Bevezető

Minden ország életében jelentős esemény, ha egy másik ország államfőjét vagy uralkodóját láthatja vendégül. A fontosabb diplomácia eseményekről általában megemlékeznek a történelemkönyvek: leírják a látogatás célját, a tárgyalások eredményeit, vagy éppen a protokolláris programokat. Ilyen kiemelkedő esemény volt 1937-ben

olasz király budapesti látogatása. A látogatása nem volt meglepő, hisz a korabeli Magyar Királyság egyik fő szövetségesének tekintette az Olasz Királyságot, mind gazdasági, mind pedig politikai értelemben. Sokan ekkor még a fasiszta államban látta a magyar revízió legfőbb és legpotensebb Érdekesség gyanánt talán érdemes megjegyezni azt is, hogy a kaposvári magyar királyi „Nagy Lajos Király" 6. honvéd gyalogezrednek tulajdonosa is az olasz uralkodó volt. A mindössze három napos látogatást természetesen a sajtó kiemelt figyelme kísérte: számos és a korabeli magyar filmhíradó is megörökítette az eseményt:

Ugyanakkor látnunk kell, hogy a látogatás idején az európai, illetve a balkáni helyzet - nem először a világtörténelemben ‑ roppant bonyolult volt. Ennek egyik ismert része a - a két világháború között szinte mindig ‑ feszült olasz-jugoszláv viszony, aminek hátterében - többek között ‑ a Balkán feletti hegemónia megszerzése állt. Mindkét fél igyekezett szövetségeseket, vagy legalábbis barátokat gyűjteni magának. Így a nemzetközi szigeteltségből kitörni akaró Magyarország szerepe is egyre inkább felértékelődött.

Mindezek fényében különösen fontos volt, hogy egy még ennyire

is problémák, mindenféle gond nélkül zajlódjon le. Az uralkodók, illetve a vezető politikusok elleni merényleteknek 1937-re már igen hosszú sora volt. Így nem csodálkozhatunk azon, hogy a magyar belügy, pontosabban a rendvédelmi szervek kiemelt figyelmet fordítottak III. Viktor Emánuel magyarországi látogatásának biztosítására. Bár arra vonatkozóan nincs forrás, hogy akár az olasz, akár a magyar szerveknek konkrét információja lett volna merénylettervezetről, de nyílván nekik minden eshetőségre készülniük kellett. Ebből a szempontból nincs különbség a '30-as évek és a 21. század eleje között...

A lentebb szöveghűen közölt három forrás - valamennyi 1937-ből származó BM reservalt rendelet - a Magyarországra érkező olasz király személyi biztosításával foglalkozik. A rendeletek jelentékeny része az esetleg külföldről érkező, s a király személyét veszélyeztető elemek kiszűrésére, fel- vagy letartóztatására koncentrált. Ez - ha jól meggondoljuk - nem meglepő, bár Magyarországon nem sokan voltak, akik esetleg veszélyeztethették volna III. Viktor Emánuel, vagy bármelyik olasz politikus életét. Ennek megfelelően a feladatok döntő része a rendőrségre, a határszéli rendőrségre és főként a Külföldieket Ellenőrző Központi Hatóságra

hárultak. Utóbbi szervezet fontosságát növelte, hogy a Magyarországon élő külföldiekről - akiknek bejelentkezési kötelezettségük volt ‑ önálló nyilvántartással rendelkezett. E mellett tudjuk, hogy a KEOKH számos vidéki, elsősorban határhoz közeli városban rendelkezett kirendeltséggel, amelyek szintén elláttak elhárítási feladatokat is, nem csak A magyar szervek elővigyázatosságát, ha nem is félelmét mutatja az, hogy a horvát menekülteket, az usztasákat fokozottabb rendőrhatósági felügyelet alá vonták, valamint, hogy május 17-én és 18-án minden településen általános állambiztonsági razziát tartottak.

Ennek fényében érdemes megnézni, hogy kikben látott a korabeli magyar belügyi vezetés potenciális veszélyforrást. Egyrészt olyanokban, akikkel közvetlen konfliktusa volt a korabeli olasz állammal. Ilyenek voltak az olasz antifasiszták és emigránsok, valamint az abesszin, vagyis etióp útlevéllel rendelkezők, illetve akikről feltételezték, hogy onnan származnak. Ne feledjük, Olaszország ekkora már elfoglalta Abesszíniát/Etiópiát és Viktor Emánuel felvette az abesszin császári címet, ami a

is visszaköszön.

Az olasz király a Vár lépcsőjén  (Forrás)

Hasonlóan külön, veszélyes csoportnak minősültek bizonyos spanyol állampolgárok is. Vélelmezhető, hogy tekintettel az immár egy esztendeje tartó spanyol polgárháborúra - ahol harcoltak olasz „önkéntesek" ‑, elsősorban a köztársasági pártiaktól, illetve menekültektől tartott a magyar

.

A kiszűrendő csoportok közül a legnagyobb terjedelemben a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságbeli, illetve jugoszláv állampolgárokkal, továbbá a vélelmezhetően onnan származókkal foglalkoznak a rendeletek. Mi lehet ennek a kiemelt figyelemnek az oka? A magyar külpolitika, nevezetesen Horthy Miklós kormányzó 1926-ban, a mohácsi csata 400. évfordulóján mondott beszédében még a magyarok és szerbek barátságáról, szövetségéről, együttes törökellenes harcáról beszélt. Ez egyértelmű nyitás volt a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság felé, amely ezt örömmel fogadta. Ugyanakkor a közeledés felkeltette az olasz diplomácia figyelmét, amely igyekezett megakadályozni a bimbózó kapcsolat elmélyülését. Így végül a Magyar Királyság nem szomszédjával, hanem Olaszországgal kötött barátsági szerződést 1927-ben. Innentől kezdve évről évre mélyültek a magyar-olasz kapcsolatok: Gömbös Gyula miniszterelnök első útja Rómába vezetett, majd 1934 márciusában - Ausztriával kiegészülve - aláírta az ún. római jegyzőkönyvet.

Az olasz király látogatása Budapesten: a Keleti pályaudvarnál a hintóban az olasz király és Horthy kormányzó (Forrás)