François Mitterrand elnök második budapesti útja – 1990. január 18–19.

„Túlzás nélkül merem állítani, hogy a sajtóértekezleten „diplomáciai bomba” robbant. A Francia Köztársaság elnöke „Magyarország számára különösen fájdalmasnak” nevezte a nemzeti kisebbség kérdését, mivel az országot, tette hozzá, „mindkét világháború után megfosztották területének kétharmadától”. Francia államfő szájából hasonló kijelentés még sohasem hangzott el. Mitterrand szavai világszerte nagy feltűnést keltettek.”

Thomas Schreiber visszaemlékezése François Mitterrand elnök második budapesti útjáról (1990. január 18-19)

1989 őszén egymást követték a szétesőben lévő szovjet tömböt érintő események. Ez nyilvánvaló okokból hatással volt a térséget érintő francia külpolitikára, így a Párizs és Budapest közötti, egyébként már évek óta örvendetesen fejlődő viszony még kedvezőbb alakulására. November végén már tudomásom volt arról, hogy a Magyarország iránt kimondottan rokonszenvet tanúsító François Mitterrand elnök 1982 júliusában tett első látogatását követően „rövidesen" ismét Budapestre készül. De ezt a „másik oldalon" is megérezték; nem csupán a hozzáférhető diplomáciai anyagokból tudjuk miszerint a hivatalos magyar vezetés, a „reformkommunista" Németh Miklós, Horn Gyula, valamint Pozsgay Imre (hogy csupán e három, akkor meghatározó szerepet játszó politikust említsek) céljai közé tartozott a kétoldali kapcsolatok fejlesztése. Ennek keretében nyitott többek között a hivatalos Budapest a franciaországi magyar emigráció felé.

1990 január első napjaiban Romániában - véleményem szerint - valójában nem történt még igazi rendszerváltozás, mintha csak átfestették volna a cégtáblát: a Ceausescu-házaspár gyors kivégzését megelőző komédia nem volt más mint a „bírók" önmagukon végrehajtott szerecsenmosdatási kísérlete. Viszont Magyarországon, ahol a forradalom évfordulóján, 1989. október 23-án, megszületett a harmadik Magyar Köztársaság, más volt a helyzet.

1990. január 18-án délelőtt 11 órakor François Mitterrand (akit elkísért a kormány négy tagja, köztük három államminiszter valamint tizenhat vezető beosztásban lévő funkcionárius) különgépe leszállt a Ferihegyi repülőtéren. Az államfő megtisztelt azzal, hogy ezúttal nem újságírói minőségemben, hanem a Francia Köztársaság elnökének személyes meghívottjaként utazhattam szülővárosomba. A hivatalos látogatás első napján az elnöki küldöttség tagjai a köztársasági elnökség főtitkárának kérésére „gondosan kiválogatott" magyar politikai személyiségeket hívtak meg ebédre. Rám - természetesen nem véletlenül - Antall Józsefet „osztották ki" hiszen 1989 folyamán több ízben alkalmam volt találkozni Vele, és akit Párizsban sokan Magyarország „virtuális" miniszterelnökének tekintették... Ezúttal a Hilton Szálloda éttermében találkoztunk és a kitűnő ebéd alatt sokat beszéltünk a francia-magyar kapcsolatokról. Antall József szenvedéllyel beszélt, hogy mennyire fontosnak tartja Franciaország a jelenleginél jóval érezhetőbb jelenlétét a közép-európai térségben. Különben - ezt többször ismételte - akarva-akaratlanul „mi magyarok is a németek átölelő karjai közé kerülünk".

Ami szerinte nem volna ajánlatos még akkor sem, ha egyébként a németek barátaink és szövetségeseink, akikkel jó viszonyban akarunk lenni. „De a jóból is megárt a sok". Antall kesernyés humorral (amit egyébként nem egyszer tapasztaltam Nála) panaszkodott, és itt volna az ideje, hogy ne maradjon egyoldalú a Franciaország irányában - mindenekelőtt a francia kultúrát méltán csodáló értelmiségiek által tanúsított - rokonszenv.

Természetesen szóba került Trianon. Antall nyomatékosan hangsúlyozta, nem az igazságtalan határok erőszakos megváltoztatása a cél, hanem az emberi jogok tiszteletben tartásának lehetővé tétele a születő Európában, ahova a demokratikussá váló Magyarország tartozni kíván. A délután folyamán François Mitterrand majd a Béla király-úti Résidence des Hôtes-ban egy órán keresztül beszélgetett Antall Józseffel, úgyis, mint, a Magyar Demokrata Fórum elnökével (később fogadta Nyers Rezsőt, a Magyar Szocialista Párt elnökét) majd este zajlott le a parlamenti díszvacsora. A francia köztársasági elnök pohárköszöntőjében kiemelte: „Magyarország az elsők között kívánta a változást (hogy a szabadság visszanyerje jogait) régóta készült rá és az elsők között cselekedett is, amikor elhatározta az emberi mozgásszabadság elvének az átültetését a gyakorlatba" (utalása a határnyitásra). A pohárköszöntő végén Mitterrand emlékeztetett arra, hogy a XVII. században és a Felvilágosodás századának az elején Franciaország igen lelkesedett Magyarországért; Montesquieu meglátogatta, Voltaire ismertette, „és a feltételek most együtt vannak egy ilyen régi érdeklődés újabb kibontakozására, egy évszázados barátság újraéledésére".

Könnyen „dekódolható", gondosan megválasztott diplomatikus utalások, amire a pohárköszöntő kiválóan alkalmas...

Másnap, tehát január 19-én a francia köztársasági elnök a Béla-király úti rezidencián a hivatalos protokoll-program szerint „a politikai pártok képviselőivel" reggelizett. Ezen, élükön Antall Józseffel, a hivatalosan már nem illegális, de a parlamentben még nem képviselt ellenzéki erők vezetői vettek részt. Mivel a budapesti utat előzően tartott belső tájékoztatón részt vettem, jól tudtam, hogy francia részről felkészülnek az ellenzéki politikusokkal való találkozóra. Ezen pedig nyilvánvalóan szóba kerül a határon túli magyar kisebbségek kérdése, amelyet a Quai d'Orsay szakértői igen jól ismertek és erről természetesen rendszeresen tájékoztatták Mitterrand elnököt.

Ennek tudatában a fentebb említett ebéden arra bíztattam Antall Józsefet, hogy a francia államfőnek tegyen fel minden kérdést éppen Trianonnal kapcsolatosan.

François Mitterrand budapesti látogatása második napjának programja igen zsúfolt volt. Az ellenzéki pártok - lényegében az MDF - vezetőivel elfogyasztott reggelit követően az elnök kihallgatáson (nüansz!) fogadta Pozsgay Imre államminisztert, koszorút helyezett el Nagy Imre sírján, majd látogatást tett a Kölcsey Ferenc gimnázium francia-tagozatában. A Váci utcában tett rövid sétát követően zajlott le a francia fogadás a Kossuth Lajos-téri Néprajzi Múzeumban. Ebéd a Hungária-kávéházban, értelmiségi személyiségek társaságában, majd a budai püspöki [érseki] palotában a találkozó Paskai László bíborossal.

Négy órakor kezdődött a Mitterrand látogatást befejező nemzetközi sajtóértekezlet, amelyet Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnökkel tartott a Tudományos Akadémia dísztermében.

Túlzás nélkül merem állítani, hogy a sajtóértekezleten „diplomáciai bomba" robbant. A Francia Köztársaság elnöke „Magyarország számára különösen fájdalmasnak" nevezte a nemzeti kisebbség kérdését, mivel az országot, tette hozzá, „mindkét világháború után megfosztották területének kétharmadától". Francia államfő szájából hasonló kijelentés még sohasem hangzott el. Mitterrand szavai világszerte nagy feltűnést keltettek. Az új román kormány alig három héttel a bukaresti palotaforradalom után felháborodottan tiltakozott Horn Gyula külügyminiszternek küldött jegyzékében. Azt állítva, hogy a francia elnök szavai ellentétesek a helsinki záródokumentumnak a határok sérthetetlenségére vonatkozó rendelkezéseivel. Francia részről - így Hubert Vedrine, az Elysée szóvivője, később főtitkára, majd francia külügyminiszter visszautasította a képtelen vádaskodást. „Bukarest egyszerűen kiforgatta az elnök nyilatkozatát" fejtegette Vedrine. Az államfő az emberi jogok tiszteletben tartásáról beszélt, éppen azt fejtegette, hogy egy kisebbségi státus létrejövetele tenné lehetővé sok vitás és fájdalmas probléma békés megoldását a határok megváltoztatása nélkül.

Ezen a napon történt január 31.

1929

Lev Davidovics Trockijt száműzik a Szovjetunióból.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő