Vörös Vince kisgazdapárti politikus 1956-os szerepvállalása

56’-os források Vörös Vince irathagyatékában

Kisgazdapárt ismert politikusának, Vörös Vincének – aki 1990 és 1994 között a rendszerváltó Országgyűlés alelnöke volt – irathagyatékának ’56-os vonatkozású forrásaiból válogatott a szerző. Vörös Vince a forradalom alatt más kisgazda politikusokkal együtt pártja újjáélesztésén fáradozott, aminek következményeit évtizedeken keresztül viselnie kellett.

Források

Karancsay László levele Vörös Vincének

1956. december 21.

 

Kedves Barátom!

Leveledet megkaptam, sajnálattal hallottam, hogy nem jöhetsz el, azért a levelet választottam. Amikor itt voltál, akkor megmondtam Neked, hogy érzem a közeljövőben kell valaminek történni, akkor megmondtam, hogy mire kell felkészülni és láttam

szerepét és jövőjét. Most újra látok valamit, és arra újból fel kell készülni, és ezt azért írom Neked, mert a Te személyi ismeretséged és kapcsolatod ezt értékesítheti. Legutóbb ezt elmulasztottad, és ha leírom, hogy kellett volna tenni, akkor Te is lelki ismeretfurdalást kell, hogy érezzél.
Okt[tóber] 15-25-ig kórházban voltam, de a 23-i események miatt kijöttem, s azonnal láttam, hogy itt tenni kell valamit. Egy percig sem hittem, hogy az O[roszok] kimennek, de azt sem hittem, hogy meg lehet velük egyezni, de tudtam azt, hogy többen fognak jönni, és a tekintélyüket, érdekeltségüket meg fogják védeni. Éppen azért, amikor a pesti harcok megkezdődtek, és a sztrájk elkezdődött, akkor a keszthelyi F[orradalmi] T[anácsnál]-nál tettem javaslatot, hogy a győriekkel együtt kezdeményezzünk egy katonai parancsnokságot, melynek tüzérségét és páncélos részét én megszerveztem volna, azzal a céllal, hogy a Dunántúlt tisztítsa meg, utána B[uda]p[est]-t szabadítsa fel, s későbbi céllal, az egész ország katonaságát mozgósítva a Kárpátok előterében védekezzen. Ennek eredménye lett volna, hogy a kormánynak lett volna egy szabad háttere Nyugat felé, ahonnan anyagi erkölcsi és katonai segítséget kaphatott volna.
Ez a javaslatom helyeslésre talált, de azt mondták, bízunk a néphadseregben, és annak egységét nem szabad megbontatni. A régi tisztekkel kapcsolatban pedig, ha azok belépnek, akkor fasiszta jellege lesz a dolognak! Ezzel szemben a néphadsereg tagjai kitűzték a nemzeti színű kokárdát, és sétáltak, és semmit nem csináltak. Később pedig visszaálltak, és újra sétáltak. Minket félreállítottak. Közben pedig a hős pesti munkások és diákok tömegével haltak meg, mert nem volt egy okos ember, ki mert volna.
Így lett aránytalan és áldozatos a harc, s így lett az a sok veszteség, mert egy páncélos tömeg hadsereggel szemben védtelen lelkes civilek álltak szemben. A néphadsereg minden tagja megmaradhatott volna, csak egy erőteljes, eszes vezetőség kellett volna. Nagy Imre egy patinás kommunistának indult, aki menet közben lett jó magyar, egyetlen érdeme volt, hogy Nagy Ferencéket nem engedte, bizonyítja, hogy gyenge elképzelései lehettek, hogy hitt a kommunista becsületszóban és kijött a jugoszláv követségről, erre csak azt tudom mondani, megérdemelte a sorsát, aki ilyen gyagya.
Maléter egy nagyszerű magyar, aki kulcspont-szerűen átállt, de amikor miniszter lett várta, hogy mi a következő parancs, egy miniszter pedig ne várjon parancsra, hanem csak annyit kellett volna mondani, hogy mozgósítás! Ehelyett átment Király Bélával, aki egyébként eszes ember, az o.-hoz tárgyalni! Velük akkor tárgyalni felesleges volt, másrészt a parancsnok maga soha nem megy, mert távollétében ki intézkedik, meg ha olyant kérdeznek, amire azonnal kell válaszolni, akkor nem mondhatja, hogy majd megkérdezem, tehát nem tud időt nyerni! Így tárgyalták el a gyakorlatlan embereink a helyzetet! Arról aztán nem is beszélek, hogy a pártalakítások, a hírlapalakítások, a sportegyesületek alakítása stb., micsoda gyerekes dolgok voltak akkor, amikor az ország égett. Az erők szétforgácsolódtak és elterelte a figyelmet a fontos tennivalókról.

Röviden összefoglalva, úgy tudom az egészet jellemezni, gyönyörű volt, emberfeletti volt, csak az ész hiányzott az októberi forradalom, illetve szabadságharcból. Hazánk 200%-on felül hozott áldozatot a kommunizmus elleni harcban, arra döntő csapást mért, de a további magyar áldozat káros a nemzetünkre emberéletben is meg anyagban, nemzetgazdasági vonalon is. Külföld többet kamatoztatott ebből mint mi!
Ezt a fejezetet ezzel bezárom.
B-nak nagy volt a jövője és most is az, de ennek követelményei vannak. Ha most választás lett volna, biztos többsége lett volna a M[iniszter] Elnökségtől nem tudott volna kitérni. Most nem egészen ez a helyzet. Te is, B. is egy bizonyos gátlással nézitek a régi, úgynevezett urakat és volt katonatiszteket. Ebben van is némi igazság, de nem szabad ezt a társadalmi rendet végleg elzárni, mert ez nagy ellenzék, én ugyanis azt mondom, a régi úri világnak is vannak értékes, okos tagjai és a régi tiszteknek is, hiszen a kommunista hadseregnek is mi voltunk a tanárai, sőt mi több, most jan[uár] 4-én lesz egy értekezlet B[uda]pesten, ahol arról fognak tárgyalni, kiket vegyenek vissza a horthysta tisztek közül. Persze mi csak olyan dolgot vállalunk, ami a magyar érdek.
A kisgazdapárt a jövőben csak akkor lesz létjogosultságú, ha a régi úri világ értékes rétegeit, régi, nem arisztokrata, nem nagybirtokos, értékes katonatisztjeit felöleli, s nem csak kisgazdákra, gazdálkodáshoz értőkre fog támaszkodni. A párt fele legyen kisgazda típus, egy negyede a feltörő ifjúság és egynegyede a régi kipróbált eszes értelmiségi. Az országba elég 2000 okos ember, de ezt is nehéz összeszedni.
Mindszenty nagy erő az országban, de a papi javak visszaadása és a Habsburg vágyai le fogják rombolni a jövőjét. S már ez el is indult. Sok párt felesleges az országban, a kisgazdapárt olyan legyen, mint egy nemzeti párt, mely az ország szívének dobbanása, paraszt párt felesleges, valamint a Demokrata Néppárt is, lehet SZDP és a K[ommunista] P[árt] is csak azért, hogy egyszer és mindenkorra döntő csapást kapjon. Komolytalan egy ilyen hazafias nemzetnél a sok párt, mely szétforgácsolódásra vezethet. Nagy F. állítólag Bélának volt barátja, illetve rokona, mond meg neki, függetlenítse magát, mert annak nincs tekintélye és jövője és minden kapcsolat vele, neki is árt.
Meglátásaim a következők: Az o.-ok ki fognak menni, vagy kényszerrel, vagy tárgyalásokkal és egy semleges Magyarországnak igen nagy és gyönyörű jövője lenne. Hiszem, hogy Erdélyt és a Felvidéket és a jugóktól a bácskai háromszöget a Mura vonalát vissza fogjuk kapni, és ha a külföldi segítségeket jól forgatjuk és nem adjuk el nemzeti kincseinket, akár Amerikának, vagy bárkinek, akkor most mi leszünk a legboldogabb ország. Ha szabadok lennénk, nem kellene nekünk segély sem, mi akkor is hamar felépülnénk! Régi úri világot is kitöröljük, és a mostani elnyomatást is, nem kell nekünk a taps a zsarnokság, jó lesz nekünk a pacsirtaszó is! Cél egy kiegyensúlyozott demokrácia, ahol az egyformaságban arra fogunk törekedni, hogy akinek jól megy, ahhoz emeljük a többit is, nem pedig úgy, hogy lesüllyesszük az emberi jólétet, s ahhoz emeljük a többit is, nem pedig úgy, hogy lesüllyesszük az emberi jólétet a mélypontra.
Ha más országok megmozdulnak, akkor nálunk is a szabadságharcot meg kell kezdeni, de a fentebb, általam vázolt módon, s ekkor B-ra újból az a feladat vár, hogy neki kell cselekedni, most pedig különösen, mert nagy a népszerűségre szert tett N[agy] I[mre]. Aligha fog ide még egyszer visszatérni. Éppen azért erre fel kell készülni, mert ez jöhet holnap, vagy pár hónap múlva, de azonnal is és a tanácstalanság a legborzasztóbb. Ki kell választani egy törzset, mely minden vonalon azonnal erőteljesen tudjon cselekedni, és ennek a törzsnek a tagjai már is gyűjtsék a saját vonalukon a kiváló embereket, akikre majd tudnak támaszkodni, ez a kiválogatás igen nehéz és komoly feladat, mert én, ha a régi tiszteket nézem, bizony ott sem sok van, akinek esze és ereje, gyakorlati tudása is együttesen megvan. De mégis ehhez hozzá kell most látni.
Gyalázatosnak látszik Amerika magatartása, melynek platformja üzleti, de mégis én tartózkodással jelentem ezt ki, mert valami lappangó tervük van, amit mi nem látunk, feltűnő a németek hallgatása is, bizonyos jel Nehru amerikai látogatása, a kínai kérdés, a rejtett gazdasági tervek, számok, melyek mind titokzatosak és nem beláthatók. Éppen azért bízom a magyar jövőben, annak gyönyörű távlataiban, de arra fel kell készülni. Igen szeretném, ha ezeket a gondolataimat B-val közölnéd, egyszer már erre kértelek. Én felajánlom szolgálataimat és minden erőmet, képességemet rendelkezésére bocsátom, egy titkos előérzetem lök feléje. Ha úgy gondoljátok, hogy egy személyes megbeszélés is szükséges volna, akkor egy alkalmas helyen találkozhatnánk is, lehet az nálam is, lehet a hévízi reuma kórházban is, vagy Pécsett is.
Természetesen látom, hogy most egy visszaesés időszaka következik, amikor jön a bosszú, a visszavágás, a megfélemlítés időszaka, éppen azért kell óvatosan és ésszel cselekedni. Apró részletkérdésekről most nem írok, mert ezek nem döntők és azok már nem is időszerűek. Visszafelé csak annyit kell nézni, amiből tapasztalni lehet, ellenben mindig csak előre, nagy távlatokban gondolkozzunk és tervezzünk.
Levelemet befejezem és várom válaszodat. Persze Neked nem kell ilyen nyíltan írni, mert nem tudod olyan megbízhatóan esetleg elküldeni.
Kívánok Neked és egész családodnak Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet.
Ezt a levelemet egy ismerős viszi le Pécsre nővéremhez, aki Neked személyigazolvány ellenében adja ki.

1956. dec[ember] 21.

                                                                                             

Baranya Megyei Levéltár XIV. 66. Vörös Vince irathagyatéka; I. Állag, a. tétel, 15. irat.
Géppel írt eredeti, betoldásokkal. (A szerző javításait kurzívval jelöltük.)

Ezen a napon történt május 20.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő