Iratok Kádár János belügyminiszterségének idejéből

Feltételezhetnénk, hogy az államvédelemmel foglalkozó egységeknek az államrendőrség szervezetéből történő kiemelésével, centralizálásával és jogkörének bővítésével a belügyminiszter pozíciója erősödött. A valóságban azonban nem ez történt. A Rajk kinevezésétől Zöld Sándor lemondásáig terjedő időszakban a mindenkori belügyminiszter jelentősége, illetve hatalma fokozatosan zsugorodott, ez a folyamat - ami nem volt független a miniszterek

- Kádár János belügyminisztersége alatt vált nyilvánvalóvá.

Ekkoriban a belügyi igazgatás két ága: a közigazgatás és a rendőrség irányítása de iure a belügyminiszter kezében összpontosult, de facto azonban a miniszter mindkét területen vesztett befolyásából. Ami a közigazgatást illeti, ebben az időszakban vált teljessé az ország igazgatásának szovjetizálása, de ezt a változást nem a tanácsrendszer bevezetése, hanem a már kiépült pártszervezet ekkoriban történő megerősödése jelentette. Az államigazgatás szervezetével párhuzamosan működő pártstruktúra kiépítését a Magyar Kommunista Párt vezetői már 1945 tavaszán megkezdték: ennek eredményeként megalakultak a párt területi, megyei bizottságai és járási titkárságai, illetve a párt központi apparátusa. Az 1948. júliusi egyesülési kongresszussal létrejött MDP az MKP struktúráját - és funkcionáriusai java részét - vitte tovább. Noha mind a központi, mind a területi apparátusok szerkezetében több változás történt a későbbiekben, de a szervezet döntő tulajdonsága, azaz a közigazgatásra gyakorolt befolyása változatlan maradt, mértéke pedig 1948 után jelentősen növekedett. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a végrehajtó hatalom kulcspozícióban lévő embereinek döntéseit nem közvetlen hivatali feletteseik, hanem a hasonló szinten lévő pártszerv vezetői szabták meg. Kádár, mint belügyminiszter - és ugyanakkor az MDP

- sem a kormányfőnek: vagy tartozott felelősséggel, hanem az MDP csúcsvezetésének, ezen keresztül pedig a Szovjetunió irányítóinak; döntéseket tehát nem hozhatott szuverén módon, igaz, ezt nem is várták tőle.

Önmagában a párt- és az állami funkciók összemosása, illetve a kormányon lévő párt, pártok nyomásgyakorlása a közigazgatásra nem egyedi jelenség, viszont ezt a nehezen átlátható helyzetet tovább bonyolította a sztálinista államszervezetek sajátossága: az államvédelemmel foglalkozó rendőri egységek rátelepedése a közigazgatás állami- és pártszerveire. Ez a folyamat szintén Kádár belügyminisztersége alatt teljesedett ki. Az államvédelemmel foglalkozó szervezeteknek a Magyar Államrendőrségből való kikerülésével és egyesítésével, az államrendőrséggel látszatra egyenrangú, de a valóságban jóval befolyásosabb szervezet jött létre. Azt a határozatot, amivel ez a nagy hatalmú szerv minisztériumi rangot kapott - pontosabban az egész közigazgatástól már látszatra is függetlenné vált, szintén Kádár belügyminisztersége alatt, 1949. december 26-án hozta az MDP Politikai Bizottsága, amikor létrehozta az önálló Államvédelmi Hatóságot. Ennek a szervnek az állam- és a pártigazgatástól való függése egyébként is formális volt. Részben azért, mert - a gazdasági élet egyes elemei: a nagyobb, stratégiai jelentőségű üzemek, vállalatok mellett - ennek a területnek az irányításába „nyúltak bele" közvetlenül a szovjetek. Tehát amikor még elvileg a belügyminiszter felügyelete alá tartozott a BM ÁVH, vezetője: Péter Gábor a szovjet NKVD képviselőinek utasításaihoz, ennek hiányában az MDP

igazodott, akikhez Kádár - főtitkár-helyettesi pozíciója, az MDP Politikai Bizottságában betöltött tagsága ellenére - valójában sohasem tartozott. Részben, mert ebben a korszakban a döntéshozatal legfelső szintjén nem a betöltött állami- és/vagy pártfunkciók számítottak, hanem a Kreml-beli szovjet vezetőkkel fenntartott személyes kapcsolatok; ezen a területen pedig Kádár - nem lévén moszkovita - jelentős hátrányban volt. Emiatt, bármennyire jelentős döntéseket hoztak a belügyi területen minisztersége idején, személyes kvalitásai és kapcsolatai miatt azoknak inkább végrehajtója volt, semmint alakítója.