Kádár János és VI. Pál pápa 1977. június 9-ei találkozása

Előkészítés, megvalósulás, visszhangok

„Az utóbbi években gyakorlattá vált [...], hogy az olasz fél meghívására Rómába hivatalos látogatásra érkező államférfiak, vezető politikusok, beleértve a szocialista országok vezető politikusait is, udvariassági látogatást tesznek a pápánál.
A szocialista vezetők látogatásainak tapasztalatai arra utalnak, hogy a nem hivatalos eszmecsere a pápával alkalmat nyújt a Szentszék és a szocialista országok közötti kölcsönös megértés erősítésre, előnyösen befolyásolhatja a Szentszék számunkra kedvező irányú nemzetközi elkötelezettséget."

Kádár János Vatikáni látogatása

1.
A Külügyminisztérium közlemény-tervezete Kádár János látogatásáról VI. Pál pápánál
1977. június 1.

Közlemény-tervezet

Kádár János VI. Pál pápánál

Kádár Jánost, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárát, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagját, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Olaszországban, június 9-én délelőtt fogadta VI. Pál pápa.

A találkozón áttekintették az időszerű nemzetközi kérdéseket. Kádár János és VI. Pál pápa állást foglalt az enyhülés megszilárdításának szükségessége mellett. Megkülönböztetett figyelemmel foglalkoztak az európai béke és biztonság kérdésével, a helsinki értekezleten Magyarország és a Vatikán által egyaránt elfogadott elvek és ajánlások végrehajtásával. Hangsúlyozták, hogy a záróokmány rendelkezéseinek maradéktalan megvalósítása a biztonság és együttműködés fontos feltétele. Elő kívánják segíteni, hogy a belgrádi találkozó konstruktívan járuljon hozzá az enyhülés és együttműködés elmélyítéséhez.

A találkozó további részében a magyar állam és az egyházi viszonyáról, valamint a Magyar Népköztársaság és a Vatikán kapcsolatáról volt szó. Mindezek tekintetében a Felek elégedettségüket fejezték ki, és készségüket nyilvánították arra, hogy megvizsgálják e kapcsolatok tovább fejlesztésének lehetőségeit.

Jelzet: MOL XIX-J-1-j 1977 Olaszország 117-131 0032/71 (102. d.) (Magyar Országos Levéltár - Külügyminisztérium Visszaminősített Tük iratok)

2.
VI. Pál pápa beszéde Kádár János látogatásakor
1977. június 9.

Fordítás

A látogatás, amelyet Ön ma itt tesz, kétségtelenül egyedülálló jelentőségű és különleges fontosságú esemény: ez majdnem a végállomását jelzi egy lassú, de félbe nem szakadt folyamatnak, amely ez utóbbi 14 év folyamán, lépésről - lépésre haladt, közel hozva egymáshoz a Szentszéket és a Magyar Népköztársaságot, az eltávolodás és a feszültségek hosszantartó időszaka után, melynek visszhangja még nem halt el teljesen.

Ez a találkozás alkalmat nyújt Számunkra komoly elmélkedésekre: ezek szükségesek annak, aki a Szentszék részéről összefogta, és előbbre vitte ezen közeledés kezdeményezését - amelyet már Tisztelt Elődünk, XXIII. János tett, földi létének vége felé - szemben azzal, aki, azon felelősségénél fogva, amelyet az államrend ráruház, hasonló kezdeményezésével, a magyar kormány részéről, a legfőbb és legtekintélyesebb kezdeményező volt.

Magát a kezdeményezést és annak eredményeit valóban sokan kísérik figyelemmel éber és nem ritkán kritikus, vagy legalábbis megdöbbent szemekkel, s ezekre a történelem ítélete vár, lelkiismeretünk ítéletén túl.

Ahogy hozzá szokott az egymást követő váltakozó eseményekhez, amelyek jelzik kétezer éves történetének folyamatát, a Katolikus Egyház - és vele a Szentszék - nem riad vissza a merész döntésektől sem: ebben nem a pillanatnyi előny és népszerűség megfontolása vezérli, hanem az örökkévalóság felé irányuló vallási küldetésének alapvető követelményei, úgy, ahogy saját elhivatottsága, az ember, az Isten fia és képmása szolgálatára, jogainak, méltó életre irányuló törvényes törekvéseinek szolgálatára, békében, igazságban, testvériségben, mely nem ismer határokat.

Hisszük, hogy a tapasztalat megerősíti a megkezdett út érvényességét: a párbeszéd útját a dolgokról, figyelemmel az Egyház és a hívők jogainak és törvényes érdekeinek védelmére, de ezzel együtt nyitottan az Állam aggodalmainak és tevékenységének megértésére azokon a területeken, melyek a sajátjai, s készen arra, hogy elősegítse, igazi vallási béke légkörben, a társadalmi élet minden alkotó elemének egységét és törvényes együttműködését a nemzeti közösség egyre nagyobb hasznára.

Ez azt jelenti, hogy a Szentszék és a magyarországi Egyház őszintén készek arra, hogy tovább haladjanak ezen az úton, világossággal és őszinteséggel, kellőképpen méltányolva mindazt, amit az Állam tett, hogy a maga részéről lehetővé tegye, kölcsönös megállapodások révén az eddig eltért eredményeket, és azzal a hő óhajjal, hogy tovább lehet haladni haladóbb célok felé.

Tudjuk, hogy hasonló szándék az Ön részéről is ismételten kifejezésre jutott. Ez arra bátorít Bennünket, hogy bízzunk abban, hogy az Ön látogatása, azon kívül, hogy már meg tett út fontos szakaszának megkoszorúzása, bizonyos értelemben újabb haladás előjele és ígérete a kölcsönös kapcsolatok, a kölcsönös megértés és egy pozitív együttműködés útján, a nemes ügyek szolgálatában, melyek nem csak a magyar népet, de más népeket is, és az egész emberiséget érintik, különösen a béke védelmében, és azért, hogy előmozdítsák a Nemzetek társadalmi, gazdasági, kulturális és erkölcsi fejlődését.

A Szentszék tudja és méltányolja, hogy mennyit tehet ebben a tekintetben Magyarország, melynek történelme és sajátos földrajzi fekvése Európa szívében, majdnem természetesen a béke szeretetére és óhajtására késztetnek. A magyar kormány a maga részéről ki akarta fejezni a Szentszék azon készségével kapcsolatos megbecsülését, hogy hozzájáruljon egy olyan kötelezettséghez, mely közös szükségesség mindenki érdekében.

Nem felejthetjük el többek között, hogy éppen Budapestről érkezett először a Szentszékhez, 1969-ben, az európai biztonság és együttműködés kezdeményezésének érdekében tett felhívás, amely azután a Helsinki Konferenciában öltött testet, amelyen a Szentszék nagy megtiszteltetéssel vett részt annak a tudatában, hogy így járuljon hozzá egy magas szintű erkölcsi és politikai alap megszilárdításához az Öreg Kontinens népei közötti jobb együtt élésért. Kifejezzük óhajunkat, hogy a Konferencia záróokmánya, amelyen rajta van az európai államok élete legfőbb felelőseinek aláírása, minden részében és az összes aláíró ország részéről, teljesen és hűen megvalósuljon azért, hogy Európa népei legelevenebb várakozásaikban és bizalmukban ne csalódjanak.

Ezzel a hő óhajjal kívánjuk kifejezni Önnek, Hitvesének és az ország tiszteletre méltó személyiségeinek, akik Önt elkísérik, üdvözletünket és jó kívánságunkat.

Ezek után különösen szeretetteljes gondolattal kívánunk fordulni a magyar néphez, amely Nekünk annyira kedves és mindig jelen van gondolatainkban és imánkban. Szálljon rá a magasságos áldása!

Vatikán, 1977. június 9.

VI. Pál pápa

Jelzet: MOL M-KS 288. f. 47. cs. 761. ő. e. (Magyar Országos Levéltár - Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Kádár János titkársága)

3.
A Külügyminisztérium jelentése Kádár János és VI. Pál pápa találkozásáról

JELENTÉS

A pápa első szavaival a látogatás nagy jelentőségét hangsúlyozta. Kádár János azért szívesen látott vendég a Vatikánban, mert jelenlétével betetőzi egy nagyon pozitív, két esztendős korszak jó eredményeit. Ez egyúttal reményt nyújt arra, hogy a magyar állam és a Vatikán jövőbeni kapcsolatai is ebben a jó szellemben fejlődnek tovább. A pápa megemlékezett arról, hogy két ízben is járt Magyarországon, személyes élményei folytán mindenkor különleges figyelmet szentel hazánknak, és igaz rokonszenvvel viseltetik iránta.

Kádár elvtárs elmondta, hogy három dolgot szeretne megköszönni a Szentatyának. Elsősorban azért kell köszönetét kifejeznie a Római Katolikus Egyház fejének, mert személy szerint is sokat tett a béke és a nemzetközi enyhülési folyamat megszilárdításáért. Magasan kell értékelni azt a munkát, amelyet a Vatikán képviselői és elsősorban Casaroli érsek Helsinkiben végeztek. Kádár elvtárs arra kérte VI. Pált, hasson oda, hogy az egyház a belgrádi találkozón is hasonló magatartást tanúsítson, mert ez az egész emberiség érdekeit szolgálja. „Teljesen tisztában vagyok - mondotta Kádár elvtárs - azzal, hogy Szentséged világszerte óriási morális tekintélyt képvisel, és tudom, hogy szavára sokkal többen figyelnek, mint ahányan a kis Vatikán területén, mint annak állampolgárai élnek.
Az Egyház bölcsen felismerte az idők szavát."

Kádár elvtárs ezek után köszönetet mondott azért a türelemért és rugalmasságért, amellyel a Vatikán megbízottai a magyar féllel való tárgyalásaikat lefolytatták. Ez a magatartás sok nehéz probléma áthidalását tette lehetővé.A magyar megbízottak is szívósnak bizonyultak és rendkívül körültekintőeknek, és ez rendjén is volt, mert gyakorlatilag bekövetkezett a két szándék szerencsés találkozása. A magyar fél beleélte magát az Egyház helyzetébe, és egy pillanatig sem zárkózott el az Egyház reális igényeinek komoly elemzésétől. Feltétlenül ebben a szellemben kell tovább haladni a további kérdések megoldásában, mert a helyzet igen kielégítő ugyan, de még nem ideális. A legfontosabbat kölcsönös jóakarattal elértük: ma a magyar hívők egyikének sincs lelkiismereti konfliktusa, mi tiszteljük a vallásszabadságot, nem avatkozunk az egyház belső ügyeibe, magas szinten bevonjuk az egyházi képviselőket országépítő munkánkba, és ezért továbbra is csupán annyit kérünk, hogy ők is és a magyar hívők is betartsák a Magyar Népköztársaság törvényeit és Alkotmányának előírásait. „Én hiszem - mondotta Kádár elvtárs - hogy a nép hatalmán alapuló rendszerünk még sok emberöltőn át fog virágozni, és hogy ez a rendszer békésen fog tudni együttműködni a katolikus hívőkkel." Kádár elvtárs itt különösen hangsúlyozta, hogy mennyire megbecsüli azt a tényt, hogy az egyház rendkívül korrekt módon, és becsületesen betartotta az eddig megkötött egyezményeket.

Kádár elvtárs harmadsorban megköszönte a pápának azt a bölcs döntését, amellyel Lékai János érseket nevezte ki esztergomi prímási székbe. A közben bíborosi rangra emelt Lékai prímás még rövid ideje viseli hivatalát, de máris megállapítható, hogy kiválóan működik együtt a Magyar Állam vezető szerveivel és személye jó garancia arra nézve, hogy az állam és az egyház viszonya jó úton fog tovább haladni. „Lehet, hogy ez ellenkezik protokolláris szokásokkal - mondotta Kádár elvtárs - de Lékai prímás, akivel néhány nappal ezelőtt beszélgettem erről a látogatásról, megkért, hogy adjam át Szentségednek legtiszteletteljesebb üdvözletét." A pápa itt mosolyogva közbeszólt: „Örömmel fogadjuk ezt az üdvözlést, mert ebben a Magyar Népköztársaság és a Vatikán kapcsolatainak egy új és közvetlenebb formáját látjuk. Kérem, mondja meg Lékai prímás úrnak, hogy viszonozzuk üdvözletét, és hogy mindenben támogatni fogjuk, hogy minél eredményesebben vezethesse a magyar katolikus Egyház ügyét."

A pápa válaszában kiemelten hangsúlyozta, hogy az egyház politikája nem változik meg a nemzetközi kérdések tekintetében, képviselői konstruktív szándékokkal jelennek majd meg a belgrádi találkozón. Az egyháznak minden nép békés élete és biztonsága egyaránt kedves és annak feje talán nem követ el hibát, ha itt hangsúlyozza, hogy különös szeretettel viseltetik Magyarország iránt, hiszen olyan országról van szó, amely a kereszténység felvételének köszönheti államrendjét. István király a pápától kapta a koronáját.

A pápa a továbbiakban kifejtette, mennyire örül a magyar állam és az egyház rendezett viszonyának. Elmondotta, hogy az egyház sohasem kért és nem is fog olyasmit kérni, ami problémákat okozhatna a magyar kormányzatnak, mert őszinte szándéka, hogy ténylegesen elősegítse a szociális előrehaladást. Utóbbinak magyarországi eredményeit nem vonja kétségbe. Ezen a ponton Casaroli érsek megkérdezte Kádár elvtárstól, hogy jónak tartja-e az eddig követett gyakorlatot, melynek értelmében a kérdések rendezése Poggi érsek és Miklós Imre államtitkár szintjén történt. Kádár elvtárs helyeselte ezt a módszert, és javasolta annak folytatását. Ezzel a pápa is teljes mértékben egyetértett. VI. Pál itt két kérdést említett egészen futólagosan, amelyet véleménye szerint minél előbb rendezni kellene, történetesen a templomi hitoktatás ügyét és a Magyarországon működő szerzetesrendek kérdését.Nyomban hozzátette, hogy ebben a helyzetben nem kíván erről többet beszélni, de arra kéri a magyar felet, hogy tűzze naprendre a kérdést és szorgalmazza Poggi érsek és Miklós Imre államtitkár találkozásait. A diplomáciai kapcsolatok kérdését nem érintette.

A találkozó Kádár elvtárs következő szavaival ért véget: „Én magas tisztséget látok el a nép bizalmából. Munkámat egyesek szerint jól, mások szerint kevésbé jól végzem. Én ezt azért mondom el Szentségednek, hogy jelezzem legnagyobb személyes problémámat, a felelősség tudatát. Őszintén megmondom Szentségednek, hogy nem tudnám irigyelni azért a mérhetetlen felelősségért, amellyel erkölcsi súlyánál fogva az egész világnak tartozik. Ez a felelősség, amelyet magas tisztségben át kell éreznünk, óriási kötelezettségeket ró ránk, mindenkor és elsősorban a béke megőrzésének vonalán. Szándékaink őszinteségét tekintvemi is felelősek vagyunk azért, hogy az emberiség ne élje át egy mindent leromboló háború rémségeit."

A pápa zárószavában teljesen magáévá tette ezt a megállapítást. Kifejtette, hogy valóban minden szinten a konfliktusok kiküszöbölésére kell törekedni. Sok sikert kívánt Kádár János további munkájához, és áldásban részesítette.

Budapest, 1977. június 10.

Jelzet: MOL M-KS 288. f. 32. cs. 1977/79. ő. e. - (Magyar Országos Levéltár - Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottság Külügyi osztály iratai.)

Ezen a napon történt április 20.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők