A gorlicei áttörés az első világháborúban: Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregeinek sikeres támadása az oroszok ellen.Tovább
François Mitterrand elnök második budapesti útja – 1990. január 18–19.
„Túlzás nélkül merem állítani, hogy a sajtóértekezleten „diplomáciai bomba” robbant. A Francia Köztársaság elnöke „Magyarország számára különösen fájdalmasnak” nevezte a nemzeti kisebbség kérdését, mivel az országot, tette hozzá, „mindkét világháború után megfosztották területének kétharmadától”. Francia államfő szájából hasonló kijelentés még sohasem hangzott el. Mitterrand szavai világszerte nagy feltűnést keltettek.”
Thomas Schreiber visszaemlékezése François Mitterrand elnök második budapesti útjáról (1990. január 18-19)
1989 őszén egymást követték a szétesőben lévő szovjet tömböt érintő események. Ez nyilvánvaló okokból hatással volt a térséget érintő francia külpolitikára, így a Párizs és Budapest közötti, egyébként már évek óta örvendetesen fejlődő viszony még kedvezőbb alakulására. November végén már tudomásom volt arról, hogy a Magyarország iránt kimondottan rokonszenvet tanúsító François Mitterrand elnök 1982 júliusában tett első látogatását követően „rövidesen" ismét Budapestre készül. De ezt a „másik oldalon" is megérezték; nem csupán a hozzáférhető diplomáciai anyagokból tudjuk miszerint a hivatalos magyar vezetés, a „reformkommunista" Németh Miklós, Horn Gyula, valamint Pozsgay Imre (hogy csupán e három, akkor meghatározó szerepet játszó politikust említsek) céljai közé tartozott a kétoldali kapcsolatok fejlesztése. Ennek keretében nyitott többek között a hivatalos Budapest a franciaországi magyar emigráció felé.
1990 január első napjaiban Romániában - véleményem szerint - valójában nem történt még igazi rendszerváltozás, mintha csak átfestették volna a cégtáblát: a Ceausescu-házaspár gyors kivégzését megelőző komédia nem volt más mint a „bírók" önmagukon végrehajtott szerecsenmosdatási kísérlete. Viszont Magyarországon, ahol a forradalom évfordulóján, 1989. október 23-án, megszületett a harmadik Magyar Köztársaság, más volt a helyzet.
1990. január 18-án délelőtt 11 órakor François Mitterrand (akit elkísért a kormány négy tagja, köztük három államminiszter valamint tizenhat vezető beosztásban lévő funkcionárius) különgépe leszállt a Ferihegyi repülőtéren. Az államfő megtisztelt azzal, hogy ezúttal nem újságírói minőségemben, hanem a Francia Köztársaság elnökének személyes meghívottjaként utazhattam szülővárosomba. A hivatalos látogatás első napján az elnöki küldöttség tagjai a köztársasági elnökség főtitkárának kérésére „gondosan kiválogatott" magyar politikai személyiségeket hívtak meg ebédre. Rám - természetesen nem véletlenül - Antall Józsefet „osztották ki" hiszen 1989 folyamán több ízben alkalmam volt találkozni Vele, és akit Párizsban sokan Magyarország „virtuális" miniszterelnökének tekintették... Ezúttal a Hilton Szálloda éttermében találkoztunk és a kitűnő ebéd alatt sokat beszéltünk a francia-magyar kapcsolatokról. Antall József szenvedéllyel beszélt, hogy mennyire fontosnak tartja Franciaország a jelenleginél jóval érezhetőbb jelenlétét a közép-európai térségben. Különben - ezt többször ismételte - akarva-akaratlanul „mi magyarok is a németek átölelő karjai közé kerülünk".
Ami szerinte nem volna ajánlatos még akkor sem, ha egyébként a németek barátaink és szövetségeseink, akikkel jó viszonyban akarunk lenni. „De a jóból is megárt a sok". Antall kesernyés humorral (amit egyébként nem egyszer tapasztaltam Nála) panaszkodott, és itt volna az ideje, hogy ne maradjon egyoldalú a Franciaország irányában - mindenekelőtt a francia kultúrát méltán csodáló értelmiségiek által tanúsított - rokonszenv.
Természetesen szóba került Trianon. Antall nyomatékosan hangsúlyozta, nem az igazságtalan határok erőszakos megváltoztatása a cél, hanem az emberi jogok tiszteletben tartásának lehetővé tétele a születő Európában, ahova a demokratikussá váló Magyarország tartozni kíván. A délután folyamán François Mitterrand majd a Béla király-úti Résidence des Hôtes-ban egy órán keresztül beszélgetett Antall Józseffel, úgyis, mint, a Magyar Demokrata Fórum elnökével (később fogadta Nyers Rezsőt, a Magyar Szocialista Párt elnökét) majd este zajlott le a parlamenti díszvacsora. A francia köztársasági elnök pohárköszöntőjében kiemelte: „Magyarország az elsők között kívánta a változást (hogy a szabadság visszanyerje jogait) régóta készült rá és az elsők között cselekedett is, amikor elhatározta az emberi mozgásszabadság elvének az átültetését a gyakorlatba" (utalása a határnyitásra). A pohárköszöntő végén Mitterrand emlékeztetett arra, hogy a XVII. században és a Felvilágosodás századának az elején Franciaország igen lelkesedett Magyarországért; Montesquieu meglátogatta, Voltaire ismertette, „és a feltételek most együtt vannak egy ilyen régi érdeklődés újabb kibontakozására, egy évszázados barátság újraéledésére".
Könnyen „dekódolható", gondosan megválasztott diplomatikus utalások, amire a pohárköszöntő kiválóan alkalmas...
Másnap, tehát január 19-én a francia köztársasági elnök a Béla-király úti rezidencián a hivatalos protokoll-program szerint „a politikai pártok képviselőivel" reggelizett. Ezen, élükön Antall Józseffel, a hivatalosan már nem illegális, de a parlamentben még nem képviselt ellenzéki erők vezetői vettek részt. Mivel a budapesti utat előzően tartott belső tájékoztatón részt vettem, jól tudtam, hogy francia részről felkészülnek az ellenzéki politikusokkal való találkozóra. Ezen pedig nyilvánvalóan szóba kerül a határon túli magyar kisebbségek kérdése, amelyet a Quai d'Orsay szakértői igen jól ismertek és erről természetesen rendszeresen tájékoztatták Mitterrand elnököt.
Ennek tudatában a fentebb említett ebéden arra bíztattam Antall Józsefet, hogy a francia államfőnek tegyen fel minden kérdést éppen Trianonnal kapcsolatosan.
François Mitterrand budapesti látogatása második napjának programja igen zsúfolt volt. Az ellenzéki pártok - lényegében az MDF - vezetőivel elfogyasztott reggelit követően az elnök kihallgatáson (nüansz!) fogadta Pozsgay Imre államminisztert, koszorút helyezett el Nagy Imre sírján, majd látogatást tett a Kölcsey Ferenc gimnázium francia-tagozatában. A Váci utcában tett rövid sétát követően zajlott le a francia fogadás a Kossuth Lajos-téri Néprajzi Múzeumban. Ebéd a Hungária-kávéházban, értelmiségi személyiségek társaságában, majd a budai püspöki [érseki] palotában a találkozó Paskai László bíborossal.
Négy órakor kezdődött a Mitterrand látogatást befejező nemzetközi sajtóértekezlet, amelyet Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnökkel tartott a Tudományos Akadémia dísztermében.
Túlzás nélkül merem állítani, hogy a sajtóértekezleten „diplomáciai bomba" robbant. A Francia Köztársaság elnöke „Magyarország számára különösen fájdalmasnak" nevezte a nemzeti kisebbség kérdését, mivel az országot, tette hozzá, „mindkét világháború után megfosztották területének kétharmadától". Francia államfő szájából hasonló kijelentés még sohasem hangzott el. Mitterrand szavai világszerte nagy feltűnést keltettek. Az új román kormány alig három héttel a bukaresti palotaforradalom után felháborodottan tiltakozott Horn Gyula külügyminiszternek küldött jegyzékében. Azt állítva, hogy a francia elnök szavai ellentétesek a helsinki záródokumentumnak a határok sérthetetlenségére vonatkozó rendelkezéseivel. Francia részről - így Hubert Vedrine, az Elysée szóvivője, később főtitkára, majd francia külügyminiszter visszautasította a képtelen vádaskodást. „Bukarest egyszerűen kiforgatta az elnök nyilatkozatát" fejtegette Vedrine. Az államfő az emberi jogok tiszteletben tartásáról beszélt, éppen azt fejtegette, hogy egy kisebbségi státus létrejövetele tenné lehetővé sok vitás és fájdalmas probléma békés megoldását a határok megváltoztatása nélkül.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt május 02.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent az ArchívNet 2025. évi első száma. Friss lapszámunkban az 1940-es, 1950-es évek változásaihoz kapcsolódó forrásismertetések olvashatók. Ezek a változások, fordulatok mind kötődnek a magyarországi politikai változásokhoz: személyes sorsok alakulását befolyásolhatták. Legyen szó akár helyi katolikus szervezőmunkáról vagy éppen egy-egy megszervezett ünnepségről az 1941-ben Magyarország által visszaszerzett területen.
Az időrendet tekintve Gorzás Benjámin (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) írása mutatja be a legkorábbi eseménysort, igaz ennek az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Három forrás segítségével világítja meg, hogy a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja miként igyekezett létrehozni, majd ápolni Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek az emlékét. A kultuszteremtéshez az is löketet adott, hogy 1941 áprilisában Magyarország visszafoglalta a Muraközt is: így a Zrínyi-család szempontjából kiemelt jelentőségű településeken – Csáktornyán és Szentilonán – is lehetett rendezvényeket szervezni.
Sulák Péter (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) forrásismertetésében az 1945-öt követő politikai átalakulások helyi lenyomata jelenik meg. 1948-ban Magyarországon végbement a látható politikai fordulat, egyben zajlott az 1947-ben meghirdetett Boldogasszony-év is. A feszült politikai légkör rányomta a bélyegét az egyházak (jelen esetben a római katolikus) életére. A publikált dokumentum arról számol be, hogy az MDP helyi pártszervezete miként áll hozzá, illetve miként „koordinálta” Jászapátiban a Mária-napi ünnepséget.
Szintén a római katolikus egyház és a kommunisták kezébe került államhatalom viszonyához kapcsolódóan mutat be forrást Purcsi Adrienn (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem), aki egy állambiztonsági jelentéséből mutat be egy részletet. A közölt részlet második világháború előtti gyökerekkel rendelkező KALOT mozgalom miként lehetetlenült el 1945-öt követően. A jelentés főszereplője Kerkai Jenő, a KALOT egyik főszervezője, azonban feltűnik benne cselekvő aktorként Szekfű Gyula is, aki moszkvai nagykövetként próbált a KALOT, illetve – tágabban értve – a Demokrata Néppárt ügyében eljárni.
Mindszenty József alakja az előző két ismertetésben is felsejlik (a Mária-évet Magyarországon ő hirdette meg esztergomi érsekként, és szintén ő volt az, aki Kerkaitól megvonta a támogatását a pártalapítás esetében). Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésben Mindszenty ugyanakkor a főszereplő, aki az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverése utáni instabil időszakban keresett menedéket a budapesti amerikai nagykövetségen. A két szuperhatalmat, a menedéket biztosító Egyesült Államokat és a Magyarországot megszálló Szovjetuniót is foglalkoztatta Mindszenty helyzete. Előbbieket többek között azért – mint az ismertetésből kiderül, hogy Mindszenty megérti-e, hogy számára nem politikai, hanem humanitárius menedéket nyújtottak.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. február 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő