Jelentés a Weiss Manfréd Acél és Fémművei Rt. elhurcolt javainak felkutatásáról

„Kutatásaink közben egy kb. 500 főnyi magyar táborra bukkantunk, amely a szegedi szeroszlop maradványa lehet. A tábor parancsnoka egy alezredes, autójavítási munkákat vállal, amelyet a tábor lakóival végeztet. Érdeklődésünkre durván elutasított, fenyegetőzött és végül kitiltott a táborból. Ennek ellenére érintkezést találtunk a tábor katonáival, akik elpanaszolták, hogy a legszigorúbb drill alatt állnak, büntetésből csuklógyakorlatokat végeznek, és kikötik őket. Általában a legfurcsább viszonyokat tapasztaljuk, görög deportáltakat magyar fegyveres őrség őriz.”

Forrás  

A Weiss Manfréd Acél és Fémművei Rt. megbízottainak jelentése a cég nyugatra hurcolt vagyontárgyainak visszaszerzéséről

Másolat.

JELENTÉS

A Weiss Manfréd Acél és Fémművei Rt., nyilasok által elhurcolt autóinak felkutatására, négyünket küldött ki Ausztriába az angolok, illetve amerikaiak által megszállott területre az alábbi megbízó levéllel.

M e g b í z á s !

Budapest, 1945. június 19.

Megbízzuk Vincze István, Spiesz József, Kovács Sándor, Martinovits Dániel munkavállalóinkat, hogy a Weiss Manfréd Acél és Fémművek RT. tehergép- és személy kocsijait kutassa fel, és szállítsa haza Ausztria és Németország területéről.

Kérjük a Szövetséges Hatalmak ellenőrző közegeit, hogy nevezetteket működésükben támogassák, és részükre a kocsik hazaszállítását engedélyezzék.

Kérésünk támogatására megjegyezzük, hogy a nyilasok által elhurcolt kocsik hiányában, a háborús jóvátételen dolgozó gyárunk anyagellátását biztosítani nem tudjuk.

[Aláírások

Weiss Manfréd Acél és Fémművei pecsétje.
A MKP csepeli szervezetének pecsétje.
A WM. Üzemi bizottságának pecsétje.
A Magyar Külügyminisztériumpecsétje.]

Június 25-én indultunk el Ausztriába, Mosonmagyaróvárig vonattal, onnan orosz gépkocsival Bécsig, majd újra vonattal Ennsig, a szovjet-USA demarkációs vonalig. Onnan tovább Linzig gyalog mentünk. Linzből Welsbe utasítottak, ahol a fent említett meghatalmazást kaptuk, majd újra tovább irányítottak Salzburg felé.

A welsi táborban jelenleg 4500 magyar deportált tartózkodik még, közöttük 1500 magyar katona. A deportáltakat, mint foglyokat kezelik, géppisztolyos amerikai katonák őrzik őket. A tábor területét néhány kivételezett személyen kívül nem szabad elhagyni. A felszabadítás napjától számítva négyszáz ember halt meg. Kiütéses tifusz is volt. Az amerikaiak puskatussal és pofonnal traktálják foglyaikat. Sokan megpróbálják, hogy ruháért, vagy bakkancsért élelmet szerezzenek. Engedély nélküli eltávozásért azonban egy-két napos fogság jár, de a büntetéshez tartozik a csuklógyakorlat, kényszermunka és a verés is. Igen sok a szakmunkás, közöttük kb. 200 csepeli munkás.

Míg a foglyok nagy része éhezik, és rossz elbánásban van része a fogolytábor vezetői, akik szintén deportáltak, igen jó körülmények között élnek.

Salzburgban érintkezésbe léptünk a magyar kormány állítólagos kiküldöttével, egy magát Friedman Zoltánnak nevező 24 éves fiatalemberrel, akit dr. Balog István miniszterelnökségi államtitkár bízott meg az állítólag Ausztriába kiszállított magyar vagyontárgyak felkutatásával. Az állítólagos megbízott a külügyminisztérium pecsétjével ellátott igazolványt mutatott fel. Ezen a pecséten Magy. Kir. Külügyminisztérium körirat szerepel és a címeren rajta van a korona. Saját bevallása szerint „feketén" tudott csak elutazni Csehszlovákián át. Utazása három hétig tartott. Tevékenységéről bővebbet nem tudunk, csak annyit, hogy vele együtt működik Gellért Andor, londoni magyar újságíró, akinek állítólag angol részről szintén hivatalos megbízása van. Viselkedésük igen zavaros és gyanús volt. A Földművelésügyi Minisztérium autóján közlekednek. Jelentkeztünk Salzburgban Gellért Andor közvetítésével Riepe amerikai őrnagynál, a katonai kerületi kormányzónál. Itt találkoztunk Korányi kapitánnyal is, aki Magyarországból vándorolt ki. Az amerikai tisztek közölték velünk, hogy az autókat és az összes magyar vagyontárgyakat diplomáciai úton a magyar külügyminisztérium és budapesti amerikai katonai misszió közvetítésével kérhetjük ki Washingtontól.

Ugyancsak Salzburgban találkoztunk Himler Márton és Molnár Mihály USA titkosrendőrökkel, akik Kis Ferencet, Antal Istvánt, Endre Lászlót letartóztatták. Közölték velünk, hogy nincsenek megelégedve azzal, hogy milyen enyhén bánnak nálunk a nyilasokkal.

Kutatásaink során megtaláltuk a Weiss Manfréd gyár 120 teherautóját, részben átfestve, vagy átalakítva, amelyeknek hollétéről pontos felvilágosítást tudunk adni. Az autók egy részét a nyilas katonák egy-egy kiló kenyérért, vagy lisztért „eladták" az osztrák lakosságnak.

Salzburgban működik báró Weiss Alfonz, aki szintén össze akarja szedni kintlévő vagyontárgyait, autókat és gépeket, amelyekkel valami üzemet akar létesíteni.

Becslésünk szerint legalább 15 ezer magyar autó, 17 ezer ló van Felsőausztria területén, amelyek egy nagy részét nyilasok a fent említett módon már elherdálták.

Linz mellett 14 megrakott magyar uszály vesztegel, ebből két uszály nikkel 20 és 50 filléresekkel van megrakva, egyik uszályon kb. 70 vagonra való bronz, vörösréz, horganyhuzal és kábel; két uszály gyapot, egy uszály bőr, egy uszály autó és alkatrész, közöttük autógumik. Egy uszály benzin. Az uszályok egy részét Passau felé irányították.

Megszámoltunk 34 magyar mozdonyt és a magyar tehervagonok számát több ezerre becsüljük. Linz mellett a nyilasok még 2 vagon cukrot és egy vagon pálinkát őriznek.

Utólag megjegyezzük, hogy a welsi tábort időközben feloszlatták és annak lakóit a Linztől nyugatra fekvő Donau-Lagerbe vitték.

Kutatásaink közben egy kb. 500 főnyi magyar táborra bukkantunk, amely a szegedi szeroszlop maradványa lehet. A tábor parancsnoka egy alezredes, autójavítási munkákat vállal, amelyet a tábor lakóival végeztet. Érdeklődésünkre durván elutasított, fenyegetőzött és végül kitiltott a táborból. Ennek ellenére érintkezést találtunk a tábor katonáival, akik elpanaszolták, hogy a legszigorúbb drill alatt állnak, büntetésből csuklógyakorlatokat végeznek, és kikötik őket.

Általában a legfurcsább viszonyokat tapasztaljuk, görög deportáltakat magyar fegyveres őrség őriz. Magyar katonai táborokat fegyveres német, illetve osztrák katonák őriznek.

Az osztrák vasutakat magyar szakmunkásokkal építtetik nyilas vezetőik, akik közöttük állandó propagandát folytatnak a magyarországi állapotokkal kapcsolatban, hogy visszatartsák őket a hazatéréstől. A magyar munkások munkájukért csak élelmet kapnak. Salzburgban egy magyar bizottság működik, amely kétoldalas kézisokszorosítású újságot tart fenn. A magyar bizottság vezetője dr. Kontra László a zöldkeresztes intézmény egyik vezetője. Becslése szerint kb. egymillió magyar lehet Ausztriában.

Útközben találkoztunk Kassai Farkas altábornagy, Henkey ezredes, Solymossy vezérőrnagy, Görgényi Walter vezérkari százados urakkal, akik készségüket fejezték ki arra, hogy segítenek az elrabolt magyar javak és magyar személyek felkutatásában és azok hazaszállításában.

Tudomásunkra jutott, hogy Dálnoki Miklós Béla [miniszterelnök] fia Párisból Salzburgba érkezett repülőgépen, és onnan vonaton igyekezik tovább Budapestre.

Imre Sándor nevű egyén 150-200 magyar munkást kért a magyar bizottságtól, hogy azokat élelmezés ellenében munkába állíthassa. Ezt a kívánságot a magyar bizottság közbelépésünkre megtagadta.

Javasoljuk egy szakértőkből, mérnökökből és igazságügyi tisztviselőkből álló bizottság kiküldését, amely az ottani magyar értékeket lefoglalja, és biztonságba helyezi addig is, amíg diplomáciai úton sikerül a szállítási engedélyeket megkapni.

Budapest, 1945. július 21-én.

Jelzet: Magyar Országos Levéltár, Iparügyi Minisztérium. XIX-F-1-b/ 49. doboz. - 1945.

Ezen a napon történt július 20.

1944

Sikertelen merénylet Claus von Stauffenberg ezredes által Adolf Hitler ellenTovább

1969

Neil Armstrong holdsétája - "Kis lépés egy embernek, nagy ugrás az emberiségnek"Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

A 2024. év második ArchívNet számát ajánljuk figyelmükbe, amelyben ismét négy forrásismertetés található, amelyek a 20. század szűk ötven évét fedik le. Két publikáció foglalkozik az első és a második világháború alatt történet eseményekkel, egy az 1950-es évek végi magyarországi ruhaipar helyzetét mutatja be, egy pedig helytörténeti témában prezentál dokumentumokat.

Suslik Ádám (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az első világháború szerbiai frontjának eseményeit idézi fel egy 1915-ből származó dokumentum segítségével. A belgrádi kormány által kiadott utasítás szerint kellett volna megvizsgálnia kivonuló bizottságoknak az osztrák-magyar haderő által okozott károk mértékét. Erre végül nem került sor, mivel a nehézkesen haladó osztrák-magyar támadás külső (bolgár, német) segítséggel végül 1915 végére elérte a célját: Szerbia összeomlott, a politikai vezetés és a hadsereg elmenekült.

Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) nyolcvan évvel ezelőtti történéseket mutat be. Forrásismertetésében megvilágítja, hogy Kárpátalján 1944 folyamán miként zajlott a deportált zsidók földjeinek kisajátítása, felhasználása – illetve, hogy az ilyen módon haszonbérletbe juttatott földek használatát miként ellenőrizték az év második felében.

Nagyobb időtávot fog át Szabó Csaba Gábor (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) helytörténeti témájú írása, azonban forrásokat 1z 1945–1957 közötti időszakról mutat be. A dokumentumok Komárom város labdarúgásának történetéhez (amelyről már korábban születtek összefoglaló igényű munkák) adnak kontextualizáló, hasznos adalékokat. Értve ez alatt a második világháború utáni újrakezdést, amikor is a világégés során gyakorlatilag megsemmisült sporttelepet is pótolniuk kellett a városban.

Az időrendet tekintve negyedik Tömő Ákos (doktorandusz, Eötvös Loránd tudományegyetem) publikációja mostani számunkban. A szerző az 1950-es évek magyarországi – változás alatt álló – divatvilágába, valamint a ruhaipar helyzetébe enged betekintést két levél segítségével. A két bemutatott forrásból kiderül: a divat és a ruhaipar terén a kívánt, és engedett változás korántsem ment olyan simán, mint ahogyan azt a kiépülő Kádár-rendszer tervezte.

A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. július 9.

Miklós Dániel

főszerkesztő