„A népesség abszolút számában jelentős csökkenés állott be”

Próbanépszámlálás 1956 után

„tervgazdálkodni lehetetlenség anélkül, hogy ne ismernénk az adott helyzetet. Munkaerő tekintetében pedig nem ismerjük. Nem utolsó sorban ezért tér el lényegesen minden, a munkaerőhelyzetre vonatkozó becslés a gyakorlattól. […] Amit ugyanakkor nem tudok itt elhallgatni, az az, hogy milyen lehetetlenül következetlenek vagyunk ezekben a dolgokban. Így pl. évente felmérjük – és erre sok millió forintot irányozunk elő rendszeresen – a marhaállományt, illetve általában állatszámlálást végzünk, összeírjuk az ország összes fáit, stb., csak éppen az embereket nem számoljuk meg."

 

3. forrás

Nyárády Ferenc észrevételei az egyszeri adatfelvételről szóló előterjesztéshez

1957. szeptember 21.

 

SZIGORÚAN TITKOS!

Készült 1 példányban.

Szám: 1030/GB/212/Ny/1957.

 

É s z r e v é t e l

az ország népességére és összetételére vonatkozó egyszeri adatfelvételről szóló előterjesztéshez

 

Az ország népességére és összetételére vonatkozó egyszeri minimális adatfelvétel az év végén történő végrehajtását indokoltnak és szükségesnek tartjuk az alábbiak miatt:

A népesség számára, összetételére, területi megoszlására vonatkozóan jelenleg megbízható adatok egyáltalán nem állnak rendelkezésre. Az 1949. évi népszámlálás óta bekövetkezett jelentős változások kihatása a népszámlálási adatokban nem volt követhető és különösen az ellenforradalmi események következtében az országot illegálisan elhagyók száma, valamint a belső mozgás miatt az eddig rendelkezésre álló adatok is még bizonytalanabbá váltak.

A javasolt adatfelvétel különösen indokolt

•a.)    a népgazdasági tervezés megalapozottabbá tétele, elsősorban a munkaügyi tervezés vonatkozásában;

•b.)    a népgazdaság termelési szerkezetének három, illetve ötéves tervekben előirányzandó változtatása során jelentkező munkaerő-gazdálkodási problémák megoldása szempontjából;

•c.)    a M tervek pontos, megalapozott kidolgozása szempontjából.

Javasoljuk az előterjesztés elfogadását azzal, hogy az adatfelvételt úgy kell megszervezni, hogy a későbbi időpontban végrehajtandó népszámlálás költségei az előterjesztésben feltüntetettnél nagyobb mértékben csökkenjenek.

 

Budapest, 1957. szeptember 21.

(Nyárády Ferenc)

 

Jelzet: MOL - XIX-A-39-b/1-1030/GB-1957. (Magyar Országos Levéltár, Gazdasági Bizottság, TÜK iratok.)

Ezen a napon történt szeptember 25.

1918

Megalakult a Szent Imre Kör Segítő Bizottsága, amely a Pro Juventute Catholica akció szerveként működött. Ez volt a kör legjelentősebb...Tovább

1920

A Nemzetgyűlés elfogadta a numerus claususról szóló törvényjavasla-tot.Tovább

1931

Budapesten, a Royal moziban levetítik az első magyar hangosfilmet, „A kék bálvány”-t.Tovább

1956

Üzembe lép az első transzatlanti telefonkábel.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet új számmal jelenik meg a szeptember beköszöntével. Ezúttal leginkább a hétköznapi küzdelmek világába kalauzolják el az olvasót a megjelent forrásismertetések. Legyen szó akár a saját megélhetésükön javítani kívánó fiumei tisztviselőkről, egy államfordulatot éppen átélt kárpátaljai lakosokról, vagy éppen az államhatalom restriktív intézkedései ellenére is működő római katolikus egyházról és annak tagjairól. S arra nézve is láthatunk egy esetet, hogy a hétköznapok újságolvasóinak és maguknak az újságíróknak köszönhetően hogyan válhatott valaki „sikertelen bűnözővé” száz évvel ezelőtt.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az Osztrák-Magyar Monarchia fiumei tisztviselőinek és alkalmazottainak meglehetősen komplex világát mutatja be. Forrásismertetésében nagyrészt a mai Rijekában őrzött iratokra támaszkodva tárja az olvasók elé, hogy az említett állami tisztviselők és alkalmazottak milyen módon kívánták orvosolni – többek között kérvények megfogalmazásával – egzisztenciális nehézségeiket.

A dualizmus bő ötven événél sokkal rövidebb időszak, mindössze hét hónap változásainak eredményét ismerteti írásában Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet). Publikációjában két, 1939 októberében papírra vetett hangulatjelentést mutat be, amelyek az 1939 márciusának közepén ismét magyar uralom alá került Kárpátalja gazdasági, szociális és politikai viszonyairól, illetve a helyben tapasztalt helyzet változásáról adnak számot.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) friss forrásismertetésében a Zágon József és Kada Lajos közötti levelezésből mutat be újabb részleteket. Ezúttal Zágon Lajosnak a magyarországi katolikus egyház 1961-1971 közötti helyzetéről szerzett információit adta közre. A korabeli budapesti vezetés folytatta az 1940-es évek végén megkezdett egyházellenes politikáját, azonban tárgyalt tíz év mégsem tekinthető monoton időszaknak a magyarországi katolikus egyház szempontjából, mivel a Vatikán és a Magyar Népköztársaság 1964-ben megállapodást kötött egymással, valamint lezajlott a II. Vatikáni Zsinat magyar püspökök részvételével.

Halász János (levéltári referens, Kulturális és Innovációs Minisztérium) forrásismertetésének második részében a már megismert „Kloroformos Bandi” ékszerrablási ügyének magyarországi tárgyalása kerül a reflektorfénybe, valamint az, hogy éppen a „kloroformos” jelző miként bélyegezte meg Faragó Andrást, és hogy ebben mekkora szerepe volt a korabeli sajtófogyasztásnak.

Idei negyedik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Továbbra is él ugyanakkor felhívásunk korábbi és leendő szerzőink felé: az ArchívNet szerkesztősége várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
 

Budapest, 2023. szeptember 13.
 

Miklós Dániel
főszerkesztő