutatásokra vonatkozó utalást tartalmaz. "]

Az áttelepült magyarok és a kitelepült szlovákok egymáshoz viszonyított gazdasági helyzetét legjobban jellemzi az, hogy a június hó 5. napjáig kitelepült szlovák családok itt hagytak összesen 2233 lakóházat /lakóhelyet/ és visszahagytak összesen 14,351 kat. hold földingatlant. Ebből a földreform során juttatott ingatlanoknak területe mintegy 4300 kat. hold. Az ugyan ezen idő alatt áttelepült magyar családok pedig 2199 lakóházat s 392 gazdasági épületet hagytak vissza míg az ott hagyott ingatlanaiknak össz területe a velük hozott csehszlovák jegyzék összesített adatai szerint is 30,305 kat. hold volt. Az otthagyott vagyonleltár szerinti hiteles összesítése még nem történt meg. Az áttelepült magyarok otthagyott földingatlana tehát mintegy háromszorosa a kitelepült szlovákok itthagyott saját földingatlanainak.

A felvidéki magyarok eddigi elhelyezése általában kielégítő s az áttelepültek nagyobb részében megnyugvást keltett. Nagyobb elégedetlenség csak a már korábban kitelepült Győr-Moson vármegyei községekben régebben elhagyott és a részben háborús károktól megsérült házakba telepítettek körében volt, illetve azok körében, akik az otthagyott szlovák helyekre telepítettek. A szlovákok lakóhelyei ugyanis az ott hagyott magyar telephelyeket, mind a lakóház, mind a gazdasági épületek férőhelyei stb. tekintetében meg sem közelíthetik. Egy-két helyen az okoz nagyobb gazdasági nehézséget, hogy a telephelyekhez tartozó földek a folyó évben a termelés érdekében már ideiglenesen haszonbérbe adattak s az áttelepültek csak a gazdasági év végével tudunk termőterületet adni, holott ők teljesen bevetett és elmunkált földet hagytak vissza. Az ilyeneknek takarmánnyal és fejadaggal intézményes megsegítésére feltétlen szükség lesz.

MOL XIX-A-1-j-1947-XXXIV-1822. A Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság nyomtatott fejlécű levélpapírjára karbonpapírral, géppel írt, aláírás nélküli másolat.

Ezen a napon történt szeptember 20.

1929

Budapesten levetítik az első hangosfilmet („Az éneklő bolond”).Tovább

1956

Kétnapos tartózkodásra Budapestre érkezett Luther Evans, az UNESCO főigazgatója. A látogatás eredményeképpen Magyarország fokozatosan...Tovább

1990

Ratifikálják a két Németország újraegyesítését.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő