Vörös Vince kisgazdapárti politikus 1956-os szerepvállalása

56’-os források Vörös Vince irathagyatékában

Kisgazdapárt ismert politikusának, Vörös Vincének – aki 1990 és 1994 között a rendszerváltó Országgyűlés alelnöke volt – irathagyatékának ’56-os vonatkozású forrásaiból válogatott a szerző. Vörös Vince a forradalom alatt más kisgazda politikusokkal együtt pártja újjáélesztésén fáradozott, aminek következményeit évtizedeken keresztül viselnie kellett.

Vörös Vince gyászbeszéde Szigethy Attila újratemetésén

Kapuvár, 1991. március 24.

Tisztelt
Gyászoló közönség, kedves családtagok, rokonok, ismerősök, hölgyeim és uraim!

Megilletődve és vegyes érzésekkel állok most itt ezen a helyen, ahol az 1956-os magyar forradalom egyik nagy alakját, Szigethy Attilát végső helyén szülővárosában, a város vezetősége által adományozott díszsírhelyen megérdemelten méltó nyugalomba helyezzük. A szomorúság érzése tölt el akkor, amikor arra gondolok, hogy az elmúlt évtizedek és évszázadok során egy szebb, jobb és szabadabb jövő reményében hány nagyszerű és igaz ember áldozta fiatal életét a magyar szabadságért és a nemzeti felemelkedésért. Ugyanakkor a szomorúságba egy csepp öröm is vegyül, ami már a mai napnak, Magyarország jelenének szól. Örülök annak, hogy megérhettük azt a pillanatot, amikor a méltatlanul eltiport, a hallgatás homályába kényszerített nemzeti hőseink emléke újból a közfigyelem előterébe kerülhet. Ez a bizonyíték arra, hogy bár egy nép szenvedjen bármilyen diktatúra igája alatt, sohasem felejti el nagy fiait, mártírjait.
Az én korosztályomhoz tartozott Szigethy Attila, egy év különbséggel 1912-ben született e városban, Kapuváron. Fiatalon kisvárosi tisztviselő, ipartestületi titkár, járásbírósági írnok, később jegyző volt. A harmincas évek második felétől közel került a népi írókhoz és mozgalmukhoz. A háború végén bátran szembefordult a nyilasokkal. Származása és népi elkötelezettsége 1945 tavaszán a Nemzeti Parasztpárthoz vezette, itt kezdte meg politikai pályafutását. Először a Nemzeti Paraszt Párt kapuvári szervezetének a titkára, majd 1947-től Sopron megye paraszt párti vezetője lett. 1947-ben került be a magyar parlamentbe országgyűlési képviselőként. 1953-tól haláláig nyílt és őszinte híve Nagy Imrének és annak a politikának, amit Nagy Imre képviselt.
Szigethy Attila Rákosi Mátyás diktatúrájának idején is megőrizte emberi és politikai tartását, népszerű ember volt és maradt a megye lakosainak körében. Amikor 1956. október 25-én Győr városát is elérte a forradalom tüze, őt választották a Forradalmi Tanács vezetőjéül. Elnöke lett az 1956. október 26-án megalakult Győri Ideiglenes Nemzeti Tanácsnak. A forradalom napjaiban Szigethy Attila a Győr-Sopron megyei Nemzeti Tanács, majd a Forradalmi Dunántúli Nemzeti Tanács elnökeként politikai meggyőződése helyességének tudatában, bölcs politikusként szervezte és vezette a forradalmi eseményeket, és minden tőle telhetőt megtett azért, hogy elkerülhető legyen a győri orosz beavatkozás.
A forradalom leverését követően a Kádár-kormány Szigethy Attilát is megpróbálta megkörnyékezni, a hazafias és forradalmi eszmék feladására kényszeríteni. Ezt a nagyszerű férfit azonban nem vette le a lábáról sem az ígérgetés, sem pedig a fenyegetés. Hazafias meggyőződése és politikai elkötelezettsége mellett mindvégig kitartott. Ezért a hatalom bitorlói hajtóvadászatot indítottak ellene, és mivel nem akart külföldre menekülni - több küzdőtársával együtt - a sorsa megpecsételődött, 1957. májusában letartóztatták. Politikai vádakat koholtak ellene. A megtorlás bűne - mint szerte az egész országban - Győr-Sopron megyében is tombolt. Ennek lett áldozata Szigethy Attila, akinek életével kellett fizetnie forradalmi hitéért, emberi tartásáért és tisztességes politikai meggyőződéséért.
Szigethy Attilát gyilkosai 34 évvel ezelőtt Sopronkőhidán egy jeltelen sírba temették. Harmincnégy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy e jeltelen sírból végre az őt megillető méltó nyugvóhelyre kerüljön. Hiszem, hogy Szigethy Attila és sorstársai nem áldozták hiába életüket, az a hit és szellem, amit ők képviseltek, a magyar nép emlékezetében és lelkében él majd. Ezen a napon végső igazságot szolgáltatunk Neked Szigethy Attila és rajtad keresztül valamennyi mártírtársadnak is. Legyen ez a nap végső megnyugvásod, de legyen ugyanakkor intő figyelmeztetés is mindazoknak, akiknek bűneit a nemzet soha nem felejtheti el.
Szigethy Attila, magyar népünk igaz fia, nyugodj békében e sírban! És élj szabadságra törő nemzetünk emlékezetében, mint az 1956-os szabadságharcunk egyik hőse. A magyar Országgyűlés nevében búcsúzok Tőled.
Isten Veled!

Baranya Megyei Levéltár XIV. 66. Vörös Vince irathagyatéka; K. Állag, c. tétel, 3. irat.
Kézzel és géppel írt eredeti változatok.

Ezen a napon történt február 03.

1924

Woodrow Wilson az Amerikai Egyesült Államok 28. elnöke (*1856)Tovább

1945

Révész Imre festőművész, grafikus (*1859)Tovább

1997

Bohumil Hrabal cseh író (*1914)Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő