Király(i) biztosítás

Az olasz király személyi biztonságának kérdéséhez az 1937-es budapesti látogatásakor

A „KEOKH intézkedett, hogy a Magyarországon lakó horvát emigránsok (ustasák stb.) megfelelő ideig szigorított rendőri felügyelet alatt tartassanak. Elrendelem, hogy a terroristikus cselekmények elkövetése szempontjából számba jöhető elemek ártalmatlanná tétele végett, úgy a m. kir. rendőrhatóságok, mint a m. kir. csend-őrség folyó hó 17-én é 18-án minden városban és községben általános állambiztonsági razziát foganatosítson.”

Bevezető

Minden ország életében jelentős esemény, ha egy másik ország államfőjét vagy uralkodóját láthatja vendégül. A fontosabb diplomácia eseményekről általában megemlékeznek a történelemkönyvek: leírják a látogatás célját, a tárgyalások eredményeit, vagy éppen a protokolláris programokat. Ilyen kiemelkedő esemény volt 1937-ben

olasz király budapesti látogatása. A látogatása nem volt meglepő, hisz a korabeli Magyar Királyság egyik fő szövetségesének tekintette az Olasz Királyságot, mind gazdasági, mind pedig politikai értelemben. Sokan ekkor még a fasiszta államban látta a magyar revízió legfőbb és legpotensebb Érdekesség gyanánt talán érdemes megjegyezni azt is, hogy a kaposvári magyar királyi „Nagy Lajos Király" 6. honvéd gyalogezrednek tulajdonosa is az olasz uralkodó volt. A mindössze három napos látogatást természetesen a sajtó kiemelt figyelme kísérte: számos és a korabeli magyar filmhíradó is megörökítette az eseményt:

Ugyanakkor látnunk kell, hogy a látogatás idején az európai, illetve a balkáni helyzet - nem először a világtörténelemben ‑ roppant bonyolult volt. Ennek egyik ismert része a - a két világháború között szinte mindig ‑ feszült olasz-jugoszláv viszony, aminek hátterében - többek között ‑ a Balkán feletti hegemónia megszerzése állt. Mindkét fél igyekezett szövetségeseket, vagy legalábbis barátokat gyűjteni magának. Így a nemzetközi szigeteltségből kitörni akaró Magyarország szerepe is egyre inkább felértékelődött.

Mindezek fényében különösen fontos volt, hogy egy még ennyire

is problémák, mindenféle gond nélkül zajlódjon le. Az uralkodók, illetve a vezető politikusok elleni merényleteknek 1937-re már igen hosszú sora volt. Így nem csodálkozhatunk azon, hogy a magyar belügy, pontosabban a rendvédelmi szervek kiemelt figyelmet fordítottak III. Viktor Emánuel magyarországi látogatásának biztosítására. Bár arra vonatkozóan nincs forrás, hogy akár az olasz, akár a magyar szerveknek konkrét információja lett volna merénylettervezetről, de nyílván nekik minden eshetőségre készülniük kellett. Ebből a szempontból nincs különbség a '30-as évek és a 21. század eleje között...

III. Viktor Emánuel, olasz király látogatása Budapesten (Forrás) 

A lentebb szöveghűen közölt három forrás - valamennyi 1937-ből származó BM reservalt rendelet - a Magyarországra érkező olasz király személyi biztosításával foglalkozik. A rendeletek jelentékeny része az esetleg külföldről érkező, s a király személyét veszélyeztető elemek kiszűrésére, fel- vagy letartóztatására koncentrált. Ez - ha jól meggondoljuk - nem meglepő, bár Magyarországon nem sokan voltak, akik esetleg veszélyeztethették volna III. Viktor Emánuel, vagy bármelyik olasz politikus életét. Ennek megfelelően a feladatok döntő része a rendőrségre, a határszéli rendőrségre és főként a Külföldieket Ellenőrző Központi Hatóságra

hárultak. Utóbbi szervezet fontosságát növelte, hogy a Magyarországon élő külföldiekről - akiknek bejelentkezési kötelezettségük volt ‑ önálló nyilvántartással rendelkezett. E mellett tudjuk, hogy a KEOKH számos vidéki, elsősorban határhoz közeli városban rendelkezett kirendeltséggel, amelyek szintén elláttak elhárítási feladatokat is, nem csak A magyar szervek elővigyázatosságát, ha nem is félelmét mutatja az, hogy a horvát menekülteket, az usztasákat fokozottabb rendőrhatósági felügyelet alá vonták, valamint, hogy május 17-én és 18-án minden településen általános állambiztonsági razziát tartottak.

Ennek fényében érdemes megnézni, hogy kikben látott a korabeli magyar belügyi vezetés potenciális veszélyforrást. Egyrészt olyanokban, akikkel közvetlen konfliktusa volt a korabeli olasz állammal. Ilyenek voltak az olasz antifasiszták és emigránsok, valamint az abesszin, vagyis etióp útlevéllel rendelkezők, illetve akikről feltételezték, hogy onnan származnak. Ne feledjük, Olaszország ekkora már elfoglalta Abesszíniát/Etiópiát és Viktor Emánuel felvette az abesszin császári címet, ami a

is visszaköszön.

Az olasz király a Vár lépcsőjén  (Forrás)

Hasonlóan külön, veszélyes csoportnak minősültek bizonyos spanyol állampolgárok is. Vélelmezhető, hogy tekintettel az immár egy esztendeje tartó spanyol polgárháborúra - ahol harcoltak olasz „önkéntesek" ‑, elsősorban a köztársasági pártiaktól, illetve menekültektől tartott a magyar

.

A kiszűrendő csoportok közül a legnagyobb terjedelemben a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságbeli, illetve jugoszláv állampolgárokkal, továbbá a vélelmezhetően onnan származókkal foglalkoznak a rendeletek. Mi lehet ennek a kiemelt figyelemnek az oka? A magyar külpolitika, nevezetesen Horthy Miklós kormányzó 1926-ban, a mohácsi csata 400. évfordulóján mondott beszédében még a magyarok és szerbek barátságáról, szövetségéről, együttes törökellenes harcáról beszélt. Ez egyértelmű nyitás volt a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság felé, amely ezt örömmel fogadta. Ugyanakkor a közeledés felkeltette az olasz diplomácia figyelmét, amely igyekezett megakadályozni a bimbózó kapcsolat elmélyülését. Így végül a Magyar Királyság nem szomszédjával, hanem Olaszországgal kötött barátsági szerződést 1927-ben. Innentől kezdve évről évre mélyültek a magyar-olasz kapcsolatok: Gömbös Gyula miniszterelnök első útja Rómába vezetett, majd 1934 márciusában - Ausztriával kiegészülve - aláírta az ún. római jegyzőkönyvet.

Az olasz király látogatása Budapesten: a Keleti pályaudvarnál a hintóban az olasz király és Horthy kormányzó (Forrás)

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő