Az Osztrák–Magyar Monarchia és a Német Császárság csapatai elfoglalják Bukarestet.Tovább
Próbanépszámlálás 1956 után
„tervgazdálkodni lehetetlenség anélkül, hogy ne ismernénk az adott helyzetet. Munkaerő tekintetében pedig nem ismerjük. Nem utolsó sorban ezért tér el lényegesen minden, a munkaerőhelyzetre vonatkozó becslés a gyakorlattól. […] Amit ugyanakkor nem tudok itt elhallgatni, az az, hogy milyen lehetetlenül következetlenek vagyunk ezekben a dolgokban. Így pl. évente felmérjük – és erre sok millió forintot irányozunk elő rendszeresen – a marhaállományt, illetve általában állatszámlálást végzünk, összeírjuk az ország összes fáit, stb., csak éppen az embereket nem számoljuk meg."
Bevezető
A javában zajló 2011. évi népszámlálás kapcsán eddig nem ismert levéltári dokumentumokat találtunk az 1956. évi forradalom utáni „népösszeírásra" vonatkozóan. Az iratok igazolják, hogy a felkelés után egy évvel már felvetődött, hogy 1957. december 31-én népszámlálást tartsanak az országban. Az összeírást azzal indokolták, hogy „az 1949. évi népszámlálás óta bekövetkezett jelentős változások kihatása a népszámlálási adatokban nem volt követhető és különösen az ellenforradalmi események következtében az országot illegálisan elhagyók száma, valamint a belső mozgás miatt az eddig rendelkezésre álló adatok is még bizonytalanabbá váltak". E népösszeírásnak jártunk utána a levéltári forrásokban.
Keleti Károly | A társadalomról és változásairól a legfontosabb számszerűségi mutatókat a népszámlálások adják. A népszámlálás a legrégibb statisztikai felvételek egyike. A magyar hivatalos statisztikai szolgálat 1867-ben történt megalakulása után két évvel, 1869-ben tartották meg Keleti Károly tervei alapján, az első hivatalos magyar népszámlálást. Azután a népszámlálások általában tízévenként követték egymást. A második, 1880-ban végrehajtott összeírást már az 1871-ben létrehozott önálló Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal szervezte. A harmadik népszámlálásra 1890-ben került sor. A huszadik század első népszámlálását 1900-ban hajtották végre, mely sorban a negyedik népszámlálás volt. Ennek sikeréhez nagyban hozzájárult az 1897-ben elfogadott, a hivatalos statisztikai szolgálatról szóló | mely jelentős önállósággal ruházta fel a .
Magyarországon ezután 1910-ben, 1920-ban, 1930-ban, 1941-ben, majd a második világháború utáni első népszámlálást 1949-ben
Az 1950-re tervezett adatfelvétel előrehozását a háborús veszteségek felmérése mellett az is indokolta, hogy jelentős méreteket öltött a népességmozgás (kivándorlás), melyről csak becslések álltak rendelkezésre, az előző, 1941. évi népszámlálás adatai pedig ekkorra már elavultak. Az 1949-ben megtartott adatfelvételt iparos-, kereskedő- és mezőgazdasági összeírás is kiegészítette. A számlálóbiztosoknak titoktartási esküt kellett tenniük a lakosság bizalmának elnyerése érdekében. A népszámlálást megelőző propagandában, a lakosság tájékoztatásában és felkészítésében nagy szerepet kapott a már országosan elterjedt rádiózás, a sajtó és a filmhíradó. Az 1949. évi népszámlálás érdekessége, hogy szinte mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy a népszámlálás nemzetiségi adatai nem a valóságot tükrözik. Ezt bizonyítja, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 1955 decemberében viszonylag terjedelmes és részletes anyagot állított össze a rendelkezésre álló becslések, és száz településen végzett helyszíni tanulmány alapján a magyarországi nemzetiségi kisebbségek létszámáról és A népszámlálás adatainak feldolgozását a Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálási osztályán végezték, a személyi adatok számbavételét gépi feldolgozással valósították meg.Az 1959. január 1-i népszámlálási próbafelvételnél összeírt községek és városok.
Forrás: Demográfia, 1959.
A magyar népszámlálások vallási idősora 1949-ben megszakadt. Az 1950-es években az állam és egyház szétválasztásának indokával háttérbe szorították az egyházakat és a vallási ügyeket. Ezzel együtt járt az is, hogy az 1960-ban lebonyolított népszámlálás felvételi témakörei között nem szerepelhetett a vallás. Az 1960. évben sorra kerülő népszámlálás előkészítése, szervezése számos ponton eltért a korábbi adatfelvételektől, s céljai is számos olyan elemet tartalmaztak, amelyek az előző adatfelvételeknél nem
A célok megvalósítását a szakemberek részéről széles körű előkészítő munka alapozta meg. A tervezett nyomtatványokat, kérdőíveket már közel két évvel az adatfelvételt megelőzően, 1958-ban tesztelték, amit egy évvel később megismételtek.A Magyar Szocialista Munkáspárt vezető testületei és a Minisztertanács az 1956-os forradalom után több ízben foglalkoztak a következő népszámlálás időpontjával és tematikájával. A népszámlálás indokaként a Magyarországon kialakult szokás, a nemzetközi megegyezések - a KGST tagországai határozatban, az ENSZ tagállamok pedig megállapodásban rögzítették, hogy az érintett országokban 1960 körül népszámlálást
-, valamint az a tény fogalmazódott meg, hogy az 1949. évi népszámlálás adatai már elavultak. Így nem álltak rendelkezésre megbízható adatok a megyék, járások, városok lélekszámára, a kormegoszlásra, vagy a népesség társadalmi és foglalkozási összetételére vonatkozóan.A magyar népesedésstatisztika 1957-től kezdve végzett teljes körű vagy reprezentatív statisztikai jellegű egyszeri adatfelvételeket. Ilyen teljes körű adatfelvétel volt 1957-ben az illegálisan külföldre távozottak számának és összetételének felmérése, míg 1958-ban reprezentatív jellegű adatgyűjtés indult meg a válások okairól, a nők termékenységéről, a születésszabályozásról, a családtervezésről stb. Ezek az egyszeri statisztikai próbafelvételek alkalmat szolgáltattak arra is, hogy az 1956 után kialakult népesség helyzetéről felvilágosítással és adatokkal szolgáljanak.
Emellett a népszámlálásra készülvén, nagyobb volumenű felméréseket is tervezett a korabeli politikai és szakapparátus. 1957. július 23-ai keltezéssel az Országos Tervhivatal, a Munkaügyi Minisztérium és a Központi Statisztikai Hivatal készített egy javaslatot a Minisztertanács mellett működő Gazdasági Bizottság részére, amelynek értelmében 1957. december 31-ei eszmei nappal népösszeírást kell tartani.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt december 07.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/4
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.
Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.
Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.
A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.
Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.
Az idei negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztősége egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. november 22.
Miklós Dániel
főszerkesztő